Cristina egy pillanat alatt kijózanodott. És óriási pofont kent le Kiminek. Tenyere vörös nyomot hagyott a fiú arcán. Kimi higgadt maradt.

-                     Ezt meg ne próbáld még egyszer.

-                     Mert akkor mi lesz? – fortyant fel dühösen a lány és újabb pofonra készült, de Kimi elkapta mindkét karját és kifeszítette.

-                     Hadd nézzem. Ezért vannak a tetoválások? Igen? Hogy ne látszódjon, mit műveltél? Melyik karodba nyomtad? Mind a kettőbe? És még mit csináltál? Olvastam valahol, hogy a drogosok mindent megadnak az anyagért. Te is ezt tetted? Odaadtál mindent, hogy jobb legyen? Hány dílerrel kellett lefeküdnöd érte?

Kimi látta Cristinán, hogy ezeket az utolsó mondatokat nem kellett volna kimondania, de már késő volt. A lány némán meredt rá. Kimi lassan elengedte a karjait és közelebb lépett hozzá. Bocsánatot akart kérni a szavaiért. Nem így akarta megbeszélni a dolgokat Cristinával. Nem akarta bántani. De már késő volt. A kimondott szavakat nem lehet visszaszívni, a baj megtörtént. Ebből hogy fogok kimászni? – kérdezte magától Kimi. Megpróbálta megfogni Cristina kezét, de a lány elhúzódott, vissza a zuhany alá. Elzárta a vizet. Nekitámaszkodott a zuhanyzó falának és lassan lecsúszott a földre. Kimi letérdelt elé és megint a lány keze után nyúlt. Megijesztette ez a némaság és hidegség, amit érzett.

-                     Cristina, ne haragudj. Nem akartam így…

A lány elhúzódott és Kimire nézett. A tekintete üres volt, az arcát mintha kőből faragták volna. Halkan megszólalt:

-           Ne…érj…hozzám…Hagyj. Elég volt.

Kimi megpróbálta menteni a menthetőt.

-                     Cristina…Kérlek…

-                     Ne…szólj…hozzám… - mondta a lány lassan, szótagolva. – Nem bántottál még eleget? Hagyj. Feküdj le. Vagy csinálj, amit akarsz. Csak hagyj engem békén – Cristina elfordult Kimitől és a sarokba kuporodott és behunyta a szemét. Kimi percekig nézte, majd amikor látta, hogy a lány nem mozdul, halkan felállt és kiment a fürdőszobából. Levetkőzött, lefeküdt az ágyba, de nem jött álom a szemére. Azon járt az agya, hogy hogyan tudják helyrehozni azt, amit ma elrontottak. Mert valami elromlott, és Kimi csak remélte, hogy nem véglegesen. Mivel másnap futam volt, a fiú álomba erőltette magát.

