-                     Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király és egy királyné, Gregory és Claire Dawson. Egy kis közép-európai ország uralkodói voltak. És mint minden uralkodó, ők is gazdagok voltak. Másokból gazdagodtak meg. Volt sok pénzük, sok házuk, sok autójuk. És sok ellenségük. Néha nem egészen tisztességes módon szerezték meg azt, ami szerintük őket illette. Ha kellett, erőszakkal elvették. Éltek, mint nagy hal a vízben, és a kis halakat szépen lassan bekebelezték. Egy szép napon gyerekük született. Cristina lett a neve, merthogy sajnos lány lett. Ez a tény kihatott a királyi család további életére. A kislány magányos volt, hisz királyi szülei nem szerették, nem foglalkoztak vele. Csak a nevelője törődött vele, ő volt mindig mellette. Akkor is, ha bánat érte a kislányt, és akkor is, ha szomorú életét néha bearanyozta valami vidámabb dolog. Aztán megjelentek a trónkövetelők. A király nagy csatába keveredett velük, de elvesztette a csatát is és a háborút is. És az életét is. Ettől fogva az özvegy királyné még kevésbé törődött a lányával. Aztán őt is utolérte a végzete és belepusztult a magányba, de még inkább a szegénységbe. A vagyonukat a király halála után ugyanis rábízták egy kincstárnokra, akit Mark Arnall-nek hívtak.

Cristina itt abbahagyta a mesélést. Megkeményedett a szíve, ahogy előjöttek az emlékek. A gyerekkorából szinte csak a keserűség maradt meg benne. Az apja halálára nem is igazán emlékezett, mert éppen valamelyik hiperszuper külföldi iskolában tanult, a lehető legmesszebb a „családi fészektől”. Nem túlzottan rázta meg a hír, hiszen szinte nem is ismerték egymást, hiába voltak egy család. A nevelője fogadott egy neves és nagyon jó ügyvédet a lánynak, hogy az anyja ne forgathassa ki Cristinát a vagyonból. Claire kapott egy helyes kis összeget minden hónapban életjáradék címén, de a többi pénzt egy vagyonkezelőre bízták. Ez volt Mark. Cristina 18 éves koráig ő felügyelte a lány életét, mert a bíróság őt nevezte ki gyámnak.

Kimi csendben ült. Emésztette a hallottakat. Gazdag család, egy nemkívánt lánygyermek, tisztességtelen vagyonszerzés és halál. Ennyiben tudta volna összefoglalni Cristina eddigi életét. És Mark mint megmentő. De hogy került a képbe a barátja? Épp ezt szerette volna megkérdezni, amikor Cristina folytatta:

-          Gondolom, szeretnéd tudni, Mark hogyan lett a gyámom.

-          Igen. De honnan tudtad, hogy ezt akartam kérdezni?

-          Vannak érzéseim. Megérzéseim. Rá tudok állni bizonyos emberek hullámhosszára. Olyan emberekére, akik nagyon fontosak nekem. Néha jó dolog, de sokszor inkább tehernek érzem. Volt a családomban egy fekete bárány. Az ükanyám ereiben indián vér csörgedezett és én megörököltem tőle a tudását. Meg a külsejét is. Apámék többek között ezért is gyűlöltek. Mert tudtam, hogy gyűlölnek.

Cristina elővett egy szál cigarettát a dobozból, Kimi pedig meggyújtotta neki. A lány halványan elmosolyodott.

-          Térjünk vissza a meséhez. Mark és én szegről-végről, nagyon-nagyon messziről rokonok vagyunk. És amikor drága szüleim elhunytak, ő volt az egyetlen, akit tényleg érdekelt, hogy mi lesz velem. Mert persze előkerültek olyan kedves távoli rokonok, akik csak a pénzt látták bennem. De Mark nem. Végig mellettem állt. Sajnos személyesen nem lehettünk túl sokat együtt, de minden módon igyekeztünk tartani a kapcsolatot egymással. A mai napig ő az egyedüli ember a földön, akire habozás nélkül rá merném bízni az életemet.

A lány arcán hatalmas könnycsepp gördült végig. Kimi leguggolt Cristina elé és felemelte a lány állát. Cristina ránézett. Olyan mérhetetlen bánat és fájdalom ült a szemeiben, hogy Kimi szíve elfacsarodott. Kivette a lány kezéből az égő cigarettát és elnyomta. Gyengéden felhúzta a lányt a fotelból és magához ölelte. Cristina pedig kétségbeesetten kapaszkodott Kimibe és kitört belőle a sírás. A fiú szorosan tartotta a karjaiban és lassan simogatta a hátát. Közben megnyugtató szavakat suttogott a lány fülébe.

- Csssss. Ne sírj, kérlek. Most már nem csak Mark van melletted. Ne sírj.

Mark – látva, hogy Kimi épp úgy reagált a lány történetére, ahogy gondolta – halkan felállt a fotelból, és kettesben hagyta őket. Jól ismerte Kimit. Tudta, hogy a fiú komolyan gondolta a szavait. Az azonban aggasztotta a férfit, hogy Cristina még korántsem mondta el a teljes életét Kiminek. Ez volt az, amiről ma délelőtt beszélgetett a lánnyal: ezt nem mondhatja el helyette. Gondterhelten és egy kissé fáradtan ballagott be a házba.

