Mark megrázta a fejét.

-                     Nem mondom meg. Ezek után pedig pláne nem. Úgy látom, hogy úgyis hiába kérnélek meg arra, legyél türelmes Cristinával és várd meg, amíg ő képes lesz mesélni neked Chazyről. És most menj haza, légy szíves. Fáradt vagyok. Pihennem kell. Sok volt ez nekem mára.

-                     De Mark…

Mark felemelte a kezét.

-                     Menj, jó?

-                     Rendben. Jó éjszakát.

Kimi felállt és kiment a házból. Azonban nem a saját háza felé indult, hanem az utcára sétálni. Szépen lassan eljutott addig a bárig, ahol a monzai nagydíj után buliztak Toniékkal. Tényleg, mi lehet velük? Tomiról tudta, hogy otthon van. De Atte? És Gaby, Cristina féltestvére? Velük mi lehet? Kimi elhatározta, hogy másnap felhívja Attét. Most viszont szüksége volt valami feszültségoldóra. Felült a bárszékre és rendelt magának egy vodka-kólát. Aztán még egyet és még egyet. Egy óra múlva már eléggé részeg volt, de a mixer rendelt neki egy taxit és Kimi épségben hazaért. De minek is jött haza? – kérdezte magától keserűen a fiú. Bebotladozott a házba és látta, hogy a teraszon gyertya világít, Cristina pedig az egyik fotelben ücsörgött. Zajosan kinyitotta a teraszajtót és odaszédelgett a lányhoz. A feje húzta és a lábai alig tartották meg, így meg kellett támaszkodnia az asztalban.

Cristina hallotta, hogy Kimi megjött, és amikor a fiú megjelent előtte, azt is látta, hogy részeg. Amióta együtt voltak, ez volt az első alkalom, hogy a lány részegen látta Kimit. Remegő kézzel gyújtott rá a sokadik cigarettájára, mert félt attól, ami következni fog.

-                     Nyomd már el azt a rohadt cigit! Tudod, hogy gyűlölöm! – förmedt rá Kimi a lányra. Istenem, kezdődik – gondolta magában Cristina.

-                     Eddig nem zavart – felelte halkan.

-                     De igen. Eddig is zavart. Csak eddig azt hittem, ez az egyetlen hibád! – vágott vissza Kimi nehezen forgó nyelvvel. A fiúban annyira felhalmozódtak az indulatok, hogy úgy érezte, bántania kell Cristinát.

-                     Csak kérned kellett volna és leszokom róla…

-                     Ne röhögtess! Csak kérnem kellett volna…Persze. És ezt higgyem is el? – kérdezte Kimi gúnyosan, mire Cristina könnybe lábadt szemmel bólintott.

-                     Hidd el, Kimi, mert igazat mondok…

-                     Igazat? Mikor mondtál te igazat? – kezdett el kiabálni Kimi. – Mindvégig hazudtál nekem! Hazudtál a múltadról, mindenről! Semmit sem mondtál el!

-                     Elmondtam volna… - kezdte Cristina, de Kimi közbevágott.

-                     Igen? Mikor?

-                     A megfelelő pillanatban…

-                     És az mikor lett volna? Egy kiadós kufircolás után, az ágyban fekve? Haha. El tudom képzelni. Ó, drágám, el is felejtettem mondani, hogy régen én herio…heori…a francba…drogos voltam! Így hangzott volna?

Kimi szeméből sütött a gyűlölet. És a lány tudta, hogy ez nem azért van, mert a fiú részeg és nem tudja, mit mond. Igenis tudta, hogy miről beszél. És Cristina érezte, hogy Kimi bántani akarja, fájdalmat akar neki okozni. A lány pedig nem volt elég erős ahhoz, hogy ezt elviselje. Inkább felállt és be akart menni Kimi mellett a házba, de a fiú megragadta a bal karját.

-                     Kimi, engedj el.

-                     Hová menekülsz?

-                     Engedj el. Elég volt. Részeg vagy és bántasz. Engedd el a karomat, mert fáj.

Kimi gonoszul felnevetett.

-                     Fáj? Ez fáj, ahogy fogom a karodat? Na ne mondd! Akkor nem fájt, amikor azt a rohadt drogot pumpáltad bele?

A lány azt hitte, ennél már nem lehet rosszabb. De akkor Kimi közelebb rántotta magához és még erősebben fogta a karját.

