Csak nyomtam a gázt, hogy még időben odaérjek a szalonba, mert ez már nem az első eset, hogy elkések. Most tuti, hogy megint kapok egy jó nagy lecseszést, főleg Yojitól és Nuňeztől, de már nem tudom meg nem történtté tenni a tegnap estét… pedig bárcsak sikerülne. Főleg, ha meg is történt a dolog… Te jó ég! Mibe bele nem keveredem…

-        Szia Kat! – köszönt rám…

-        AMIIII!!!! – itt van Ami!! Értitek? Itt van!! Muszáj volt a nyakába ugranom, olyan rég nem láttam. – Basszus! Tudod mennyire hiányoztál? De mit keresel itt? Nem sisakokat kéne tervezned… mit tudjam én hol?

-        Oké, oké. Csak szép sorjában. Először is már hiányzott a szalon… na, jó, meg tik is, szóval már éppen ideje volt felétek néznem. Másodszor még nem dolgozok, majd télen kezdődik a munka. Harmadszor pedig van egy meglepim! De azt majd később. Most irány dolgozni, munkára, nem lazsálunk! – visszatért a régi Ami.

-        Azt ne mondd, hogy most megint hozzákezdesz tetoválni?! – egyszerűen fogta magát, bevágódott a székembe és elővette az egyik gépet. Egy picit fejbe vágott…

-        Csak ma, míg itt vagyok. Nyugi, nem tervezem visszatérést!

-        Oké, akkor kaphatsz az alkalmon és csinálhatsz nekem egyet! Úgyis voltál kint Shinji-nél, szóval most villoghatsz! – Shinji, művésznevén Horizakura, a teborit űzi. A tebori egy kézzel varrt tradicionális japán tetoválási módszer, amely a Horitoshi család hagyatéka. És Shinji ezt – valamennyire – megtanította Aminak. Én pedig mostanában annyi japán tetkót csináltam, hogy már kell egy nekem is.

-        Szerencséd, hogy hoztam hozzá cuccot. És mire gondoltál? – elővette a táskájából a bambuszpálcikákat, kirakta az asztalra és várta a válaszom. Valahogy most nyugodtabbnak tűnik, talán mégis kipróbálta a jógát? – Kinyögöd még ma? – azt mondtam volna, hogy nyugodtabb? Bocs, tévedtem.

-        Úgy látom semmit sem változtál nagyokos! Szóval kis színes japán rózsákra gondoltam a hasamon, azok neked úgyis könnyen mennek. És közben elmondhatod, hogy milyen meglepetést hoztál! – levettem a pólómat és felfeküdtem az ágyra. Aminak könnyen mennek a japán tetkók, így nem is kell a stencil. Szabadkézzel megrajzolta az egészet úgy 10 perc alatt, aztán kezdett is hozzá. – Hé, skacok, gyertek ide! Hallani, ahogy átlyukasztja a bőrt, szinte pontonként. – és még nem is fáj.

Lehet, hogy végre megtaláltam azt, ami igazán ellazít, lenyugtat. Mostanában nincs egy nyugodt percem se, egésznap csak stressz és semmi más. Ez kellett nekem, a franc se gondolta volna, hogy a tetkózás ilyen is lehet…

-        Na, kész vagy! Nézd meg! – lassan felkeltem, nehogy megszédüljek és ekkor Ami csak úgy rácsapott a seggemre!

-        Ember, te beteg vagy?! – muszáj volt röhögnöm, mert olyan Amis-kaján-kacsintós fejet vágott megint. – Wáá, ez tök szuper lett, köszi!! – nyomtam neki egy puszit. – De azért elárulod még ma, hogy mi a meglepid? – már Charlie ragasztott le.

-        Ki szereti Hawaiit?

-        Én! - kapásból rávágta mindenki.

-        Jó, mert van 7 jegyem oda a hétfőtől péntekig!!