23. rész
2008.10.12. 20:36
-Igen?-szóltam bele álmosan a telefonomba.
-Kicsim! Már azt hittem h vmi baj van, azt mondtad felhívsz ha odaérsz.-te jó ég ez teljesen kiment a fejemből.
-Ferni? Te vagy?-hirtelen nem is tudtam regisztrálni mit mond.
-Igen szivem! Mi van veled? Jól vagy? Hogy bánik veled az a szemét?
-Hát jól vagyok de tudtad, hogy hajnali fél 3om van?- Ki az már??? Ilyenkor??-hallottam Kimi álmos és dühös hangját egyben.
-Ki az kicsim? Ki beszél?
-Ki? Ja hát Kimi! –oó ezt nem kellett volna.
-Kimi??? Mit keres Kimi a szobádban ilyenkor?
-Ó ez hosszú, most úgy se értenéd ezt meg, de nem kell féltékenykedned, bízhatsz bennem, egyébként ugyanolyan bunkó mint volt.-ekkor Kimi egy gyilkos pillantást vetett felém.
-Én bízom benned szivem, csak....féltelek. És szeretlek!
-Én is, és már most hiányzol.-hát ez igaz, bár itt lenne velem.
-Jol van, te ugyanúgy! És mégegyszer mondom szeretlek! És csók.
-Neked is szia!-azzal bontottuk a vonalat.Elhelyezkedtem és már kezdtem volna szunyókálni.
-Szólhatnál a pasidnak, h a telefonjait halassza nappalra, még ha nem is tud aludni, mások azért igen...
-Zavar?-hirtelen más nem jutott eszembe. Hát perszehogy zavarja, kicsit engem is zavart a hajnali ébresztő, de akkor is a barátom és megértheti.
-Hát...ha most azt mondod h téged nem , akkor eléggé fura vagy!
-A barátom, tehát akármikor hív örülök neki, most pedig aludni szeretnék, úgyh nem lenne ellenemre ha ezt befejeznéd.
-Aludj csak!-mondta majd hátat fordított és ő is megpróált aludni. Én már rég álomba merültem, de ő csak azon gondolkodott, vajon miért zavarta ez a telefon beszélgetés. Bizonyára mert felzavart hajnalok hajnalán, ahha csak ez lehet! Másképp miért zaklatott volna fel ennyire? Az órájára nézett, ami fél 5öt mutatott.Ha már eddig nem tudtam aludni, ezután se fog menni, inkább lemegyek futni egyet,-gondolta, aztán felöltözött és kiment a szobából.Hatkor ébredtem, rögtön a mellettem levő üres ágyra tévedt a szemem. Tehát felkelt. Gondoltam, majd lezuhanyoztam gyorsan, mivel nem vittem ruhát magammal, így egy szál törüközőben igyekeztem vissza a szobába, remélve, h senkivel nem futok össze, bár így hajnali hatkor kétlem, de sose lehet tudni. Sikerrel is jártam. Beérve a szobába aztán olyannal találtam magam szemben, hogy tátva maradt a szám. Kimi állt ott egy szál semmiben, persze nem volt akkora szerencsém, h ne vegyen észre.
-Ó, hát legalább te se tudtál aludni. Látom te már zuhanyoztál, megyek én is- azzal megfordult, én meg csak eltarkart szemmel ugrottam férreaz útjából , bár már akkor ő is magaköré tekert egy törölközőt.-Amúgy meg meg kell hagyni, jól áll neked a törölköző.-azzal fogta magát és kisétált. Én meg álltam ott földbegyökerezett lábakkal.Aztán észbe kaptam, h ideje felöltözni, mert mindjárt itt lesz, és több megjegyzést nem szeretnék tőle hallani. De az előbbit is miért mondta?? Komolyan gondolta? Vagy csak kínos helyzetbe akart hozni? Ami megjegyzem sikerült is neki. Mégh jól áll a törölköző, hát mit ne mondjak, igaz ami igaz, neki is. Nagyon kidolgozott, formás teste van. Úristen, már megint, megint arra gondoltam milyen jól néz ki! Nem szabad, mert ha így folytatom, annak rossz vége lesz.
Kimi a zuhany alatt állt és gondolkodott. Istenem milyen szép ez a lány. De amennyire szép, annyira ellenszenves is, ráadásul Alonso a pasija, ami még rátesz egy lapáttal. Mire visszatért a szobába, addigra eltakarítottam a múlt éjjeli rendetlenséget, amit csináltunk. És már az ágyon heverészve hallgattam Ipodom.
-Na látod! Ha más hasznodat nem veszem, legalább a szobámat kitakarítottad.-nem válaszoltam, pedig hallottam minden egyes szavát, de nem akartam újabb veszekedést. Ekkor vettem észre, h nyílik az ajtó, amin Rami lépett be és rámmosolygott..
-Srácok, anya üzeni, h már kész a reggeli, lehet jönni kajálni, aki éhes.-ekkor Kimi rámpillantott olyan „ tudod mi a dolgunk“ pillantással majd így szólt:
-Édesem, mehetünk enni, gyere.-majd odajött az ágyhoz és megfogta a kezem.
-Már csak egy vmit nem értek, öcsi! Hogy tudtatok ilyen korán kelni, azok után amit éjjel műveltetek. Mert bár nem láttam semmit, de már a hangokból is egyértelmű volt-majd Kimire nézett végül rám és egy széles vigyorral utat engedett maga előtt számunkra. Mi meg egő vörös fejjel lesétáltunk az ebédlőbe, már számítva arra, h a szülők mit fognak majd szólni.
|