Már közeledett a következő futam. Flo a világtól elvonult, és végül hazament a szüleihez. Nem voltak jó viszonyban, de most, hogy szüksége volt rájuk, félretették sérelmeiket. Újra megtapasztalhatta, hogy milyen érzés családban élni. Félelem töltötte el, ahogy teltek a napok és közeledett a törökországi verseny. Nem akarta, hogy véget érjen ez az időszak, de tudta nem maradhat, mert ő nem tartozik már ide. Ő feltette az életét a munkájára, amiben tökéletes akart lenni.

Az utolsó otthon töltött napon döntött.

Lemosta magáról a sminket, és levágatta a haját, ugyanolyan fiúsra, mint „régen”. Majd fiús ruhákba öltözött. Nyár és meleg révén, ez terepszínű rövidnadrágot, ujjatlan sötétzöld pólót és bakancsot jelentett. Feltette kedvenc sötét üvegű napszemüvegét és elindult a reptérre. Nem akarta, hogy kikísérjék.

Mikor megérkezett Törökországba rögtön a szállodába ment. Nem volt kedve kimozdulni a szobából, így csak bámulta a tévét és nassolt. Kopogás zavarta meg a „semmittevésben”. Flo egykedvűen indult ajtót nyitni.

Nagyon meglepte a látvány. Sőt, azt hitte, hogy álmodik. Sebastian állt előtte. Flo idegesen és zavartan nézett a srácra és nem tudott mit mondani.

-          Zavarok?- kérdezte kicsit félelemmel a hangjában Sebastian.

-          Végül is nem… csak nem gondoltam…

-          Tudom én se gondoltam.

-          Bejössz?- kérdezte még mindig zavartan Flo.

-          Ha nem zavarok, csak akkor.

-          Nem zavarsz, nem csináltam semmit.

Azzal hátrébb lépett, hogy be tudjon jönni a srác. Becsukta mögötte az ajtót. Flo zavartan állt és a padlót bámulta. Sebastian közben leült az egyik fotelba. Flo nagysokára összeszedte magát.

-          Kérsz valamit inni?- kérdezte a sráctól.

-          Ásványvizet, ha van.

-          Mindjárt hozom.- mondta a lány és eltűnt a másik helyiségben.

Két üveggel tért vissza, az egyiket átnyújtotta a srácnak és leült az ágyra.

-          Megváltoztál, vagyis vissza változtál.- szólalt meg Sebastian.- Mért?

-          Nem is tudom. A másik stílusom annyi galibát okozott…- próbálta elmagyarázni a srácnak.

-          De jól állt, és ezt komolyan mondom.

-          Köszi, de ez nem olyan egyszerű…

-          Mi nem egyszerű?

-          Olyannak lenni, mint amilyennek a környezeted elvárja…

-          De te élvezted is, nem?

-          Voltak jó pillanatok.- állapította meg Flo. Közben arra gondolt, hogy már nincs is zavarban a srác jelenlétében, mintha rég ismernék egymást.

-          Nem értem hogy lehetnek egy lányban ennyire szélsőséges tulajdonságok.

-          Ilyen vagyok…

-          De melyik az igazi?- firtatta Seb.

-          Sose gondolkodtam rajta, és talán nincs is igazi.

-           Biztos van… kell lennie. – erősködött Sebastian.

-          Szerinted?- kérdezte elmerengve a lány.

-          A nőies. Az a valódi.- jelentette ki határozottan.

-          Mért gondolod ezt?- kérdezte csodálkozva Flo.

-          Mert szerintem ez a stílus csak menekülés, menekülés a felismerés elől, hogy lány vagy és sebezhető, törékeny vagy. Nem akarod magad ilyennek, és úgy gondolod, ha a fiús álca mögé bújsz, ezek a tulajdonságaid nem léteznek majd.- magyarázta Sebastian.

-          Nem tudom… mért vagy itt egyáltalán?- próbált témát váltani Flo.

-          Ne térj ki a válasz elől!- kérte szelíden.

-          Azért válaszolsz a kérdésemre?- kérdezte bizakodva a lány.

-          Oké, válaszolok, de ígérd meg, hogy te is válaszolsz!

