- Remélem a kiruccanásod Pekingbe helyre tesz majd. - mondta Stefano Kiminek, és a kezébe nyomott egy borítékot.

- Ez meg micsoda? - kérdezte Kimi elkerekedett szemekkel.

- Ez egypár jegy a pekingi olimpiára, azzal mész akivel akarsz, de ha lehet úgy gyere vissza, mint aki meg akarja nyerni a világbajnoki címet. - mondta Stefano, és ott is hagyta Kimit.

- De én most is meg akarom nyerni a vb-t. - erősködött Kimi.

- Hát sokszor kételyeim vannak, az üggyel kapcsolatban, na de érezd jól magad. - mondta majd eltűnt a folyosón, Kimi meg csak arra tudott gondolni, hogy végre tényleg kikapcsolódik kicsit. Már az sem zavartam hogy a Magyar nagydíjas harmadik hely csak úgy az ölébe pottyant. Bár elég szar azzal útra kelni, hogy ezt más is tudja, de mellé még az a félelem is párosul, hogy akár az ő kocsijával is előfordulhat az ami Felipe Ferrariját sújtotta. A méltán híres és megbízható Ferrari meghalt a vége előtt két körrel, így Felipe értékes pontokat vesztett a végső elszámolásnál. Kimi nem volt az a kárörvendő, és lelkiismeretes fajta ebből a szempontból, de most nem tudta eldönteni, hogy örüljön e vagy sírjon. Végül arra jutott, hogy nem gondol az egészre, most csak a pihenés számít, és hogy Valenciában minél több pontot szerezzen meg, hogy a Ferrarinak véletlenül sem legyen könnyebb eldönteni ki az elsőszámú pilótájuk.  Még rengeteg ideje volt, hogy Pekingbe utazzon ezért Budapestről Helsinkibe repült, és ott töltött néhány napot a barátokkal és a tesójával, meg a gyerekekkel.

- Szevasz bátyó, örülök, hogy kijöttél elém. - mondta Kimi ahogy meglátta a testvérét, majd megölelték egymást

- Én is örülök, hogy itt vagy. - mondta Rami, és meglapogatta Kimi hátát.

- Egyedül? - kérdezte Kimi és körülnézett hátha valahol meglátja a boldogan futkározó lurkókat.

- Igen, egyedül, a gyerekek anyáéknál, anya parancsba adta, hogy odavigyelek, mert ritkán jössz haza, és akkor is keveset vagy náluk otthon.

- Jajj, anya. Nem bírja felfogni hogy mi már felnőttünk.

- Majd ha neked is lesznek saját gyerekeid megtudod milyen az mikor nincs melletted, és azon rettegsz, hogy nehogy bajuk legyen.

- Nekem gyerekeim, ugyan minek, ott vannak a tieid, ha papázhatnékom van elviszem őket, azt mikor már nagyon idegesítők visszaadom.

- Kimi semmit sem változtál. - mondta Rami, majd megfogta Kimi egyik bőröndjét és elindultak a kijárat felé. - Mi a jó életet hoztál magyarból, fél téglákat?

- Nem édességet a gyerekeidnek  - mondta Kimi vigyorogva.

- Hallod nagyjából az ő szintjükön is vagy. - azzal Rami bevágta a kocsi csomagtartójába mindkét koffert. - Akarsz vezetni?

- Isten ments, örülök, ha nem kell volán mögé ülnöm, meg amúgy is szabizom. - mondta és bedobta magát az anyósülésre. Rami meg beült a kormány mögé és bestartolta az autót, nagyjából egy órányi kocsikázás után megérkeztek Espooba Kimi szülővárosába.

- Kisfiam, annyira örülök, hogy végre újra itthon vagy. - mondta Kimi mamája és megölelte a fiát.

- Szia anya én is örülök, hogy itthon vagyok, meg nektek is, de most már elengedhetsz, mert megfojtasz. - mondta Kimi, majd miután kiszabadult az anyja öleléséből, apjával is kezet rázott.

- Szerbusz fiam. - mondta Matti és megveregette Kimi vállát.

- Hello apa. - Kimi viszonya az apjával elég kimért volt már egy ideje, mint a ketten tudták hogy hibásak az ügyben, de egyikük sem volt hajlandó elismerni, hogy bizonyos fokig a másiknak van igaza.

