Kimi értetlenül állt a csukott ajtóval szemben. Nem értette magát, mért tette. Mert ő nem ezt akarta mondani a lánynak és nem így. De akkor mért így történt?

Nem tehetett úgy, mintha semmi nem történt volna. És nem volt biztos benne, hogy Kid nem árulta el. Mióta együtt voltak a lány sokszor került magyarázatra szolgáló helyzetbe. Még ha Kimi túlzásba is vitte a féltékenykedést, akkor is sok volt neki a nem egyértelmű helyzet.

Lassan elhátrált az ajtótól egészen az ágyig, majd leroskadt rá. Sokáig bámulta még a csukott ajtót. Számtalan kérdés merült fel benne, de nem volt válasza a miértre. Aztán mikor összeszedte kissé magát, megkereste a kocsija kulcsát majd lesietett a garázsba.

Nagyot sóhajtott, mikor végre a kocsiban ült. Felrakta a napszemüvegét, majd gázt adott és kihajtott az utcára. Csak az előtte lévő kihalt utat bámulta, mikor már kiért a városból. Szerencsére nem volt nagy forgalom, így tudott menni a maga tempójában. Egyre gyorsabban haladtak el mellette az út menti fák, és a bokrok.

Kimi végre megkönnyebbülést érzett, mintha a távolodva a várostól a gondjait is maga mögött hagyta volna. Ez végre felszabadította a testét és a lelkét is.

Aztán hírtelen minden más lett, csak egy villanást látott, aztán minden elsötétült előtte.

Kid elkeseredetten és tanácstalanul állt az utcán, és nem bírt mozdulni. Csak nézte az épületet és nem akarta felfogni a történteket. Könnyek szöktek a szemébe. Dühös volt, hogy elhitette magával, minden olyan lehet, mint régen. De mikor meglátta a srácot, már érezte, hogy semmi se lesz már olyan.

Eltávolodtak egymástól, és túl sok rossz történt velük, ami bizonytalanságot ébresztett a másik iránt. Percekig állt és csak sírt, majd nehezen, de erőt vett magán és előkereste a telefonját. Hívott egy taxit, ami szinte rögtön meg is érkezett.

A legközelebbi szállodához vitette magát. Szerencsére volt üres szobájuk, így volt hol aludnia.

Mikor felért a szobába hanyagul bedobálta a táskákat, majd ledőlt az ágyra. Végre nyugodtan kisírhatta magát.

Kimi mikor kinyitotta a szemét, csak éles fényt látott maga körül, aztán lassan felismerte a körülötte lévő dolgokat. A kocsi műszerfaláról visszaverődő fény bántotta a szemét. Kicsit arrébb húzódott, de sajgott minden porcikája. Azért sikerült felülnie. Gyorsan végig pillantott magán és megnyugvással fogadta, hogy egyben van.

Kicsit kábán szállt ki az autóból. Rögtön észrevette, hogy a kocsi bal eleje össze van törve és nem is kicsit. Gondolta, még egy gonddal több.

Aztán megpillantotta az út menti árokba borult másik autót. Egy ezüstszínű Volkswagen beetle-t. Próbált visszaemlékezni a történtekre, de csak arra emlékezett, hogy egyedül autózik az országúton.

Gyorsan a kocsihoz sietett, mivel semmi mozgást nem észlelt. A kocsi az oldalára dőlt, szerencsére a sofőr felöli oldallal felfelé. Kimi feltornázta magát az ajtóhoz, majd benézett az ablakon. Egy hosszú, barnahajú lányt látott, aki nem mozdult. Megpróbálta kinyitni az ajtót, ami lassan, de sikerült is neki. Idegesen nézte a lányt, akinek hosszú fürtjei az arcába omlottak. Kisimította a tincseket az arcából és ekkor nem akart hinni a szemének.

-          Kid?- kérdezte értetlenül.

Kimi bénultan meredt az eszméletlen lányra.

