Ébredésemkor egy csokor rózsát találtam. Először arra gondoltam, hogy nem kéne rá haragudnom, hisz vett rózsát,biztos bántja. De aztán egy hang figyelmeztetett: „Attól még, hogy rózsát hozott, ugyanúgy megtette!” Ez igaz volt. Kimentem, Lipe reggelivel várt.

-          Jó reggelt. – köszöntem.

-          Jó reggelt édesem. – húzott magához, de én eltoltam.

-          Ugye tudod, hogy ezzel semmi nincs megoldva?

-          Igen, tudom, és sajnálom.

-          Ez itt már nem elég.

-          Ugye nem hagysz el? – nézett bűnbánó arccal.

-          Azért nem ekkora a tragédia. De!

-          De?

-          Ne várd el, hogy mindenhez jó képet vágjak! – mondtam „szigorúan”.

-          Jaj, dehogyis! Köszönöm! – ölelt meg, és már nem ellenkeztem.

-          Én is.

Majd elkezdtünk reggelizni. Eközben Krisztuék.

-          Kimi, beszélnünk kell.

-          Tudom. – ültek le. – Sajnálom amit tettem.

-          Tudom, hülye voltál.

-          Igen az voltam, többet nem fordul elő! Ígérem! – fogta meg a kezét.

-          Remélem is, mert nem akarlak elhagyni. – mondta mosolyogva.

-          Szeretlek.

-          Ezek után még ilyet mersz mondani? – kérdezte felháborodva Krisztu.

-          De szívem, mi a baj az előbb azt mondtad… - kezdte félve Kimi.

-          Ha láttad volna az arcod. – nevetett a lány.

-          Naa, ezt még megkeserülöd. – csikizte meg Krisztut a finn.

-          Nee kérlek hagyj. – nyögte ki nehezen a szenvedő fél.

Ezzel belekezdtek egy nagy csikipartiba.

-          Felipe, ma fogunk tovább menni?

-          Aha, igen. Miért?

-          Mert akkor elkezdek pakolni… Nézd meg a ruháim, szanaszét vannak. A tiedet is pakoljam?

-          Aha, légyszi.

-          Oké, akkor megyek. – csókoltam meg.

-          Szeretlek.

-          Én is.

Pakolás előtt átmentem Krisztuékhoz, ahol elég szép látvány fogadott. Nevetve fetrengtek mindketten a földön.

-          Hát itt meg?

-          Csikipartit tartottunk. – mondta Kimi.

-          Oké… Krisztu, bepakoltál már?

-          Basszus.

-          Nyugi van még idő. Na megyek. További jó szórakozást!

-          Köszi. – mondták nevetve.

Vissza is mentem, de azt közben el is felejtettem, hogy egy szál hálóingben voltam.

-          Na látszik, hogy még reggel van… - néztem magamon végig, Lipe meg csak nevetett.

-          Nagyon vicces te.

-          Igen az. – nevetett tovább.

-          Oké, ha neked az. – mondtam egy sóhaj kíséretében, majd elmentem átöltözni meg pakolni.

Hamar eljött a délután, amikor is mennünk kellett a repülőre. Krisztuékkal nem egymás mellé kerültünk, kíváncsiak voltunk ezért, hogy kiket kapunk.

-          Szia Fernando.

-          Felipe. Szia. – pacsiztak.

-          Bemutatom a barátnőm. – mondta Lipe.

-          Fanny Segesdi, szia.

-          Fernando Alonso. Ő pedig itt a feleségem.

-          Raquel del Rosario.

-          Fanny Segesdi.

-          Nem gondoltam volna, hogy egymás mellé kerülünk. – mondta Fernando.

-          Hát ember, én sem.

Mi Raquel-el nagyon jól elvoltunk az egész úton.

-          Szia Raqu, majd még beszélünk. – köszöntem.

-          Persze, szia.

-          Fernando.

-          Szia.

-          Szia.

Felipével még pacsiztak egyet, majd elindultunk a szállásunk felé. Mikor odaértünk mentem a portáshoz.

-          Elnézést, Krisztina Tóth és Kimi Räikkönen bejelentkezett már?

-          Még nem.

-          Köszönjük.

Azzal felmentünk a szobába, és ledőltünk az ágyra mindent otthagyva ahol van.