Némaság burkolta be a Forma 1-es világot, mindenki hallgatólagos fogadalmat tett, hogy nem beszél a történtekről. Teltek a hetek, már a kedélyek is lenyugodtak, Kimi visszaköltözött maranelloi bázisra, és a munkába temetkezett. Túlságosan is, nem volt neki más, csak a verseny, meg a tesztek, és már az utolsó előtti versenyen megszerezte a világbajnoki címet. Már csak két hét volt hátra a szezonból, Kimi Felipével úgy döntöttek, hogy elmennek kicsit kikapcsolódni, és hát erre a legalkalmasabb hely az Egyesült Arab Emirátusok. Repülőre ültek, és meg sem álltak Abu Dhabi-ig. Kedden reggel Felipe Kimi keresésére indult, mert mindenképp beszélni akart vele, és a parton talált rá

- Kimi már vagy 20 perce téged kereslek. – lihegett Lipe, miután megtalálta

- Nyugi, nem vesztem el. – mondta Kimi és Felipére nézett. – Na mond mi van?

- Képzel, Rafaella babát vár. – mondta mosolyogva

- Haver ez állati jó hír, gratula. – mondta Kimi, felugrott a napágyból és megölelte a haverját. Fú Barbara mennyire örülne neki, ha most itt lenne. Futott át az agyán és rögtön el is szomorodott, de erőt vett magán, és próbált mosolyogni.

- Eszedbe jutott Barbara, elhiszem mennyire nehéz még mindig neked. Ha hiszed, ha nem nekem is minden nap eszembe jut, és annyira hiányzik.

- Ne beszéljünk most erről, inkább ünnepeljünk. – mondta Kimi és rámosolygott a barátjára. Már a másnapi lapok tele voltak a bulizós képekkel. Ezt mind a ketten csak vigyorogva nézték, a reggeli mellett. Rafaellán is látszott, hogy boldog.

- Fiúk odanézzetek. – szólt hozzájuk és felhangosította a tévét. Amiben egy Alfa reklám ment.

- Ez nem az a kocsi, amit Barbara rajzolt? – nézte Lipe a képernyőt

- De úgy tűnik, hogy az. - felelte Kimi halkan és ő is a képernyőre tapadt. Képek voltak bevágva Barbiról, amikor még a Ferrarinak dolgozott és közben a Nothing Else Matters szólt a háttérben. Megint felszakadtak a sebek Kimi szívében, ahogy látta Barbara mosolygós arcát, mikor először fotózták le őket együtt, aztán ott volt az a kép, és mikor átvette a csapatrófeát, meg még nagyon sok, mikor még boldogok voltak együtt, és persze a kocsi is nagyon jól sikeredett. Visszahozta Barbara egyéniségét, és hűen tükrözte azt az eszmét, amit képviselni akartak vele. 

Néhány 10 kilométerre, ugyanerre lett figyelmes valaki a tévében. Valamiért ismerős volt neki az, az arc, amit a képeken látott, csak nem tudta hova tenni. De akkor jött rá, hogy a szobát sem nagyon tudja hova tenni, meg a hangokat sem amiket hall, ez a tenger súgása. Igen, biztosan hisz a levegő is olyan sós illatú. De vajon mit keresek én itt. Mászott ki az ágból, és ezen gondolkodott. Megigazította a szemüvegét, de állj nekem mióta van szemüvegem. Bement a fürdőbe és belenézett a tükörbe, és egy teljesen ismeretlen arc nézett vissza rá. Egy rövid barna hajú, zöld szemű nő. De hiszen ez nem én vagyok. Még mindig nem tudta hova tenni a helyzetet. Magára kapott egy egyszerű fehér vászonruhát, és elment kutatni, hogy miért van most itt. Kilépett a házból, és egy közeledő alakot látott a távolban. Egy számára ismeretlen férfit, akin csak egy lenge nadrág van és határozottan felé közeledik. Még mindig nem ismerem fel, pedig elég rendesen rám vigyorok.

- Villja, már felébredtél, az orvos azt mondta, hogy nem szabadna még kikelned az ágyból

- Bocsi de kinek szólítottál? – kérdeztem furán nézve

- Jaj, kicsim még mindig nem emlékszel, volt egy elég csúnya sí baleseted, és elvesztetted az emlékezeted, és azért vagyunk most itt, hogy kicsit pihenjünk.

- És mikor történt ez, és téged, hogy hívnak, és ki vagy te nekem?

- 3 hónapja történt, engem Paulnak hívnak, és én vagyok a vőlegényed.

- Mi? – kérdeztem vissza megdöbbenve, ez tuti nem igaz, ez csak egy vicc. – Minden nap el kell velem ezt az egészet játszani?

