Barbi egy óra magasságában szállt le a gépről. A reptéren legjobb barátja várta, Charlie.

-         Végre! Tudod, hogy mennyire hiányoztál már. – mondtam és könny szökött a szemembe.

-         Te is hiányoztál nekem kicsi lány, de már itthon vagy, nehogy sírj nekem. - mondta, majd szorosan megölelt. Fogtuk a bőröndömet és irány volt a lakásom. Jó volt hazajönni, látni újra a régi dolgokat. Begördülve a ház elé láttam, hogy itt sem változott semmi. A szomszéd néni még mindig szúrósan néz rám a múltban elkövetett néhány botlásom miatt, amiért mind a mai napig szenvedek és mások is. A garázsban ott álltak a szemem fényei. Egy 1967-es Ford Shelby Mustang GT500-as, ami 8000 ccm és 650LE, metálszürke színű; egy Lexus RX400-as, benzinmotorja 3311 ccm, V6-os, 211LE, gyöngyház színű; egy Ferrari 599 GTB Fiorano 620 LE, 300 felett isteni vele, tűzpiros színű és egy Bentley Continental GT Speed, fekete színű autók. Valamint két motor. Egy Yamaha FZ6 Fazer S2 piros színben és egy fekete-fehér chopper. Felmentünk. Leültem a kanapéra és eleredt a könnyem. Csak sírtam. Charlie leült mellém, átkarolt. Én még jobban sírtam. Már nem voltam olyan erős, mint régebben. Már nem éreztem, hogy minden fölött én állok, hogy én erősebb vagyok bárkinél. Már nem! Jól esett kisírnom magamból mindent. Jó volt, hogy Charlie mellettem volt. Megnyugtatott a közelsége. Mint régen, mikor valaki bántott, csak hazajöttünk leültünk és kisírhattam magam a vállán. Tudta, hogy ilyenkor mire van szükségem és tette is a dolgát. Csinált nekem egy jó meleg fürdőt, majd elővette a hűtőszekrényből a kedvenc csokis jégkrémemet és megnéztük az éppen aktuális Linkin Park koncertet. Mindig ezt csináltuk, ha valami hasonló történt velem. Fél óra után elaludtam.

Másnap kissé fáradtan ébredtem a szobámban. Miután elaludtam Charlie bevitt a szobámba, ő pedig a sajátjában aludt. Friss pirítós illata szólított ki az ágyból másnap reggel. Kimentem a konyhába és megterített asztal várt.

-         Nagyon jól nézz ki és jó is az illata. –mondtam, majd adtam neki egy puszit. Leültem és reggelizni kezdtem, mert már farkas éhes voltam.

-         Jó étvágyat kis lány!- mondta, majd leült ő is enni. Reggeli után felöltöztem. – Ugye nem gondoltad te sem komolyan, hogy egyedül mész ma mindenhova? –szegezte kissé szemrehányóan a kérdést Charlie nekem.

-         Ezt nekem kell elintéznem, ebben nem tudsz segíteni. –mondtam.

-         Te nem vagy magadnál! Hallod te egyáltalán, hogy miket mondasz?! Hm?- fakadt ki Charlie.

-         Álljál le! Ne kiabálj velem. Képzeld, magamnál vagyok és hallom, hogy miket mondok…- nem tudtam befejezni, mert közbevágott.

-         Elég, veled megyek és kész! Nem vitázok veled. - mondta ellentmondást nem tűrően.

-         Nem!!! Magam intézzek mindent! Kérlek! Köszönök mindent, amit eddig tettél értem, de ezt most egyedül csinálom végig!- mondtam már talán kissé higgadtabban.

-         Forrás Barbara Vivian nem! Veled megyek és kész! Nem nyitok róla vitát! Azt hiszed azért töltöttem veled az elmúlt 7 évet, hogy ilyen fontos pillanatokban ne legyek veled!? Hát nem! Ezt felejtsd el! – és már vette is a kabátját és a garázs felé vettük az irányt. Beültünk az RX400-ba, természetesen én vezettem. Első utunk a kórházba vezetett egy utolsó ellenőrzésre. A sebem már szépen gyógyult, de a heg örök életemre meg fog maradni. Megköszöntem a dokinak mindent és mentünk is. Következő célunk a rendőrkapitányság volt. Kiszálltunk az autóból, megszédültem, kirázott a hideg. Ekkor tudatosult talán bennem először, hogy percek múlva megtudom, hogy ki lőtt rám.

