-        Szia! Chris Nuňez. Miben segíthetek? – kösz Chris, tudtam, hogy bízhatok benned.

-        Szia, Chris! Star vagyok. Egy kis csillagot szeretnék a tartómra. – istenem, ez a hang! Alapból kinyomja a magas C-t. És ahogy rádől a pultra… már Chris sem a rajzait bámulja. Remélem, nem kell sokáig a bájolgását bámulnom. Szerencsére jött Bridgette és Sidney.

-        Sziasztok! Bridgette, de rég láttalak! Szia, te kis angyal, megkeressük azt a lökött apádat? – Sidney csak bólogatott, így az ölembe vettem és elindultunk Yoji felé, aki időközben meglátott minket. Bridgette pedig Darren újdonsült tetkójában gyönyörködött.

-        Apa! Apa! Apa! – huh, ez a kiscsaj még csak 5 éves, de olyan hangja van, hogy menten kiszakad a dobhártyám. Inkább lettem a földre, és figyeltem, ahogy fut az apja felé.

Yoji általában csak akkor hülyéskedik, mikor mi is, inkább csendben végzi a dolgát, és morcos fejet vág állandóan. Viszont ahogy megjelenik Sidney, úgy vigyorog, mint a vadalma. Vajon mindenkit ennyire megváltoztat egy gyerek?

Charlie észrevette, hogy Kat előbbi boldogsága eltűnt, és letörten vonult vissza a tervezőasztalhoz. Sejtette, hogy mi baja van, ezért próbálta megvigasztalni.

-        Eszedbe jutott Oliver? – kérdezte Charlie, és a vállamra tette a kezét.

-        Igen. – nem bírtam megállni, megint könny szökött a szemembe. Valahányszor rágondolok, eszembe jutnak a boldog napok, és sajnos az a csütörtöki nap is. Charlie is látta rajtam, hogy mindjárt bőgök, ezért megölelt.

Mindenki egy olcsó lotyónak néz, mert a srácok néha napján megölelnek, meg sokat hülyülünk és bulizunk együtt. De egyikük se tudja, hogy mindennek az oka, hogy felejteni akarok. Hányszor volt már olyan, hogy elkeseredésemben vissza akartam menni Los Angelesbe, de a skacok tartottak vissza, és a barátnőim? Hát nem tudnám megszámolni. De elhatároztam, hogy nem érdekel senki és semmi, itt maradok, és végigvisszük az üzletet bármi áron! Már csak Oliverért is.

-        Nyugi, most már minden rendben van. Mehetsz vissza takarítani! – letöröltem a szemem, és Charlienak dobtam egy művigyort.

Valamennyire bevette, hogy nincs semmi bajom, úgyhogy elment. Na, akkor dolgozzunk! Reggel Josh jött hozzám, egy portrét szeretne az anyjáról. Nagyon pöpec kis képet hozott, azt hiszem könnyű dolgom lesz, a hátára szeretné. Holnap 3-ra beszéltük meg, szerintem még ma meg lesz. Aztán Jasmine a nagyapja és a nagyanyja képét szeretné a lapockájára. Na, ez már egy bonyolultabb eset. A kép, amit hozott, nagyon régi, és néhány helyen hiányoznak részletek belőle, de majd pótolom. Úgy is pénteket mondtam neki, addig van időm.

-        Hát haver, ez a tetkó nagyon állat lett! Alapesetben nem nézném ki belőled a sárkánytetkókat, de ez határozottan illik hozzád. Meg Kat is. – jegyezte meg vigyorogva Heikki, miközben a Washington sugárúton haladtak a szállodájuk felé.

-        Hát, meg kell hagyni, jó csaj, és vicces is. – „Meg nagyon vadítóak a tetkói.”- gondolta Kimi egy kis mosollyal a szája sarkában.

-        Hát akkor hajts rá! Szabad vagy, és szerintem ő is. – Heikki meg volt győződve arról, hogy Kat jó fej csaj, és Kiminek végre kéne egy rendes lány.

-        Lehet, hogy szabad, de én nem vagyok olyan. – Heikki felvont szemöldökkel nézett rá. – Oké, oké. De sem vagy ártatlan!

-        Azt én egy szóval sem mondtam. Szerintem Kat csak külsőleg vad, viszont nagyon kedves, meg szövege is van. Pont egy ilyen kaliberű csaj kéne neked, hogy kirázzon végre a magányból. – a srác sosem kertelt, nem rejtette véka alá a véleményét.

-        De jó, már mindenki tudja, mit kezdjek az életemmel, csak éppenséggel én nem.

-        Hé, haver, ne értsd félre, én csak azt mondtam, hogy Kat hozzád való. Ennyi. Nem kell mellre szívni. Máskor, ha csajokról volt szó, simán leszólítottad őket, most meg félsz?

-        Dehogy félek! El ne hidd, hogy rá fogok hajtani! Most láttam először és valószínűleg utoljára is.

-        Miért? Már nem jössz vissza South Beach-re?

-        Szerintem nem. Megvan a vb cím, és már mindenki sejti, hogy év végén visszavonulok. Igazuk van, nekem ennyi elég volt az F1-ből, szóval nem hiszem, hogy járok még itt valamikor. – közben visszaértek a szállodába. Heikki csak elkerekedett szemekkel nézte Kimit. – Most mi van? Azt ne mond, hogy nem tudtad, hogy visszavonulok.

-        Csak sejtettem, de azt hittem, hogy mivel megint világbajnok lettél, csak ijesztgeted a riportereket meg a rajongóidat a visszavonulással, mint 2008-ban.

-        Nem, most nem szórakozok. De lakat a szádra! Majd a Monzai futamon derül ki.

-        Oké, hallgatok, mint a sír. De egy utolsó kérdés: bejön Kat?

-        Jó hogy! De ezt már megbeszéltük.

-        Akkor hajrá!

-        Mi? Na, kopj le!

-        Jól van, na. Szia! – röhögött Heikki.

-        Helló!

Bement a szobájába, kipakolta a cuccait a zsebéből és ledőlt az ágyra. Fárasztó egy nap volt. Csoda is, hogy még ma kész lett a tetkója, azt gondolta, hogy várnia kell pár napot. „De nem baj, legalább az évadzáró bulin már látszani fog. Kat azt mondta, hogy kb. 3 napig ne nagyon napozzak, meg vigyázzak a vízzel is, és a bulira meg is gyógyul. Hm, Kat. Azok a tetkók… Elég bevállalós a csaj, meg vadnak tűnik kívülről. De a következtetésekhez a belső világát is meg kell ismerni.” – na, előbújt Kimi „mocskosabb” énje is, amit a kaján vigyora jelez. De már túl fáradt volt a további gondolkodáshoz, ezért gyorsan megmosdott, és már aludt is.