- Meddig maradsz? - kérdezte Paula

- A csütörtöki géppel indulok Pekingbe az olimpiára. - mondta Kimi és bement a házba, ahol már a gyerekek várták az ajtóban.

- Bátyó, bátyó. - kiabálta a két gyerek kórusban, és már Kimi nyakában lógtak. - Mit hoztál nekünk? - kérdezte Juustu.

- Nem tudom, valami lapul a táskám aljában, de nem vagyok biztos benne, hogy megérdemlitek. - mondta Kimi és a két gyerekkel a karjában elindult a konyha felé. A gyerekek végig faggatták, Kimi meg csak vigyorgott rájuk, végül adott nekik egy, egy tábla csokoládét, azok elvonultak a szobájukba elfogyasztani azt. Kimi rakott magának kaját majd letelepedett az asztalhoz és elkezdtek beszélgetni Ramival, és a szüleivel.

- Te öcsi, nem akarok beleszólni, meg nem akarom, hogy azt hidd irigylem tőled a gyerekeim, de nem lenne itt az ideje, hogy családot alapíts? - Rami hozta fel újra Kimi számára annyira idegesítő témát

- Nem akarok erről beszélni, nekem így nagyon jó ahogy most van. Még csak 28 éves vagyok, nem kell mindent elsietni.

- De gondolj csak bele, mikor mi már nem leszünk, nem lesz senkid, aki vigyázzon rád.

- Anya, ne gyere már te is ezzel, nagyfiú vagyok és tudok magamra vigyázni. - Kimi próbálta megőrizni a hidegvérét, de az ilyen beszélgetések, mindig kihozták belőle az állatot, mindig nagyon felidegesítette magát, aminek minden egyes alkalommal, az lett a vége, hogy kipurcanásig futott, majd elment a haverokkal egy kocsmába és kiütötte magát. Kimi nyugodj meg nincs szükséged botrányra, és ne feledd hova jutottál a múltkor is mikor hagytad magad felidegesíteni, nem kell ez most neked. Gondolj Pekingre meg a Finn szertornász lányokra. Utasította rendre egy hang a fejében.

- Nos rendben, legyen igazatok. Ha Valenciában sem leszek dobogós akkor becsajozom, és ha aranyos, meg rendes lesz, akkor feleségül veszem.

- Kimi ne mond ilyeneket, erre semmi szükség, ilyen döntést ne miattunk hozz, hanem mert tényleg szerelmes leszel. - mondta Paula.

- Ti akartátok. - azzal Kimi felállt és elvonult a gyerekek után.

- Nem tudom mi baja van, annyira más lett mióta a Ferrarinál van, először tetszett a változás, de most már inkább azt a régi Kimit akarom visszakapni. - mondta Paula, és elpakolt Kimi után.

- Kislány össze kellene szedned magad, így nem mehetsz fel a gerendára, le kell küzdened a félelmed, mert akkor nem lesz arany az olimpián. - Hallotta Antónia a hangot a háta mögül, megfordul és már biztos volt abban hogy sikerülni fog majd a gyakorlata az olimpián.

- Fabio istenem annyira örülök neked,. - mondta és leugrott a gerendáról és már a férfi nyakában is volt.

- Nia, melletted leszek végig míg meg nem nyered az aranyat. - Antónia félig olasz félig finn származású. Olaszországban éltek már mikor ő megszületett, de mégis finn színekben indul az olimpián, az apja volt finn,és ő is finn állampolgár, ritkán jár Finnországban, de megfogadta, hogy ha nyer valamilyen érmet hazaköltözik és önálló életet kezd, 22 évesen épp itt lesz az ideje. Fabio az olasz kenuválogatott egyik indulója volt, de mivel az ő számáig még volt néhány nap, így pihenésképp úgy döntött megnézi kedvesét a szertornadöntőkben. Nia épp edzett és ilyenkor kevesen vannak a lelátókon, most is csak páran lézengtek, Nia ezért nem zavartatta magát, bekapcsolta a telefonján a zenét, Metallicatól a The End of the Line című dal, és újra sokadszorra is felmászott arra a 10 cent széles gerendára, vett egy mély levegőt és újra próbálta a gyakorlatsort, most sem sikerült tökéletesre, megcsúszott a lába és leesett a gerendáról. Kimi felugrott a helyéről rémületében, szegény lány, megint nem sikerült neki, pedig nagyon akarja. Maga sem tudta, hogy miért is indult el lefelé, talán hogy segítsen, vagy csak hogy megkérdezze minden rendben van e. mire leért a bejárathoz, addigra a lány már annak az ellenszenves pasinak a karjában feküdt, akit odafentről is látott.

