Mikor odaértünk, Nick jött elénk jó házigazda módjára.

-          Sziasztok, jó titeket együtt látni!- köszöntött minket.

-          Szia! Köszönjük, és a meghívást is. Hoztunk egy apróságot!- nyújtottam át az ajándékot.

-          Hú, rendes tőletek, na de gyertek be!- kérte.

Közben Kimivel is üdvözölték egymást.

-          Érezzétek otthon magatokat! Egyetek, igyatok! Táncoljatok! De ne sokat, mert még vacsora is lesz!- adta ki az utasítást Nick.

Aztán otthagyott minket, hogy letegye az ajándékot.

Kíváncsian néztünk körbe. Ismerős arcok tűntek fel.

Először Sebastiant vettem észre, aki egy szőke lány társaságában volt. Majd Heikki is feltűnt a barátnőjével és Nico se egyedül volt.

-          Úgy látszik a szőke nők a kelendők.- állapítottam meg.

Kimi kérdőn nézett rám.

-          Hát, ha jobban megnézed, rajtad kívül mindenkinek szőke barátnője van…- magyaráztam.

-          Akkor most mi legyen?- kérdezte komolyan, miközben leültünk az egyik kanapéra.

-          Nem tudom.- mondtam tanácstalanul.

-          Lecseréljelek?- kérdezte még mindig komolyan.

-          Meg ne próbáld!- fenyegettem. Bár nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez napok múlva megtörténhet. „Kellett nekem megemlítenem ezt a felfedezésem!”- mérgelődtem magamban.

Kimi innivaló után indult. Én addig magamra maradtam. Épp egyedül üldögéltem, mikor Sebastian megjelent. Mosolyogva ült le mellém.

-          Szia!- köszöntött.

-          Szia! Hát a barátnőd hol hagytad?- kérdezte érdeklődve.

-          Nem is a barátnőm. –magyarázta.

-          Biztos?- kérdeztem gyanakodva.

-          Nem változtál.- állapította meg.- Még mindig szeretsz kötözködni.

-          Persze, és ráadásul veled lehet is.- jegyeztem meg.

-          Köszi. Na és Kimi, hova tűnt?

-          Innivalóért ment.

-          És már itt is van.- hallottam Kimi hangját a hátam mögül.

Két pohárral tért vissza, az egyikben vodka volt, a másikban kávélikőr.

-          Ezt biztos nekem hoztad?- kérdeztem gyanúsan nézve a pohárra.

-          Igen, ma csak iszol azért alkoholt.

-          Jó, de csak egy kicsit.- egyeztem bele. Sajnos muszáj volt, nem volt más választásom.

Üdvözölte egymást a két srác, majd Nick jelent meg és vacsorára invitált a szomszéd helyiségbe.

 Csodálatosan megterített ovál asztal állt a helyiség közepén. Mintha valami esküvőn lennénk. Sorra üdvözöltük az ismerősöket. Kb. 16-an lehettünk.

Szóval körbeültük az asztalt. Jobbomra Sebastian került, aminek nagyon megörültem, és így be is mutathatta a „nem” barátnőjét, Apple-t. Ő is szintén szőke volt, kék szemekkel és mosolygós arccal. Mintha Sebastiant láttam volna, csak lányban. Kimi mellet pedig Patricia foglalt helyet.

Így elmélkedtem, mikor megakadt a szemem a nagyjából velem szemben ülő szőkeségen és a színes bőrű fazonon, naná, hogy Hamilton és Gill volt!

-          Mit keresnek ők itt?- kérdeztem értetlenül Kimitől.

-          Hát valószínűleg nem én állítottam össze a vendéglistát, azért lehetnek itt.- magyarázta.

Nagyot sóhajtottam. Ekkor ők is észrevettek minket. Bevágták a bájmosolyt és mi is így tettünk. Aztán inkább belemélyedtünk a vacsorába.

