Kid szótlanul indult el a kijárat felé, Sebastian követte őt. A lány nem is tudta hova megy, csak úgy vitték a lábai. A srác pedig némán ment mellette, és egyre több aggodalom gyűlt össze benne. Féltette a lányt, mert nem mondott semmit, mintha elvesztette volna a kapcsolatát a külvilággal. Néha azért próbált vele kommunikálni, de ez nem sikerült.

Már valahol a külvárosban járhattak és Sebastian is kezdett fáradni, mikor a lány végre megszólalt:

-          Mért követsz még mindig?- kérdezte dühösen a sráctól.

-          Mert nem akarom, hogy bajod essen.- válaszolta Sebastian.

-          Azt hittem könnyebben lerázhatlak…- mondta csalódottan Kid.

-          Én meg azt hittem, hogy szükséged van rám.

-          Nincs senkire szükségem.

-          Hát, ha ezt akarod, akkor elmegyek.- mondta lehangoltan Seb, és tett pár bizonytalan lépést, és eltávolodott a lánytól.

Kid megijedt, hogy ilyen könnyen itt tudja hagyni a srác. De nem merte marasztalni, mert attól félt, hogy elkeseredettségében menedéket keresne a srácnál. Így hátat fordított neki és elindult lassan a másik irányba.

Sebastian tanácstalanul állt, menni akart, mert tudni akarta, hogy a lány tényleg ezt akarja e. De maradt is volna, mert legbelül nem akarta, hogy Kid elküldje. Mikor látta, hogy a lány nem néz vissza, csak megy előre, ő is lassan hátat fordított neki, és elindult a másik irányba.

A gondolataiba mélyedve, leszegett fejjel sétált a kihalt utcákon.

Kid már nagyon kihalt részen járt, a házak is elmaradoztak és egy lélekkel se találkozott. Ennek persze örült is, mert legalább nem kellett szó nélkül állnia a rá szegeződő, kíváncsi tekinteteket. Kezdett fáradni, és szeretett volna egy puha ágyban aludni, de Kimi nélkül úgy se tudott volna, így csak ment tovább előre.

Már éjfél is elmúlt, mikor a kimerültségtől nem tudott tovább menni, és leült az út szélére pihenni. Fejét a felhúzott térdének támasztotta. „Vajon hol lehet most Kimi? Mért küldte el Sebastiant? És mikor fogja újra látni őket? Kimi mennyire hagyta magát behálózni?”- tódultak elő a kérdések.

Kid már vissza akart menni a szállodába. Nyomasztotta a tudat, hogy az a nő a közelébe kerülhet Kiminek, és ő ez ellen nem tesz semmit, és míg itt kesereg lehet, hogy már sikerült is neki.

Összeszedte magát, a maradék erejét és elindult arra amerről jött.

Sebastian először a szállodában kereste a lányt, de nem volt a szobájában, és persze Kimi sem volt ott. Jenninél is kereste, de a nőt is mintha elnyelte volna a föld.

Kocsiba szállt, és úgy próbált Kid nyomára bukkanni. Azt sejtette, hogy valami nyugodt és kihalt helyen lehet, mert nem akart senkit se maga körül.

Már földúton kocsikázott, mikor megcsillant a reflektor fényében valami. Lassított, és normális világításra kapcsolta a lámpákat. Megállt és kiszállt a kocsiból. Elindult előre, ahol látni vélte a mozgást. Pár méterre lehetett az illetőtől, mikor végre felismerte a lányt. A haja kócos volt, a ruháján sárfoltok voltak. Szemében kimerültség, és reményvesztettség látszott.

A lány mikor meglátta a srácot szó nélkül borult a nyakába és eleredtek a könnyei. Sebastian ölbe vette, és így vitte az autóig. Kid hálásan nézett rá.

- Hol lehet most?- kérdezte erőtlenül Kid.

- Nem tudom…nem találtam meg.- mondta halkan a srác.

- De akkor mi lesz most?

- Nyugi, reggel szépen hazamegy, ti egymás nyakába borultok és elfelejtitek az egészet!- vázolta fel a srác.

- De mi van ha…

- Nincs „ha”! –szólt rá Sebastian.

A lány még kérdezni akart a sráctól, de már a fáradtság annyira eluralkodott rajta, hogy szemei mázsás súlyként csukódtak le és teste elernyedt. Sebastian kicsit örült ennek, így legalább nem tudott a lány a bizonytalanságon rágódni.

Bekapcsolta a biztonsági övét és ő is beszállt a kocsiba.

Kid arra se ébredt fel, hogy a srác kivette a kocsiból és felvitte a szobájába. Óvatosan lefektette az ágyra és betakarta. Magának pedig megágyazott a kanapén.