- Bocsi, minden oké? - kérdezte Kimi finnül a lányt.

- Persze. - vágta rá a lány reflexszerűen szintén finnül. A pasi meg csak meredten bámulta őket. Nia meg is látta a szemében hogy valami nem tetszik neki. - Most megyünk. - ezt már angolul mondta, és elbicegtek a pasival. Kimi meg, mint egy sóbálvány nézett utánuk. Annyira hülyén érezte magát, még csak be sem mutatkozott, csak úgy simán lerohanta a lányt, most biztos tök zakkantnak nézi.

- Ki volt ez a pasi és mit akart tőled? - kérdezte Fabio Niatől

- El sem tudom képzelni, hogy ki lehetett, de nagyon meglepődtem, hogy finnül beszélt hozzám, ezek szerint valami finn krapek lehet. - Nianak tényleg halvány lövése sem volt arról, hogy ki lehetett az a szőke kék szemű pasi akinek a hangja tele volt aggódással, pedig még csak a nevét sem tudta. Valami fura erő járta át, ami arra ösztönözte, hogy a holnapi versenyen nyerjen, maga miatt az apja miatt, és talán ennek a szőke kék szemű idegennek. Igen talán még neki is. Magára erőltettet egy mosolyt, és beült az autóba, ami visszavitte őt az olimpiai faluba.

- Veled meg mi történt? - kérdezte rémülten az apja , aki egyben az edzője is volt.

- Semmiség, csak még egyszer utoljára le akartam próbálni a számot, és leestem a gerendáról.

- Mutasd a lábad. - parancsolt rá az apja.

- Nincs semmi baja egyáltalán nem fáj. - mondta ami persze nem volt igaz, de nem merte bevallani senkinek, hogy mennyire fáj, mert csak magát hibáztatta, csak ő tehet róla, hogy leesett. - Most elmegyek fürödni, utána meg lefekszek aludni minden rendben lesz papa, nem kell félned, enyém az arany. - mondta a lány, majd adott egy puszit az apjának, és egy csókot Fabionak. Bement a fürdőbe és megnyitotta a csapot, levetkőzött és a lába már be volt dagadva és elviselhetetlenül fájt. Nincs más választása mint holnap megnyerni az aranyat, nincs több lehetősége, 22 éves, és ha valami mást akar kezdeni az életével akkor most vagy soha. Mire kimászott a kádból már üres volt a szobája, odasántikált a hűtőhöz és kivett belőle pár jégkockát és egy darab törölközőbe csavarta, és a bokájához szorította. Legszívesebben ordított volna a fájdalomtól, de ezt is lenyelte, mint sok minden mást az életben. Lejegelte a lábát, fájdalomcsillapítót nem vett be, és még csak krémet sem kent rá nehogy ezen múljon a dolog, reggelre is be volt még dagadva a lába, de már nem annyira, fájni is fájt, de csak mosolygott, még akkor is mikor a könnyei folytak amikor bekötözte a bokáját. Irány a Madárfészek, és az arany, meg a finn himnusz.

- Papa nyugodj meg, minden rendben, jól vagyok, enyém az arany, és utána kérek egy nagyon nagy tábla csokoládét. - mondta Nia, és megölelte édesapját. Majd a gerendához lépett kihúzta magát, köszöntötte a bírákat, majd a nézőket, és utána már nem volt neki más csak a 120 cent magas fa gerenda, meg a tudat, hogy nyernie kell. Dobbantott és már kézen állt a gerendán, tökéletesen kitartott és már lendült is tovább. Sorba jöttek az elemek, és egyik sem okozott nagyobb nehézséget neki. Majd a sípszó, hogy az utolsó gyakorlatsort kell végrehajtania, még egy mély levegő, a lába már nem is fájt. És nekifutott és egy dupla csavarba ért földet, egyenes lábbakkal, gond nélkül, nem lépett ki, kihúzta magát köszöntötte a zsűrit és az őt ünneplő sok ezer embert és meglátta a nézők közt azt az egyet, az idegen szőke férfit aki csak mosolygott rá. Tudta érezte, hogy az övé az arany. Ugrált örömében és egyáltalán nem érezte, hogy a bokájának valami baja van. Lesétált a szőnyegről, megölelte az apját és a fülébe súgta.

