Június 2.-a nizzai reptér, nem értem minek kell már most Montrealba utaznunk. Annyira unom az egészet, olyan jó volt az a pár nap amit együtt töltöttünk.

- Kicsim, nyugodj meg, lesz még időnk bepótolni mindent, és szerdán már én is ott leszek Kanadában. Szóval csak kettőt – mutatta az ujjaival – kell nélkülem aludnod. – mondta mosolyogva.

- Csak tudnám, hogy fogom kibírni nélküled.

- Sziasztok. Kimi ígérem vigyázni, fogok Barbira. – lépett oda hozzánk Bernie.

- Attól nem félek. – azzal kezet ráztak, majd tőlem is elbúcsúzott. Mi pedig elindultunk a terminál felé. Mint kiderült nem egyenes járattal megyünk, Washingtonban fogunk átszállni, szó, mi szó elég hosszú utunk lesz, és még az sem javít a helyzeten, hogy ezzel a bohóccal kell utaznom. Remélem, nem kell vele bájcsevegnem egész úton. Elfoglaltuk a helyeinket, és ő belekezdett.

- Olyan helyesek vagytok együtt.

- ÁÁÁ, te is így látod. – nem akartam folytatni a társalgást, és elkezdtem kotorászni az MP3-asom után, de nem találtam, ő meg folytatta.

- De még mindig azt tartom, hogy mi jól el lennénk egymással. – fúj, és elkezdte a combom simogatni, engem meg kiráz a hideg. – Volt már dolgod igazi pasival?

- Nekem már igen, és neked, mert ha nem gondolod, adhatok néhány telefonszámot. – azzal elböktem a kezét, végre az MP3-ast is megtaláltam, bedugtam a fülembe és ignoráltam a továbbiakban mindent, amit mond

- Megkérem utasainkat, hogy kapcsolják be a biztonsági öveket, mert hamarosan megkezdjük a leszállást. – mondta a pilóta, és perceken belül megérkeztünk Montrealba. Leszálltunk a gépről, én azt hittem, hogy egyenesen a szállodába megyünk, de tévedtem, és mekkorát.

- Továbbutazunk?

- Igen. – válaszolta röviden. Egy sugárhajtású gép várt bennünket, és azzal indultunk tovább. De mi lehet ez, annyira nem értem az egészet, most megint hova a jó életbe megyünk, és mi a frász vár még rám. Megérkeztünk, nagyon hideg van, valahol északon lehetünk az isten háta mögött, én meg itt vacogok egy szál toppban. Igaz a hó már elolvadt de eszméletlen hideg van, fúj a szél. Valaki közeledik felénk. Bernie a repülő lépcsőjén áll, úgy nézem, nem nagyon akaródzik neki leszállni.

- Te nem jössz? – kérdeztem Berniet.

- Nem, na akkor érezd jól magad, és légy jó. – azzal megfordult és visszament a gépbe. Mi a frász van már megint, mi ez a szituációs gyakorlat, nem értek semmit. Ott álok a semmi közepén egy kerekes kofferrel, és várom, hogy ideérjen az alak. Egy kabát van nála, remélem nekem hozza.

- Hello ezt neked hoztam, nehogy megfázz. – azzal átadta a kabátot, én meg rögtön bele is bújtam.

- Kösz szépen, nem számítottam rá, hogy ilyen hideg lesz. Hol is vagyunk valójában? – kérdeztem

- Nem ismered fel?

- Nem, de te valahogy ismerős vagy nekem. Kimi, ezt nem hiszem el, hogy a… uram isten Fort McMurryben vagyunk. ÁÁÁÁ, ugye ez most tényleg igaz, mert nem hiszem el, hogy elhoztatok ide. És te hogyhogy előbb ideértél, mint mi. Bernie is benne volt.

- Barbi nyugodj le igen itt vagy Kanadában, Fort McMurryben, és igen Bernie is benne volt, és én egy magángéppel jöttem idáig.

- De miért?

- Még kérded, hogy miért, hisz tiszta ideg vagy már napok óta, szükséged van a pihenésre, kikapcsolódásra. Ma pihenünk, holnap, pedig körbevezetnek bennünket a Shell finomító telepén.

- És hol fogunk aludni? – kérdeztem miközben elindultunk a kocsi felé

- Egy házaspárnál, akik a telepen dolgoznak, itt a közelben van a házuk.

