20. rész
2008.10.17. 14:39
Atte elsápadt. Istenem! Ha bántották azok a mocskok…
- Nem. Nemi erőszak nem történt – hallotta a doktornő hangját, mire megkönnyebbülten kifújta a levegőt.
- Mikor fog rendbe jönni? – kérdezte aggódva Cristina.
- A héten még itt kell tartanom a kórházban, utána hazamehet. Természetesen folyamatos felügyelet mellett engedhetem csak el. Lesz, aki felügyel rá?
- Igen, persze – bólintott Atte és nem törődött Cristina csodálkozó tekintetével.
- Rendben. Mint mondtam, egyesével bemehetnek hozzá. De legyenek figyelmesek. Úgy hallottam, ön a testvére – fordult a doktornő Cristinához.
- Igen. Most derült ki, amikor vért adtam.
- Értem. Próbálja meg óvatosan közölni vele az igazságot. Én most elköszönök, mert egy konzíliumon várnak rám. Ha bármi probléma van, szóljanak a nővérnek, és ő elér engem a csipogómon. Viszontlátásra!
A fiatal orvosnő elment, ők pedig tanácstalanul néztek egymásra.
- Mi legyen? Ki megy be először? – kérdezte Atte halkan.
Cristina sóhajtott. Bármennyire is látni szerette volna a húgát, úgy érezte, jobb, ha először Atte megy be hozzá.
- Azt hiszem, neked kéne menni. Téged már úgy-ahogy ismer…
- De…
- Nincs de. Mi a fenét mondanék én neki? Hello, szia, a testvéred vagyok? Gyerünk. Tiéd az elsőbbség.
- Oké. Köszönöm.
Atte óvatosan benyitott a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót. A lány mozdulatlanul, csukott szemel feküdt az ágyon. Az ajtócsukódás hangjára gyenge hangon megszólalt:
- Szia. Már vártalak.
- Honnan tudod, ki vagyok? – kérdezett vissza Atte meglepődve, mire a lány kinyitotta a szemét és halványan elmosolyodott.
- Megéreztem a Boss illatot. A szaglásom legalább megmaradt.
Atte odahúzott egy széket az ágy mellé és leült.
- Hogy érzed magad?
- Szörnyen. Fáj mindenem. Viszont mindenre emlékszem. Rád is. Soha nem fogom tudni meghálálni, hogy akkor megmentettél…
- De igen. Azzal, hogy meggyógyulsz. Hamar. Viszont szeretnék kérdezni tőled valamit.
- Nyugodtan. Ha nem túl intim, akkor válaszolok rá – mosolyodott el megint a lány.
- Ki vagy te?
- A nevem Gabriella Palik. Magyarországról jöttem ide Monzába az Olasz Nagydíjra…
- Palik…Palik… - Atte gondolkodni kezdett. – Olyan ismerős nekem a neved.
- Elég, ha annyit mondok: Hungaroring? Ő az elnöke.
- Akkor te a lánya vagy?
Gaby megrázta a fejét, mire Atte értetlenül nézett rá.
- Nem értem. A nevetek egyezik.
- Ő a nevelőapám. De a körülményekről nem szeretnék most mesélni neked. Fáradt vagyok.
Atte gyengéden megsimogatta a lány arcát és felállt a székből.
- Ki van még itt? – kérdezte hirtelen Gaby. Egy érzés nem hagyta nyugodni azóta, hogy Atte bejött hozzá a szobába. Valami furcsa, megmagyarázhatatlan érzés, aminek nem tudta az okát.
- Egy barátom. Ő is ott volt a bárban. Szeretett volna bejönni hozzád, de ha fáradt vagy…
- Nem – vágott közbe Gaby és már tényleg nem volt fáradt. Erőre kapott, de maga sem tudta, mitől. – Engedd be, jó?
- Rendben. Holnap meglátogathatlak?
- Szeretném, ha eljönnél, igen.
- Köszönöm. Reggel itt leszek. Szia. És pihenj. Meg kell gyógyulnod.
- Tudom. Meg is akarok gyógyulni. Szia, Atte.
- Szia, Gaby – köszönt el Atte a lánytól és kiment a szobából.
Cristina ez idő alatt látszólag türelmesen várta, hogy Atte végre kijöjjön. Amikor látta, hogy nyílik az ajtó, felpattant a fotelból.
- Na mi van? Mesélj!
- Menj be hozzá. Vár téged. Tudta, hogy itt vagy – mondta Atte a lánynak és finoman a szoba felé tolta. Cristina félve lépett a szobába és meglátta az ágyban fekvő lányt, amint egyenesen ránéz.
- Szia – suttogta Cristina.
- Szia – köszönt halkan a lány. Te jó ég – gondolta. Mintha magamat látnám a tükörben 10 év múlva. – Ki vagy te? Miért érzem azt, hogy van valami kapcsolat közöttünk?
Cristina odalépett az ágy mellé.
- Az orvos azt mondta, ne terheljünk meg téged…
- Nem érdekel! Tudni akarom.
- A testvéred vagyok. Pontosabban a féltestvéred.
Gaby mélyet sóhajtott és lehunyta a szemét. Most már tudta, hogy ezért volt az a furcsa érzése, hogy nincs teljesen egyedül a világban. Mármint vér szerint. Mert a családja, bár nagyon szerette őket, nem a vér szerinti családja volt. Volt egy szülőanyja, akiről semmit nem tudott. Volt egy nemzőatyja, akiről szintén nem tudott semmit. Újszülött baba volt, amikor Palik László, a Hungaroring elnöke és akkori barátnője örökbe fogadták. Azóta Palik más nőt vett feleségül, Marsi Anikót, egy tévés műsorvezetőt. Született egy közös gyerekük is, de Laci ugyanúgy gondoskodott Gabyról, mint azelőtt. És bár nem voltak vérrokonok, Gaby szenvedélye is a vezetés volt. Többször is elkísérte nevelőapját a Dakarra, és eldöntötte, hogy néhány éven belül ő is elindul a sivatagi versenyen. Előtte azonban közelebbről meg akart ismerkedni a Formula 1 világával. Így került Monzába is. Azt viszont soha nem gondolta volna, hogy ebben az olasz városban megtalálja a testvérét, aki most itt állt az ágya mellett és őt nézte.
- Hogy hívnak? – kérdezte Gaby.
- Cristina Dawson. És téged?
- Gabriella Palik.
- Laci az apád?
- A nevelőapám – javította ki Gaby -, de olyan, mintha az igazi apám lenne.
- Örülj neki, hogy nem ismerted az igazi apádat.
- Mesélj róla – szorította meg Gaby Cristina kezét, de a lány megrázta a fejét.
- Most nem. Majd egyszer. Ha jól leszel.
- Jól vagyok… - akart tiltakozni Gaby, de iszonyatos fájdalom hasított a fejébe és felnyögött. Cristina a lány homlokára tette a kezét és behunyta a szemét. Gaby érezte, ahogy fokozatosan alábbhagy a fejfájása. Csodálkozva nézett a nővérére.
- Ezt hogy csináltad?
- Szerintem benned is megvan ez a képesség. Családi örökség. Apai ágon. Most viszont pihenj. Megyek. De holnap délután leváltom Attét, és bejövök hozzád. Ha megengeded…
- Gyere el, kérlek. Muszáj beszélgetnünk.
Cristina csak bólintott. Könnyes szemmel megcsókolta Gaby homlokát.
- Boldog vagyok, hogy született egy húgom – suttogta, és a sírás kerülgette.
- Örülök, hogy nem vagyok többé egyedül a világban – válaszolta Gaby szintén könnybe lábadt szemmel.
|