Ennél nagyobb meglepetés nem is érhette volna Kimit.

-          Szia, Jenni – nyögte ki nagy nehezen.

-          Szervusz, drágám! Látom, nagyon örülsz, hogy eljöttem! Vagy talán mást vártál? – kérdezte gúnyosan Jenni.

-          Ami azt illeti, igen – mormolta az orra alatt Kimi, majd félreállt. – Gyere be.

-          Még jó, hogy beengedsz a közös házunkba – vágott vissza Jenni. Odalépett Kimihez és megpróbálta megcsókolni, de a fiú elhúzta a fejét.

-          Ezt ne, jó? Ne tegyünk úgy, mintha semmi nem történt volna.

Jenni megrántotta a vállát.

-          Ahogy akarod. Behoznád a csomagomat, drágám?

-          Nem. Be tudod vinni egyedül is – felelte Kimi és otthagyta az elképedt nőt a küszöbön. Hallotta Jenni méltatlankodását és arra gondolt, hogy Cristina bőröndjeit milyen szívesen cipelte egész délelőtt. Vajon hol lehet most a lány? Remélte, hogy nem futnak össze Jennivel, mert abból – ismerve a feleségét – világraszóló balhé lesz. Ezt megelőzendő gyorsan felhívta Markot. A kanapén ülve várta, hogy barátja felvegye a telefont.

-          Szia, Mark? Jól vagy?

-          Szia, Kimi. Igen, persze, hogy jól vagyok. Ugye nem fogsz naponta tízszer felhívni, hogy az állapotom felől érdeklődj? Mi újság?

-          Majd mesélek. Cristina ott van nálad?

-          Igen. Adom.

-          Várj! Csak mondd meg…

-          Szia, bajnok – hallotta meg Cristina rekedtes hangját a telefonban, amitől felgyorsult a pulzusa. Mégiscsak jó, hogy Mark átadta neki a telefont.

-          Hello, idegen – köszönt halkan a lánynak. – Mit csinálsz?

Cristina felnevetett.

-          Semmi rosszat. Épp hozzád készültem az utolsó két táskámmal. Miért? Baj van?

-          Honnan veszed? – csodálkozott Kimi. – Nincs baj, csak…- nem tudta, hogyan folytassa.

Cristina kisegítette a szorult helyzetből.

-          Oké, értem. Majd szólj, ha mehetek.

Kimi köpni-nyelni nem tudott a döbbenettől.

-          Honnan tudtad, hogy miről van szó?

-          Egyszer elmesélem. Vigyázz vele.

-          Várlak, ha végeztem. Ugye átjössz? – kérdezte Kimi mohón. Tiszta hülye vagyok – gondolta magában a fiú. Miért érzem magam úgy, mint egy szerelmes tinédzser?

A lány megint nevetett.

-     Ha akarod, megyek. Menjek? Vagy maradjak?

-     Ne játssz velem, jó? Csak gyere.

Letette a telefont. Még mindig mosolygott.

-          Ki az, akivel ilyen kedélyesen elfecserésztél, drágám? – hallotta meg a háta mögött Jenni hangját, de válaszra sem méltatta. A nő leült mellé a kanapéra és átkarolta a nyakát.

-          Ugyan már, drágám! Most miért viselkedsz így velem? Mert azt mondtam, gondolkodási időre van szükségem kettőnkkel kapcsolatban? – Jenni egyik keze közben bekúszott Kimi pólója alá, a másikkal a fiú combját simogatta. Kimi semmit sem érzett, csak azt, hogy idegesíti és zavarja Jenni hangja és érintése. Megfogta a nő kezét.

-          Hagyj.

-          Mi bajod van? Nem akarod?

-          Képzeld, nem. Azt hiszed, idejössz azok után, ahogy elváltunk és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna? Mit gondolsz te magadról? Vagy rólam? – emelte fel Kimi a hangját, ahogy kérdőre vonta Jennit. A nőn látszott, hogy váratlanul érte Kimi kitörése. A következő mondatok pedig hidegzuhanyként hatottak rá.