- Még mindig nem tudom elhinni, hogy itt vagyok veled. – megérkeztünk a házaspárhoz. Jack az egyik markolón dolgozik, kint a fejtőterületen, Susanne pedig a logisztikán dolgozik. Megmutatták az emeleti szobát, aminek saját kis kandallója volt. Fú milyen kis perverz ötleteim támadtak. Kajáltunk, Susannék nagyon kedvesek voltam, ő intézte a másnapi programunkat. Felmentünk a szobánkba.

- Csókolj meg. – mondtam Kiminek.

- Hol? – kérdezte miközben bezárta a szoba ajtaját.

- Mindenhol. – válaszoltam, majd rávetettem magam. És letéptem róla a ruhát. Ott a padlón a kandalló előtt az egymáséi lettünk, olyan volt mintha ez lenne életünkben az utolsó alkalom, mintha utána megszűnne a föld forgása, eltűnne az univerzum, majd némán egymás karjában feküdve hallgattuk a másik szívverését.

 Kedden elvittek bennünket a Shell üzemanyag-finomító telepére, ahol a nyílt bányákból kifejtett olajjal burkolt homokot dolgozzák fel. Óriási markolókkal fejtik, egy bágerkanál legalább 20 tonnányit emel ki, amit aztán a dömperek szállítnak tovább. A homokot zúzzák, majd forró vízzel mossák

- Ez a legegyszerűbb elválasztási módszer. – mondtam Kiminek, a pasi aki körbevezetett bennünket, meg csak nézett. – a lényeg, hogy a forró vízben a homok és az olaj elkülönül, a homok leülepszik a tartáj aljára, az olaj meg úszik a felszínen, mivel kisebb a sűrűsége, mint a víznek. Igaz?

- Pontosan. – mondta a srác.

- Majd további feldolgozásra kerül sor, kéntelenítik, finomítják, attól függően mire van szükség a piacon. Ha lehetséges szeretném látni a ciklonos víztisztító rendszert.

- Gyertek utánam. – Átmentünk egy másik hangár méretű terembe, ahol az a bizonyos tiszttó rendszer volt felszerelve.

- Igaz, hogy ez dupla?

- Igen, mivel az akár egy perces leállás is óriási anyagi károkat okozna.

- Mennyibe kerül gallonja az olajnak a világpiacon?

- Hát nagyjából, háromszor annyiba, mint az arab olaj,

- Akkor ez elég drága.

- Az de hát mit lehet tenni.

- Ki kell használni a természet adta lehetőségeket-, mondtam én

- Megkérdezhetem, mivel foglalkozol?

- Hát a Ferrarinál vagyok vegyészmérnök, de mikor végeztem, beadtam az életrajzomat hozzátok is, és válaszoltak is. Miben közölték velem hogy nem vesznek fel női kutatókat laboratóriumba. – Még beszélgettük kicsit a srác érdeklődött a forma egy iránt, aztán elbúcsúztunk, és egyenesen visszamentünk Montrealba. A Hotel Le St Jamesben volt a szállásunk, de hála az égnek nem ez szobában, mert akkor tuti nem lett volna alvás. A szerdám, és a csütörtököm is pont úgy telt mint Monacóban. Délután Bernie jelezte, hogy este lesz egy találkozó a pilótáknak meg a csapatfőnököknek, ahol nekem is kötelező megjelennem. Nem nagyon volt hozzá kedvem, de hát mi mást mondhattam volna, így hát mosolyogva, de keserű szájízzel nekiálltam a készülődésnek. Elég rendesen késésben voltam Kimi sem várt meg. Vagy 20 perc után megérkeztem, a recepciós odavezetett a nagyteremhez, na akkor lássuk a medvét. Beléptem, de tök sötét volt, nem láttam semmit nem halottam semmit, majd felgyúlt a villany és vagy 50 ordították egyszerre hogy boldog szülinapot.

- Ez kedves, de nem is most van a születésnapom.

- Tudjuk, de ha annyira titkoltad, muszáj volt nekünk kitalálni egy dátumot. – mondta Bernie.

- Sok boldogságot. – mondta Kimi akitől egy kis dobozkát kaptam, remélem nem gyűrű. Kinyitottam és hála a jó égnek, egy pár fehér aranyba foglalt levendulaszínű cirkónium köves fülbevaló volt.

- Ez gyönyörű, de én is vettem neked valamit, majd este odaadom. - mondtam, majd megcsókoltam. Mindenki ott volt a forma 1-es körökből, majd nem sokkal később megszólalt a háttérben egy zongora. Megismertem a számot amit játszott, a Szomorú vasárnap szólt, és Adrian Sutil játszott.