Reggel a lány kábán ébredt és nagyon fáradtnak érezte magát. Először csak a tekintetét hordozta körbe az ismeretlennek tűnő dolgokon, majd felült. Megdörzsölte a szemét, hogy látása kitisztuljon. Tekintete a kanapéra esett, ahol Sebastian aludt. Próbálta erőltetni az agyát, hogy mi is történhetett. Az volt az utolsó emléke az éjszakáról, hogy a srác beülteti a kocsiba.

Az ágy szélére tornázta magát és megpróbált lábra állni. Kicsit bizonytalanul, de meg sikerült állnia a lábán. Lassan elindult a konyha felé, hogy végre vízhez jusson.

Mikor visszatért a szobába Sebastian már ébren volt, és látszott rajta is, hogy nem aludt eleget.

-          Jó reggelt!- köszöntötte a srác.

-          Volt már jobb is, de gondolom neked is. Bocsi, hogy „kitúrtalak”, de nem kellett volna ide hoznod, ellettem volna a saját szobánkban.- magyarázkodott a lány, miközben leült a legközelebbi fotelba.

-          Azok után, hogy annyit kerestelek? Nem akartam, hogy még egyszer eltűnj.- válaszolta aggodalmasan a srác.

-          Vissza akartam jönni, csak egyedüllétre vágytam…

-          Semmi gond…én meg csak aggódtam.

-          Köszi, te legalább aggódsz…

-          Ő is aggódik.

Ahogy ezt a mondatot kimondta a srác, kopogtak az ajtón. Értetlen képpel néztek egymásra, majd Sebastian felkelt és elindult az ajtóhoz.

Aggodalmas tekintet jelent meg az ajtóban:

-          Szia, nem tudod Kid hol lehet…nincs a szobánkban és az ágy is…- hallotta Kimi hangját a lány.

De tovább nem tudta folytatni a mondanivalóját, mert megpillantották egymást. Először csak elkerekedett szemekkel néztek egymásra, majd Kimi tekintete egyre komorabb lett. Kid nem tudta mit lehet ilyenkor mondani, mert semmi nem az volt, aminek látszott.

-          Kimi, én…de jó hogy itt vagy! Ugye nem gondolod, hogy…- kezdte a lány, de Kimi a szavába vágott:

-          Nem kell semmit se gondolnom. És még nekem volt lelkiismeret furdalásom!- mondta csalódottan a srác.

Ekkor Seb is próbálta elmagyarázni a helyzetet, látva, hogy Kimit nem érdekli a lány mondanivalója.

-          Kimi, én csak visszahoztam a barátnőd, miután végre megtaláltam a város elhagyatott részén…

-          Ezt nem veszem be! Ti se vagytok különbek Jenninél!- mondta a hangját felemelve, majd hátat fordított nekik és elviharzott.

Sebastian még próbált volna mondani valamit Kiminek, de az szóra se méltatta. Csalódottan csukta be a srác az ajtót.

-          Ne haragudj!- kérte, miközben a lány mellé ért.

-          Nincs miért haragudnom…ő nem lát a szemétől.- mondta elkeseredetten a lány, és arcát a kezeibe temette.

-          Nem tudom, hogy tehetném jóvá…

-          Ne rágódj ezen!- kérte felnézve rá a lány.

-          Ha tudom, hogy itt keres… igazad volt, hogy nem kellett volna, hogy ide hozzalak…

-          Á, ha Kiminek egy kicsit is jó a szeme észre kellett vennie, hogy koszos és sáros vagyok…csak nem gondolja, hogy így!- mérgelődött a lány.

Sebastian egyetértőn bólintott.

-          Most már megyek. Remélem, másnak már nem hiányzom ma reggrel.- mondta reménykedve a lány, de szomorúsággal a hangjában.

-          Elkísérnélek, de látod…

-          Hagyd!- kérte lemondón a lány.

Megköszönte a srácnak a segítséget, majd visszament a szobájukba. Természetesen Kimi nem volt ott. Volt még pár óra a versenyig, addig megpróbálta rendbe szedni magát, hogy a csapatnál ne kérdezősködjenek.

Nem tudta, hogy mi lesz most. Idáig olyan biztos volt kettőjükben, de Kimi ma reggeli „látogatása” elbizonytalanította. Ilyen lenne egy szerelmes srác? Már csak a szemének hisz, nem is a lánynak, akit állítólag szeret? És mit is látott? Egy fáradt lányt koszos cuccokban....hát ilyen az, aki épp egy pasival töltött éjszaka után van? Pedig annyira örült mikor meghallotta a srác hangját, már rohant volna hozzá, erre ő! És még azt se tudja, hogy mi történt Jenni és közte. „Biztos magából indul ki,- gondolta a lány,- mert ő tényleg megtette”. Nem akart erre gondolni, megpróbálta kiüríteni a fejét a gondolatoktól. Nem nagyon sikerült, így fáradtan és megtörten indult taxit keríteni.