Újra Svájcban voltunk. Nem maradt sok időm a semmittevésre. Volt még egy rakás elintézni valóm és nem akartam kifutni az időből. Most gondoltam bele igazán, hogy már csak hetek kérdése és végre a kezemben tarthatom a kisfiamat.

Furcsa volt erre gondolni, hisz hónapokkal ezelőtt még azt hittem, hogy újra élhetem a húszéves fiatalok életét, ameddig nekem jól esik. Most meg… anya leszek. Aki azt se tudja, ki a gyereke apja. Szánalmasnak éreztem magam… Próbáltam nem gondolni erre, de nehéz volt.

Sebastian amikor csak tehette velem tartott. Sajnos a hétvégén neki ott volt a spanyol nagydíj. Lassan vánszorgott az idő, én pedig nem mertem tévét kapcsolni, nehogy véletlenül is lássam a versenyt. Így inkább zenét hallgattam. Az megnyugtatott egy kicsit. A kicsi is élvezhette, mert sokat mozgott, és néha már nagyon erőseket rúgott. „Focista lesz.”- futott át az agyamon. Tudtam, hogy nem tilthatom majd meg neki, de reménykedtem benne, hogy nem a forma 1-et választja.

Szóval pihenéssel és vizsgálatokkal teltek a napok. Már nem volt ultrahang, csak CTG. Ez a baba és a kismama szívműködését vizsgálta. Elég unalmas és kényelmetlen is volt, 10 percig feküdni szinte mozdulatlanul és közben a gombot nyomkodni, ha érzem a kicsi mozgását. Szerencsére minden rendben volt.

Sebastian már összepakolt, és indulni készült, a következő versenyre Monacoba. Én elmerengve ültem a „szobámban”. Kopogott, majd választ nem kapván benyitott a szobába. Könnyes szemekkel néztem rá. Leült mellém és megfogta a kezem.

-          Rá gondolsz?

-          Igen.

-          Mindig is őt szeretted, ugye?

-          Igen.- válaszoltam, miközben találkozott a tekintetünk.

Csak némán néztük egymást. Letörölte a könnyeimet.

-          Nem akarlak ilyen állapotban itt hagyni.- mondta aggódva Seb.

-          Rendben leszek, csak…. tudod néha annyira fáj, hogy csalódást okoztam neki.

-          Tudom, de ne add fel a reményt!- kérte.

-          Próbálom megtartani, de néha úgy érzem, hogy annyira nehéz, és nem bírom már…

-          De bírnod kell, és fogod is bírni. Erős lány vagy…

-          Persze, aki meg akart halni… - mondtam cinikusan.

-          Ahhoz is erő kellett, és a visszatéréshez is. Szóval ne keress kifogást!

Próbáltam elhinni, és elhitetni magammal Sebastian szavait, azt hogy erős vagyok.

Ragaszkodón ölelt át, majd kikísértem a kocsiig. Csak akkor eredtek el a könnyeim, mikor eltűnt a kocsija a messzeségben. Végtelenül egyedül éreztem magam. Egy emberre lett volna szükségem, ő pedig hallani se akart rólam. Visszamentem a „szobámba” és ledőltem az ágyra.

Sebastian napjában többször is hívott, hogy mindig tudja, mi van velem. Aztán anya is egyre sűrűbben telefonált, majd Gerda is. Furcsálltam ezt, de jót tett, mert nem volt időm gondolataimba mélyedni.

Ezen a hétvégén minden olyan furcsa volt. Aztán Vasárnap reggel furcsa érzéssel ébredtem. Mintha enyhe görcsöt éreztem volna a hasamban. Aztán elhessegettem a rémképeket és nekiláttam a szokásos napi teendőimnek. Mikor Sebastian hívott, nem mertem neki megemlíteni a görcsölést, és azt se, hogy már egyre erősebben érzem. Igazából nem is tudtam mennyire kell fájnia. Délután már  kb. 5 percenkét éreztem a fájásokat, ezek már biztosan azok voltak.

