Mindenki döbbenten állt és nézett, hogy mit csináltam, sőt még jó magam is megdöbbentem ezen a döntésemen. Majd Stefano felmérve a helyzetet ránk parancsolt és mi követtük őt. Nem néztem hátra, csak mentem és járt az agyam azon, hogy mit is fogok mondani Kiminek és mit Stefanonak. Visszaérve a homeba egyből Stefano irodájába mentünk. Leültetett mindkettőnket.

-         Na, most akkor töviről hegyire elmondod Barbara, hogy mi is volt ez, és hogy tulajdonképpen ki is vagy te!- mondta Stefano dühösen.

-         Rendben. - mondtam kicsit félve, hogy mi is lesz ezután. Majd elmondtam Stefanonak is, amit már Kiminek, hogy ki vagyok én és, hogy milyen is a családom. Ő csak hallgatott és nézett meglepetten.

-         De akkor, hogy-hogy nincs neked állásod?- tette fel a kérdést értetlenül.

-         Lenne, csak nem akarok apámtól függeni és szeretnék a saját lábamon állni. – feleltem nemes egyszerűséggel.

-         Rendben, értelek. Na, de most akkor is pihenned kell, így a csapat egy tagja haza visz téged és a futam után, ha minden teendővel végeztem elmegyek hozzád és mindnet megbeszélünk! – hangzott az utasítás és Kimivel mi távoztunk is.  Majd sok szerencsét kívántam neki, mert már így is késésben volt a versenyzői parádéról. Majd hazavittek. Gyorsan körbetelefonáltam, hogy ki merre van, majd mindenkit megnyugtattam, hogy jól vagyok, és nem kell értem aggódni. Katával is beszéltem, aki persze csapott papot ott hagyott volna és jött sietett volna hozzám, de nem tehette, pedig nagyon jó lett volna. Így maradtam én meg a tv. Fél óra elteltével csöngettek, épp rajt előtt voltak a pilóták. Gyorsan ajtót nyitottam, anya volt az.

-         Szia, kislányom- mondta anya, majd megölelt, de annyira szorított, hogy az már fájt.

-         Áuuu… anyu kérlek, engedj, mert ez nagyon fáj!- néztem rá fájdalmas arccal. Majd miután elengedett rohantam a tv elé, mert éppen rajtolni készültek. Letérdeltem a tv elé és összeszorítottam a kezemet, úgy szurkoltam Kimiért. Elrajtoltak, sima rajt volt, Kimi az élen. Majd húsz kör elteltével mikor már csitultak a dolgok, anya elérkezetnek látta az időt, hogy kérdezgessen mi is történt ma délelőtt.

-         Kislányom, mi történt veled? Ki tette ezt?- zúdította rám az aggódó kérdéseit.

-         Jaj, anya azt én is szeretném tudni, hogy ki lőtt rám, de apát ismerve estére kideríti. – mondtam kissé cinikusan. – De jól vagyok, köszönöm. –majd megöleltem. A futam közben a végéhez közeledett, már csak tíz kör volt hátra.

-         Anya. kivinnél a pályára?- kérdeztem tőle kérlelő szemekkel.

-         Igen, de csak egy feltétellel!

-         Mond!

-         Ezen túl mindent elmondasz, és mindig vigyázol magadra!

-         Rendben! Indulhatnánk?- kérdeztem kissé idegesen, mert ott akartam lenni mikor leintik a futamot. Majd kikapcsoltam a tv-t és már indultunk is. Mivel anya nem egy egyszerű személy, így rendőri felvezetéssel mentünk ki a pályára. Az utolsó körben értünk ki. Siettem, ahogy csak tudtam, hogy én is a falon állhassak, mikor leintik.  Két szerelő segített fel a falra, mert bár edzett nő vagyok, de most fájt minden lépes. Majd jött is Kimi. Üvöltöztünk és integettünk a szerelőkkel, majd egyszer csak valaki megfogta a lábamat és szólított, hogy keresnek. Mark volt az. Lesegített és Stefanohoz vitt, aki a fülhallgatóját nyújtotta.

-         Mi? Ezzel mit csináljak? –néztem rá bambán.

-         Kimi! Beszélj hozzá!!! - meglepődtem és hirtelen nem tudtam, hogy mit is mondjak neki.

-         Szia! Barbi vagyok! Nem tudom mit szokás ilyenkor mondani. Gratulálok! Nagyon jó voltál!!!- mondtam kissé félénken.

-         Szia! Jaj, te kint a pályán és miért nem nyomod az ágyat? Köszönöm!- hangzott a válasz egy boldog embertől.

-         Várlak!- majd Stefanonak visszaadtam a fejhallgatót és elindultam a kordonok felé. Majd kis idő múlva Kimi is megjött. A szerelők előre engedtek a többi csajhoz.