Már Svájcban voltunk egy ideje. Elmúltak a rosszullétek és így Kimi megnyugodott, nem úgy, mint én.

Egyre nyomasztóbbá vált a tudat, hogy egy gyermeket hordok a pocakomban, akinek nem is tudom ki az apja. Illetve csak azt tudtam, hogy a magzat mérete alapján akkor foganhatott, mikor még Nicoval voltam. Ez aggasztott a legjobban. Végre boldog lehettem volna és tudtam végre kit, és mit akarok… most pedig egy újabb nehézséget „gördített” elém az élet.

Persze próbáltam úgy gondolni rá, hogy ez csak egy rossz álom, és ha a baba megszületik biztos minden rendben lesz, mert kiderül, hogy Kimi az apja… De addig nem lehet titkolnom. Ezerszer elképzeltem a Kimivel való beszélgetést… tudtam, hogy kiakadna és meggyűlölne egy életre. És igaza lenne. Felelőtlen voltam, és ha akaratlanul is, de becsaptam őt.

Közeledett a karácsony, a szeretet ünnepe. Ez még jobban elszomorított. Tudtam, hogy nem mondhatom most el neki. Így vártam. Lelkiekben felkészültem a 12 hetes ultrahangra. 

Próbáltam elterelni a gondolataimat a babáról és a dilemmámról. Nem túl jól sikerült, mert Kimi észrevette a nyugtalanságom.

-          Mégis valami baj van?- kérdezte aggódva Kimi.

-          Tényleg nincs semmi baj, hidd el!- mondtam erőltetett mosollyal.

-          Próbálom elhinni, de néha olyan gondterheltnek tűnsz. – mondta elgondolkodva Kimi.

-          Tudom, hogy nem vagyok mindig jókedvű, de ez nem jelenti azt, hogy valami bajom lenne.- próbáltam megmagyarázni a dolgokat.

-          Oké, ígérem, nem fogok annyit aggodalmaskodni. Viszont meg kéne beszélnünk a karácsonyt.

Még ez is.- gondoltam magamba.

-          Jó, mondd az elképzelésed!- kértem miközben mellé bújtam a kanapén.

Ő pedig védelmezőn karolt át.

- Szeretném, ha Finnországban töltenénk…- kezdte.

- Jól hangzik, de előtte még szeretnék otthon lenni egy kicsit.

- És egyedül, vagy esetleg velem?- kérdezte aggodalmas arccal Kimi.

- Csakis veled.- jelentettem ki.

- Akkor mikor indulunk?- kérdezte izgatottan Kimi.

Ez a lelkesedése kicsit meglepett, de nem akartam elrontani a jókedvét.

-          Felőlem már most is csomagolhatnánk, de holnap még vissza kell mennem az orvoshoz.- válaszoltam.

-          Akkor megyünk holnapután.- jelentette ki Kimi.

Nem volt ellenvetésem. Örültem neki, hogy végre ismerős környezetben lehetek, és talán a családom és a barátnők egy kicsit feledtetni tudják a nyomasztó gondolataimat.

Rögtön fel is hívtam a szüleimet. Persze, hogy nagyon örültek. A lányoknak nem szóltam, mert meglepit akartam nekik.

Reggel korán keltem és nagyon nyugtalan voltam. Így elindultam még mielőtt Kimi felébredt volna. Nem tudtam volna elviselni a jelenlétét most. November vége volt, már kezdett téliesre váltani az idő. Összébb húztam magamon a kabátot.  Elmélázva sétáltam a csendes utcákon. Nem volt kedvem kocsiba szállni. Mivel nem volt olyan messze az orvos, sétáltam, hátha elmúlik az idegességem.

A doki rendes volt, és segítőkész. Szerencsére a babával minden rendben volt és a „hülyeségem” sem viselte meg őt.

Még egy hónapom volt addig, míg én is érezhetem a mozgását, és két hónap, míg mások által is észrevehető lesz a pocakom.

Miután kijöttem a rendelőből, leültem a váróban, és csak néztem magam elé. Oly kevés időm maradt. És nem tudom mit, és hogyan mondjak Kiminek. Az apasági teszthez persze az apajelöltek is kellettek és csak a baba megszületése után tudták elvégezni.

Fejben számolni kezdtem. Mire megmozdul a baba, már karácsony lesz… mire láthatóvá válik, január közepe. Könny szökött a szemembe. Most először sírtam, pedig a kórházban megfogadtam, hogy nem fogok. Nem bírtam tovább, ki kellett adnom a feszültséget magamból.

Egy idős néni ült le mellém. Én a könnyeimen keresztül néztem rá, és nem értettem mit akar.

Bátorító mosolyt küldött felém, és megszorította a kezem. Majd a következő pillanatban már ott se volt. Letöröltem a könnyeim és összeszedtem magam. Az elmúlt pillanatok erőt adtak, hogy tovább mehessek.

Mikor visszaértem már Kimi fent volt. Aggódva sietett elém.

-          Végre itt vagy!- mondta miközben megcsókolt.

Ragaszkodón bújtam hozzá.

-          Na mi volt?- kérdezte aggodalmasan.

-          Rendben vagyok. Jól vagyok.- jelentettem ki.

Most talán igazából jókedvűen. Kimi is mosolygott. Talán ez a pillanat most olyan volt, mint régen…