Kid fáradtan ébredt másnap reggel. Sokáig csak meredt maga elé, és próbálta újra előkeresni az elmúlt napok emlékeit az agya rejtett zugaiból. Beletelt pár percbe, mire sikerült összerakni a történések emlékeit. Gondterhelten sóhajtott fel. Majd felült az ágyban, de ez kissé még nehezen ment neki. Hiába, jó pár zúzódás volt a testén, de szerencsére nem tört el semmije, persze a fejét jól bevágta, ezért is kellett még neki egy hétig itt maradnia.

Nem akart itt lenni. Legszívesebben otthon lett volna már.

Hát igen, otthon. De hol is van az neki? Spanyolországban Lorenával, vagy Kimivel és a csapattal vándorolva a világban? Egyiket se érezte annak. Nem értette mi zajlik le benne, de most úgy érezte, hogy barátnője jelenléte is zavaró, pedig tegnap még nagyon örült neki. De felébredve, és végig gondolva a dolgokat, nem akarta, hogy legyen körülötte bárki is.

Még nem tudta hogy, de elhatározta, hogy barátnőjét is elküldi valamilyen indokkal, persze olyannal, amivel nem bántja meg.

Ahogy ezeket végig gondolta tekintete az ágy melletti éjjeli szekrényre esett. Egy csokor virágot, és egy képeslapot vett észre. Kezébe vette a képeslapot, melyen csak egy felirat állt, „jobbulást!” Alatta pedig az aláírás, Stefano és a Ferrari csapat. Kid ezen elmosolyodott. Fogalma sem volt, hogy honnan tudta meg Stefano, hogy mi történt, de jól esett neki, hogy gondolnak rá. „Talán ez a csapat lehet az igazi otthona?”- merült fel benne a kérdés.

Ahogy felpillantott, barátnője lépett be az ajtón. Mosolygott, de nem volt túl vidám az arca. Kid rögtön rá is kérdezett, hogy mi a baj.

-          Először is, hogy vagy ma reggel?- érdeklődött Lorena.

-          Hát voltam már jobban is….de azért jobb, mint tegnap volt.- próbálta megnyugtatni ezzel barátnőjét Kid.- Nos?

-          Nem is tudom, hogy mondjam…

-          Mondd nyugodtan!- kérte Kid.

-          Oké….remélem nem haragszol meg!

-          Ugyan már!

-          Szóval el kell mennem…

-          És ezért vagy ilyen letört?- kérdezte csodálkozva Kid.

-          Persze, mert egyedül maradsz. És nem leszek itt melletted.- mondta aggodalmasan Lorena.

-          Hát, ha nem látnád, én itt egy kórházban vagyok… hozzá értő emberek közt vagyok, szóval tuti nem lesz semmi baj.- ígérte meg Kid.

-          Tuti?- kérdezte még kissé szomorkásan Lorena.

-          Tuti. Ne aggódj!

-          Megpróbálok.

Még beszélgettek egy kicsit, de mindketten kerülték a csapattal és Kimivel kapcsolatos témát. Aztán Lorena elbúcsúzott a lánytól.

Kid pedig kicsit megkönnyebbült, mikor egyedül maradt végre a szobában.

Kimi fáradtan és csüggedten érkezett meg az előírt megbeszélésre. Az miatt nem kellett aggódnia, hogy elkésik mivel aludni még a hosszú repülőúton sem bírt.

Szóval fáradtan, elgyötörten, kialvatlanul és elkalandozó gondolatokkal jelent meg a sajtótájékoztatón. Ez persze az újságíróknak és riportereknek is feltűnt, de Kimi a szokásos nyugodt módján reagált a kérdéseikre. Viszont Stefanot nem tudta szavakkal megtéveszteni, az irodájába is rendelte a sajtótájékoztató után.

Igaz tudta, hogy mért van rossz passzban Kimi, de remélte, hogy ha emlékezteti a feladataira, és kötelességeire talán össze tudja szedni magát a finn.

-          Itt vagyok.- nyitott be kopogás nélkül a csapatfőnök irodájába Kimi.

Stefano ez egyszer ezt is elnézte neki. Aztán hellyel kínálta és belekezdett a mondandójába. Próbálta Kiminek elmagyarázni, hogy a magánéleti gondjait nem viheti a pályára, mert abból figyelmetlenség lesz, és az Kiminek, a szeretteinek és persze a csapatnak sem hiányzik. Kimi csak arra tudott gondolni az egész beszéd alatt, hogy mi lehet most Kiddel, és vajon mit gondol róla. Nem is tudott beszélni vele a baleset óta.

-          Kimi, figyelsz te rám?- kérdezte gyanakodva Stefano.

