Szokásomhoz híven a szobámban tébláboltam és gyakrabban tévedtem az ablakhoz. Mindig ez van, mikor a magas, szőke, sportos és nem mellesleg helyes férfi átjön a nevelőapámhoz edzeni. Ez a finn fiatalember semmit nem tud rólam, mert nekem ilyenkor tilos olyat tennem, amiből kiderül, hogy itt élek a házban. 8 éve élek itt Mark Arnall-al. Így, 24 évesen, néha rosszul érzem magam ettől a bezártságtól, de nem akarok ellentmondani Marknak. Ő volt az, aki megmentette az életemet. Az autópályán a szüleimmel utaztam, mikor a jeges úton az autónk megcsúszott és karamboloztunk. Nem volt rendesen bekapcsolva a biztonsági övem, ezért kirepültem a szélvédőn. Ez volt a szerencsém, mert alig néhány pillanattal utána a kocsi felrobbant és a szüleim meghaltak. Semmit nem tudok erről és az életemről sem, ami előtte volt. A kórházban az orvos elmondta, hogy az ütés akkora kárt okozott, hogy a memóriaközpontom megsérült és emiatt felejtettem el mindent. A nővérek pedig elmesélték, hogy egy férfi hozott be engem és minden nap ott volt a betegágyamnál. Ők hívtak engem Sarah-nak és mivel Mark örökbefogadott, a nevem Sarah Arnall lett. Azt viszont nem értem, miért nem tudhat rólam az a helyes férfi, aki állítólag a barátja. Az ablakomból vagy az ajtómból mindig figyeltem őket, már ismertem az edzési szokásaikat. Amit néztem, az már az aznapi anyag levezetése volt. Alig 5 perce értek vissza a futásból. Mikor a srác elköszönt Marktól, én is kijöttem a szobámból.

-Milyen volt a futás?- kérdeztem, mikor leértem a földszintre.

-Olyan, mint mindig. Te pedig megint ott álltál az ablakban. -jegyezte meg. -Tudod, hogy nem szabad Kiminek látnia téged.

-Neve is van az idegennek?- lepődtem meg. Soha nem említette még így.

-Van. -húzta el a száját, mert tudta, elszólta magát. Elővett egy üveg ásványvizet és azzal ment el a szobája felé. -Tusolok, utána meg lepihenek egy kicsit. Tudod, hogy hol találsz. -mondta már a lépcsőről visszafordulva. Csak bólintottam és bementem a konyhába. Összedobtam magamnak egy szendvicset, majd miután megettem, elmentem sétálni. Szerettem Svájcot. Mark szerint korábban is itt élhettem, mert annyit sikerült kideríteniük a szétégett roncsról, hogy svájci kocsi volt. A táj lenyűgözött, szerettem, hogy mindenhol hegyek vannak. Szép lassan közeledtem a belváros felé. Egyre nagyobb lett a nyüzsgés, és sokkal több ember szaladgált körülöttem. Megnéztem a kedvenc üzleteimet, de nem találtam semmit, amit vehetnék. És akkor az újságosnál megakadt a szemem egy címlapon. A helyes finn férfi volt rajta és alatta a felirat: „Kimi Räikkönen lehet a Ferrari következő sikerembere?”. Egyből megvettem az újságot és beültem az egyik kávézóba olvasni. Egy forrócsoki mellett lapozgattam a Forma-1-es magazint és elég sok mindent megtudtam belőle. Egyre inkább érdekelt, hogy miért is tagad le engem Mark előtte. Gyorsan fizettem és hazafelé vettem az irányt. Amint hazaértem, rohantam a szobámba és leültem a gépem elé. Az interneten rákerestem a nevére és a következő óráimat azzal töltöttem, hogy róla informálódtam. Kissé elszomorodtam, mikor azt olvastam, hogy már évek óta nős. Bár, gondolhattam volna, hisz igen vonzó. Végül este 11 után feküdtem le aludni, de nyugtalan voltam. Az éjszaka közepén lementem a konyhába inni egy pohár tejet, az mindig megnyugtatott. Épp a poharamat mostam el, mikor hallottam, hogy valaki kulccsal kinyitja az ajtót. Ijedten indultam a nappali felé, mert nem tudtam arról, hogy Mark bárkinek is adott volna kulcsot. És akkor az a valaki elkezdett kiabálni.

-Hé, haver, itthon vagy? Csak… mert… én… nem mehetek… haza.

A hangja kissé furcsa volt. Kinéztem és megláttam a számomra olyan érdekes férfit. Nem volt valami jó állapotban, alig állt a lábán. Teljesen részeg volt.

-Ne kiabálj! Mark alszik!- indultam el felé. Kérdőn nézett rám.

-Te meg… ki vagy? Még… sosem láttalak… Markkal.- inogott meg kissé és el is esett volna, ha nem fogom meg.

-Mondjuk azt, hogy egy fontos ember. De majd holnap megkérdezed tőle.- toltam a lépcső felé.

-Képzeld… kicsi lány… a feleségem… a hálószobánkban… hancúrozott… egy jó… barátommal.- mondta szaggatottam és lassan. Körülbelül ezalatt megtettünk 2 lépcsőfokot.

-És ezért te leittad magad?- néztem rá sajnálkozva.

-Nem… volt jobb… dolgom.- adta meg diplomatikus válaszát. Csak megráztam a fejem és szó nélkül folytattuk az utunkat felfelé. Kemény 20 percbe tellett, míg sikerült felérnünk a 12 lépcsőfokon. Bevezettem a szobám melletti vendégszobába és lefektettem az ágyra. Levettel a cipőjét és betakartam, de addigra ő már aludt, mint a bunda. Még egyszer megnéztem az arcát, majd visszamentem én is aludni.