2. rész
2008.10.11. 20:16
Az eső egyre jobban esett. A vihar nem akart egyhamar elmúlni. Az ajtóban ott állt egy férfi teljesen ledermedve karjában egy ájult lánnyal. Nem tudta, mit tegyen. Nem tudta ki ez a lány, de mégis úgy érezte, hogy segítenie kell rajta. Gondolatmenetéből az ismét megcsörrenő telefon zökkentette ki. A lányt óvatosan lefektette a kanapéra és a telefonjáért sietett.
- - Igen - szólt bele a telefonba,de immár a megszokott hangon, az előbbi aggódás teljesen eltűnt a hangjából.
- - Miért nem vetted fel a telefont?? - hangzott a számon kérő kérdés.
- - Öö......a fürdőben voltam..amúgy is mit számít az!
- - Hogy mit??? Még a főnököd vagyok és elvárom, hogy ha azt mondom, hogy ne késs egy fontos fogadásról,akkor ne késs!!!
- - Oké, értem fél óra múlva ott leszek.
- - Nem Kimi! Gyere ide azonnal!!!
- - Rendben Stefano, már ott is vagyok.
- - Remélem is! - azzal a férfi bontotta a vonalat.
A francba már el is felejtettem a fogadást. Ááhh még át is kell öltöznöm, mert csurom víz és sár lettem!De mégsem hagyhatom itt ilyen állapotban ezt a lányt. Ahogy elnézem nagyon sokat szenvedhetett: a ruhája szakadt, a teste tele van horzsolásokkal. De mi van ha tolvaj és mire hazaérek kilop a vagyonomból!! Áá,nem, biztos nem!!De mi van ha még is!!Kellett nekem ajtót nyitnom!! Nah mindegy, nekem sietnem kell, mert Stefano leszedi a fejem, ez most igazán nem kellett!
Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntött mégsem hagyhatja ilyen állapotban így felvitte az egyik vendégszobába. Óvatosan lefektette az ágyra és gyengéden betakarta. Miután lefektette a szőke haját, ami máskor oly szép és selymes, de most csuron víz és sár, eltűrte az arcából. Ekkor vette észre a hatalmas sebet, ami ott virított szegény lány arcán. Gyorsan kisietett a szobából és egy egészségügyi ládával tért vissza. Óvatosan lefertőtlenítette a sebet, mikor a lány felszisszent, de magához nem tért. A férfi csak állt a szoba ajtajában és azon gondolkodott, vajon ki lehet a lány és miért pont az ő ajtaján kopogott. Ismét a telefon csörgése zökkentette ki.
- - Kimi! Hol a fenébe vagy már? Stefano már nagyon ideges.
- - Megyek már Mark. Csak történt pár dologâ026..
- - Jól van majd elmeséled, de most már gyere!
- - Ok ,már ott is vagyok.
Miután letette a telefont, fogott egy papírt meg egy tollat s írt egy üzenetet, mégse hagyhatja csak így itt. Az üzenetet az éjjeli szekrényre tette majd gyorsan átöltözött és már el is tűnt.
***
Mi lehet ez a hangos zaj? És hol vagyok?- kérdezte magától Rebecca. Körbenézett, de semmi sem volt ismerős a szobában. A zaj egyre hangosabb lett s így már ki lehetett venni, hogy valakik veszekednek. Rebecca nem hallotta tisztán ezért az ajtóhoz ment.
- - Hol van? - kérdezte egy türelmetlen hang.
- - Nem tudom, miről beszél!
- - De tudod! Tudom, hogy itt van.
- - De én nem tudom, kiről beszél.
- - Azt hiszed, hülyének nézhetsz?- ezután Rebecca egy lövést hallott. Nagyon megijedt, de úgy döntött még is lemegy. A lépcső aljánal, viszont látta a szőke, izmos férfit az igéző kék szemeivel, de a férfi már halott volt. Akkor nevetést hallott a háta mögül és arc nélkül is jól tudta, hogy ki az.
- - Nocsak Rebecca!
- - Colin! Miért kellett ezt?- mondta Rebacca, de már sírva.
- - Ezt csak magadnak köszönheted, csak is miattad halt meg. Én megmondtam, hogy előlem nem menekülsz. Bárhol leszel én megtalállak.
- - Neeeeeeeeeem!- zokogott Rebecca. Felült az ágyon és körbe nézett, a szoba üres volt, nem hallott mást csak a saját sírását. Nem tudta, hol van. Nem tudta, hogy került ide. A tegnap estére csak homályosan emlékezett. Részben még mindig az álom hatása alatt állt. Próbált felkelni, de még nagyon gyenge volt. Ekkor vette észre a szakadt sáros ruháját és keztek előjönni az emlékek, de a szobára akkor sem emlékezett. Mikor arcához ért, észrevette a kötést és eszébe jutott, hogy is szerezte. De ki látta el? Ki volt a megmentője? Mert a megmentője volt, hiszen megmentette az életét. Ha nem segített volna, akkor lehet, hogy az egyik útszélen feküdne....de ebbe inkább bele se mert gondolni. Ekkor vette észre a mellette lévő szekrényen lévő üzenetet, amit neki szántak...
|