Reggel és délelőtt nem volt nagy mozgás. Nálam senki nem volt. Nem is baj, legalább még dolgozhattam Jasmine tetkóján. Pont 3-ra kész is lettem vele, mikor megjelent Josh.

-        Helló! Itt is van. Mit szólsz hozzá? – totál elképedt a srác. Ennyire tetszene neki?

-        Szóhoz sem jutok. – hát azt látom. – Ez egyszerűen fantasztikus. Te egy igazi profi vagy, egy zseni!

-        Köszi! – wáú, most tényleg meghatódtam. Ennyire még nem dicsértek meg! Ez nagyon jól esett, kapott is érte egy ölelést. – Szóval adj 2 percet, addig vedd le a pólót és állj a szék mellé!

Most jöttek a szokásos műveletek. Lemásoltam a rajzot, körberagasztottam a kis asztalt, kiöntöttem a festéket és összeraktam a gépet. Miután szóltam Josh-nak, hogy egy kicsit fájni fog az elején, leborotváltam a hátát, majd ráfújtam a dezodort, hogy beigya a bőre a stencilt. Teljesen megbízott bennem, még a tükörben sem nézte meg, és ez nagyon jól esett. Nagyon kemény csávó lehet, mert végig, még az árnyékolásoknál is nevetett. És én is. Mesélt jópofa családi sztorikat, amikor a tesójával lezúgtak egy dombról szánkóval, és seggre estek a befagyott tavon, meg ilyesmiket. Csak Kimivel röhögtem még ennyit. Hm… az a parfüm, meg az a test… Mikor is lesz futam legközelebb? És hol? Meg kéne nézni. Közben be is fejeztem Josht.

-        Srácok! Nem tudja valaki, hogy mikor lesz F1-es futam? – most mi ezen ilyen meglepő?

-        Jövő hét vasárnap, reggel 8, Németország, Hockenheimring. – úgy látszik Tyler nagyon segítőkész lett mostanában. Egyem a szívét!

-        Köszi! – már épp álltam volna vissza a pult mögé tétlenkedni, mikor nyílik az ajtó, és azt hittem, infarktust kapok!

-        Szia, Kat! Visszajöttünk! – köszönt rám Kimi vigyorogva, amitől még jobban infarktushatáron voltam. Na, ezt pipálja le valaki! Még egy ügyfél se váltott ki belőlem ilyet.

-        Szia! Jól hallom, hogy meg akarsz nézni minket Hockenheim-ban? – és jött Heikki is. Á, tök király, már jó kedvem van!

-        Sziasztok, srácok! Jól hallottad, kíváncsi vagyok mit fogtok alakítani. És hogy-hogy ilyen hamar visszajöttetek? Tetkót szeretnétek vagy ennyire hiányoztam? – és közben lekönyököltem a pultra, a többiek meg csak ámuldoztak, hogy elvagyunk.

-        Is-is. – szólalt meg Kimi. Jé, hiányoztam volna neki? Hm…

-        Igen, de igazából én szeretnék egy tetkót. Nagyon megtetszett ez a japán motívum, erőt és legyőzhetetlenséget jelent. – kiszedte a zsebéből a képet, amin a kanji szimbólum volt, mi pedig Kimivel végig egymás szemébe néztünk.

-        Aha, ez tetszik, de hova szeretnéd? – a rajz tanulmányozása közben is fel-felpillantottam, és csak mosolyogtunk. Őszintén nem tudom, mi van velem. Mint egy tizenéves kis csitri.

-        A hátamra, a gerincem mentén lefelé.

-        Tudjátok a programot. – azzal kecsesen megfordultam és nekiestem a rajzolásnak. Az alatt a 10 perc alatt, míg rajzoltam, Heikki és Kimi jól elbeszélgettek, de mindig éreztem, hogy néz. Bírom ezt a két csávót, tiszta dilisek, de imádnivalók. – Na, tedd le a formás popódat a székre, és ne mozogj! A többit bízd ide!

Okos fiú, tette, amit kell. Levette a pólóját, leült a székre és végig hülyülték a tetoválást. Én is csak röhögtem rajtuk. Most meglepően épp csendben voltak, így tudtam kérdezősködni.

-        És mi vett rá, hogy tetkót csináltass? – ez a kanji motívum 2 jelből áll. Már kész volt az egyik. Nagyon könnyű kis tetkók, csak a körvonalakkal kell vigyázni, hogy ecsetvonásoknak nézzenek ki.

-        Már régebben is gondolkodtam rajta, de tegnap Kimi sárkánya megadta a lökést. És mivel van még időm az utazásig, meg már ismerlek, miért mennék máshová?

-        Értem. – kb. 5 perc múlva fellélegezhettem, kész vagyok! – Okéka, megvolnánk!

-        Hah, az enyém jobb, de azért nem panaszkodhatsz haver. Szép! – Kiminek sem kell a szomszédba menni önbizalomért.

-        És neked szépfiú nem kell még egy? Szívesen megkínozlak még egyszer! – komolyan mondom, tiszta beteg vagyok! Itt flörtölök egy Forma-1-es pilótával, és még nem is zavarja, sőt!

-        Á, az nem volt kínzás! Inkább egy finom kis lábmasszázs. – letettem a kedvenc gépemet, levettem a kesztyűket (naná, hogy a fogammal) és pont előtte mentem el, direkt úgy, hogy a kezünk összeérjen. Gyilkoljuk egy kicsit az idegeit!

-        És minden masszázsnál csorogni szokott a könnyed, szépfiú? – Heikki meg csak mosolyogva a fejét csóválta, miközben Charlie leragasztotta a hátát.

-        Nem, ezek a könnyek csak neked bújtak elő, királylány. Vedd megtiszteltetésnek, mert ilyet is csak egyszer lát az ember! – úgy látom ő is benne van a játékban, hát legyen.

-        Oké srácok, ezt majd máskor folytassátok! Kösz Kat, király vagy! – ölelt meg Heikki.

-        Én már nem is kapok? – hát ezt látnia kéne mindenkinek! Azok a boci szemek, amiket eleresztett… Hát nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Inkább az utóbbit választottam.

-        Hát… ha ezen túl megígéred, hogy jó kisfiú leszel, és nem szórakozol velem, akkor esetleg.

-        Jó leszek, a többit meg majd meglátjuk.

-        Na, gyere! De csak, mert megszántalak. – az utolsó döfés viszont most jön! Először csak simán megöleltem, viszont amikor kezdett kibontakozni az ölelésből hozzádörgöltem az arcom az övéhez. És éreztem, ahogy libabőrös lesz. Hehe, olyan jó szívatni! – Sziasztok!

-        Szia! – még utoljára visszanézett, és rám kacsintott.