Eközben Cristina zokogása valamelyest csillapodott és kezdett megnyugodni. Felemelte a fejét és Kimire nézett.

- Hazavinnél? Nem szeretném Markot zavarni, pihennie kell. És a mesének még nincsen vége.

Kimi szó nélkül ölbe vette a lányt és a két házat összekötő kis átjárón át hazavitte az ő házába. Cristina szorosan kapaszkodott a nyakába és a vállára hajtotta a fejét. Milyen kicsi és törékeny – gondolta Kimi szeretettel. Muszáj vigyáznom rá és megóvnom minden rossztól. Ha már egyszer rátaláltam, nem hagyom, hogy boldogtalan legyen a további élete. Velem. Ahogy hazaértek, Kimi letette Cristinát az egyik óriási fotelbe.

-          Kimi? Hoznál nekem valamit inni?

-          Persze. Mit kérsz? Ásványvíz? Valami üdítő? Vagy esetleg kóla?

-          Tequila Goldot kérek. Meg narancsot hozzá.

Kimi egy pillanatra elcsodálkozott a lány kérésén, de bement az italért. A konyhában talált néhány narancsot. Feldarabolta és tányérra tette őket, majd a tequilával együtt kiegyensúlyozott a teraszra. Letette a tálcát a kisasztalkára és visszament magának kóláért. Mire újból kiért, Cristina már túlvolt az első poháron. A lány látta Kimi arcán a meglepetést.

-          Nyugi. Nem vagyok alkoholista. Nagyon ritkán iszom. És bírom.

-          Akkor máris megnyugodtam…

Kimi leült a lány mellé a fotelbe és megfogta a kezét, de Cristina elhúzta.

-          Narancsos. Ragadni fogsz.

-          Már rád vagyok ragadva, úgyhogy egy kis narancs már nem számít. Add ide a kezed. Egy kis teszt következik. Aláveted magad?

-          Igen.

-          Oké. Szóval sokszor éreztem az elmúlt napokban az az erőt, amiről meséltél. Ezek szerint fontos vagyok neked.

-          Igen – válaszolta Cristina röviden, mire Kimi megnyugodva bólintott.

-          Reméltem, hogy ezt mondod. Szóval most mit szeretnék megkérdezni tőled?

Cristina becsukta a szemét. Mivel Kimi fogta a kezét, a fizikai kontaktus megvolt köztük. Elkezdte útját a maga kis belső világába. Megszűntek a külvilág zajai, megszűntek a szagok és illatok. Csak Kimi érintése volt.

Kimi csak nézte a lányt, ahogy koncentrál. Igyekezett kiüríteni a fejéből a gondolatokat. Nagyon kíváncsi volt rá, hogy Cristina milyen eredményre fog jutni. A lány kinyitotta a szemét.

-                     A pisztolyt muszáj magamnál tartani évek óta – mondta minden bevezető nélkül. – Volt egy időszak, amikor meg akartak ölni, ezért van a fegyver.

Kimi álla ismételten leesett, amikor meghallotta Cristina szavait.

-                     Ezt szerettem volna tudni, de…Miért akartak megölni? És kik? És…

-                     Apám ellenségei. A pénz és a birodalom miatt természetesen. Ezt tőlük kaptam ajándékba.

Cristina felhúzta a pólóját az oldalán.

-          Szép tetkó. Tegnap már láttam – simított végig Kimi a lány bordáin. Hegesedést érzett. Közelebb hajolt és akkor látta meg a heget, amire azért lett rátetoválva egy nonfiguratív minta, hogy eltakarja. Gyengéden megcsókolta Cristina bőrét, mire a lány megborzongott.

-          Istenem. Nagyon sajnálom. Akkor a többi is…- suttogta Kimi.

A lány bólintott.

- Igen. Leleményesek voltak a fiúk. Mindig csak annyira sebesítettek meg, hogy életben maradjak. És ezek a sebek is csak látványosak voltak, de nem mindig életveszélyesek.

- És a szüleid? Hogy hagyhatták? – kérdezte dühösen Kimi.

- Ó, hát eleinte nem hittek az emberrablóknak. Aztán amikor megtaláltak itt-ott kidobálva és sebesülten, nagy nehezen teljesítették a kéréseket. Egy darabig. Akkor fogtam magam és leléptem. Senki nem tudta, hol vagyok, hogy élek- e egyáltalán. Mark talált rám. Ő kapart össze a bajból.

Cristina gyorsan egymás után bedobott kép pohárka tequilát. Elrágcsálta hozzá a narancsgerezdeket. Nem mert Kimire nézni.

Kimi képtelen volt megérteni a lány szüleit. Oké, nem szerették, mert lánynak született. Mondjuk ez is baromság, de mindegy. De az, hogy hagyják, hogy emberrablók ezt tegyék! És nem is egyszer! És mindezt a rohadt pénzük miatt! Hogy tehettek ilyet a saját gyerekükkel, aki vér a vérükből? Csoda, hogy a lány egyáltalán talpra tudott állni. És akkor Kiminek eszébe jutott valami. Egy emlék. Egy homályos emlék, amit eddig eltemetett magában.