Cristina sápadtan nézte Kimit. A fiú leállította a kocsit a garázsban. Kiszállt, átment a jobb oldalra, kinyitotta az ajtót, és kivett valamit a kesztyűtartóból. A lány tudta, hogy már késő. Kimi dühösen odalépett elé. Egy pisztolyt tartott a kezében.

-                     Ez mi? – kérdezte.

-                     Nem látod? – kérdezett vissza nyeglén a lány és nyelt egyet.

-                     Miért nem szóltál róla? Azt hiszem, elég fontos dolog, nem?

Cristina látta, hogy Kimi iszonyatosan mérges. Magyarázkodni kezdett.

-                     Meg akartam mondani…

-                     Mikor? Amikor használni fogod?

-                     Nem fogom használni.

-                     Akkor minek van itt? Az én házamba nem hozod be, az egyszer biztos.

Cristina kikapta a fiú kezéből a pisztolyt. A veséje felett a nadrágjába tűzte.

-                     Teljesen biztonságos. Nem kell tőle tartanod. És…

-                     Nem érdekel! Ezt a pisztolyt nem hozod be a házba. Erről nem nyitok vitát. Gyűlölöm a fegyvereket. Bajt okozhatnak.

-                     De ez …

Kimi nem hagyta, hogy a lány végigmondja, amit elkezdett.  Erre Cristina agyát elborította a vörös köd. Meglökte a fiú vállát és gúnyosan elmosolyodott:

-           Eddig tartott a nagy érdeklődés? Szép, mondhatom. Kitartó vagy ebben is. Azt hittem, te más vagy. Hogy elfogadod. Ahogy én elfogadnám a te hóbortjaidat és különcségeidet. De tévedtem. Te sem vagy jobb a többi embernél. Csalódtam benned. De lehet, hogy jobb most csalódni, mint később az életemet adni érted, amikor nem is érdemled meg. Most elmegyek. És ne gyere utánam. Nem akarlak látni.

Hátat fordított Kiminek. Kihúzta a pisztolyt a nadrágja derekából, letette a garázsban egy polcra és elment. Vissza sem nézett.

Kimi megrökönyödve bámulta a lány hűlt helyét. Még nem igazán tudta felfogni, mi történt az elmúlt percekben. Leült a földre és nekidőlt az Evolution orrának. Gondolkozni kezdett. Oké. Tehát vegyük a tényeket. Mi az, amit Cristináról tudok?  Van egy motorja, egy autója és egy pisztolya. Nagyon jó. Hát ez nem sok. Viszont lehet, hogy most szúrtam el annak az esélyét, hogy többet tudjak meg róla. Miért ugrottam rögtön neki? Nem is hagytam szóhoz jutni – korholta magát a fiú. És most elment. De vajon hová? És hol keressem?

Cristina eközben a közeli utcákon kóborolt. Nem igazán ismerte még a várost. Lehet, hogy már nincs is miért itt maradnom – búsult el a lány. Ebben a percben hatalmasat dörgött az ég és villámok cikáztak. Mintha tükröznék a lelki világomat – gondolta Cristina. A következő mennydörgéstől összerándult. Gyűlölte a viharokat. Gyerekként nem félt a villámtól és a dörgéstől, de 5 évvel ezelőtt egy óriási viharban olyan dolog történt vele, ami örökre az élete része marad. Időközben az eső is rákezdett. Szuper. Még szarrá is ázok. Ennél jobb már nem is lehetne. Mit csináljak? Vissza kellene mennem Kimihez és beszélnem kéne vele. Mindenről. De vajon visszafogad? Vagy az első akadálynál visszatáncol? Amíg ezen rágódott, nem is figyelte, merre megy. Hirtelen felnézett és ott találta magát, ahonnan elindult. Kimi háza előtt.

Mielőtt bármit is tudott volna tenni, megnyomta a csengőt. Az ajtó szinte azonnal kinyílt és ott állt Kimi. Hű, de jól néz ki! Fehér pulóver, fekete farmer, kócos haj és kék szemek. Jaj. Miért kellett nekem rögtön felhúznom az orromat? Ha nem rohanok el, együtt lehettem volna vele. Amúgy meg miért is csengettem? Ja, mert …mert fogalmam sincs arról, hogy mit teszek. Teljesen megbolondultam Kimitől – állapította meg magában a lány.

Kimi aggódva nézett a csuromvizes lányra. Amikor Cristina elrohant, nem tudta, mit tegyen. Hagyja egyedül? Vagy menjen utána? Végül felhívta Markot, aki megnyugtatta, hogy Cristina csak kiereszti a fáradt gőzt és visszamegy hozzá. De azóta sok idő eltelt – legalább egy fél óra…- és a lány sehol. Kimi épp a cipőjébe bújt volna bele, amikor meghallotta a csengőt. Rohant ajtót nyitni. Ott állt előtte Cristina és némán nézett rá. A fiú nyelt egyet.