-          El fogok válni tőled, Jenni. Nem akarom tovább veled élni az életemet. És tudom, hogy te sem akarsz velem élni. Gyereket meg pláne nem akarsz, csak hitegetsz. Csak azt nem értem, hogy minek ez a képmutatás. Miért jöttél ide, Jenni? Mit akarsz tőlem?

-          El akarsz válni? – Jenni csak ennyit fogott fel Kimi szavaiból. – Van valakid?

-          Talán. De most nem ez a fontos. Belemész a közös megegyezéses válásba vagy nem?

-          Mit kapok érte cserébe? – kérdezte Jenni. Ha lúd, legyen kövér – gondolta magában a nő. Mindent elveszek tőle, amit lehet. Nem fogok pénz és lakás meg minden nélkül maradni.

-          Mit akarsz?

-          A porkkalai házat.

Kimi bólintott. Úgysem szeretett ott lakni. Olyan volt, mint egy erődítmény.

-          Rendben.

-          És asszonytartást. 100 000 eurót havonta.

-          Még valami?

-          Gondolkodom rajta. És te mit akarsz az aláírásomért cserébe?

-          Békét és nyugalmat. Te is éld a saját életed, és hagyd, hogy én is élhessem az enyémet. Azt hiszem, ezt nem nehéz betartani.

Jenni bólintott. Felállt a kanapéról és elindult kifelé.

-          Akkor én megyek. Remélem, boldog leszel nélkülem – vágta oda Kiminek. Nem az bántotta, hogy Kimi el akar válni tőle. Hanem az, hogy ennyire higgadtan és hidegen közölte vele a döntését. Ahogy a „Jégember”-hez illik. A nő csőrét piszkálta, hogy ki lehet az a „talán”, aki biztosan nagy szerepet játszott Kimi elhatározásában. Meg kell tudnom – határozta el magában Jenni. Muszáj megtudnom. És meg is fogom tudni.

-          Rendelek neked taxit, ami kivisz a repülőtérre – szólt utána Kimi.

-          De nagyon gyorsan meg akarsz tőlem szabadulni! – kapta fel a vizet Jenni. – Sürgős programod van a „talán” lánnyal? Vagy hová sietsz?

Kimi felsóhajtott.

-          Ne veszekedjünk. Kérlek. Amúgy Markhoz akartam átmenni, mert…

-          Persze! Bújjatok egymás seggébe – vágott közbe dühösen Jenni. – Hihetetlen, hogy ti állandóan egymás nyakán lógtok!

Erre már Kiminél is elszakadt a cérna. Ordibálni kezdtek egymással.

-          Markot legalább érdekli az életem! Ő akkor is mellettem áll, amikor nem mennek túl jól a dolgaim! Azt hiszem, ez rólad nem mondható el! Kezdem belátni, hogy mindenkinek igaza volt veled kapcsolatban. Óvtak tőled. A családom, Toni, Mark…

-          Már megint Mark, Mark, Mark! Meg Toni, Toni, Toni! Hogy fordulna fel az összes haverod, veled együtt! Mindig utáltam őket! Főleg Markot! Tudom, hogy ő fordított ellenem! Bárcsak meg…

Kimi hirtelen odalépett elé és megragadta a karját. Nem törődött azzal, hogy esetleg fájdalmat okoz Jenninek. Közel hajolt hozzá és halkan, de nyomatékosan beszélni kezdett Jennihez:

-          Senki segítsége nem kellett, hogy megismerjem, milyen vagy valójában. Tettél róla. És meg ne halljam még egyszer, hogy Mark nevét a szádra veszed! Érted? Meg ne halljam. Engem szidhatsz, de a barátaimat hagyd békén!

Jenni elrántotta a kezét.

-          Gyűlöllek! Annyira gyűlöllek! Ha tudnád, mekkora erőfeszítésembe került, hogy elviseljelek magam körül, vagy magamban! És felejtsd el a békés válást! Mindent elveszek tőled! Érted? Mindent! Kicsinállak téged is és mindenkit, aki fontos neked! – fröcsögte a nő gyűlölettel teli hangon. Kimi pedig csak nézte. Hogy szerethettem? Kicsinyes, gyűlölködő, irigy és gonosz. Hogy szerethettem? – kérdezte magától Kimi.