-          Aha.- válaszolta röviden a srác.

-          Én azt kétlem. De nem lesz így jó. Szedd össze magad! Attól, hogy itt keseregsz a múlton még nem fog megoldódni semmi. Most nem neked kell lépned, hanem Kidnek kell elfogadni a történteket, és megbocsátania neked.- magyarázta.

-          De még bocsánatot se tudtam kérni a történtek miatt…

-          Megértelek, de nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb időpont erre. Hagyd őt egy kicsit!- kérte Stefano.

-          Úgyse tehetek mást, ugye?- kérdezte csalódott arccal a srác.

-          Nem, mert az állásoddal játszol.

-          Kösz.

-          Tudod mi a dolgod. Szóval koncentrálj arra, és remélem, segít egy kis meglepetés.- mondta titokzatosan Stefano.

-          Biztosan.- válaszolta unottan Kimi.

-          Jó, akkor a szállodában megtalálod.

-          Kit? – kérdezte értetlen képet vágva Kimi.

-          A meglepetést.

-          Mért ki az?

-          Majd meglátod….na menj már!- utasította a csapatfőnök.

Kimi elköszönt, majd elgondolkozva sétált a kocsijához. Vajon ki lehet a meglepetés, akinek örülni is lehet? Azt teljesen kizárta, hogy Kid lesz az….de akkor ki?

Kimi aztán a szálloda aulájában meg is pillantotta a rég nem látott barátját. Felderülten sietett hozzá, és barátian összeölelkeztek.

-          Mark, te itt?! Mi van veled haver? Ám, jól nézel ki!

-          Kösz Kimi! Hát itt vagyok, mert úgy hallottam elkél némi segítség… egyébként örülök, hogy látlak!

-          Hát még én!- mondta megkönnyebbülten Kimi.

-          Na gyere, és meséld el jó öreg barátodnak, hogy mi nyomja a szíved!- kérte Mark.

Már csütörtök volt. Kid minden nap beszélt barátnőjével telefonon, de így is egyhangúan telt a nap további része a számára. Végül is mit várt egy kórháztól? Sokat gondolkodott Kimin és a kapcsolatukon, illetve csak Kimin járt az esze. Eleinte még nagyon dühös volt rá és látni se akarta, de, aztán ahogy mindent végig gondolt, hogy ki mikor mit rontott el ebben a kapcsolatban rá kellett döbbennie, hogy mindketten hibáztak, és nem hibáztathatja csak egyedül a srácot a történtek miatt. És az a baleset másképp is végződhetett volna...

Akkor most Kidet nyomasztaná a lelkiismeret, és ő is csak azt tudta volna tenni, amit Kimi.

Azon is gondolkodott, hogy mért nem próbált meg Kimi beszélni vele. Igaz, hogy a barátnője elküldte, de attól még! Tudni akarta, a választ és azt, hogy mért nincs itt Kimi. Volt egy elképzelése, és remélte, hogy ismeri annyira a srácot, hogy igaza lesz. Tudta, hogy egy dolog van számára az életben, az pedig a forma 1.

Kid nem bírta tovább a bizonytalanságot, így gyorsan elhatározásra jutott. Felvette az utcai ruháit, majd megkereste az orvosát. Az orvos nem igazán díjazta Kid ötletét, hogy el akarja hagyni a kórházat, és ráadásul még repülőre is akar ülni. Persze saját felelősségére megtehette. Az orvos vonakodva, de végül útjára bocsátotta a lányt.

Kid megkönnyebbülten lépett ki az épületből. Hűvös, északi szél fújt, így összébb húzta magán a kabátot. Az első lépései még kissé bizonytalanok voltak, de ahogy távolodott a kórháztól, egyre magabiztosabb lett a járása. Fogott egy taxit, és visszament a szállodai szobájába. A pakolással nem kellett sokat bíbelődnie, mert megérkezésekor nem sok mindent csomagolt ki.

Kimi sokat beszélgetett Markkal, és mindent részletesen elmesélt neki. Mark figyelmesen hallgatta barátját, és persze nem rejtette véka alá a véleményét se. Nem tetszett neki, ahogy Kimi bánt a lánnyal, miután magukra maradtak. És szinte mindenben Kidnek adott igazat. Kimit túlságosan is féltékenynek tartotta.

-          És hol tart most a válásotok?- szegezte Kiminek a kérdést Mark, mikor a délutáni edzés után leültek beszélgetni.

-           A baleset előtt beszéltem utoljára az ügyvédemmel.

-          És?

-          Akkor tárgyalt Jenni ügyvédjével a záradékról.

-          És azóta semmi hír?

-          Hááát…- kezdte vonakodva Kimi.