-          Ez nem lehet igaz!- mondta a fejét rázva. Gyorsan előkereste a telefonját és hívta a mentőket. Közben minden porcikája remegett és arra gondolt, hogy nehogy késő legyen.

-          Kid! Kid! Kid!- szólongatta közben a lányt egyre kétségbe esettebben. A lány nem mozdult.

Kimi tanácstalanul nézett fel és azt kérdezte: „Mért pont ő?”

Remegő kézzel simította végig a lány arcát, majd a kezét, és könyörgött neki, hogy ébredjen fel.

Szinte óráknak tűnt a srác számára, mire odaért a mentő, pedig csak pár perc volt az. Arrébb vitték a zavart srácot, majd a kocsit ellepték a fehér ruhás mentősök.

Míg a lányt vizsgálták, addig minden félét kérdeztek Kimitől, aki aggodalmasan figyelte a mentősök reakcióit.

Végre „kiszabadították” a lányt, és hordágyra került. Kimi rögtön odarohant hozzá. Még mindig eszméletlen volt.

-          Életben van.- mondta az egyik fehér ruhás alak.

Kimi még idegesebb lett, pedig ezt akarta hallani, de csak a „mért pont ő?” kérdés tolongott az agyában….  Nem bírt megszólalni, csak fogta a lány kezét.

-          Ismeri őt?- hallotta a távolinak tűnő hangot.

Kimi lassan bólintott:

-          A barátnőm.- mondta végül.

Látszott, hogy ez a válasz az orvost is meglepte. Értetlenül nézett néhány pillanatig, majd felajánlotta a srácnak, hogy velük mehet a mentővel. Kimi hálásan, de aggodalommal a tekintetében nézett az orvosra.

Kimi már egy napja volt a lány mellett, aki még mindig eszméletlen volt. Kimi szinte egy pillanatra se engedte el a lány kezét, úgy szorította, mintha ez lenne az utolsó kapocs kettőjük közt. Annyira csak a lányra és az állapotára koncentrált, hogy még a telefonját se vette fel, pedig sorra gyarapodtak a nem fogadott hívások a csapatfőnökétől, és az ügyvédjétől is.

 Aztán érkezett egy nővér, aki csodálkozva nézett rá, hogy még mindig itt van.

-          Haza kéne mennie…. Nagyon nyúzott.- mondta a nővér kedvesen.

-          Nem. Míg fel nem ébred, addig nem!- mondta határozottan Kimi.

-          Ne csinálja ezt! Maga is ide akar kerülni?- kérdezte aggodalmas tekintettel a nővér.

-          Bárcsak én feküdnék itt helyette.- mondta nagyot sóhajtva a srác.

-          Tudja, mennyien mondták már ezt? De a múlton már nem tud változtatni…- mondta a nővér miközben egy újabb infúziót kötött be.

-          Ez mi?- mutatott rá Kimi.

-          Sóoldat, hogy ki ne száradjon…- magyarázta a nővér.

-          Aha….gondolja, hogy?

-          Én csak nővér vagyok….de ne aggódjon erős lány, és minden rendben lesz.- mondta egy bíztató mosoly kíséretében a nővér.

-          Remélem.- válaszolta röviden Kimi.

-          De ha mégis haza akarna menni, pihenni….szóljon nyugodtan.- ajánlotta a nővér.

-          Köszönöm, de maradok.- mondta Kimi.

A nővér csak bólintott, aztán otthagyta őket.

Lorena aggodalmas arckifejezéssel bámulta a telefon kijelzőjét. Már sokadjára hívta Kidet, de a lány egyszer se vette fel a telefont. Aztán Kimit próbálta, de vele is ez volt a helyzet. És most már odáig jutott, hogy nem tudta kihez forduljon.

Kezdett rossz érzése lenni, félt attól, hogy valami bajuk esett. Sokáig hezitált azon, hogy utána menjen e a barátnőjének. Végül is a cím az megvolt, szóval csak repülőre kellett szállnia…

Lorena elintézte a szükséges dolgokat, majd a reptérre ment. Idegesen szállt fel a Zürichbe tartó járatra, és az egész repülőút alatt ideges volt. Kicsit megkönnyebbült, mikor végre megérkezett. Rögtön taxi után nézett, majd a Kidtől kapott címre vitette magát. Idegessége egyre csak fokozódott, és mikor becsöngetett már a légszomjjal küszködött.

