Barbara ébredezni kezdett, de nagyon gyengének érezte magát. Azt sem tudta hirtelen, hogy hol is van, és mit keres ő itt. Arra emlékszik utoljára, hogy Kimi meg ő veszekednek. Körülnézett a szobában és látta, hogy Kimi a kezét szorongatva ott alszik mellette. Óvatosan felült és adott egy puszit a férfi homlokára, aki erre felijedt. Sokáig csak meglepve nézték egymást, majd megölelték úgy egymást, mintha ez lett volna az első ölelésük.

-         Nagyon örülők neki, hogy felébredtél…- Kimi nem tudta folytatni, mert Barbi azonnal megcsókolta. Már nagyon várt a férfi csókjára. Ebben a csókban benne volt minden, megbocsátás, minden érzelem, amit a férfi iránt táplál.

-         Ne folytasd, kérlek! Hallottam minden szavadat, amit mondtál. Megbocsátva minden. – mondta, majd Kimi megcsókolta. Ekkor lépett be a doki a nővérrel együtt, aki megkérte Kimit, hogy most arra az időre még a hölgyet megvizsgálja, hogy hagyja el a kórtermet. Kiminek nehezére esett az orvos utasítását teljesítenie, de otthagyta a lányt; de mielőtt kiment még kapott a lány egy biztató csókot.

Kiérve Kimi az első székre megkönnyebbülten ült le. Arcát a kezébe temette és maga sem tudta miért, de könny szökött ki a szeméből. A folyóson hatalmas tömeg jelent meg. Vagy négy biztonsági őr és maga a miniszterelnök. Mögöttük lemaradva Kornélia és Charlie. Kimi megijedt a férfi és kísérete látván. Majd Kornélia látván, hogy férje éppen Kimi felé közelít nem kis tempóval, már férje mellett is termet, majd vitte a lányuk szobájához.

-         Gyere drágám! – kérlelte a nő.

-         Veled még számolok! – mondta a férfi idegesen. Kimi csak ült és nem tudta mire vélni a férfi kijelentését. Kornélia bocsánatkérően nézet vissza Kimire. Aki ezt sem nagyon értette.

-         Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt! –mondta Charlie és már kint is voltak a kórház parkolójában. Kimi miután már jobban volt elintézet pár telefont. Fél óra elteltével visszamentek.

Eközben bent Máté a lánya mellett konzultált az orvossal, hogy minél előbb hazaszállítsák.

-         Uram, kérem, hallgasson végig! A lányának itt kell maradnia legalább még két napot! Nem engedhetem ki, mert fent ál a fertőzés veszélye! Valamint a vért is vizsgálnunk kell minden nap, hogy a szervezete mennyire fogadta el! – mondta az orvos.

-         Nem érdekel, akkor is a lányomat azonnal haza fogom vinni! – mondta Máté idegesen.

-         Szívem, kérlek! Kórházban vagyunk! – kérlelte a felesége

-         Uram, kérem, halkabban!- az orvos is kérte már.

-         Engem csak ne csitítgasson senki, tudják, ki vagyok én?! – mondta már üvöltve. Kimi és Charlie ekkor értek a szoba ajtajába. A lánynak felcsillantak a szemei.

-         Végre, azt hittem eltűntettek! – mondta a lány fülig érő szájjal.

-         Na, jó hogy előkerültél! Veled beszédem van! Gyere csak utánam!- szólította fel Máté Kimit.

-         Apa! Kimi nem megy veled sehova! Őt nem fogod elűzni mellőlem, mint Gyurit! Nem, őt nem engedem!- ekkor már én is felemelt hangon mondtam ezt apámnak. Időközben felkeltem, ebben anya segítet. Bár a járásom bizonytalan volt, de elmentem Kimiig és átöleltem, majd megcsókoltam; ezzel is tudatosítva apámban, hogy ezt a kapcsolatot nem engedem tönkre rakni. Apa nagyon csúnyán nézett rám. Már inteni készült az egyik gorillájának, hogy vigyék ki Kimit. – Meg ne próbáld apa, mert nem állok jót magamért! Felnőtt vagyok! Nem irányíthatsz, úgy, mint Ádámot! Apa, kérlek, tűnj el és vidd az állatkertedet is!- mondtam idegesen.

