Kimi gyorsan előkapta a telefont a zsebéből, és azonnal hívta a mentőket. Aztán a többiek után rohant. Toni és Cristina egy kis utcában ácsorgott, közel a bárhoz, Atte pedig a földön térdelt. Kimi odasietett hozzájuk. Amikor meglátta, mi a helyzet, megszédült.

A földön ugyanis egy fiatal lány hevert, megszaggatott ruhában, körülötte vér. Atte tartotta a lány fejét, aki alig pihegett. Látszott, hogy nincs magánál, ami nem is volt csoda, hisz rengeteg vért vesztett. Kimi nagy nehezen megszólalt:

- Mi történt? Atte, mi a fene történt?

Barátja csak rázta a fejét.

-                     Fogalmam sincs. Kijöttem levegőzni egy kicsit, amikor kiabálást hallottam. Mire ideértem, már csak őt találtam itt ilyen állapotban…- suttogta a fiú, és ösztönös mozdulatokkal simogatta a sebesült lány arcát és haját. Nem törődött azzal, hogy csupa vér lett a keze.

-                     Hol a francban van már az a rohadt mentő? – toporgott Toni, de ebben a pillanatban meghallották a szirénázást. Az ápolók és az orvos kipattant az autóból és odasiettek hozzájuk.

-                     Álljanak félre, kérem. Hadd lássuk el.

Kimi félrevonta Cristinát, Toni pedig arrébb vezette Attét, aki nem tudta levenni a szemét az ismeretlen lányról. Az orvos stabilizálta a lány állapotát és hordágyra fektették, majd berakták a mentőbe. Szirénázva elindultak a közeli kórházba, Kimiék pedig utánuk.

A kórházban azonnal a műtőbe vitték a lányt, Atte pedig ott téblábolt a folyosón. Remélte, hogy még idejében érkeztek és a lány nem hal meg. Közben megérkeztek a rendőrök is és kikérdezték Kimiéket, akik nem tudtak túl sok információval szolgálni. Atte elmondta azt a keveset, amit tudott és tovább folytatta a műtőajtó bámulását. Maga sem tudta, miért ideges annyira az ismeretlen lány miatt. Végre kinyílt az ajtó és kilépett rajta egy fehér köpenyes orvos. Odament Attéhoz:

- Ön az, aki megtalálta?

Atte bólintott.

-                     Igen, doktor úr. Mi van vele?

-                     Rengeteg vért vesztett, viszont nekünk nincs ebből a vércsoportú vérből elegendő készletünk. Ha megkérem önöket, elfáradnának a laborba egy kivizsgálásra? Bár nem valószínű, de lehet, hogy épp az önök vére tudna a kisasszonyon segíteni.

-                     Persze, hogy megyünk. Mutassa az utat.

-                     A nővér odavezeti magukat. És köszönöm.

-                     Csak akkor köszönje, ha sikerül megmenteni őt.

A kis társaság követte a nővért a laborba, ahol mindannyiuktól vért vettek és elvitték kivizsgálni. Néma csöndben várták az eredményt. A nővér visszajött.

- Miss Dawson? Velem jönne egy pillanatra?

Cristina felkapta a fejét és értetlenül nézett a nővérre.

-                     Én? Megyek, persze.

A nővér elvezette a többiektől távol.

- Az ön vére az egyetlen, amelyik segíthet neki. Teljesen azonos a vércsoportjuk. Tudja, hogy ez mit jelent?

Cristina elsápadt. A nővér bólintott.

-                     Ez a lány a rokona. A testvére. Ennyire egyező vércsoport csak nagyon közeli rokonoknál fordul elő. Hol van a családja?

-                     Az enyém? – kérdezett vissza Cristina bambán. Nem tudta feldolgozni a nővér előbbi szavait. Van egy testvére. Egy húga. Aki lehet, hogy meg fog halni.

-                     A szüleim meghaltak, de ez most nem fontos. Azonnal vegyen le annyi vért, amennyit csak lehet. Meg kell, hogy mentsék.

-                     Rendben. Jöjjön utánam.

Bementek egy újabb szobába, ahol Cristinát lefektették egy ágyra, elkötötték a felkarját és tűt szúrtak a vénájába. Az érzés szörnyű volt, de Cristina nem törődött vele. Lassan pumpálta a vért, hogy teljenek meg a kis tasakok. Behunyta a szemét. Van egy húgom. De hogyan? Mikor született? Hol? És ki az anyja? Mert az biztos, hogy nem Claire Dawson hozta a világra. És hol volt eddig? Hogy került ide? Kik tették ezt vele? Cristina fejében egymást kergették a gondolatok. Arra rezzent fel, hogy valaki megsimogatja az arcát. Kinyitotta a szemét és meglátta Kimit. A fiú rámosolygott.