Hiába nyomta a csöngőt, senki nem nyitott ajtót neki. Csüggedten ült le az ajtó előtti lábtörlőre. Nem tudta hogyan tovább. Az is megfordult a fejében, hogy Kid és Kimi már lehet, hogy nincs is a városban. De hová mehettek? Finnországba? Esetleg Japánba a következő verseny helyszínére? Elég sok lehetős volt ez, és nem is tudta merre, hol keresse őket.

A legrejtettebb gondolataiban viszont felmerült, hogy lehet, hogy baleset érte őket….de hol és vajon rájuk talált e valaki?

  - Talán meg kéne néznem a kórházakat…- elmélkedett hangosan a lány.

Ahogy ezt többször kimondta egymás után, meg is született az elhatározása, hogy tesz egy kísérletet, ha nem is találja meg őket, legalább még reménykedhet, hogy nem történt bajuk.

Kimi újra elbóbiskolt az ágy melletti széken ülve, de mikor megérezte a lány kezének szorítását rögtön éber lett.

-          Hála az égnek!- mondta miközben közelebb húzódott az ébredező lányhoz. Kid kinyitotta a szemét, kicsit hunyorgott, majd sűrűn pislogott a srácra.

-          Kimi?- kérdezte erőtlenül a lány.

-          Ssss, most ne beszélj….csak pihenj!- kérte halkan a srác.

-          Hogy kerülsz ide?- kérdezte értetlenül a lány, miközben próbálta ülő helyzetbe tornázni magát.- És mi történt?

-          Baleseted volt.- mondta röviden a srác, még mindig a lány kezét fogva.

-          Mikor és mióta vagyok itt? És te?- zúdította a kérdéseket a srácra Kid.

A feje iszonyatosan fájt, és úgy érezte minden porcikája sajog vagy éppen fáj. Az ülés is nehezen ment neki, olyan erőtlennek érezte magát. Kiminek is feltűnt a lány fájdalmas arckifejezése.

-          Ne mozdulj sehova, hívok egy orvost…aztán majd mindent elmesélek .- ígérte a srác.

Kid csak bólintott és hálásan nézett a srácra. Kimi még egyszer megszorította a lány kezét, majd nehéz szívvel hagyta ott őt.

Már késő este volt mikor Lorena megérkezett a sokadik kórházba. És nem hiába volt a fáradozása, mivel előző nap hoztak be egy lányt…Lorena beleborzongott, mikor a recepciós elismételte a lány nevét.

-          22-es szoba. De csak hozzátartozók mehetnek be….- sorolta a nő.

-          A féltestvére vagyok.- hadarta gyorsan.

-          Tudja igazolni?

-          Hát, most nem.- mondta elbizonytalanodva a lány.

-          Akkor sajnálom.

-          De kérem, most jöttem Spanyolországból, azt se tudtam idáig, hogy él e még…- mondta könyörgő tekintettel a lány.

A nő már épp újabb kifogást keresett, mikor Lorena meghallotta maga mögött az ismerős hangot.

- Lorena? Te itt vagy?- hallotta a csodálkozó kérdéseket.

A lány villámgyorsan fordult meg, és most nagyon megörült a srácnak.

- Látnom kell.- mondta határozottan neki a lány.

Kimi a recepcióshoz ment, mondott neki valamit, majd a nő csak széttárta a karjait és egy „arra” válasszal lezártnak tekintette az ügyet.

-          Mi történt vele? Jól van? És te?- kérdezte sorra a lány.

-          Ne aggódj rendbe fog jönni…most rohanok orvost keresni....

-          Baj van?

-          Nem csak most ébredt fel…

-          Oké, akkor siess!- kérte Lorena, majd hátat fordított a srácnak és elrohant a mutatott irányba.