- Szabad? – nyújtotta a kezét Kimi, és egy eszeveszettet tangóztunk. Kicsit hosszúra nyúlt az éjszaka, de még az éjjel én is odaadtam, amit vettem neki. Egy szerencsemedált, rovásírással a hátlapján.

Pénteken együtt mentünk a pályára, Kimi átöltözött, én meg elfoglaltam a helyem, az egyik számítógépnél. Kimi is megjelent majd kihajtott a pályára.

- Amúgy mi a helyzet? – kérdezte Michael a fejhallgatón keresztül

- Minden rendben, csak kicsit el vagyok havazva.

- Ne aggódj minden rendben lesz. – válaszolta Michael, de aztán olyan történt amit elképzelni sem mertem soha. Kimi Ferrarija a falnak csapódott a célegyenes előtt. Valaki tegyen már végre valamit, intsék már le végre az edzést. És miért nem száll ki a kocsiból, meg sem mozdul. Oké akkor megyek én, de valaki megfogta a kezem.

- Itt maradsz. – mondta az ideges hang ami Jeanhoz tartozott, kénytelen-keletlen, visszaöltem a helyemre.

- Kimi szólj hozzám, könyörgöm ne hagyj itt, szólalj már meg végre.

- Jól vagyok. – majd kikászálódott a kocsiból, és integetett. De már engem sem állíthatott meg senki, hogy oda ne rohanjak, és meg ne öleljem. Rohantam végig a boksz utcán, ő átmászott a gumifalun és már a boxban volt

- Kimi annyira féltem. – ugrottam a nyakába.

- Hagyj békén. – lökött el magától. Mi a frász baja van, se szó se beszéd ott hagyott, én meg csak álltam leforrázva. Az első pillanatban még éreztem az ölelését a másikban meg már nem volt sehol. Jó lenne ha összeszedném magam és visszamennék a többiekhez. A kocsi roncsai is hamarosan megérkeztek

- Kimi? – kérdeztem röviden

- Visszament a szállodába, de az lenne a legjobb, ha most nem mennél utána, elég ideges, és ilyenkor békén kell hagyni.

- Úgyis elég dolgunk lesz, hogy összerakjunk egy kocsit holnapra. – bele is vetettük magunkat a melóba. Kihámoztuk a motrot a roncsokból, és beleraktuk a T-carba. A munkát élveztem, végre felvettem a piros overált, és össze is olajoztam magam. Este nyolc körül indultam vissza a szállodába. Ledobtam a cuccaimat a szobámban, és már Kimi ajtaján kopogtattam.

- mit akarsz? – kérdezte elég du7rván, ahogy kinyitotta az ajtót, cigi füst szaga ütötte meg az orrom, de most akkor sem állíthatok neki, hogy mekkora marhaságot csinál.

- Jól vagy? – kérdeztem röviden

- Eddig jól voltam, - lépett arrébb, hogy lássam nincs egyedül, hát mondhatom állati – csak tudatom veled hogy vége

- Felfogtam. – és azzal ott hagytam és visszamentem a szobámba, az ajtóban, már nem bírtam és elkezdtem sírni. Nekiálltam dolgozni, de nem tudtam koncentrálni , zene kell, zene nagyon, mert meghasad a szívem. Beraktam a hifibe a válogatás cd-met, amin csupa kis finomság volt. Metallica, meg Children, Meg persze a kimaradhatatlan Depresszió. Elég hangosan hallgattam a zenét, mert most csak így van értelme. Nem is vettem észre, hogy kopognak, de mikor felnéztem akkor ott állt előttem vörös fejjel segg részegen Kimi, és eléggé ki volt akadva.

- Mond te süket vagy, – kezdett el ordítozni velem – hogy így üvölt ez a szar?

- Nem. – feleltem és még tettem egy kis kakaót a zenére, ő meg lazán bevágta maga mögött az ajtó, én újra bőgtem, és még a szám is tett rá egy lapáttal. Depipől a Néha.

„Voltam már én is a legjobb, valakinek, és fordítva, aztán meg az ajtót basztuk egymásnak úgy ordítva, mintha egy pillanat alatt felégett volna a világ. Pedig csak bennünk történt, de ami megmart az igazi láng. Talán még tudnék hinni a valódi mesékben” a többire már nem fogtam fel, mert annyira eluralkodott rajtam a bánat. De hamarosan újabb kopogás zavart meg, de ez valahogy más volt, mint előbb. Barbi szedd össze magad, ki kell nyitnod. Úgy ahogy voltam vörös, kisírt szemekkel kinyitottam az ajtót.

- Szia. – állt előttem egy magas barna hajú, barna szemű, mosolygó arcú srác, kb annyi idős lehetett mint én.