-                     Bátor vagy. Idegen embernek adod a véredet.

Cristina megrázta a fejét.

-                     Ő nem idegen. Ő a húgom.

-                     Hogy kicsoda? – képedt el Kimi. – Ez hogy lehet? Nem mondtad, hogy van egy húgod.

-                     Eddig én sem tudtam. Ő a féltestvérem. Biztos, hogy nem az én anyám szülte őt. Lehet, hogy az apám félrelépett. Vagy mit tudom én. De nem érdekel. Az a lényeg, hogy született egy húgom. Aki lehet, hogy meg is fog halni. Muszáj segítenem neki. Tudsz róla valamit?

Kimi megrázta a fejét.

-                     Még nem. De Atte azonnal szól. Nagyon aggódik érte. Én meg érted.

A lány felemelte a szabad kezét és megsimogatta Kimi arcát.

- Nyugi. Én rendben vagyok.  Ne aggódj. Szólnál a nővérnek, hogy lassan vinni kéne neki a vért?

Kimi elsietett, és néhány perc múlva visszajött a nővérrel együtt, aki megszabadította Cristinát a tűtől és mindenféle egyéb dologtól. A lány megpróbált felülni, de megszédült.

-                     Legalább egy óráig még itt kell maradnia és pihennie – szólt rá a nővér.

-                     Nem. Jól vagyok. Oda akarok menni hozzá. Muszáj.

A nővér megcsóválta a fejét és Kimire nézett.

- Megígéri, hogy vigyáz rá? Csak akkor engedem felkelni az ágyból, ha vigyáz rá.

Kimi bólintott.

-                     Vigyázok. Az életemre esküszöm.

A nővér távozott és magával vitte a levett vért. Cristina az ágy szélén ült, mert érezte, hogy a lábai remegnek. Látszott rajta, hogy nincs jól. Milyen bátor – gondolta magában Kimi. És én mennyire szeretem. A fiú szívét elöntötte a szeretet. Leguggolt Cristina elé.

- Szeretnéd látni?

A lány ránézett és némán bólintott. Kimi gyengéden felemelte Cristinát és az ölében kivitte a kórteremből. A műtő előtt leültette az egyik székbe, gyengéden megcsókolta, majd odament Attéhoz, aki időközben már az orvossal beszélgetett. A fiatal fiún látszott, hogy majd megőrül az aggodalomtól.

Atte megkönnyebbülten hallgatta az orvost. A lány felépül, hála a gyors beavatkozásnak és Cristina segítségének. A fiú nem értette, miért örül ennyire ennek a hírnek. Nem is ismeri ezt a lányt. Viszont már a bárba érkezésükkor kiszúrta. Ahogy táncolt, ahogy nevetett. És ahogy kinézett. Gyönyörű volt. Egy farmer térdnadrág volt rajta lapostalpú cipővel, és egy piros felső. De milyen felső! Ujjatlan volt, nyakban megkötős, elöl viszonylag mélyen kivágott, és nagyon jól kihangsúlyozta a lány szépen megmunkált karizmait. Attének nagyon bejöttek a sportos, de nőies lányok. És ő pont olyan volt. Hosszú fekete haja egészen a derekáig ért. Atte legszívesebben beletúrt volna. És elképzelte, hogy milyen lenne, ha ez a hajsátor betakarná őt. Annyira lekötötte a lány, hogy szinte nem is foglalkozott Kimiékkel. Néha váltott velük egy-két szót, de nem igazán figyelt a társalgásra. Fél füllel hallotta, hogy Toni és Kimi rajta szórakozik, de nem zavarta. Most nem. A lány fontosabb volt. De hová tűnt? Muszáj megismerkednem vele. A szeme sarkából látta, hogy a lány elbúcsúzik a társaságtól, akikkel jött és a kijárat felé indul. Egy piros villanás és a lány sehol. Atte felpattant a székről és megpróbálta átverekedni magát a tömegen. Mire sikerült neki, az utca üres volt. És aztán meghallotta az ocsmány röhögést és a vérfagyasztó sikoltást. Nem is gondolva a következményekre a hangok felé kezdett rohanni. Ahogy beért a kis sikátorba, már majdnem késő volt. Két alak rohant el, de Atte nem velük törődött. Térdre rogyott a lány mellett, akinek hosszú fekete haja vérben úszott.