- És, mit csináltál ma? - kérdezte Jenni Kimitől, aki két órahosszáig volt házon kívül.

- Dolgom volt. Miért? - kérdezte gyanakodva "Készül valamire. Különben nem lenne ilyen nyugodt."

Másnap Kimi leültette szüleit a kanapéra.

- Anya, apa... én... elválok Jennitől. - mondta zavartan. Szülein azonban semmiféle megdöbbenés nem látszott.

- Épp ideje volt - mondta rezzenéstelen arccal a mamája - kisfiam, megmondtam neked, hogy nem hozzád való, már akkor mikor elvetted. De te...

- Hagyd már, legalább észhez tért, Paula - felelt a papája - nos, Kimi örülünk, hogy így döntöttél.

- Sikerült! - mondta köszönésképpen Jule-nak, a hotelban.

- Istenem, tényleg? Ez csodálatos! - mondta Jule, és a nyakába ugrott.

Jenni feltette hatalmas, rovarszemet idéző napszemüvegét és belépett a hotel ajtaján. Egy biztonsági megállította

- Hova megy?

- A férjemmel vagyok, tudja... előbb bejött, és...

- ja, persze, ön Jenni Dalhman. Elnézést, nem ismertem fel.

- Semmi baj, köszönöm.

Követte Kimit, aki befordult jó néhány folyosón, és felment jó néhány lépcsősoron is. Egyszer megállt. Jenni egy márványoszlop mögé bújt.

- Sikerült! - Kimi boldogan. Egy nő nyitotta ki az ajtót. Jenni szeme összeszűkült.

- Ez csodálatos! - lelkendezett a nő. Jenni kihajolt, és meglátta azt a nőt, aki Kimivel volt az újság címlapján.

- Na, menjünk be, Jule! - mondta Kimi. Jenni elrohant. "Szóval Jule-nak hívják. Nem ronda, azt meg kell hagyni... kit érdekel? Hülye csitri!"

Ahogy Jenni kiment az utcára megcsörrent a telefonja. Will hívta.

 - Na, találtál valamit róla?

 - Igen! Szinte minden megvan.

 - Oké, akkor fél óra múlva gyere a sarki kávézóba!

 - Jó. Akkor ott. Szia!

 - Helló! –„Ezz az, végre mindent megtudok rólad te kis szemét ribanc! Megkeserítem az életeteket az biztos!” – ült ki ördögi vigyor Jen arcára a hívás után.

 - Végre szabad vagy, és nem kell titokban tartani a kapcsolatunkat! Istenem, olyan jó! – ölelte szorosan magához Jule kissé letört szerelmét.

 - Aha. – mondta, és zavartan magához ölelte.

 - Mi a baj? Nem is örülsz neki? Már nem is szeretsz? – Jule gyorsan eltolta magától és mélyen a szemébe nézett.

 - Nem, nem , dehogy! Tudod, hogy szeretlek! – ült le a kanapéra Kimi, majd leszegett fejjel folytatta. – Csak…á, mindegy, nem fontos.

 - Mi a baj, kicsim ne csináld már! Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz! Nem kell itt is olyannak lenned, mint egy Jégember, mert nem vagy az…tudom. – ült le a férfi mellé.

 - Nem tudom mi van velem. Sosem voltam ilyen. Tisztára, mint egy hisztis liba! – mosolyodott el végre Kimi is. – Tudod, mindig szerettem volna gyereket.  – folytatta egy kis csend után. - És sokáig azt hittem, hogy Jen megadja majd nekem azt az örömöt, hogy apa legyek. Most, mikor megmondtam neki, hogy válni akarok, bejelenti, hogy terhes. Nem akartam, hogy a kicsi apa nélkül nőjön fel, ezért elhatároztam, szakítok veled. Aznap délután mikor elmentünk a bulit megszervezni Anyuéknak, akkor akartam elmondani, de képtelen voltam. És mint kiderült Jen nem is volt terhes. De az még nem is lett volna olyan nagy baj, hogy átvert, hanem, hogy én már teljesen beleéltem magam, hogy apa leszek végre, és boldog voltam. – Jule csak hallgatott, és nem mert közbe szólni, fájt neki egy kicsit, hogy a férfi, akit szeret elbizonytalanodott, és véget akart vetni a kapcsolatuknak. De végül együtt érzően átölelte. – Most haragszol rám igaz, hogy szakítani akartam?

 - Nem haragszom, csak fájt, de már túltettem magam rajta.

 - Felmerült bennem, hogy hazudik, ezért is vittem el orvoshoz, és beigazolódott a megérzésem. De most az a lényeg, hogy itt vagyok veled, és nem engedem, hogy szétugrasszon minket, jó? – pont annyira tolta el magától a lányt, hogy a szemébe nézzen. Letörölte az épp legördülni készülő könnycseppet, majd lágyan megcsókolta. Ebben a csókban benne volt minden: bánat, öröm, szerelem, szenvedély, hiány. És talán ez volt a legnagyobb, s ezt Jule is érezte.

 - Gyere menjünk vacsorázni, aztán neked irány haza! – mosolyodott el, majd megfogta Kimi kezét és lehúzta az étterembe. Csendben fogyasztották el a vacsorát, aztán elbúcsúztak, majd eltették magukat holnapra.