-          Rendben.- adta meg magát Flo.

-          Szeretnélek megismerni, mármint az igazi Flo-t.

-          Nem tudom, hogy menekülés e, de amit most mondok, még senkinek nem meséltem el. - Seb figyelmesen hallgatta a lányt.- Tudod, annak idején otthagytam a szüleimet és nekivágtam a nagyvilágnak, hogy valóra váltsam az álmom… annyira bánt, ahogy akkor elmentem… nem érdekelt senki és semmi, nem hallgattam senkire… Aztán lassan elmaradoztak a hívások, levélváltások…. És a végén azt vettem észre, hogy egyedül maradtam. A hatalmas önmegvalósítás közepette, nem vettem észre, hogy csak magamra figyelek és másra nem. Teltek az évek és nem voltam otthon egy karácsonykor se, pedig csak két nap egy évben.- mesélte a lány szomorúan.

-           Még nem késő változtatnod rajta.- mondta bíztatón Seb.

-          Dehogynem. Otthon voltam az elmúlt napokban és akkor rájöttem, már nem hozhatom vissza a dolgokat, és nem törölhetem ki a fájdalmak emlékét… ahogy azt se, hogy átvertelek téged, és felhasználtalak a bosszúmhoz…

-          Akkor ez vagy te? Az önző, magának való, magányos lány, akit a bosszú éltet?- szembesítette Seb a lány által elmondottakkal.

Flo szeme könnyekkel telt meg, nem szólt semmit, csak az ajtóhoz ment, és kinyitotta. Seb értette a célzást és elindult kifelé. Próbálta a lány tekintetét elkapni, de nem sikeredett. Még egy próbálkozást tett:

-          Akkor a hallgatásoddal elfogadod és nem is tiltakozol ellene?

Flo önkéntelenül felkapta a fejét és értetlenül nézett a srácra. Sebastian csak állt és nézte kifürkészhetetlen arccal. Aztán lassan végigsimította a lány arcát. Flo elkapta a kezét, és a szájához húzta, becsukta a szemét és lágyan megcsókolta, majd újra az arcához érintette. Puha, selymes kéz érintette, és mikor újra a srácra nézett, már mást látott a szemében. Ijedtében becsukta a szemét, hogy nehogy „elvesszen” a srác szemének kékségében.

Sebastian úgy érezte, hogy eljött a pillanat, hogy elkezdődjön valami új, valami kihívásokkal teli kapcsolat az életében, mert Flo és közte semmi nem volt magától értetődő. Sebastian úgy érezte, hogy minden egyes percért meg kell küzdenie, amit a lány közelében akar tölteni, de ez tette különlegessé. Tétován közeledett a még mindig lehunyt szemekkel a kezét fogó lány felé, már annyira közel volt, hogy érezte a lány lélegzetvételét az arcán… Lehunyta a szemét és nem gondolkodott, csak a pillanatot akarta élvezni, mikor ajkaik találkoztak, a lány beleremegett… szorosabban fogta a srác kezét, Sebastian pedig magához húzta az átszellemült lány testét. Vágyakozva csókolták egymást. Flo sose érezte még ezt egy csóktól, hogy szinte forr a vére, a teste megtelik vágyakkal és szenvedéllyel. Sebastianból is hasonló érzések törtek elő. Flo hírtelen távolodott el a sráctól, mintha álomból ébredt volna.

Sebastian nem volt csalódott. Megkönnyebbülten mosolygott a lányra és végre Flo is tudott mosolyogni…

Az utolsó perceknek más is tanúja volt. Elégedettség és megkönnyebbülés töltötte el, attól, amit látott. A folyosó sötétjébe húzódott vissza, nehogy megzavarja őket. A haverját és a legjobb barátját. Tudta, hogy Flo megérdemli a szerelmet, nem volt irigy, bár néha nehéz volt neki a lányra mosolyogni, de tudta már, ha nem veszti el a remény rá is rátalál a boldogság, csak sose szabad feladnia.

Flo, mintha egy ismerős alakot látott volna, de tünékeny kép volt és nem is volt benne biztos, hogy látta őt. De érezte, hogy most is vele van egy ember, aki mindenkinél jobban szereti.

VÉGE