- Papa megvan, miénk az arany. Köszönöm, szeretlek. - majd leült az egyik székre és kikötözte a bokáját, ami már teljesen lila volt a megerőltetéstől és a sérüléstől. - Papa fáj a lábam.

- Úristen mit tettél magaddal tegnap, és hogy tudtad így végigcsinálni a gyakorlatot. Ez nagyon csúnya, el is hiszem, hogy fáj. Mit tettél rá tegnap este?

- Csak jeget, nem mertem bekenni semmivel, nehogy baj legyen, és most sem akarok rá mást, csak jeget. - mondta határozottan óriási fájdalmak közepette Nia.

- Rendben, de amint mintát vettek tőled kapsz valamilyen erős fájdalomcsillapítót. - mondta Nia apja, és közben a lány bokáját nézte, arról mind a ketten lemaradtak, hogy Nia legnagyobb ellenfele az Amerika lány leesett a gerendáról, baja nem történt, csak magas hibapontot kap majd érte és így biztosan Nia az aranyérmes. Már semmi sem számított, csak hogy Fabio is vele van és megöleli.

- Szerelmem, annyira szeretlek, és gratulálok hihetetlen voltál. - mondta majd megcsókolta, és némán várták az utolsó lány gyakorlatát, ami elég jól sikerült, Nia gyomra összeszorult, és nagy nehézségek árán tudta csak figyelemmel követni a pontokat, igen megvan az övé az arany, csak 2 tized pont, de akkor is az övé a legfényesebb érem. Jó fél óra telt el mire újra a közönség előtt voltak, hogy átvegyék az érmeket, és neki szólt a finn himnusz, és boldog volt, integetett és megint megakadt a szeme egy pontos, kiszúrta a távolban a szőke idegent. Hihetetlen, hogy most is találkozott a tekintetük, pedig van itt vagy 10 000 ember.

Kimi száz százalékig biztos volt abban hogy Nia őt nézi és neki integet. Ő is felállt és úgy tapsolt, és eldöntötte magában, hogy megkeresi a lányt és személyesen is gratulál neki. Így hát nem is ült vissza a helyére hanem elkezdett lefelé rohanni a lelátón és az előcsarnokba rohant, hátha szembetalálkozik a lánnyal és akkor be tud neki mutatkozni. Nianak nagyon nehezére esett a mozgás a lába már kétszeresére dagadt, és csak segítséggel tudott lebotorkálni a pódiumról. Fabio a karjaiba kapta és úgy távoztak, ő pedig mosolyogva integetett az ünneplő tömegnek. Kimi a tömeget pásztázta ahogy bért az alagút közepére ami az arénába vezetett. A gyomra összeszorult, biztosan elkésett, mert kifelé tódul tömegben nem látta a lányt, pedig annyira szeretne vele beszélni. Aztán a főkijárat felé fordult és a fényben meglátta a kirajzolódó vonalakat, egy magas férfi karjaiban tartott egy lányt és úgy léptek ki a napsütésbe.

Nia érezte a nyári nap melegét, ahogy átjárja az erő a fájdalomtól kifáradt testét, még egyszer visszanézett az alagútba, de már nem látott semmit, mert odabent majd nem teljesen sötét volt. Először volt egy olyan érzése, hogy azt a szőke férfit látta, aki mintha keresett volna valakit. Talán sosem tudja meg, hogy, hogy hívják, és hogy miért volt vele olyan kedves.

- Nia itt vagy még? - kérdezte az apja. - Most visszamegyünk a faluba, ott elmész az orvoshoz, és semmi sem számít csak hogy rendbe jöjjön a lábad.