A vacsora finom volt, mi már a főétellel jól laktunk. A desszertből épp hogy ettem, mert már mozdulni se bírtam. Aztán visszaszállingóztunk a bulizáshoz átalakított szobába. Ez parkettás volt, és egy mobil bárpult került be, körbe a falak mentén kényelmes kanapék voltak, ha elfáradnánk a táncolásban. A zene jó volt, mert elég változatos volt nem csak a több stílus miatthanem hogy legalább 30 évet fogott át.

Mi is csatlakoztunk a bárpultnál időző Heikkihez, és Sebastianhoz. Kimi, már rég látta őket, így volt miről dumálniuk, addig mi lányok kicsit táncoltunk… a srácok egyszer csak köddé váltak. Értetlenül néztünk egymásra. Én szóltam nekik, hogy ha kellek, kint megtalálnak a teraszon, mert kell a levegő.

Ők pedig leültek és várták a fiúk visszatérését.

Kint téli hideg volt, így összefontam a karom magam előtt. Egy alakra lettem figyelmes pár méterre tőlem a félhomályban.

-          Nico?- kérdeztem halkan.

Ekkor megfordult az illető, és csak mosolygott. Persze, hogy ő volt.

Boldogan ölelkeztünk össze.

-          Szia!- köszöntött.- Jól nézel ki!

-          Köszi, de te is.

-          Á, semmiség! Mesélj, mi van veled, illetve veletek? Ugye már teljesen meggyógyultál?

-          Persze, láthatod. Egyébként jól megvagyunk Kimivel. Nagyon el voltál tűnve idáig.- jegyeztem meg.

-          Mostanában sokat buliztam. Bepótolom, amiről lemaradtam évközben.- magyarázta.

-          Egy őszinte ember.- állapítottam meg.

-          Köszi. És ti? Mivel múlattátok az időt?

-          Hát azt nem részletezném. – mondtam sejtelmesen.

-          Gondoltam.- mondta nevetve Nico.

Én is elmosolyodtam ezen.

-          De volt azért publikus időtöltésetek is?- kérdezett rá.

-          Persze. Azt az időt a szüleimnél illetve Kimi szüleinél töltöttük. Na meg a barátnőimmel is sok programot csináltunk.- meséltem.

-          Akkor ez már komoly, ha a szüleinél voltatok.- állapította meg Nico.

-          Hát, remélem.- mondtam kicsit lehangoltan.

-          Na, mi a baj?- kérdezte aggódó arccal Nico.

-          Semmi, csak nemsokára újra kezdődik az idény és sokat lesz távol.- magyaráztam.

-          Majd mindig elkíséred.- próbált bíztatni Nico.

-          Az lesz. De kezdek fázni, asszem bemegyek.

-          Én is veled tartok.

Bent már jó volt a hangulat. Nem is bírtam megállni, hogy ne táncoljak és Nicot is rábeszéltem. Közben a tekintetemmel Kimit kerestem, de nem láttam sehol.

Reméltem, nem tűnt el, és látom még ebben az évben. Közben Heikki felbukkant és próbáltam tőle megtudni merre lehet Kimi. Tán Gill társaságában látta utoljára. Gondterhelten néztem Nicora.

-          Mi a baj?- kérdezte komolyan.

-          Ez a Gill aggaszt.- mondtam lehangoltan.

-          Úgy gondolod, bekavarhat?- kérdezte elgondolkodva Nico.

-          Jól látod a helyzetet.

-          És akkor tudunk valamit tenni?- kérdezte kíváncsian.

Nem tudtam folytatni, mert Kimi bukkant fel. Láttam rajta, hogy bizonytalan a járása. Ő is észrevett, és felém vette az irányt. Nicora csak egy röpke pillantást vetett, majd megfogta a kezem és maga után húzott. Kétségbe esetten néztem vissza Nicora. Alig bírtam Kimi tempóját követni.

