Florrie fáradtan terült el az ágyon. Már hajnalodott odakint. De ez már megszokott volt a számára, hogy ilyenkor mindig ennyi munkájuk van. Megszokni viszont nem tudta a szervezete, vagyis csak a teste, mert szellemileg még frissnek érezte magát, csak a teste nem engedelmeskedett az akaratának.

Szóval elterült a dupla ágyon és a szálloda plafonját bámulta az utcáról beszűrődő fényben.

Sebastianra gondolt, mint már annyiszor, mikor így egyedül volt a gondolataival. Nem tudta másfelé terelni a gondolatait. Tetszett neki a srác, sőt talán már bele is szeretett. Ennél a gondolatnál sóhajtott egy nagyot.

-          Bárcsak észrevenne!- mondta ki hangosan Florrie.

Rögtön el is vetette ezt a lehetőséget, hisz milyen srác figyel fel egy vékony, sportos lányra, akinek rövid haja van és a kedvenc öltözete a hosszúnadrág, pólóval és sportcipővel. Sose akart változtatni a megjelenésén, mert ő csak így érezte jól magát. A környezete is így fogadta el. Meg aztán a munkájához is ez illett a legjobban.

„Akkor, mit csináljak, hogy észre vegyen?”-tette fel a kérdést magának. Választ persze nem kapott. Pedig nem voltak gondjai az ismerkedéssel, mert szinte mindenkivel el tudott beszélgetni, és meg tudta találni velük a közös hangot. Ezen gondolatok közt jött álom a szemére.

˜

Szinte még fáradtabban ébredt reggel, a telefonos ébresztésre. Szerencsére, már csak a papírmunkák voltak hátra, vagyis a jegyzőkönyvek elkészítése a vizsgálatokról.

Lassan felült az ágyon és nagyot nyújtózott. Sajgott mindene. Pár percig még ülve maradt, majd kényszeríttette magát, hogy a fürdőszobába menjen. Gyorsan letusolt és rendbe szedte magát. A hajával nem sok gondja volt, mert kisfiúsan rövid volt, rövid frufruval. Nem használt sminket, csak különleges alkalmakkor, de a szájfény az elmaradhatatlan volt. Nem is tudja mikor vált rögeszméjévé ez, de már nem tudott elindulni nélküle.

Gyorsan bekente a száját egy világos rózsaszín, csillogó szájfénnyel, majd a ruhásszekrény felé vette az irányt. Egy fehér trapézos szárú csípőfarmert vett elő, majd egy világoskék trikót és fehér edzőcipőt. Gyorsan vetett még egy pillantás a tükörképére, majd gondterhelten csukta be maga mögött az ajtót. Taxival ment a laborba, ugyanis nem tartotta érdemesnek a saját kocsi „tartását”, mivel a sok repülőút miatt nem tudta volna kihasználni. A szervezet meg állta a taxi költségeit.

˜

Időben érkezett, a kollégák közül, még csak páran voltak bent. Magára erőltette a jópofis arcát és így köszöntötte őket. Nem akarta, hogy bárki is észrevegye, hogy nincs minden rendben nála. Szerencsére jól tudta leplezni az érzéseit.

Leült a számítógépe mellé és neki kezdett a jegyzőkönyvnek.

„Furcsa egy évkezdet ez.”- elmélkedett magában. „Csak kilenc pilóta ért célba, és Sebastian nem volt köztük.” Sajnálta a srácot. Felnézett rá, mivel fiatal kora ellenére ennyi mindent elért, és ugyanolyan szerény, mosolygós srác maradt, mint a kezdeteknél. Még be se töltötte a huszadik évét, persze Flo se panaszkodhatott a maga 25 évével, és rendszerint kevesebbnek is nézték.

Azt viszont nem díjazta, hogy a számára ellenszenves Hamilton nyerte a futamot. Valahogy ez a pasi képes volt minden helyzetből „jól kijönni”, és mellé még nagyképű is volt. Persze a munkájuk során nem tehettek különbséget a pilóták közt, hisz nekik, mint független ellenőröknek pártatlannak kellett maradniuk. Nem is volt Flonak ezzel a dologgal semmi baja, de azért magában minden pilótáról kialakított egy képet. A kedvencei közt volt Kimi a higgadtsága miatt, nemhiába a „jégember” becenév. Aztán ott volt Nico, a mindig magabiztos és megközelíthetetlen pilóta, ő is tetszett a lánynak, de nem érzett olyasmit, mint Seb iránt. Nico volt a tökéletes külsejű pasi a számára, de a stílusa már nem annyira jött be neki.

Nick és Felipe pedig mindig is kedves volt a számára, ők voltak talán a legkiegyensúlyozottabbak a mezőnyben és ők olyan közvetlenek voltak.