-                     Most indultam utánad. Tiszta víz vagy. Hol jártál?

Cristina előrébb lépett és gyorsan megcsókolta. A fiú csodálkozva nézett rá.

-                     Ezt meg miért kaptam?

-                     Néha megcsókolok olyan embereket, akikkel összevesztem – vonta meg a vállát Cristina és sarkon fordult. Istenem, én nem vagyok normális – dohogott magában. Jobb lesz lelépnem, mielőtt még nagyobb hülyét csinálok magamból. Ám nem tehetett meg egy lépést sem, mert Kimi megragadta a karját és maga felé fordította. Hosszan néztek egymásra.

-                     Néha én is megcsókolok olyan embereket, akikkel összevesztem – hangzott Kimi válasza. És megcsókolta. Erősen, keményen. Cristina nem kapott levegőt. Ahogy Kimi szája a szájára tapadt, úgy érezte, kicsúszik a lába alól a talaj. Belekapaszkodott a fiú pulóverébe, mert a térdei megrogytak. Kimi szorosan átkarolva tartotta, és a lábával berúgta az ajtót. Mindeközben a szájuk egy percre sem távolodott el a másikétól.

Kimi nekidöntötte a falnak a lányt. Hangosan zihált, miközben végigsimított Cristina karján és hátán.

-                     Várj! – szólalt meg Cristina és megragadta a kezét. – Hogy tudd: részemről ez nem csak szex.

-                     Részemről sem. De azért egy ital belefér utána? – próbált meg viccelődni Kimi, de ahogy Cristina szemébe nézett, elment a kedve a humorizálástól.

-                     Most komolyan.  És nem mondhatod el senkinek. Egyelőre – kérte a lány.

-                     Az lesz a legnehezebb – felelte Kimi. Lerántotta magáról a pulóvert, eközben Cristina - hogy gyorsítson a dolgokon – levette a saját pólóját. Ez az érzés…Soha nem fog elmúlni. Hallotta a vérét zubogni a fülében, a mellkasa úgy szorított, hogy szinte nem kapott levegőt. Megint megrogyott a térde. Nem tudta megállni szó nélkül.

-                     Istenem. El fogok ájulni. Nem fogom kibírni.

-                     Álljunk meg? – hallotta Kimi hangját valahonnan nagyon messziről. Egy kicsit eltávolodott Cristinától, mire a lány megrázta a fejét. Két kézzel megfogta Kimi derekán a nadrágot és elkezdte kicsatolni az övet. Kimi megállította a kezét. Mélyet sóhajtott, homlokát a lány homlokának támasztotta.

-                     Baj van?

Kimi rekedten felnevetett.

-                     Nem, nincs. Csak így nem fog sokáig tartani. És én azt akarom, hogy…

Cristina mosolyogva a szájára tette az ujját.

-                     Ne beszélj. Érezni akarlak végre.

Kiminek több sem kellett. Lerúgta magáról a nadrágot az alsónadrággal együtt, ez alatt Cristina is megszabadult a ruháitól. Kimi hátrébb lépett. Csak nézte a lányt.

-          Mi történt? - kérdezte Cristina, de Kimi nem válaszolt. Cristina hirtelen megijedt és elbizonytalanodott. Összefonta maga előtt a karjait.

-          Mi történt? – kérdezte ismét. Látta, hogy Kimi mély levegőt vesz és megrázza a fejét.

-          Mi…

A fiú odalépett hozzá, olyan közel, hogy a testük mellkastól térdig összeért, és megcsókolta. Olyan sokáig és olyan gyengéden csókolóztak, mintha soha többé nem látnák egymást. Egy idő múlva Kimi zihálva megszólalt.

- Csodálatos érzés csókolni téged és hozzád érni.

Cristina elmosolyodott. Két kezét Kimi fenekére tette és még közelebb húzta. A fiú megfogta Cristina combjait és magához emelte a lányt. Cristina a derekára kulcsolta a lábait. Nekidőltek a falnak. A lány nem gondolkodott semmin – se a holnapon, se a következményeken, se semmin. Csak érzett: Kimi bőrét és kemény izmait, a kezét, a száját. És még többet akart. Behunyta a szemét. Kimi megragadta mindkét csuklóját és fél kézzel a feje fölött a falnak szorította, a másik karjával erősen tartotta a lány testét.

- Nézz rám – hallotta a lány Kimi hangját. Kinyitotta a szemét és belenézett abba a szempárba, ami az életét jelentette. Kimi tekintete fogva tartotta, amíg testük eggyé vált. Innentől kezdve nem volt megállás. Cristina úgy érezte, ez a világvége. Kimit nézte. A fiú légzése szaggatottá vált, pupillája kitágult és fojtott hangon felnyögött. Aztán…

Aztán a világ lassan a helyére billent. Amikor Kimi érzékszervei ismét rendesen működtek, meghallotta Cristina halk sírását. Óvatosan leeresztette a lányt a földre. Megfogta az állát és felemelte a fejét. Cristina könnyes szemmel nézett rá.