- Szia. – válaszoltam meglepődve, hogy ő mit keres itt. – Téged is zavar a zene, várj, lejjebb halkítom.

- Valójában nem azért jöttem, - mondta kiabálva, majd ahogy halkítottam, ő is visszább vett. – Azért jöttem, mert halottam mit hallgatsz, és már rég szeretném, megszerezni a Depinek ezt az albumát.

- Te ismered a Depit? Gyere beljebb.

- Persze, tavaly halottam őket zenélni Pesten és nagyon bejön a zenéjük.

Leültettem a kanapéra, majd bemutatkoztam.

- Bár látásból már ismerjük egymást azért bemutatkoznék. Patassy Barbara vagyok.

- Szia Adrian Sutil. – nyújtotta a kezét – Zavarlak?

- Nem csap épp álomba akartam sírni magam

- Ha akarod elmegyek. – mondta, és tényleg úgy nézett ki mint aki elmegy ha azt mondom, semmi erőszakosság nem volt a hangjában

- Nem kell, legalább nem leszek egyedül. Hoztál valamilyen adathordozót, pendriveot, vagy cd, vagy esetleg a telefonodat

- Tiszta hülye vagyok, nincs nálam semmi, erre meg nem nagyon hiszem, hogy tudsz zenét feltölteni. – mondta mosolyogva, ahogy előkotorta az ősrégi mobilját

- Jé apának volt ilyen az első telefonja, nagyon szerette. De tudod mit nincs semmi gond kölcsönzöm az USB kulcsomat, ha holnap visszaadod. – közben bekapcsoltam a gépet.

- Akarsz még valami más számot

- Ha lehet. – azzal odajött lenném, fú de jó illata volt, Avon Midnight.

- Választhatsz, van itt elég. – átadtam a helyem a gép előtt.

- Kösz. – leült és elkezdett böngészni.

- Kérsz valamit inni?

- Esetleg egy ásványvizet.

- Tessék. – tettem az asztalra miután kitöltöttem egy pohárba.

- Hallod, nagyon ott van a stílusod, rengeteg számod van ami nekem is tetszik, csak nem tudom őket megszerezni.

- Akkor csak válogass nyugodtan. – Egészen egy gigányi zenét válogatott össze magénak, tök aranyos volt, és végre van egy ember aki megérti a zenei stílusomat, vele még egy Apocalyptica koncertre is elmennék.

- Nagyon kösz a számokat. – már az ajtóban álltunk

- Igazán nincs mit, bármikor

- Akkor holnap visszaadom.

- Rendben. Szia

- Hello. – azzal távozott, én meg újra nekiestem a taktikának, amit valamikor kettő körül be is fejeztem. Reggel elég gyűrötten ébredte, de mit lehet tenni, irány a pálya. Ott már vártak a riporterek. Ez is egy újabb merénylet volt. Mi történt a Ferrarival. Nem válaszoltam csak némán ballagtam előre

- Barbi. – hallottam a nevem és hátranéztem. Adrian volt aki rohanva közeledett felém. – Még egyszer kösz. – azzal visszaadta a kulcsot.

- Nincs mit. – mondtam mosolyogva, ahogy észrevettem, hogy a fotósok már ezerrel kattogtatnak körülöttünk. – Készülj fel, hogy a holnapi lapok tele lesznek azzal, hogy mi most cseréltünk adatokat a két csapat közt. – súgtam a fülébe

- Van egy ötletem. – na ez jó, elkapta a derekam és megcsókolt, király, a hajam a földig lóg úgy hátra dőltem. Ha most elenged akkor szépen dobok egy hátast. Jobb, mint Kimi gondoltam először, de aztán rájöttem, hogy csak áltatom magam.

- Találkozunk még?

- Ezek után biztosan. – válaszolta, majd mindenki ment a saját útjára. Tök jól érzem magam, már mindenki ott volt a büfében.

- Hello mindenkinek. – majd ledobáltam a dolgaimat az egyik üres asztalhoz

- Mi ez a külön cég, miért nem ülsz le mellénk? – kérdezte Felipe

- Csak. – feleltem elég bunkó, azt hittem hogy menni fog, de ahogy megláttam Kimit, rájöttem, hogy ez nekem nem fog menni. Ő meg csak bárgyún vigyorog, a telefonjával játszik, ízetlen paraszt.