A szomszédos szobáig meg se álltunk. Betessékelt és becsukta az ajtót. Nekidőlt az egyik fotel oldalának.  Tekintete kifürkészhetetlen volt. De azt láttam rajta, hogy nem nyugodt. Nem mertem megszólalni. Azok után, hogy Heikki Gillel látta… éreztem, hogy elgyengül a lábam. Meg kellett támaszkodnom a mellettem lévő szekrény oldalába.

Még mindig nem szólalt meg. És rám se nézett. Rosszat sejtettem. Nagyon rosszat. Aztán végül nagyon halkan megszólalt:

-          Mikor akartad elmondani?- kérdezte csalódottsággal és keserűséggel a hangjában.

Elgyengülten álltam és nem tudtam megszólalni.

-          Még válaszra se méltatsz?- kérdezte lenézőn.

-          El akartam mondani…- szólaltam meg végre.

-          És mégis mikor? Mikor már megszületett? És mégis meddig akartad titkolni? Nekem mért nem lehetett jogom tudni? Vagy el akartál hagyni, ezért nem mondtad el?- zúdította rám a kérdéseit Kimi.

-          Kimi, te ezt nem értheted.- mondtam már a könnyeimmel küszködve.

-          Mit nem érthetek rajta?- kérdezte ingerülten.

-          Egyszerűen, nem mondhattam el… míg nem voltam biztos, hogy…- itt nem tudtam folytatni, mert belenyilallt a fájdalom a hasamba.

Kimi, mintha megijedt volna, de ezt csak egy pillanatig láttam rajta. Aztán elmúlt a fájdalom és ő újra azzal a kifejezéstelen arccal nézett.

-          Nos Vénusz? Mért hazudtál?

Összeszedtem magam amennyire tudtam, de így is nehéz volt megszólalnom. Tudtam, hogy most jött el a pillanat, amikor vége lesz mindennek. Nem voltam felkészülve rá, de bármikor is történt volna, váratlanul ért volna. Erre nem lehetett felkészülni. Szóval belekezdtem:

-          Gill derítette ki?- kérdeztem könnyes szemekkel.

Ő csak bólintott.

-          És gondolom csak azt tudta meg, hogy babát várok…

-          Igen. Mért van még más is?

-          Van.- mondtam lehajtott fejjel.

Ő csalódottan nézett rám.

- Azért nem mondtam el, mert nem tudtam, hogy fogsz reagálni rá…

- Mondd már!- szólt rám erélyesen Kimi.

Ekkor jelent meg az ajtóban Nico.

Kérdőn nézett rám. Csak bólintottam, hogy minden rendben… egyelőre. Bár örültem, hogy itt van, de így még nehezebb volt bármit is mondanom. Nem néztem rájuk. Gyorsan háromig számoltam magamban és belekezdtem:

-          Nem biztos, hogy te vagy az apja…- mondtam ki nagy nehezen.

Kimi értetlen képet vágott, Nico meg még értetlenebbet.

-          Lehet, hogy Nico.- folytattam, és lopva egy pillantást vetettem a nevezettre. Nico elképedve nézett rám és látszott, hogy nem fogta fel még a hallottakat.

-          Ezt nem hiszem el.- mondta elképedve Kimi.

 Percekig némán álltunk és nem szólt senki. Majd Kimi szólalt meg:

-          Pakolj össze, és menj haza.- mondta csendesen, de látszott, hogy belül forr a dühtől és a csalódottságtól.

-          Kimi.- szólalt meg Nico végre.

-          Ne szólj semmit, nem érdekel, csak az, hogy végre eltűnjön az életemből.- mondta elszántan Kimi.

-          De most nem vagy olyan állapotban… meg kéne beszélnetek.- próbált rá hatni Nico.

-          Na és mit kéne megbeszélnünk?  Értsd meg, nem érdekel!- mondta dühösen Kimi. Tekintete villámokat szórt.

-          Hagyd Nico.- kértem halkan.