- Hát nagyjából igen, valami gond van a rövidtávú memóriáddal is.

- És az orvosok mit mondtak, valaha még rendbe jövök?

- Bizakodók. – mondta, majd közelebb lépett és megölelt. De én nem éreztem semmit, valami hiányzott. Ő nem lehet a vőlegényem, nem ilyet képzelnék magamnak.

- Mit fogunk kezdeni magunkkal?

- Bár az orvosok azt mondták, hogy ne tegyem, én mégis úgy döntöttem, hogy elviszlek Brazíliába

- Oda, minek?

- Az év utolsó Forma 1-es futamára, régen odavoltál érte.

- Nem emlékszem rá, annyira sajnálom. És mikor lett volna az esküvőnk?

- A múlt héten, de nem akarlak sürgetni, nekem az is elég, ha mellettem vagy, és velem töltöd azt az időt is míg gyógyulsz. – megint megölelt. Kedvesnek látszik a pasi, csak nekem ez valahogy túl sok, nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Izgatottan vártam az év utolsó versenyét. Bár azt nem tudom mit várok tőle, de biztosan jó lesz, és remélem valami az eszembe jut amibe aztán bele tudok kapaszkodni, és akkor végre tovább tudok lépni. Visszamentünk a házba, és ott Paul elővett egy dobozt, letelepedtünk a kanapéra, és csak vártam, hogy mi fog történni. Képek voltak a dobozban rólam, a családomról.

- Ez még márciusban készült az Ausztrál nagydíjon. – én mosolyogtam vissza a fényképezőgépbe, és egy ismeretlen alak ált mellettem. Bár nem ismertem fel, nagyot dobbant a szívem, nem tudtam miért de valahogy éreztem, hogy az ismeretlen férfi a képen valamikor sokat jelentett a számomra.

- Ő ki? – kérdeztem néhány pillanat múlva.

- Kimi Räikkönen. – nagyot sóhajtottam, de nem ismertem fel. – ő is pilóta és a boxban találkoztatok.

- Mi gazdagok vagyunk? És hány éves vagyok, meg mivel foglakozom?

- Villja Rochersnek hívnak, a nagyszüleidtől örököltél egy elég tetemes vagyont, 26 éves vagy, és belsőépítésként dolgozol. Mielőtt történt a baleseted el is vállaltál egy elég nagy projektet. Abu Dhabiban egy szálloda teljes belterét te fogod megcsinálni.

- Akkor ezek szerint jó voltam abban amit csináltam.

- A legjobb. – mondta. És akkor bevillant egy kép, de valahogy nagyon fura volt. Hangos zaj, erős szél. Egy helikopter jelent meg a semmiből. Egy katona ordítozott valakinek, Barbara gyere ugorj és tűnjünk el innen. Kevin? – kérdezte kurtán a katona.

- Meghalt. – felet a Barbara nevű csaj ez én hangomon. Ez most mi, nem nagyon értek semmit. Ránéztem a mellettem ülő pasira aki most ebben a pillanatban már ismerős volt. De azt a férfit Stefannak hívták, és, és meghalt, már nagyon régen. Akkor ezek szerint én is meghaltam, és most a mennyben vagyok, mert a pokol nem lehet ilyen csodás helyen. Vagy nem haltam meg és ez a valóság, és az a sok minden csak átverés volt.

- Stefan. – szóltam halkan. Ő meg rám nézett és úgy tett mint aki nem érti, hogy mi van. – mindenre emlékszem, én nem vagyok semmiféle Villja, és te meg Paul. Át akartatok verni, vagy csak ki akartátok törölni az elmémet.

- Kevin mondta, hogy nem fog sikerülni, mert te nagyon szereted azt a pasit. – mondta és végig a szemembe nézett, nem tagadott semmit.

- Meg tudhatnám mire volt jó ez az egész?

- Te tényleg nem értesz semmit

- Mit kellene, én csak azt látom, hogy most itt vagyok veled, aki elméletileg halott, és most mégis …

- Valahogy meg kellett, hogy mentselek.

- Mitől, kitől?

- Barbara te az ellenséggel álltál össze.

- Stefan, nem vagyok kíváncsi a kifogásaidra, a mentegetőzéseidre, én csak azt látom, hogy ki akartat törölni Kimit a szívemből, és azt akartad, hogy még mindig veled legyek.

- Mert még mindig szeretlek. – meg akart ölelni, de engem elöntött a düh, és azt éreztem, hogy meg tudnám ölni.

