15. rész - Az elhatározás
2008.10.11. 12:28
Az élet nem áll meg. Sablonos mondat, de igaz. Jule hetek óta minden napját a rehabilitációs intézetben kezdte. Fárasztó gyakorlatok és fájdalmas masszírozások próbálták munkára bírni mozdulatlan lábát. De hiába. Nem is fizikai fájdalmai voltak, inkább lelkiek, amik sokszor az órákon át tartó sírásba vezették a lányt. Teljesen összetört. Régen mindig egy életvidám, kötözködős, keményfából faragott lány volt, de az óta az augusztusi nap óta egy visszahúzódó, ideges, és sírós Jule vált belőle. Nem tudta elviselni, hogy ennyi kudarc érte egyszerre. Először elveszti a szerelmét, azt, aki az életet jelenti neki, és ha mindez még nem lenne elég, lehet, elveszti a lábait is. De nem csak ő hagyta el ennyire magát…
Pár ezer km-re Budapesttől, a Spa-Francorchamps-i pálya árnyékában Kimi sem érzi magár fényesen. Valenciában kezdett feljebb kapaszkodni, de a futam vége előtt 12 körrel felrobbant a motorja a boxutca előtti szakaszon. Ezután jött a Belga nagydíj pénteki első szabadedzése, ahol 4 tizeddel maradt le a már felépült Felipétől. Kezdett reménykedni, hátha rekorder lehet, hisz’ 4-szer egymás után nyerne ezen a pályán… ha nyerne. És, ha olyan lelkiállapotban lenne. A második szabadedzésen már csak 5. lett Fernando, Felipe, Heikki és Hamilton után. Igen, a Renault kezd fejlődésnek indulni, nagyot léptek előre, hisz’ tavaly a bravúros 2. hely volt a legjobb. Igaz, ez csak egy edzés, de néha egy edzésen múlik a csapat teljesítménye. Amit pont a Ferrarik teljesítménye mutat: pénteken és szombaton is Felipe ott volt az első 5 helyek valamelyikén, Kimi igaz csak vergődött az edzéseken, mint partra vetett hal, de a java csak ezután jött. Az időmérő a Ferrarik szempontjából ismét Lipének kedvezett. Hamilton indulhat az esősnek ígérkező Belga Nagydíj pole pozíciójából, Massa és Kovalainen előtt. Kedvencünk csak a 4. rajtkockát szerezte meg.
A futam nem volt eseménymentes. Eleredt az eső, és megindult Kimi. Az első körben simán lerajtolta Heikkit és Felipét, majd azonnal Hamilton nyomába eredt, s meg is előzte. A 42. körben már mindenki elhagyja a pályát, mindenki a pontokat érő helyekért küzd, Kimi lassan úgy megy, mint akinek ez a győzelem az életét mentené meg, nagyon nyomja. Vesztére. Ugyanis egy körrel később a vizes rázókövön megcsúszva neki vágja a Ferrarit a falnak. Így búcsúzhat a pontszerzéstől és a világbajnoki címtől is. Ekkor kezdődött el Kimi szinte véget nem érő pech szériája, ami az Olasz Nagydíj 14. helyével folytatódott, de végülis a versenyen megszerezte a 9. helyet, Vettel pedig pole-ból megnyerte a futamot. Aztán jött a Szingapúri futam, mikor is négy körrel a verseny vége előtt Kimi Raikkönen nekicsattant a falnak, megint, az egyik utolsó kanyarban, a Ferraris versenyző kénytelen volt feladni a versenyt. Az autója tropára tört. Felipe pedig a 13. helyen ért célba, a versenyt Fernando Alonso nyerte meg. Szóval Ázsia Monte-Carlójában a Ferrarik nem szerepeltek jó, sőt, még Felipe bokszkiállása is tönkre tette az esélyeit a világbajnoki címért folytatott csatában.
Kimi nem értette, hogy mi van a csapattal. Nem ez volt az első elrontott bokszkiállásuk ebben az évben, és úgy tűnik, hogy nem is az utolsó lesz. A Jégember arcán soha annyi érzelmet nem lehetett még látni, mint azon a vasárnapi szingapúri estén. Csalódottság, reményvesztettség és düh sugárzott az amúgy helyes arcáról. Csalódott a csapatban, de ez nem volt kiküszöbölhetetlen és olyan nagydolog, de az életben is csalódott. A Sors eddig csak játszott vele. Ha boldog volt, elvette tőle azt a csekély kis örömöt is, és kezdődhetett a szenvedés. Ez történt most is. Jule elhagyta, mondjuk jogosan, hisz’ ő is ugyanezt tette volna, ha látja egy másik pasival csókolózni. De nem látta, és mint mindig, ezt is ő szúrta el. De elhatározta, ha ő már nem lehet boldog legalább Jule legyen az.
- Szia, Atte! Kimi vagyok, nem zavarlak? – kérdezte Kimi rég nem látott barátját.
- Szia, Kimi! Te sosem zavarsz! Mond, mi van veled, jól vagy? – Atte egy kicsit meglepődött barátja és csapattulajdonosa hívásán. Ugyanis Atte a Forma-3-as Raikkönen-Robertson Racing pilótája.
- Hát elég rosszul áll a szénám… tudod kikészített Jenni, meg ez az egész sikertelenség. De nem lényeges. Van barátnőd? – Atte – ha lehet- most még jobban meglepődött.
- Ezt… miért kérdezed? – hallatszott a hangján, hogy egyáltalán nem érti barátját.
- Csak válaszolj.
- Nincs, de hogy jön ez most ide?
- Sehogy, csak kérdeztem. Mikor jössz Budapestre? – terelte a témát.
A fejében már kezdett körvonalazódni, hogy hozza össze Julet Attével. Igaz, hogy ő egyáltalán nem rajongott a saját ötletéért, és tuti, hogy meg fogja ölni a féltékenység, de ha Jule boldogságáról van szó, akkor mindent megtesz.
|