Szerencsére közben megérkezett a taxi. Jenni köszönés nélkül kiviharzott a házból, bevágta magát a kocsiba, de előtte rikácsoló hangon kivitette a sofőrrel a bőröndjét. Kimi borravalót nyomott a szerencsétlen taxis kezébe.

-          Bocs, haver. Egy kicsit hisztis. Vigyázz, mit mondasz neki. Sőt az lesz a legjobb, ha hozzá sem szólsz.

A sofőr csak legyintett egyet. Megköszönte a pénzt és elhajtott, a hátsó ülésen a még mindig őrjöngő Jennivel.

Kimi visszament a házba és lerogyott a kanapéra. Elfáradt. Nem fizikailag. Agyilag. És érzelmileg. Jenni viselkedése igazából nem lepte meg. Ami bántotta, az az, ahogy Jenni Markról és a barátairól, a családjáról beszélt. Őket nem bánthatja senki, Kimi számára ők jelentettek mindent. Értük bármit megtett volna. És az volt benne a jó, hogy tudta, rájuk számíthat, akármilyen problémája van. Felvette a telefont és Markot hívta.

-          Szia.

-          Jól vagy? Jenni elment? Történt valami? – kérdezte Mark aggódva.

-          Ki mondta, hogy Jenni itt volt? – kérdezett vissza Kimi.

-          Cristina.

-          Ő honnan…Mindegy. Ott van még?

-          Most indult át hozzád. Azt mondta, rád fog férni egy kis lelki támogatás. Igaza van?

-          Igen. Mark, ne haragudj, hogy nem hittem neked Jennivel kapcsolatban. Én…

-          Hagyd ezt. Magaddal foglalkozz. És Cristinával.

Kimi ajtócsukódást hallott.

-          Mark, leteszem, mert Cristina itt van. Szia. Holnap beszélünk.

Kimi kinyomta a telefont, mert a falon lévő tükörben meglátta Cristinát. A lány lassan besétált a nappaliba és megállt Kimi mögött. A fiú nem fordult meg. A tükörből nézték egymást. Cristina a két tenyerét Kimi arcára simította. A fiú behunyta a szemét. Érezte, ahogy áramlik az energia a testébe. Mintha Cristina érintése erőt adott volna neki. Soha nem élt még át hasonlót. Minden rossz gondolatot és érzést száműzött, csak Cristina érintésére koncentrált. A lány gyengéd mozdulatokkal simogatta Kimi arcát. Kimi kinyitotta a szemét és megfogta Cristina kezeit. Finoman megcsókolta először az egyik, aztán a másik csuklóját, rászorítva a száját a lüktető erekre. A tükörben látta, hogy Cristina behunyja a szemét. Nem beszéltek.  Nem is kellett. Olyan kötelék alakult ki köztük, ami nem sok ember között létezik a világon. Mintha eggyé váltak volna.

Kis idő múlva aztán Kimi megszólalt:

-          Köszönöm, hogy itt vagy velem. Ülj ide mellém, kérlek.

Cristina megkerülte a kanapét és leült Kimi mellé.

-          Jól vagy? Minden rendben?

Kimi bólintott.

-          Most már oké vagyok. Neked köszönhetően. Nem tudom, mit csináltál velem, de nagyon jó volt.

-          Ha tudnád, mi mindent tudok még jól csinálni – csúszott ki a lány száján. Kimire nézett. A meghitt pillanat egy csapásra eltűnt és átadta a helyét valami másnak: a vágynak. Cristina látta, hogy Kimi milyen pillantást vet rá. Mennyire beszédes a tekintete – gondolta magában a lány és nyelt egy nagyot.

-          És ha megkérlek arra, hogy mutasd meg nekem, miben vagy még jó? – hallotta Kimi kérdését.

Cristina nem válaszolt. Kimi megpróbált a lány tekintetéből olvasni. Látta a lány gyönyörű kék szemében a vágyat. És még valami mást is.