- Te magadon kívül soha, senkit nem szerettél, és nekem még lelkiismeret furdalásom volt mert magamat okoltam a dolgok miatt. De most rájöttem arra, hogy te nem érdemelsz meg engem, nem azért mert én olyan jó vagyok, hanem, mert te egy rossz lélek vagy, a gonoszság csak úgy sugárzik belőled. Ott hagytál, magamra, és én nem értettem semmit, csak kiutat kerestem, és te irigyelted tőlem a boldogságot. – közelebb lépett. – Ne k9zelíts, mert olyat teszek, amit el sem tudsz képzelni. – de ő csak nem hallgatott rám, én pedig még mindig nem tudtam kezelni a haragomat. Éreztem, hogy határtalan erő kitörni készül, és nem tudok gátat szabni neki. Csak ordítottam, torkom szakadtából, és kirohantam. Reméltem nem jön utánam, mert akkor tuti megölöm, és arra nem lenne szükségem. Először rohantam aztán lassítottam majd csak ballagtam a tengerparton, végül leültem és csak vártam, hogy rám törjenek az emlékek. Eszembe jutott Kimi, hogy mennyire szeretett, mert abba biztos voltam, hogy szeretett, és hogy most olyan szörnyen érzi magát mint én mikor Stefan elment. Azon gondolkodtam , hogy nem tehetem vele azt amit Stefan tett velem, abban a tudatban kell tovább élnie, hogy meghaltam, mert azt nem élném túl, ha meggyűlölne. De vajon most akkor mit kezdhetnék az életemmel. Nincs már semmim, nincs múltam és nincs jövőm, csak azt nem tudom, hogy melyiket vesztettem el előbb. Ha Villja Rochers maradok akkor is találkoznom kell vele előbb vagy utóbb, ha viszont visszatérek, persze az teljes mértékben lehetetlen, biztosan meggyűlöl. Így hát arra jutottam, hogy a kisebb  rosszat választom, és még az is lehet, hogy nem is kell vele találkoznom. Valahogy csak megbirkózom a feladattal. Vettem egy mély levegőt és visszamentem, a házba. Stefan még mindig ott volt, nem szólt csak némán bámult. Végül én törtem meg a csendet.

- Arra kérlek, hogy felejt el. Számodra én halott vagyok, és akkor vesztettél el mikor elhagytál. – azzal összeszedtem a holmimat, fogtam a mappát ami az új személyiségemet tartalmazta, és ott hagytam. Nem tudom  hova mehetnék, de elindultam új életet kezdeni. Hányszor is mondtam már ezt magamban, hogy új életet akarok kezdeni. Soha többé nem fogok menekülni, csak most utoljára. Kiléptem a ház elé és vártam a taxira amit még bentről hívtam, a reptérre vitettem magam. Út közben volt időm az új életemet tanulmányozni. Kiderült, hogy Svájcban élek Genf mellett. Így hát odautaztam és próbáltam a munkára összpontosítani, majd visszautaztam Abu Dhabiba hogy a helyszínen is körülnézzek. Extravagáns épület tele cicomával, minden arra utalt, hogy ide a felső tízezerből is csak nagyon kevesen jutnak majd el. Bár még csak a puszta falak álltak, már tudtam, hogy milyen lesz, ha elkészülünk vele, és hogy az egész komplexum dísze a Ferrari szállodája lesz majd. Mert ez egy óriási beruházás, ami az új forma 1-es versenypályát és a kiszolgáló egységeket volt hivatott kivitelezni. Teltek a hetek, a hónapok és mikor már éreztem, hogy már nem tudom elkerülni a találkozást, akkor a szálló is olyan volt már amilyennek lennie kellett. Szóval úgy döntöttünk, hogy ide lenne, ha valamilyen fejes is megnézné a helyet. Bíztam abban, hogy csak Montezemolo jön, de már oly sokszor most is tévedtem. Ideges voltam, mint egy első bálos kis csitri, mikor fogadtam a vendégeket a kolosszális hallban. A szívem óriásit dobbant mikor megláttam Lipét és Rafaellát, aki már mindenórás lehetett, annyira szívesen odamentem volna hozzájuk, és megöleltem volna őket, de tudom, hogy ezt nem tehetem meg. Istenem nem kapok levegőt, csak most segíts, hogy ezt éljem túl, hogy Kimi még csak rám se nézzen.

Ha Luca tudná, hogy mennyire nincs kedvem ehhez az egészhez, de mindenki annyira ragaszkodott, ahhoz hogy eljöjjek. Nem mondják, de pontosan tudom, hogy Barbara miatt akarják, hogy társaságba járjak. Nekem erre nincs semmi szükségem, annyira jó lenne ha hagynának lélegezni, hogy kicsit egyedül legyek, és végre kibőghessem magam, és ne kelljen megjátszanom, hogy erős vagyok. Most meg még ez a megnyitó. Kimit Luca hangja zökkentette ki a gondolataiból.