Cristina csak ült a zuhanyzóban a földön. Hová jutottunk? És az én hibám. Miért nem mondtam el Kiminek? – kérdezte magától a lány, de rögtön válaszolt is. Mert tudtad, hogy rosszul fog reagálni rá. És féltél. Pont ettől féltél, ami ma történt. Istenem, mennyire fáj. És milyen megalázó, hogy ilyeneket feltételez rólam – sóhajtott a lány. Kirázta a hideg. Rájött, hogy csuromvizes, ezért is fázik. Óvatosan felállt, ledobálta magáról a vizes ruhákat és belebújt a szállodai köntösbe. Kiült az erkélyre. Ránézett a whiskysüvegre és felfordult a gyomra. Mélyeket lélegzett, így szerencsére a pia nem jött ki. Rágyújtott és összekucorodott a fotelban. Az emlékek egy pillanat alatt előbukkantak agyának abból a részéből, ahová el akarta temetni a múltat és minden rosszat. A lány visszalépett az időben. 8 évet. Illetve még többet, hisz minden azzal kezdődött, hogy megszületett. Kiminek már elmesélte a szülei történetét és azt, hogy semennyi szeretetet és törődést nem kapott tőlük. Mert a szülei fiút akartak. És mivel ő lánynak született, nem is foglalkoztak vele, fontosabb volt, hogy a nehezen kiépített birodalmukat irányítsák. Aztán az apja belenyúlt egy nagykutya sötét üzleteibe, amit nem kellett volna. A férfi nem vette komolyan a fenyegetéseket, még akkor sem, amikor Cristinát először elrabolták. A második rablásnál sem foglalkozott a lányával. Amikor azonban harmadszorra is elvitték Cristinát, az apja aggódni kezdett. Egy kicsit. Látta a fizikai sebeket, amiket az emberrablók okoztak a lányának. A birodalmát azonban jobban féltette, mint a 12 éves kislányt, ezért a következő lépésével a saját gyerekék az egyik legnagyobb ellensége kezébe adta, játékszernek. Soha nem tudta meg, hogy az a disznó mit művelt Cristinával. A lány ugyanis nem szólt hozzá egy szót sem, amikor visszatért. A férfi pedig nem kérdezte. Az anyja sem törődött vele, így Cristina magára maradt a borzalmas emlékekkel. Nem tudta elképzelni magáról, hogy valaha is normális életet élhet azok után, amit tettek vele. Aztán az apja meghalt, majd évek múlva az anyja is, a lány pedig tetemes vagyon tulajdonosa lett. Cristina először az egészet szét akarta osztani különböző alapítványok között. De szerencséjére megjelent Mark Arnall és megfogta a kezét. Ő lett a vigyázója. Segített a lánynak lelkileg is és fizikailag is talpra állni és átvette a felügyeletet a pénze felett is, aminek Cristina nagyon örült. Teljesen megbízott Markban, imádta a férfit és a későbbi feleségét is. Los Angelesbe költözött, kezdett szépen rendbe jönni, de aztán amikor Markék hagyták egy kicsit egyedül élni, szinte azonnal rossz társaságba keveredett. A lány, mivel soha nem voltak barátai vagy barátnői, mindenkinek szeretett volna megfelelni, és úgy érezte, azt azzal érheti el, ha minden „barátját” pénzeli. Vadabbnál vadabb bulikba jártak, egyre nagyobb hülyeségeket csináltak. És Cristina egy hajnalon egy állatira sikeredett parti után arra eszmélt, hogy függő lett. Nem speed, nem extasy, nem marihuána. Nem. A lány volt annyira „tökös”, hogy egyből a legkeményebb dologgal kezdte: heroinnal. És innentől kezdve nem volt megállás. A lány először úgy érezte, a drog csodát tesz vele: megszűnt a szívét szorító belső feszültség. Helyette eufórikus állapotba került, túláradó önbizalom foglalta el a kétségek helyét. Ez a hatás azonban csak néhány óráig tartott. Az utána következő depresszió viszont annál tovább. Amikor Cristina először zuhant a heroinmámorból a depresszió poklába, megfogadta, hogy nem nyúl többet az anyaghoz. Ám agya és szervezete át akarta élni még egyszer azt a néhány perces, órás bódulatot. Elindult a lejtőn és nem volt, aki visszatartsa. A függőség nagyon hamar kialakult, a lány szeme előtt csak az lebegett, hogy újból és újból átélhesse a heroinmámort. Pénze volt rá, így anyagot mindig tudott szerezni, megvoltak a forrásai. Aztán a szervezete annyira hozzászokott az anyaghoz, hogy egyre több és több kellett neki ahhoz, hogy eljusson addig az eufóriáig, amit először érzett. Cristina már úgy érezte, nem is a mámorra, a bódulatra van szüksége, hanem arra, hogy ne legyenek elvonási tünetei. Hogy ne állandóan azon járjon az agya, hogy anyag kell. Hogy elmúljon az a kibírhatatlan szenvedés, amit akkor érzett, amikor „tiszta” volt. Az utcára sem tudott kimenni, olyan görcsei voltak, állandóan vakarózott, mintha bogarak mászkáltak volna rajta, az orra csöpögött, egyszóval a lelki függőség után fizikailag is kezdett leromlani. Már nem érdekelte senki és semmi, csak a napi adag beszerzése lebegett a szemei előtt. Kezdett bekattanni. Aztán majdnem bekövetkezett a katasztrófa. Megjelent egy új terjesztő, az eddigieknél jóval tisztább anyaggal. A heroinistáknak fogalmunk sincs, hogy tulajdonképpen mennyire tiszta anyagot kapnak, ráadásul ha összekombinálják alkohollal vagy nyugtatókkal, a halálos keverék könnyen létrejön. A lány így vesztette el ugyanazon az éjszakán két társát is, bár ezt akkor még nem tudta. Cristina is kapott ebből az anyagból, ami nála is majdnem végzetes lett. A lány, a zsebében a kis tasakkal elvonult a lakásába. Szinte félőrülten a hiánytól berohant a fürdőszobába. Lerántotta magáról a kabátot és már kotorta elő a kis zacskót és a többi kelléket. Elszorította a felkarját és a kezébe vette a fecskendőt. Ködös tekintettel látta, hogy a vénája teljesen fel van duzzadva és kezd begyulladni. De nem érdekelte. Kellett neki az anyag. Ahogy felszívódott szervezetében a heroin, egy kicsit jobb lett. A lány hirtelen úgy érezte, ki kell mennie a lakásból. Ki, a szabad levegőre. Úgy, ahogy volt, csapzottan, izzadtan lement a partra. Hiába volt ősz, nem fázott. Aztán lerogyott a homokba, mert a gyomra kiadta magából az a kevés szilárd ételt, amit napokkal ezelőtt magába erőltetett. A lány iszonyatosan fáradtnak érezte magát, és lefeküdt a langyos homokba, hogy pihenjen egy kicsit, hogy jobb legyen, hogy elmúljon ez a szorítás, amit a szívében és a lelkében érzett. És ekkor lépett a színre az az ember, aki kihúzta a lányt a pácból, a heroin halálos öleléséből, ami majdnem teljesen kicsinálta Cristinát. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg és erkölcsileg is egy nulla volt, amikor a férfi másnap hajnalban rátalált a parton.