- Papa több versenyen nem akarok indulni. - mondta Nia ahogy beszállt a kocsiba, az apja Fabiora nézet, aki csak megrántotta a vállát, jelezve, hogy elképzelése sincs arról hogy mi oka van Nianak arra, hogy 22 évesen ne induljon több versenyen. Kimi lassan sétált kifelé a Madárfészekből, és őt is arcon csapta a meleg fuvallat ahogy kiért. A magasba emelte a fejét, és hagyta hogy süssön rá a nap, hogy átjárja a testét. Arra tudott csak gondolni, hogy lehet többé sosem láthatja a lányt, aki még azt sem tudja, hogy hívják. Mire visszatért a földre körülvették a rajongók, és mind autogramot kértek tőle, erre legkevésbé sem számított ezért nem is tudott hirtelen reagálni, és főleg menekülni, így hát aláírt vagy 2 tucat papír fecnit. Majd visszament a szállodába összepakolta a holmiját és hazaindult. Haza milyen érdekes jelentése van ennek a szónak, gondolt rá magában a repülőn, hiszen mindene megvan nagy ház, sok pénz, mindenből a legjobb, csak egyvalami hiányzik, egy társ akivel mindezt megoszthatná. Egy ember aki vele lenne mindig, akivel boldog lehetne, talán Raminak és a szüleinek igaza van, és tényleg keresnie kellene egy lányt, akivel egyszer majd megöregszik. Egy lány neki Antónia kell, Nia az a nő akivel boldog tudna lenni, eddig nem hitt benne, de ezek után ez biztosan szerelem első látásra. Hisz gyönyörű és kedves. Kimi ne feledd nem is ismered, lehet odabent egy sárkány lakozik benne, ne táplálj hiú ábrándokat, neked most másra kellene figyelned, ott a csapat meg a vb cím, neked most az a legfontosabb. Svájcba utazott, mert nem akart megint a szüleivel veszekedni, igaz Ramival szívesen beszélt volna, de annak is az lenne a vége, hogy ő meg boldogan elújságolná a szülőknek, akik már az esküvőt terveznék. Belépett a zürichi lakása ajtaján az előszobai asztalra dobta a kulcsait, lerúgta a cipőjét és belevágta magát az egyik fotelba és bekapcsolta a hifit, egyre csak Niara tudott gondolni, csak Nia szemeit látta, csak Nia hangja visszhangzott a fülében. Végül elhatározásra jutott ha Valeciaban is valami szerencsétlenség éri akkor keres magának valakit és próbál boldog lenni, de nem egyedül.

Nia a dokinál volt az apja meg mellette fel alá járkált idegesen.

- Mi az hogy nem akarsz indulni több versenyen? Fabio miatt a szerelem elvette az eszed?

- De papa, ennek semmi köze Fabiohoz, ez az én döntésem, 22 éves vagyok, még annyi mindent nem csináltam életemben, szeretnék tanulni, egyszerűen csak élni akarok, fagyit enni ha azt kívánom, meg csokit. Annyi minden van amit ki akarok próbálni, lehet hogy tehetségem van a zenéhez, vagy a festészethez, vagy írhatnák könyveket.

- Nia ne légy gyerekes, térj észhez, neked ezt kell csinálnod, erre tetted fel az életed.

- Papa, kérlek nyugodj meg eldöntöttem és kész. - mondta és lezártnak tekintette a vitát, a doki meg akkora jött vissza a röntgen felvétellel.

- Nos Antónia, van egy rossz hírem, ez elég sokáig fog gyógyulni, és az is előfordulhat, hogy műteni kell, de ezt majd az otthoni orvosaid eldöntik.

- Ennyire súlyos?

- Igen és nem csak a tegnapi sérülésről van szó, az évek során rengeted kisebb baleset felhalmozódott, és most sokszorosan fejti ki hatását. Szóval azt kell mondanom, ezzel a bokával, már soha többé nem indulhatsz versenyen. - Nia akkora megkönnyebbülést érzett jó volt hallani hogy vége a karrierjének, és hogy ezt egy olimpiai arannyal koronázta. Csak az apját sajnálta, aki annyi mindent áldozott érte, de mégis talán így a legjobb, így legalább nem kell magyarázkodnia, hogy miért, így egyszerűen ráfogja, hogy a baleset tette tönkre a pályafutását.