-                     Mi a baj? Fájdalmat okoztam?

Cristina megrázta a fejét.

-                     Nem. Csak éppen…ez az egész…

-                     Túl gyors volt? Ne haragudj, de egyszerűen nem bírtam már – mentegetőzőtt Kimi.

A lány az ajkára tette az ujját és elmosolyodott.

-                     Csss. Ne beszéljünk most. Feküdjünk le. Szeretnék veled aludni. Másra sem vágyom évek óta.

-                     Akkor gyere – Kimi megfogta a kezét és bevezette a hálószobájába. Cristina a képzeletében már többször járt itt, de ez most más volt. Ez a valóság. Most együtt fognak lefeküdni a hatalmas franciaágyba. Beleborzongott a várakozásba, vajon milyen lesz együtt aludni azzal, aki egyet jelentett neki az élettel. Bebújt az ágyba. Az oldalára fordult és Kimit nézte, aki a másik oldalon az ágy mellett állt meztelenül.

-                     Mi akarsz lenni? Nagykanál vagy kiskanál? – kérdezte tőle a fiú.

-                     Naná, hogy kiskanál – felelte Cristina mosolyogva és felemelte a takarót. Kimi – mint egy kisgyerek – beugrott az ágyba. A lány hátat fordított neki és kényelmesen elhelyezkedett. Kimi hozzábújt hátulról és szorosan átkarolta. Testük összeért. Cristina érezte Kimi minden szívdobbanását a bőrén, lélegzetvétele a nyakát súrolta. Hirtelen mázsás súllyal nehezedett rá a fáradtság. Nagyot sóhajtott.

-                     Mi a baj? – kérdezte Kimi.

-                     Fáradt vagyok. A kockás zászlót elég hamar elértük, nem?

-                     Na igen – nevetett fel a fiú halkan és még szorosabban hozzábújt. – Örülök, hogy sikerült összevesznem veled.

Cristina feléje fordult. A világos szempár vidáman csillogott. Kimi egy gyors csókot nyomott a lány szájára.

-                     Aludjunk, jó? Én is eléggé fáradt vagyok. Holnap pedig tesztelni kell. Ott leszel velem a boxban, ugye?

-                     Ha szeretnéd, akkor ott leszek.

-                     Szeretném. Ezentúl tényleg a test-őröm leszel, igaz?

-                     Vigyázni fogok a testedre, ne félj. De most már tényleg aludjunk. 8-kor csörögni fog az óra. Viszont fel kéne hívni Markot, hogy nem megyünk át most hozzá.

-                     Szerintem tudja, hogy mi a helyzet. De ha gondolod, hívd fel. Szeretném hallani, ahogy kimagyarázod magad – vigyorgott Kimi. Az ágy melletti kis éjjeliszekrényen ott volt a mobilja. Cristina kezébe nyomta.

-                     Tessék. Benne van a száma.

Cristina kikereste a telefon memóriájából Mark számát és hívta.

-                     Szia, Mark. Figyelj csak… - kezdte el a mondandóját Cristina, ám megérezte Kimi kezét a derekán. Megremegett a hangja.

-                     Ööö…ne haragudj, Mark. Mit is mondtál az előbb? – kérdezett vissza a lány, miközben Kimi keze szépen lassan simogatta a derekát, majd előrecsúszott a hasára.

-                     Furcsa a hangod. Baj van, Cristina? – érdeklődött Mark, de a hangján lehetett hallani, hogy mosolyog.

-                     Ööö…baj? Az nincs – és a lány sóhajtott egyet, mert Kimi ujjai már a combjánál jártak.

-                     Figyelj, most le kell tennem. Ne haragudj, de nem megyünk már át hozzád ma.

-                     Oké. De Kiminek holnap edzés és teszt. Jó lenne, ha hagynád majd pihenni is – nevetett Mark és letette a telefont.

Cristina Kimire nézett.

-                     Tudja. Mark tudja. Ez tök gáz.

Kimi gyengéden megcsókolta.

-          Nyugi. Megbízhatunk benne. Ő a barátom. És a te barátod is lesz. És most alvás.

-          Igenis, bajnok! De azért ne szokj hozzá a parancsolgatáshoz! Holnaptól te leszel az, aki az én szavamra fog ugrálni…

-          És ha nem? – suttogta Kimi és szájával megérintette Cristina száját.

-          Akkor büntetést kapsz – suttogta a lány is.

-          Remélem is – felelte Kimi, és lágyan megcsókolta Cristinát.

A lány visszafordult a „kiskanál” formába. Kényelmesen elhelyezkedtek egymás karjaiban és szinte azonnal álomba zuhantak.