- amúgy csak a cuccaimat hoztam be, mert megyek a boxba, még nincs kész a mi kis kaszkadőrünk kocsija. – ezt annak a szőke majomnak küldöm aki még csak rám sem néz. Ott is hagytam őket és belevetettem magam a melóba. Rendesen meg is izzadtam, meg össze is olajoztam magam. Az overál úgy volt rajtam mint ahogy a pilóták hordják. Jó hogy szeretem az olaj illatát, de akkor sem tesz jót a bőrnek, meg megfájdul tőle a fejem. Mire a fiúk odaértek, én épp végeztem. Mese nincs Andersen meghalt, szóval irány a zuhany, és addig sem kell ezt a majmot bámulnom.

- A kocsi kész, én meg megyek

- Csak vigyázz nehogy így lefotózzanak, mert akkor elterjed, hogy a Playboynak fotóztak. – fogcsikorgatva lenyeltem az egészet, és ott hagytam őket

Lipe és Kimi is kimentek a pályára, és kipróbálták a kemény és a lágy gumikat is.

- Jó lett a kocsi. – mondta Kimi Chrisnek

- Barbi rakta össze tegnap, mi csak néztünk. Nagyon tud a csaj.

- Csak kicsit alulkormányzott.

- Magad is tudod, hogy tökéletes. De mi bajod van a csajjal, azt hittem jól elvagytok?

- Tegnap szakítottunk.

- Ki, ő?

- Nem én. – mondat Kimi szomorúan.

- Nem értelek, azt hittem szereted.

- Mindenkinek így lesz a legjobb

- Te tiszte hülye vagy. – de hirtelen elhallgatott, mert észrevette, hogy ott állok mögöttük.

- Miért lenne hülye, hozott egy döntést és kitart mellette. – fogtam a jobb kezét és a tenyerébe raktam a fülbevalókat. – Ezt visszaadom, még jó lehet valakinek. Csak még azt akarom kérdezni, hogy akarod-e, hogy elmenjek a csapattól?

- Igen. – válaszolta fagyosan és még mindig a tenyerében lapuló ékszert bámulta

- Rendben. Feleltem , majd ott hagytam őket, mindegy hova csak minél messzebb tőle.

 Vasárnap fél 12-kor ott álltam Michael előtt.

- Megmagyaráznád mi ez?- vágta elém az asztalra az újságokat

- Ez csak egy csók, tudod az emberek így mutatják ki vonzódásukat az ellenkező neműek iránt. – fú ez kicsit pimasz volt

- Barbara. – szólt rám

- Michael ő Adrian és csak azért csókolt meg, hogy erről beszéljenek, és ne arról, hogy épp akkor adta vissza az USB kulcsomat

- Mi?

- Nehogymáááá, tegnapelőtt néhány számot adtam neki, ja és a verseny után felmondok

- Neked teljesen elment az eszed? – jelent meg di Montezemolo, egy szürke irattartóval a kezében, de ez meg hogy a p-be került hozzá.

- Pedig hétfőtől, nem leszek a Ferrari vegyésze.

- Ne feledd, köt a szerződés, és nem mellékesen, te is a csapat tagja vagy a család tagja akik számítanak rád.

- Tudom, de nem tudok Kimivel tovább együtt dolgozni

- Felnőtt emberek vagytok, és én sosem néztem jó szemmel, ha egy munkakapcsolat átmegy szerelembe. De hát mer szólni az ember, ha a világ legjobb pilótája beleszeret a világ legjobb vegyészébe. – oké ez kicsit erős volt, de nem tudok rá mit mondani.

- Az meg hogy került hozzád?

- Barcelonában hagytad, és én, bátorkodta belenézni.

- Miért? – ez nagyon nem jó

- Mert kíváncsi vagyok.

- És mit találtál benn? – kérdeztem, és ő közben lepakolt az asztalról, és kivette a rajzokat. Akkor már Chrys is ott volt

- Ez az aminek látszik? – kérdezte kíváncsian

- Miért minek látszik? – jaj nem akarom, hogy ezzel is buzeráljanak – Ez egy hibridhajtású autó rajzai.

- Ezt mind te rajzoltad? – kérdi Chrys.

- Nem Micimackó

- Mikor csináltad?- Kérdezte Luca

- 2005-ben, de nem eladó, a Volkswagen is meg akarta venni, de nem illet hozzá

- Pontosan, mert ez egy Alfa. Kicsit alakítasz rajta és tökéletes lesz.

- Ja persze az egyik kezem a seggembe szúrom és jobbat rajzolok mint pinin pharinanál bárki.

- Akkor ezt megbeszéltük. – mondta Luca, király kellett ez nekem. Nem elég, hogy szakított velem Kimi, meg a FIA is baszogat, még ez is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.