Sebastian a futam után is felhívott, ekkor már órával a kezemben járkáltam idegesen. Mikor megszólaltam Seb már sejtette, hogy valami nincs rendjén. Gyorsan rám is parancsolt, hogy hívjak taxit és menjek be a kórházba.

-          Ne aggódj, nem lesz semmi baj!- próbált nyugtatni.

-          Köszi, egyfolytában próbálok megnyugodni…

-          Ha akarod a vonalban maradok.- ajánlotta.

-          Á, neked is pihenned kell.- hárítottam el.

-          De, nem gond…

-          Jó, értem én, de akkor is.

-          Én biztos nem pihenek most. Inkább megyek jegyet foglalni a következő járatra.- mondta lelkesen.- Ha van valami, szólj!- kérte.- Milyen gyorsan születnek meg a kisbabák?- kérdezett rá.

-          Hát ez változó…- mondtam elgondolkodva.

-          Jó, akkor nagyon sietek. Vigyázz magatokra!- kérte búcsúzóul.

-          Te is!

Megérkezett a taxi, bepakoltuk a cuccokat, majd elmondtam mi a helyzet, szegény sofőr elég riadt képet vágott. Majd gázt adott és elég nagy tempóval elindultunk.

Mire a kórházhoz értünk, már nagyon fájdalmasak voltak a görcsök. Lejelentkeztem, majd egy nővér felvette az adataimat, mértek és kérdezgettek, én pedig szenvedő arckifejezéssel válaszolgattam. A szülésznő azért megnyugtatott, az jó ha fáj.

Nem lettem nyugodtabb tőle. Bekísértek végre a szülő szobába…már az ágyon feküdtem… a fájások jöttek- mentek, és néha már nagyon elviselhetetlenek voltak… aztán kaptam nitrogén gázt, fájdalomcsillapításra… ettől egész bódult állapotba kerültem, ami legalább tompította az érzéseimet. Nem tudom mennyi ideig voltam így, nekem hosszú óráknak tűnt. Egyszer csak felgyorsultak az események. A doki is előkerült, majd éreztem, hogy szinte elviselhetetlen a fájdalom… És már csak arra eszméltem, hogy egy apró, izgő-mozgó, síró kis újszülött fekszik a hasamon... Olyan picurka volt...

Néztem és nem is akartam elhinni, hogy ő már itt van velem. Kérdezték mi lesz a neve, én pedig rögtön rávágtam: Sebastian.

Később újra láthattam a kicsikémet. Igaza volt mindenkinek, már csak ő számított. Egy ideig nagyon sírt, ahogy a kezemben tartottam. Simogattam az arcát, ettől lassan megnyugodott és el is aludt. Csak néztem, ahogy alszik, és végtelenül boldog voltam.

Eszembe jutott, hogy szólni kéne a szüleimnek és Sebastiannak, meg a lányoknak…de nem akartam őt megzavarni olyan édesen aludt. Aztán újra elvitték a kicsit, én pedig átkerültem a kórterembe. Nagyon fáradt voltam, de még előkerestem a telefonomat. Láttam, hogy rengeteg nem fogadott hívás volt Sebastiantól. Hívtam is őt elsőnek.

-          Vénusz, rendben van minden?- kérdezte aggódva Seb.- Nem vetted fel…

-          Tudom, de csak azért, mert a kicsi úgy döntött, hogy elege volt a benti életből…

-          Hát akkor te már… szóval megszületett?- kérdezte derűsen és hitetlenkedve Sebastian.

-          Bizony.- mondtam büszkén.

-          És jól vagytok mindketten?

-          Persze, a kicsi egészséges és szép, én pedig fáradt… de oké minden.- válaszoltam.

-          Ennek örülök, ja és gratulálok, és sietek hozzád, vagyis hozzátok… pár óra és ott leszek!- mondta lelkesen.

-          Várunk nagyon.

Miután lejelentkeztem mindenkinél fáradtan dőltem az ágyba és pillanatok alatt el is aludtam.