Ekkor fogtam fel, hogy már nem tehetem jóvá, már mindegy ki a baba apja. Kimi csalódott bennem, és ezt nem tudja megbocsátani. Elérkezett hát az idő. Nehezemre esett megmozdulni, de mennem kellett. Nem tudtam igazán hova, mert Kimi házába nem akartam visszamenni.

Elrohantam Nico mellett, majd ki a szobából a földszintre. Aztán pedig ki az utcára. Nem törődtem a hideggel, csak minél messzebb akartam lenni tőlük. Futottam, ahogy a lábam bírta, de nem jutottam messzire, mert kifulladtam. Eszembe jutott a baba. Féltem, hogy valami baja esik. Ott álltam a sötétben és csak sírni tudtam. Egyre jobban zokogtam. A testem remegett, lekuporodtam egy kerítés mellé a sötétbe. Feleslegesnek és elveszettnek éreztem magam… Egyszer csak egy alak bukkant fel a semmiből. Ismerősnek tűnt. Egyre gyorsabban közeledett.

Mikor elém ért, nem mertem felnézni rá.

-          Vénusz?- kérdezte.

Ismerősnek tűnt a hangja. Végül felnéztem.

 Megkönnyebbülten borultam a nyakába. Ő szorosan ölelt át.

- Nyugodj meg!- kérte miközben arcom felemelte. Találkozott a tekintetünk.

-          Hogy kerülsz ide Sebastian?- kérdeztem értetlenül, miközben letöröltem a könnyeimet.

-          Láttam, hogy elrohansz, és egyedül… szóval utánad siettem…de nem ez a lényeg, hanem, hogy megvagy!

-          Köszönöm.- mondtam erőtlenül.

-          Nincs mit. De most menjünk valami melegebb helyre, mert a végén még megfázol!

-          Csak vissza ne!- kértem.

-           Akkor hova?

-          Látod már nincs is hová mennem.- mondtam csüggedten.

-          Ezt nem értem.- mondta elgondolkodva Sebastian.

-          Tudod, úgymond szakítottunk Kimivel, így hozzá se mehetek…

-          De mért?- kérdezte értetlenül.

-          Túl hosszú és bonyolult.

-          Akkor, visszamegyünk, és rendelünk taxit, közben összeszedem Apple-t és jössz velünk haza.- ajánlotta Seb.

-          Azt nem.- jelentettem ki.

-          De mért?

-          Nem akarok rátok akaszkodni.

-          Barátok vagyunk, igaz?

-          Hát…

-          Azok, persze.- mondta határozottan Seb.

-          Oké, azok vagyunk.- hagytam rá.

-          Na, és a barátok azért vannak, hogy segítsenek, ha a másik bajban van.- folytatta Seb.- Szóval, nincs ellenkezés! De siessünk, mert látom, már reszketsz.

Én leszegett fejjel lépdeltem Sebastian mellett. Ő védelmezőn karolt át. Nem húzódtam el, mert jól esett ez a kis melegítés, mert már nagyon fáztam. Eszembe jutott a délutáni beszélgetésünk Kimivel, a ruháról. Újra sírni kezdtem. Érezte, hogy testem megint remeg, így még szorosabban karolt át.

Elmerengve néztem a házat. Arra gondoltam, vajon hol lehet most Kimi. És Nico. Féltem, hogy felbukkannak mielőtt Sebastian visszaérne. Szerencsére nem így lett. Sebastian gyors volt, és a taxi és megérkezett. De meglepődtem, mert egyedül volt. Kérdőn nézetem rá.

-          Apple még marad, majd később hazajön taxival.- magyarázta.

Beszálltunk a taxiba. Végre meleg volt. Próbáltam kizárni a valóságot és minden rosszat a fejemből. Sebastian hangjára riadtam.

-          Boldog újévet!- mondta kedvesen. Kék szempár meredt rám.

Értetlenül néztem vissza. Ő pedig közeledett felém…végül egy puszit kaptam az arcomra. Ekkor eszméltem rá, hogy valószínűleg éjfél lehet.

-          Neked is! – mondtam halkan és átöleltem.