-         Mit képzelsz te magadról! Hogy jössz te ehhez! Mond, ki fizetett neked eddig mindent?! Ki fizette az autóidat, a csapatodat?! Kinek köszönhetsz mindent?! – mondta Máté megint üvöltve.

-         Neked, de tudod, mit visszaadok mindent! Vegyél vissza mindent, a kocsit, a csapatot, a házat, nekem nem kell! Nekem csak egy valaki kell és az Kimi! Már van állásom, azt csinálom, amit én akarok! Független vagyok, nem kell a segítséged!!! Tűnj el az életemből!! – már én is üvöltöttem vele. Anya kettőnk közé lépett és így szólt:

-         Hagyjátok már abba! Már nagyon unom, hogy állandóan veszekedtek! Még ilyen helyzetben is! Hagyjátok abba!- sírva kérlelte őket. Ekkor odaléptem anyuhoz és átöleltem, ekkor már én is sírtam.

-         Én ezt nem nézem! Elmegyek inkább! – még be sem fejezte a mondatát, de már itt sem volt és az állatkertjét is elvitte.

-         Anya, ne haragudj! Szeretlek! Bocsánat, de már nem bírtam! Nem fogom hagyni, hogy tőle is elszakítson! Azt nem élném túl!- mondtam szipogva.

-         Semmi gond, kicsikém! Tudom és én sem fogom hagyni! Rám mindenben számíthatsz! De most megyek is, magatokra hagylak titeket! Beszéljetek meg mindent! – mondta, majd megpuszilta a homlokomat, Kiminek is adott puszit és már el is ment.

-         Asszony, én is megyek! Tudod, hogy hol találsz meg!- mondta Charlie. Adtam neki egy nagyon nagy puszit és megköszöntem neki mindent.

-         Amit tudlak, kereslek és megbeszélünk mindent! Kérlek, nyugtasd meg a fiúkat, hogy minden rendbe van, apát meg elintézem én! –mondtam, majd ment is.

-         Mindenki elment! Ketten maradtunk! Most elmondhatnál mindent!- nézett rám Kimi kérdően.

-         Jaj, ne, kérlek, ne kelljen!!!- néztem rá kérlelően.

-         Rendben, most nem, de nem úszod meg! – mondta, majd megcsókolt. A dokival beszéltünk és azt mondta, hogy holnap után hazamehetek. De meggyőztem róla, hogy én jól vagyok, és hogy saját felelősségemre távozok a kórházból. A doki csak egy feltétellel egyezet bele a távozásomba, ha egy nővér elkísér a következő futamra. Bele mentem, mert tudtam, hogy ez lehet az egyetlen esélyem, hogy Kimivel legyek. Összepakoltuk a cuccaimat, megkaptam a zárójelentést. Jött a nővér is, aki egy alacsony, kis szőke hajú harmincas hölgy volt. Gyorsan túlestünk a kötelező formaságokon és fél órán belül már otthon is voltam. Mikor hazaértünk láttam, hogy makulátlan tisztaság van, pedig biztosan véres volt minden, de mintha semmi nem történt volna. Összeszedtük a cuccainkat és mentünk is a reptérre. Megvártuk a következő gépet, ami Isztambulba ment. Négy óra múlva már a török fővárosban voltunk. Az utazás alatt minden rendben volt velem. Kimi és én közös szobát kaptunk, Mark pedig a nővérrel egy nappalira nyíló szobát kapott.  Letusoltunk, beszélgettünk. Kimi elintézet pár telefont, ahogy én is, majd a nővér is elmondta, hogy hogyan zajlanak majd a dolgok a hétvégén. Én nagyon hamar elaludtam miután elfoglaltuk a szobánkat. Kimi még beszélgetett egy kicsit Markkal, de olyan éjjel tizenegy óra körül már ő is aludni tért.