Ez volt az utolsó nyugodt éjszakájuk. Másnap időmérő és vasárnap pedig a futam. A Ferrarik sajnos Hamilton nyomába sem érhettek, pedig Kimi jó volt. De nem elég jó ahhoz, hogy fenyegetést jelentsen Lewisra. Viszont el kellett engednie Felipét, akinek a plusz egy pont sokat jelentett a bajnokság szempontjából. Bár nem volt konkrét csapatutasítás, Kimi tudta, hogy mit kell tennie. Nem tudta másképp megoldani: látványosan lelassult és átadta Felipének a második helyet. A verseny utáni interjún természetesen minden riporter erre a bizonyos manőverre volt kíváncsi, de Kimi azt mondta, problémái adódtak és ezért lett hirtelen nagyon lassú. Ezt persze senki nem hitte el, de nem tudtak más választ kihúzni a versenyzőkből.

Ami Kimi és Cristina kapcsolatában igazán lényeges momentum volt, az a szombati időmérő után történt. Épp a szállodai szobában feküdtek az ágyon és pihentek, amikor Kimi az órájára nézett és felpattant az ágyról. Cristina ijedten nézett rá.

-                     Mi a baj?

-                     Ó…Semmi. Csak eszembe jutott, hogy el kell intéznem egy sürgős telefont – azzal Kimi fogta magát és kivonult a szobából. Cristina bambán nézett utána. Nem értette, hogy Kimi miért ment ki. Eddig bármilyen telefonbeszélgetést lebonyolított Cristina előtt, nem zavarta a lány társasága. Vajon mi lehet az a sürgős dolog? És kit hívhat? És…A lány fejében egymás után jöttek elő a kérdések. Elkezdődött az önmarcangolás és a bizonytalanság korszaka.

Kimi a szoba teraszán állt a korlátnak dőlve. A telefon kijelzőjét nézte, az utolsó nem fogadott hívás számát. Nem ismerte a telefonszámot, de volt egy sejtése, hogy ki lehet az, aki kereste. Megnyomta a hívásindítás gombját és várt. A telefon kicsörgött. És megszólalt egy hang. Egy hang, amit nem hallott már nagyon régen, de azonnal megismerte. Istenem, ő az – gondolta magában a fiú.

-                     Szia – mondta a vonal másik végén a lány. Hangja halk volt és bizonytalan. Kimit elöntötte az aggódás és a szeretet.

-                     Lucy! Merre vagy? Nem tudunk rólad semmit! Eltűntél és mi aggódtunk érted – ömlöttek a szavak Kimi szájából.

-                     Kimi, sajnálom. Csak boldog születésnapot akartam kívánni.

-                     Tudod, hogy hiányzol?

-                     Kimi, ne mondd ezt! Tisztában vagy vele, hogy ezt kellett tennem. Mindenkinek így a legjobb – könyörgött a lány esdeklő hangon.

-                     Igen, főleg neked – válaszolta Kimi kicsit keserű szájízzel. – De legalább azt áruld el, hogy merre vagy.

-                     Los Angelesben – hangzott a rövid válasz.

-                     Az jó messze van. És szerinted megérte elmenekülni a múltad elől? – Kimi hangja számonkérő volt, mert még mindig nem tudta megemészteni, hogy Lucy egyetlen szó nélkül eltűnt és mindenkit, aki szerette őt, otthagyott magyarázat nélkül. Azonban bármennyire is haragudott a lányra ezért a tettéért, azt is tudta, hogy Lucy végigszenvendte ezt az időt.

-                     Boldog vagyok. – mondta Lucy. Kimi pedig tudta, hogy ez nem igaz. És ezt meg is mondta a lánynak.

-                     Ha boldog volnál az nem így hangzana. És tuti, hogy nem a szülinapom miatt hívtál fel. Ismerlek annyira, hogy tudjam, valami baj van, mert ha te elhatározol valamit, akkor úgy is teszel. Ki akartál lépni az életünkből, most mégis felhívtál. Valami baj van. Ki bántott? – kérdezte aggódva Kimi. Bár régóta nem találkozott Lucyvel, mégis emlékezett a lány minden tulajdonságára. A látszólagos keménységére, amivel az érzelmeit próbálja meg elrejteni. A félelmeire. A szerethetőségére. Az óriási ballépésére. Amiből ugyan jó dolog is származott, de sok ember életét gyökerestől megváltoztatta. Kimi érezte, hogy Lucy még mindig szenved és hogy emiatt is hívta pont ma föl.