Az itt töltött idő alatt persze Flo nem került egyikükkel se baráti viszonyba, inkább csak köszöntek és egy-két udvarias szót váltottak.

˜

Épp időben fejezte be a feladatait, mert Jo Bauer jelent meg az ajtóban és kissé dühösen nézett Flo-ra.

-          Szép napot!- köszönt Flo, kissé zavartan főnökének.

-          Önnek is Miss O’Hara!- köszönt még mindig szúrós tekintettel Jo.

-          Kész vannak!- mondta diadalittasan a lány és megindult az anyaggal a férfi felé.

-          No lám, ez meglepett!- mondta tényleges csodálkozással a főnöke.

-          Mért is?- kérdezte elkerekedett tekintettel a lány.

-          A kedves kolléganője nem ezt továbbította felém.- magyarázta.

-          Á, Ash!- mondta nagyot sóhajtva a lány.

-          Úgy látom nem a legjobb barátnők.- jegyezte meg Jo.

-          És még akkor finoman fogalmazott.- tette hozzá a lány.

-          Remélem ez azért nem fog gondot okozni a munkájuk végzésében.

-          Szerencsére elég távol vagyunk egymástól a munkaidő legnagyobb részében, és remélem nem is fog megjelenni valamelyik mintavételezésnél!- mondta határozottan a lány.

-          Ne aggódjon ez miatt, tudom, hogy Ash nem olyan területre termett, neki jó helye van itt az irodában.

-          Akkor ebben egyet értünk, és megnyugodtam.- válaszolta Flo és átadta a jegyzőkönyveket.

-          Köszönöm, akkor mára ennyi Florrie, akkor szerdán délután találkozunk a megbeszélésen. Pihenjen addig, mert a feladatok száma nem fog csökkeni!- kérte a főnöke.

-          Próbálok.- válaszolta röviden a lány.

Egy elégedett mosoly kíséretében Jo Bauer megfordult és elhagyta a helyiséget.

Flo összeszedte a cuccait, majd indulni készült, mikor Gabe állta az útját.

-          Mi van?- kérdezte kissé idegesen a lány.

-          Nyugi, nem akarlak „felfalni”!- szólt rá a srác.

-          Akkor?

-          Van még pár perced?-kérdezte.

-          Persze, baj van?- kérdezte aggodalmasan Flo.

-          Flo, semmi baj, csak az van, hogy 23-án lesz Ash szülinapja és szeretném megtudni benne vagy-e a neki szánt, meglepi buliban?- szegezte neki a srác a kérdést.

Először csak csendben állt a gondolataiba merülve, majd Gabe hangja térítette vissza a valóságba.

-          Ja persze, igen.- válaszolta kissé zavartan.

-          Tudom, hogy nem vagytok a legjobb kapcsolatban, de azért csak a kolléganőd.- tette hozzá a srác.

-          Benne vagyok, mondtam.- válaszolta ismét Flo, hogy Gabe végre megnyugodhasson.

-          Klassz.

-          Mikor és hol tervezitek, hogy lesz?- kérdezte a lány.

-          Úgy gondoltuk a szállodai szobájában lenne a legideálisabb, majd addig kitaláljuk, hogy milyen ürüggyel és ki „távolítsa el” pár órára a szállodából.

-          Egy kis manikűrre, vagy szolira mindig kapható a csaj.- jegyezte meg Flo.

-          Flo!!!-szólt rá a srác.- Ne gúnyolódj!

-          Nem teszem, de ez az igazság, te is tudod.- vágott vissza a lány.

-          Akkor majd még egyeztetünk, az ajándékra Jeremynél fizethetsz be.

-          Oké, akkor én megyek, mert szükségem van még alvásra. Szerdán találkozunk!

-          Szia és jó utat!

-          Szia, neked is!- köszönt el Flo is a sráctól.

A visszaúton Ash járt a fejében. Hosszú, hullámos szőke haja és zöld szeme volt. Már ez a párosítás nyerővé tette a pasiknál, amit ő ki is használt. Szeretett játszani az erősebbik nemmel, és ezért is utálta Flo annyira. A szabályos archoz csodálkozó, szinte gyermekien ártatlan zöld szemek és kissé „duzzogós” ajkak tartoztak. Azt még elviselte, hogy hibátlan pofija és tökéletes alakja volt, de a viselkedése az már túl sok volt neki. Imádott a középpontba lenni, és magáról beszélni, illetve arról mennyire nehéz neki így formában tartani magát, és milyen fárasztó a sok manikűrt, fodrászt és sminket végigülni. El se tudta képzelni miről tudott vele egy srác is beszélgetni. A forma 1-ről tuti nem, mert legfeljebb a pilóták hátsóját ismerte fel kilométerekről.

Megérkeztek a szállodához. Flo befejezte a gondolatmenetet, és csak a pihenésre gondolt.