- Kimi, gyere ide te is, had mutassak be neked valakit. – Kimi kénytelen-kelletlen odament a kisebb tömeghez.

- Ő Villja Rochers, és ő varázsolta ilyen csodássá ezeket a puszta falakat.

- Köszönöm Luca, de minden hiába lett volna, ha az alap nem ilyen jó. – mondtam álszerényem, mert magam is tudtam, hogy tökéletes munkát végeztem.

- Ők a mi pilótáink, Felipe Massa, és a kétszeres világbajnok Kimi Räikkönen.

- Sziasztok. – üdvözöltem őket, de a lábam megremegett, ahogy kezet ráztam velük, előbb Lipével, majd Kimivel. – Mi már találkoztunk tavaly Ausztráliában, van egy k9özös fényképünk. – mondtam, de azt nem tudom hogy miért, csak muszáj volt valamit mondanom. – De gondolom nem emlékszel rám

- Hát, be kell vallanom, hogy nem nagyon, rengetegen fényképezkednek velem. – na ezt most nem tudom hova tegyem, Kimi sosem volt ilyen, most csupa ellenszenv sütött a hangjából.

- Aki akar jöhet velem, és körbevezetem. – a díszes társaságból nem nagyon mozdult senki, így hát nem erőltettem, csak lassan elindultam előre, és belevettettem magam a tömegbe ami a másik helységben volt. Helyi üzletemberek, rengetek külföldi befektető, meg mindenki aki a Forma 1 világában számít. Annyi embernek mutattak be, hogyha nem ismerném őket, tuti hogy mindet elfeledem. Kimivel kerültük egymást, valahogy furán nézett rám, de már nem csak az ellenszenvet láttam, a szemében,. Hanem valami egészen mást, amit nem szabadott volna. Hajnali 3-kor odajött hozzám.

- Villja, azt mondták nekem, hogy mi itt töltjük az éjszakát, és szeretném ha megmutatnád a szobámat. – mondta kicsit félénken, és ha most olyan hangulatba lennék még ki is kezdenék vele, de azt nekem nem lehet.

- Kendben, gyere utánam, a legfelsőn van a szobád. – azzal beléptünk a liftbe, ami az arab kultúrát próbálta tükrözni. És tükrözött még mást is.

- Tudod mit jelent a neved? – kérdezte Kimi

- Nem. - hazudtam neki, pontosan tudom, hogy mit jelent

- Jóság és gazdagság, és finn eredetű, de egyáltalán nem illik hozzád. – na csodás, most ott tartunk hogy sérteget, én meg nem szóltam hozzá, mert annyira fájt, hogy így utál.

- Tessék, - nyitottam ki a szobája ajtaját, ami nem is egy szoba volt, hanem egy földi paradicsom – ha valamire szükséged van akkor szólj a szobaszerviznek. – azzal az asztalra dobtam a kulcsot, megfordultam és elindultam kifelé.

- Valamire lenne, de… - ült le az ágyra, na ne, ha most azzal jön, hogy maradjak az éjszakéra akkor tényleg nem állok jót magamért. – Nincs kedved maradni. – és megsimította az ágyon maga mellett a helyet. Még így ahogy most van, ilyen ellenszenvesen, akkor is imádom, de nem hagyhatom, hogy csak úgy ilyeneket feltételezzen Villjáról.

- Na idefigyelj, attól, hogy van 2 vb-címed, még nem te vagy a világ közepe, és nem beszélhetsz így velem. – már az ajtóban voltam amikor halkan megszólalt.

- Velem is csak egy valaki beszélhetett így. – megfagyott bennem a vér. Mire észbe kaptam ott állt mellettem, és épp oly halkaz a fülembe súgta, hogy. – Barbara. – a testem megremegett, és teljesen elgyengültem.

- Igen. – feleltem halkan , de még mindig az ajtó felé fordulva álltam, ő pedig a hátam mögött.

- Tudtam, - a jobb kezével átkarolta a derekamat, és megfordított, majd a szemembe nézett, nem kérdett semmit nem mondott semmit, csak lassan megcsókolt, és akkor, megjöttek a boldog emlékeke, amik akkor nem mikor meghaltam. Nem tudom mennyi idő telt el, még ott álltunk egymás karjaiban, de nem akartam, hogy vége legyen mégis én vetettem véget a dolognak. Nem mondtam semmit, mert nem tudtam mit is mondhatnék, csak elindultam kifelé

- Miért mész el, nem menekülhetsz örökké. – és még épp elkapta a kezem, és nem engedett el.

- És mi lesz most velünk? – kérdeztem végül

- Boldogok leszünk.

VÉGE

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.