Kimi a raktár hátsó részében talált rá a síró lányra. Leült mellé a földre és csak bámult maga elé, majd megfogta gyengéden a lány kezét, aki azonnal elrántotta.

-Szöszi én nem akartam, kérlek bocsáss meg.-nézett a lány szemébe, mikor kimondta ezeket a szavakat.A lány először csak hallgatott.Majd megszólalt.

-Mért csinálod ezt velem? Egyszer kedves vagy hozzám, máskor meg tönkre tudnád tenni az életemet. Kimi én nem értelek téged!-lehajtottam a fejem és ismét szabad utat engedtem a könnyeimnek. Kimi letörölte az egyik, arcomon végig guruló könnycseppet.

-Tudod én se értem magamat! Sose voltam ilyen! Mióta itt vagy, fenekestül felfordult az életem, néha szó szerint-ekkor elmosolyodtak a találkozásukra gondolva-Komolyra fordítva, sose éreztem magamat ilyennek, de néha nagyon tudsz idegesíteni. És amúgy ennyi idő alatt, ilyen közel soha nem engedtem magamhoz még senkit.

-De Kimi ezt így nem lehet, elhiszem, h néha rossz napod van, de néha annyira ki tudsz borítani, például most is, ez nagyon rosszul esett. Te miattad történt ez az egész, és én ittam meg a levét, de téged ez hidegen hagy és még aztán gúnyolódsz is.

-Szöszi én sajnálom, nem tudom miért csináltam, kérlek bocsáss meg, és ne mondj fel.-vette már szinte könyörgőre a hangnemet.

-Kimi én nem tudom, ha ezt fogod velem csinálni, én ebbe bele fogok őrülni.

-Nem fogom többé ezt csinálni.

-Dehogynem! Te ilyen vagy, egy hisztis pasas, akinek semmi soha nem felel meg, mert azt se tudom, hogy most mit csináltam, amiért ezt tetted velem?!

-Semmit nem csináltál, én egy bunkó hülye vagyok, aki mindig elcsesz vmit, és az a baj, h ilyenkor mindig azokat veszítem el, akik nagyon fontosak számomra.-ekkor láttam, h neki is bekönnyesedik a szeme. De nem tudtam eldönteni, h ezt most azért csinálja e, mert meg akarja kaparintani a megbocsátásomat, vagy mert tényleg elvesztett már így vkit. De mikor már láttam hogy a sírás határán áll, kezdtem komolyan venni.- Sőt a legfontosabb.-ekkor rám nézett és én meg onnan kezdve nem tudtam ellenállni annak a gyönyörü szempárnak, amivel szembe találtam magam. Lassan közeledett felém, míg végül gyengéden összeértek az ajkaink. Ebben a csókban benne volt minden, a bocsánat kérés, a megbocsátás, a vonzódás, nagyon más volt, mint akkor éjjel, mikor holt részeg volt. Sajnos véget kellett hogy érjen.

-Kimi, ezt nem tehetjük!

-Szöszi, én......ez a csók.....Mért ne tehetnék, ha mindketten ezt akartuk.-simogatta az arcom.

-Csak te akartad! És tudod van egy bizonyos oka, névszerint Fernando.

-Nehogy azzal gyere, h szereted, mert éreztem ezt a csókot, és ez bizony nem arról tanúskodott, h szereted!

-Pedig szeretem.-ekkor felálltam és el akartam megint rohanni, de ő gyorsabb volt, felállt ő is és szembe állított magával, annyira közel, hogy szinte már majdnem megint elvesztem a tekintetében, de még mielőtt ez bekövetkezett volna, lehajtottam a fejem.

-Szereted? Akkor nézz a szemembe és úgy mondd! És azt is, hogy ez a csók nem jelentett számodra semmit.-csak bámultam a földet továbbra is, a torkomon pedig egy hang se jött ki.

-Gyerünk, nézz a szemembe, és úgy mondd!

-Kimi engedj el kérlek!- Húztam ki a kezem az övéi közül.

-Sejtettem, hogy gyávább vagy annál, mintsem hogy beismerd, és még engem kritizálsz! Én legalább nem menekülök az érzéseim elől, és ki merem mondani, hogy többet jelentesz számomra.-ismét a sírás kapkodott így fogtam magam és elrohantam. Futottam ki, kellett a friss levegő, a történtek után. Ahogy kiértem, nem figyeltem és vkinek nekiszaladtam.

-Ne haragudjon.

-Óóó, kislány nem esett semmi bajod?-segített fel a földről egy aranyos fiú. Szőke haja volt és nagyon fiatal. Felismertem benne Sebastian Vettelt.

-Jajj nem, nincsen semmi bajom és köszönöm, de nem vagyok már kislány.

-Ó most már látom! Amúgy Sebastian Vettel vagyok. Hello!

-Hello, Ramona del Solez.

-Te vagy Fernando barátnője igaz? 

-Hát erre most mit mondjak?

-Talán azt hogy igen, mert így van nem?

-De igen! Örültem a szerencsének, de most mennem kell! És még egyszer köszi!

-Hát igazán nincs mit.-Sebastian még nézte az elrohanó lányt. Majd szembe találta magát a barátjával, Kimivel.

-Á haver, épp tehozzád jöttem!

-Igen?-kérdezte Kimi, de nem is a srácra nézett, hanem szmével körbe tekintgetett, nem látja e lányt vhol eltávolodni.

-Kimi itt vagy amúgy? Vagy csak testben? Figyelsz te rám?

-Jaj igen, nem botlottál véleltlenül egy aprócska szöszke lányba?

-Hát éppen fordítva, de szó szerint. Ramóna igaz?-nézett a barátjára.

-Ja igen ő! Merre ment?

-A McLaren motorhomeja felé, mert ott a helye, hiszen ő Fernando barátnője. Neked mi dolgod van vele?

-Ő történetesen az én felügyelőm, tehát dolgom lenne vele, de ezt majd később megbeszéljük, most mennem kell.-azzal elviharzott ő is a McLaren motorhomeja felé. Mikor odaért, még kicsit gondolkodott a dolgokon, aztán inkább fogta magát és visszament csapatához, úgy gondolta, a lánynak is le kell higgadnia, hogy el tudjon gondolkodni a történteken. Majd ha ő is átgondolja talán beszélhetnek a dologról nyugodtan is.

-Fernanod, szeretlek.-rohant be a lány a szobájukba, miután a McLarennél közölték vele, hogy már elment.

-Kicsim, én is-csókolták meg egymást.-De mi az? Ennyire hiányoztam?

-Ennyire, sőt még annál is jobban.-magyarázta, és próbálta ezzel magát is megnyugtatni, de érezte, hogy Kiminek igaza volt, nem meri magának se bevallani, h többet érez a fiú után. De a Fernandoval váltott csók után már tisztán látott mindent.

-Min gondolkozol?- hát azon h el kell felejtenem Kimit.

-Semmin, illetve, azon, h mit fogunk ma este csinálni?

-Hááááát.....van ötleted?-vigyorgott Fernando...majd megcsókolta a lányt. Az estét dvdzéssel, majd alvással töltötték.