-         Jól vagy? Fal fehér lettél! –kérdezte Charlie. Nem válaszoltam, csak bólogattam és a bejárat felé vettem az irányt. Charlie csak megrázta a fejét, de tudta ilyenkor jobb nem szólni semmit.

-         Jó napot Forrás Barbara vagyok és Urbán főkapitány úrhoz jöttem. – mondtam.

-         Jó napot kisasszony. A főkapitány úr már várja Önt. 13-dik emelet 974-es szoba. – mondta a pult túl oldalán ülő igen helyes srác és a lift felé mutatott. Ekkor jutott eszembe, hogy tegnap óta még életjelet sem adtam magamról Kiminek, így a lift felé menve tárcsáztam is.

Kimi otthon Helsinkiben unottan nézte kedvenc filmjét Al Pacinotól a Sebhelyes arcút. Kedve csak attól lett jobb mikor a megcsörrenő telefonjának kijelzőjére nézett és látta ki hívja.

-         Szia Barbi! Már alig vártam, hogy hívjál! Hiányzott a hangod és hiányzol te is. –mondta Kimi.

-         Szia, Édesem! El sem hiszed milyen jó hallani a te hangodat is. Bocsánat, hogy csak most jelentkezem, de…

-         Ne kérj bocsánatot, tudom, és nem haragszom, megértelek. Jól vagy? –kérdezte Kimi kissé aggódva.

-         Köszönöm. Jól vagyok. Nem rég jöttünk el a dokitól, minden rendben volt nála. Most megyünk a főkapitány irodájába.

-         Megyünk? Kivel vagy?- kérdezte meglepődve Kimi.

-         Charlieval, de most le kell tennem. Szeretlek és hívni foglak este. Szia.

-         Én is szeretlek. Szia. –és már bontottam is a vonalat. Megérkeztünk az iroda elé. A gyomrom görcsbe rándult. Megfogtam Charlie kezét és kopogtunk. Majd egy kedves középkörű hölgy nyitott ajtót.

-         Jó napot kívánok, fáradjanak be!

-         Jó napot!- köszöntünk és beléptünk az irodahelységbe. A hölgy telefonon szólt a főkapitánynak majd mondta, hogy fáradjunk be az irodába. Egyre erősebben fogtam Charlie kezét és így léptünk be a szobába. A főkapitány üdvözölt minket, majd elmondta, hogy az édesapám teljes hírzárlatot rendelt el. A nyomozást hivatalosan lezárták és a tettes kilétét is tudják, de nem tartoztatták le. Na, bennem felment a pumpa és kifakadtam.

-         Micsoda? Ez nem lehet igaz! De miért? Nem értem! Apa már megint…- már nagyon dühős voltam, járkáltam fel alá.

-         Kisasszony kérem, nyugodjon meg. Tisztázom a dolgokat. A tettest azért nem tartoztattuk le, mert megfigyelés alá helyeztük őt mivel több bűncselekménnyel is vádoljuk Kocsis Krisztiánt. Édesapját is tájékoztattuk arról, hogy az egész családot megfigyelés alá vontuk, így Önt is, mert a nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottnak valamikor köze volt a családhoz. De kisasszony sajnos többet nem mondhatok. - még elmondott egy-két dolgot a főkapitány, aztán dühösen távoztunk. Mint egy megvadult bika rohantam az autó felé.

-         Barbi állj meg! Kérem a kulcsot! –üvöltött rám Charlie.

-         Nem, az én kocsim, én vezetek! – förmedtem Charliera.

-         Azt felejtsd el!- mondta elég hangosan. Majd kivette a kezemből a kulcsot beült és indított is. Én is beültem hála Charlienak még dühösebb voltam. A parlament felé vettük az irányt, hogy beszéljek apámmal. Az úton haladva elmerengtem és azon gondolkodtam, hogy honnan lehet nekem ismerős ez a név.

-         Tudom!- szólattam meg hangosan.

-         Mit tudsz? –kérdezte Charlie.

-         Micsoda? Mi van? –kérdeztem vissza ingerülten.

-         Azt mondtad az előbb, hogy „Tudom” erre kérdeztem rá. Be ne kapj érte.

-         Bocsánat és az előzőért is. Tudom, hogy gyerekesen viselkedtem, de nagyon dühít ez az egész helyzet.

-         Semmi gond, elnézve és tudom. De áruld már el mire jöttél rá! –kérdezte érdeklődve Charlie.

-         Jha, arra, hogy honnan ismerős nekem ez a név.

-         És… honnan?

-         Onnan, hogy ő volt anya élete nagy szerelme.