-          Csak még ki kell derítenem melyikbe…

Gyorsan odavonultam Kimiékhez.

-          Kimi, nem jössz ma este vacsorázni?

-          Bocsi, ma nem jó, Jennivel vacsorázom.

-          Áh értem, akkor jó szórakozást! – majd szép lassan elindultam vissza Felipéhez. És igen, elértem a hatást, megtudtam melyik étterembe mennek. Azzal kicsit gyorsítottam tempómon, Felipéhez érve megfogtam a kezét, és elkezdtem hazarángatni… Pár szerelő elég furán nézett rám, de ez most nem érdekelt. Foglaltam egy asztal az étteremben, majd elkezdtünk öltözni. Egyszer csak megálltam.

-          Tudod mit?? Elegem van, hogy mi ügyelünk Kimire, majd csinál amit csinál, én már leszarom.

-          De Fanny, mi lesz Krisztuval??

-          Nem t’om. Majd lesz valami.

-          Kicsim, kérlek, ez az utolsó. Légy szíves.

-          Rendben. – öleltem meg.

Ezek után tovább öltöztünk, és elindultunk az étterembe. Kimiék már ott voltak. A lehető legláthatatlanabbul próbáltunk az asztalunkhoz menni. Sikerült is. Rendeltünk ételt, majd jóízűen elfogyasztottuk. Kimiék is akkor indultak, mint mi. Szerencsére nem vettek észre. Onnantól már nem tudtuk őket követni, elvesztek a tömegben. Hazamentünk, majd tusolás után egymás karjaiban aludtunk el.

Másnap telefoncsörgésre ébredtünk. Felipéé volt.

-          Igen? – szólt bele álmosan.

-          Bocs, hogy zavarlak, tudnánk találkozni?

-          Kimi, te vagy az? Mi baj haver?

-          Áh majd elmondom, gyere légyszi.

-          Jó, de hova?

-          A szálloda éttermébe.

-          Mikor?

-          Fél óra?

-          Oké.

-          Köszi. Szia.

-          Szia. – majd bontották a vonalat. Felipe nagy nehezen kikászálódott az ágyból, majd elment letusolni.

Eközben én beszéltem Krisztuval, hogy mikor is jön. 10-re ér ide a gépe. Még csak 8?? Kimi hogy kelt ilyen korán?? Ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak. Ezalatt Felipe eltávozott. Gondoltam Heikkivel húderégen beszéltünk, ezért megbeszéltünk egy találkozót. Szépen lassan elkészültem, és indultam a megbeszélt helyre. Heikkivel hamar telt az idő, már fél 10 volt. Elköszöntem tőle, majd elindultam a reptérre Krisztu elé. De előbb felhívtam Felipét. Ő még „lelkizett” Kimivel. Odaértem a reptérre. Nagy megkönnyebbüléssel öleltem át barátnőm. Felmentünk szobánkba, ahol elkezdtem mesélni a történteket. Időközben Felipe is megjött.

-          Áh, Krisztu, szia! – ölelte át.

-          Szia Felipe!

-          Na mesélj, mi volt! – kíváncsiskodtam.

-          Ki volt Jenni miatt, mert rájött, hogy Jenni csak a pénzét akarja, satöbbi satöbbi… Krisztu, szerintem menj most hozzá.

-          Rögtön? Azonnal?

-          Igen! Na menj már! – toltam ki az ajtón.

Krisztu félt a találkozástól. Félt, hogy Kimi mit fog szólni. Erőt vett magán, és bekopogott. Kimi szemein látszott a megkönnyebbülés, a szerelem. Ölelték egymást szorosan. Percekig csak így álltak. Bementek, és elkezdték kiönteni egymásnak a lelküket. Aztán csak nézték a másikat, majd szenvedélyesen megcsókolták egymást.

Ezalatt mi Felipével halálra izgultuk magunkat, hogy mi lehet. Fél óra után egy mosolygó Kimivel és Krisztuval találtuk szembe magunkat. Mi is elmosolyodtunk. Ennek örömére elmentünk egy étterembe egy kiadós vacsorára.