- Kisasszony, ez lehet, hogy fájni fog!- mondta a doktor úr. Hirtelen nem tudtam, hogy hol vagyok, de amint jobban kinyitottam a szemem-rájöttem, hogy kórházban. De, hogy is kerülők ide? Mi történt?

- Doktor úr, mi történt?

- Kisasszony, önt meglőtték, de ne aggódjon a golyó csak súrolta az oldalát. - mondta a doki.

- Kimi jól van?- kérdeztem rémültem, mivel nem láttam mást a vizsgálóban.

- Nyugodjon, meg ő jól van, de már nagyon be szeretne jönni Önhöz. – mondta doki, majd távozott. Ahogy ő kiment, Kimi be is lépett az ajtón, és leült az ágyam szélére.

 - Jól vagy? Nem fáj semmid?- zúdította rám a kérdéseit.

- Igen, jól vagyok! Csak kicsit fáj az oldalam.

- Szeretnék bocsánatot kérni az eddigi viselkedésem miatt, bunkó voltam, de nem szerettem, ha egy nő mondja meg nekem, hogy mit csináljak, mert én még egy férfitől sem törőm el, hogy megmondja mit és hogyan csináljak. – mondta lesütött fejjel és megbánó szemekkel.

- Rendben, bocsánatkérés elfogadva. - mondtam kis mosollyal a szám szélén. Majd felkeltem az ágyról és elindultam ki, ekkor Kimi kezén ragadott ismét, de most lágyabban.

- Hova mész? –kérdezte aggódóan.

- Én nem vagyok az a típus aki, most itt fog feküdni, én nem, az hot ziher! - mondtam határozottan.

- Nem, te nem mész sehova, hisz nincs egy órája, hogy meglőttek, pihened, kell, fekszel vissza!!! - parancsolt rám.

- Én ugyan nem!- mondtam kissé morcosan.

- Jó, de akkor most azonnal visszaviszlek a szállodába, és ha vége a futamnak én is megyek, ott biztonságban leszel!- mondta ellenvetést nem tűrően.

- Én itt lakom Pesten, tehát inkább hazamennék! – mondtam. Ekkor lépett be Stefano az ajtón, aki meglepődve és nyugalommal látta, hogy a leendő munkatársak jól kijönnek.

- Barbi, a rendőrség már vizsgálódik, de addig azt javaslom, hogy a szállodában Kiminél rendbe leszel.

 - Huu… a rendőrség?! – mondtam ijedten.

- Csak nem gondod van velük?- kérdezték egyszerre.

- Jaj, nem, de hogy is, csak, mint ahogy már említettem én a miniszterelnök lánya vagyok, tehát a rendőrség ilyen helyzetekben sokkal nagyobb körültekintéssel járnak el. - mire ezt kimondtam addigra vagy húszan lepték el a kórtermet, biztonságiak, rendőrök, valamint apám és a talpnyalói. Kimit és Stefanot egy-egy ember tessékelte ki a kórteremből, én pedig kérlelő szemekkel néztem rájuk, hogy ne hagyjanak itt.

- Mi történt veled kislányom? –ölelt meg apa aggódva.

- Jaj, apa semmi és ne tedd itt az agyad!- löktem el magamtól.

- De kislányom…

 - Semmi kislányom, apa nincs semmi bajom, jól vagyok! De ha most nem haragszol, akkor nekem jelenésem van az új munkahelyemen! –mondtam, majd elindultam a kijárat felé. Kilépve rengeteg újságíró és fotós állt és Kimi valamint Stefano. Indultam feléjük, hogy apu békén hagyjon, de apa intett a két gorillájának és ők az utamat állták.

- Tűnjetek az utamból!- üvöltöttem rájuk.

- Nem, Barbara ezek után nem, eddig tűrtem, mostantól nem, Robi és Gábor veled maradnak!- adta parancsba a nagyfőnök.

- Nem, apa, nem, ez itt a munkahelyem itt nem és sehol sem, nem kell mellém két gorilla! Vagy eltűnnek, vagy botrányt csinálok, és ugye tudod, hogy az nem tesz jót az ország hírnevének!- mondtam cinikusan, de egy kicsit tartottam apám következő lépésétől. Apa ledöbbenve állt, majd kisebb gondolkodás után intett és a két állatkerti lény eltűnt előlem.

- De ne felejtsd lányom, hogy ezt ennyivel nem úsztad meg!- mondta apa fenyegetően. Én megrántottam a vállamat majd, hogy nyomatékosítsam apámban, hogy én itt dolgozom Kimi és Stefano felé vettem az irányt, majd Kimihez érve, megcsókoltam.