-                     Senki sem bántott, csak csináltam egy nagy hülyeséget – mondta Lucy és Kimi hallotta a láyn hangján, hogy el van keseredve.

-                     Te? – kérdezett vissza Kimi csodálkozva. Lucy életében egy hülyeséget csinált, azóta is annak a levét issza.

-                     Igen, én – és ebből a rövid mondatból Kimi azonnal tudta, hogy baj van.

-                     Akarsz róla beszélni?

-                     Nem, ez is elég, hogy hallom a hangod. De tudom, hogy sok dolgod van, hagylak menni, szeretlek és hiányoztok, te is és Rami is, meg Kendra, őt külön puszilom.

-                     Jaj, Lucy, te is nagyon hiányzol mindenkinek, és én is szeretlek. – válaszolta Kimi meghatódva.

-                     Akkor majd valamikor még beszélünk. – és a telefon elnémult. Kimi kikapcsolta és csak bámult maga elé. Visszautazott az időben 3 évet és az emlékek feltörtek belőle. Lucy, Rami és ő. A három barát. Kimi elmosolyodott, amikor eszébe jutott, mennyi hülyeséget műveltek ők hárman. Aztán minden elromlott. Kimi felsóhajtott, amikor Kendrára gondolt. Percekig nézett a semmibe, amikor halk kattanásra lett figyelmes.

Cristina óvatosan becsukta a teraszajtót. A szeme könnyben úszott. Szóval vele beszélt. Ő volt az a halaszthatatlan hívás, amit el kellett előle titkolni. De miért? A lányban most merült fel először a lehetőség, hogy talán nem is ismerik egymást eléggé Kimivel ahhoz, hogy egészen boldogok legyenek. Kétségek nélkül. Titkok nélkül. Hazugságok nélkül. Halkan visszalépkedett a szobába és lefeküdt. Hallotta, hogy Kimi is visszajött. Érezte, hogy lefekszik mellé az ágyba, de úgy tett, mint aki alszik. A fiú megsimogatta Cristina haját és egy csókot nyomott a lány nyakára. Elkezdte csókolgatni a vállát, de Cristina halkan megszólalt:

-                     Kérlek, ne. Így ne. Ne haragudj, de…

-                     Mi baj van? – kérdezte Kimi, bár tudta a választ. Azt is tudta, mit kéne tennie, de még mindig nem szedte össze a bátorságát, hogy elmesélje Cristinának a történteket.

Cristina hirtelen felült az ágyban és Kimire nézett. Nem akart veszekedni, de a szavak kibuktak belőle. Úgy érezte, megfullad.

-                     Hogy mi baj van? Szerinted mi baj lenne? Lucy? Hiányzol? Szeretlek? Végül is mi baj lehet?

-                     Te kihallgattál? – kérdezett vissza Kimi és a hangja hideg lett. Cristina még soha nem látta ilyennek. A pillantásától szinte megfagyott és a harciassága elszállt.

-                     Nem hallgattalak ki, de hallottam, ami fontos.

-                     Igen? És szerinted mi az, ami fontos?

-                     Az, hogy titkolózol. Eddig mindig tudtál úgy telefonálni, hogy nem zavartalak. De ez a nő…

-                     Lucyt hagyd ki ebből! Ő az én…

-                     Nem érdekel. Azt hittem, elmeséled magadtól. Főleg hogy már tegnap is hívott. Lett volna rá lehetőséged.

Kimi fújt egyet. Felpattant az ágyból.

-                     Ezt most hagyjuk abba, jó? Azt hiszem, egy kicsit le kell nyugodnunk, hogy normálisan tudjunk beszélni. Mert szerintem neked is lenne mesélnivalód. Például erről.

Kimi átviharzott a másik szobába, de néhány pillanat múlva vissza is tért. A kezében lévő borítékot a lány elé dobta az ágyra. Aztán fogta magát, felöltözött és elment. Cristina remegő kézzel bontotta fel a borítékot és azt hitte, rosszul lát.