-          Mondjad!- szólt rá Mark.

-          Jó párszor keresett az ügyvéd telefonon, de nem vettem fel.- vallotta be Kimi.

-          És mégis mért nem?- kérdezte hitetlenkedve Mark.

-          Hát, nem is tudom….- mondta elmélázva.

-          Akkor legálabb most hívd fel!- mondta türelmetlenül Mark.

-          Nyugi! Mindjárt felhívom!

Eközben Kid már a reptéren volt, és a gondolataiba mélyedve várta, hogy a hangosbemondóba bemondják a gépe indulását. Ideges volt, mert nem tudta mit mondjon Kiminek, és egy kicsit félt is a srác reakciójától. Igazán attól félt, hogy rosszkor érkezik és persze váratlanul és ez nem fog Kiminek tetszeni. De azért bízott benne, hogy egy csöppet a srácnak is hiányzik.

A hangosbemondó megszólalt és a Japánba tartó gép utasait kérték a beszállásra. Kid gondterhelt arccal indult el. A repülőút alatt el is szundított, és mire felébredt, már a leszálláshoz kellett készülődniük.

Kimi arcáról nem lehetett semmivel se letörölni a vigyort, ezen Mark is nagyon elcsodálkozott és türelmetlenül faggatta, hogy mit is mondott az ügyvéd. Kimi a hatás kedvéért még húzta egy kicsit az időt.

-          Mondd már, mert nem bírom ezt a vigyort a képeden!- mondta kötözködve Mark.

-          Pedig ha elmondom, szerintem te is így fogsz vigyorogni…

-          Akkor ne csigázz!

-          Oké, szóval Jenni….

-          Mond már!

-          Belement!!!!!!!- kiabálta Kimi miközben felkapta Markot a levegőbe.

-          Héééé, tegyél le azért!- kérte zavartan Mark.

-          Bocs haver, csak nagyon boldog vagyok.- mentegetőzött Kimi.

-          Á, semmi gond! És nagyon örülök! Akkor ez az ügy lezárva?

-          Naná, Jenni már alá is írta a papírokat.- mondta ünnepélyes hangon Kimi.

-          És ez mind a miatt a pasas miatt?- kérdezte Mark csodálkozva.

-          Bizony.

-          Mondanám, hogy ünnepeljük meg, de holnap sajnos szabadedzés.

-          Sajnos.- mondta Kimi már kevésbé jókedvűen.

-          Most mi a baj?- kérdezett rá Mark látva, hogy Kimi arcáról eltűnik a mosoly.

-          Az, hogy Kid nem lehet itt.- mondta csüggedten a srác.

-          Ne aggódj, ha jobban lesz, itt lesz és elmondhatod neki ezt is.- vigasztalta Mark.

-          Jó, hogy te még hiszel benne….

-          Kimi, ne csináld ezt!

-          Sajnos én már nem tudok reménykedni….és teljesen megértem őt, ha ezek után nem akar látni.- kesergett Kimi.

-          Hé, Kimi mi történt veled? Idáig nem erről beszélgettünk! Mért gondoltad most meg magad?- kérdezte értetlenül Mark.

-          Csak bele kell gondolni egy kicsit….Jenni végre aláírta a papírokat, ami szinte hihetetlen és felér egy csodával….szóval az is egy csoda volna, ha Kid megbocsátana nekem….ennyi csoda nincs.- mondta keserűen a srác.

-          Kimi, te még a csodákban se hiszel! Akkor meg mért jössz ezzel?

-          Akkor legyen elég annyi, hogy nekem ennyi minden nem jöhet össze!

-          Kishitű vagy!

-          Csak realista.

-          Nem értelek.

-          Nem baj....de most egyedül akarok lenni.

-          Biztos?

-          Biztos.- mondta határozottan Kimi.

Mark nem próbálkozott tovább a meggyőzéssel, bízott benne, hogy Kimi is rá fog jönni arra, hogy a dolgok néha maguktól is megoldódnak, csak nem kell siettetni őket.

Kimi egyedül töltötte a délutánt és az estét is. Csak gondolkodott. Végig gondolt minden lehetőséget, minden eshetőséget, és „mi van ha” lehetőséget is számba vett. Már késő este volt, mikor elhatározásra jutott. Visszamegy Kidhez, mármint a kórházba. Látnia kellett. Nem tudta marasztalni az elhivatottsága sem. Hiába volt az élete nagy álma a forma 1, most úgy érezte, mennie kell. Nem foglalkozott a következménnyel, csak a lánnyal akart lenni, akit szeretett.

Már csak másnap reggel volt járat Svájcba, így próbált pár órát pihenni és próbálta addig kizárni a fejéből a gondolatokat.