-           Ebbe nyomtad? Igen? Látszik még a nyoma?

-           Nem – válaszolta a lány és elsírta magát. – Kimi, kérlek…8 éve történt…és hidd el, ha tehetném, kitörölném azokat az időket az életemből, de nem tehetem! Ha nem tudod elfogadni, akkor…

-           Nem. Nem tudom elfogadni– felelte a fiú meglepően tisztán. - Sajnálom, de képtelen vagyok elfogadni, hogy hazudtál nekem. Többé nem bízom benned – azzal elengedte a lány karját és bement a házba. Vissza sem nézett. Cristina pedig ott maradt egyedül, földbe gyökerezett lábbal, kétségbeesetten. Most mit tegyek? – kérdezte a lány magától. Hová menjek? Ennyi volt? Kész, vége? Ez volt a nagy boldogság? Eddig tartott? Az első komoly akadályig? Ezért küzdött? Hogy az életében 2 hónapnyi boldogság jusson neki? Ennyit érdemel a sorstól? Hát ilyen rossz ember lennék, aki nem érdemel mást? – keseredett el még jobban Cristina és folytak a könnyei. Kihez fordulhatnék segítségért? Cristina tudta, hogy Markot nem terhelheti még jobban, hisz ma már eléggé utálatos volt vele. Akkor kit hívhatna fel? Kivel beszélhetne? Gabyt szintúgy nem akarta felhívni, nem akarta felzaklatni és esetleg hátráltatni a gyógyulásban. Egy ember maradt, akiről tudta, hogy segíthetne neki, az ő számát viszont 5 éve kitörölte a telefonjából és az agyából is. Pedig nem marad más. Cristina felkapta a kocsikulcsot és a pénztárcáját meg a telefonját. Kiállt Kimi garázsából az Evoval és füstölgő kerekekkel elindult. Először az autópálya felé vette az irányt. Nyomta a gázt és bekapcsolta a cédélejátszót. A felcsendülő daltól kitört belőle a sírás. Ez is az ő hibája. Miatta írta Chester ezeket a dalokat. Ahogy meghallotta a férfi hangját, teljesen kiborult és félre kellett állnia a kocsival, nehogy valami bajt csináljon. Aztán felhangosította a zenét: „Könnyebb elfutni/felváltani a fájdalmat valami kábult érzéssel/Sokkal könnyebb elmenni/mint szembeszállni a fájdalommal, itt, teljesen egyedül.” Aztán Mike szövege: „Ha megváltozhatnék, ha tehetném/Megszüntetném a fájdalmat, ha tehetném/Kideríteném, hogy miért romlott el minden, amit tettem/Ha lehetne, felállnék és szemrehányást tennék, ha tehetném/Ha lehetne, minden szégyent eltemetnék.” És ismét Chester: „Néha visszaemlékszem a sötét múltamra/Visszatérnek az emlékek, bárcsak ne lennének/Néha azt gondolom, elengedtem őket és nem is nézek vissza/De addig nem haladhatok előre, amíg az emlékek nem vesznek a múltba.” Cristina zokogott. Siratta a múltját, a jelenét, és talán a jövőjét is. Siratta önmagát, Kimit, Markot, Chestert, mindenkit, aki valaha fontos volt neki. Végighallgatta az albumot, majd erőt vett magán és a városba hajtott. Keresett egy internetkávézót. Leült a gép elé és bepötyögött egy honlapcímet. Amikor megnyitotta az oldalt, ismét könnybe lábadt a szeme, de visszafojtotta a sírást. Egy rövid üzenetet írt a honlap szerkesztőinek és csak remélni tudta, hogy eljut a címzetthez. Aztán felállt és elment a legközelebbi bevásárlóközpontba. A műszaki osztályon vett magának egy laptopot, a hozzá való programokat, egy webkamerát és egy pendrive-ot. Az élelmiszerrészlegen pedig a kosarába tett egy üveg tequila goldot meg 2 doboz cigarettát. Kifizette a szerzeményeit és kivitte a kocsiba. Beült, feltolta a hangerőt és keresett egy parkolót. Leállította a motort. A zenét hagyta szólni, és felbontotta a tequilát. Mire végighallgatta a Meteora című albumot, már részeg volt. Azt sem tudta, hol van, és ha megkérdezték volna, valószínűleg a nevét sem tudta volna megmondani. Csak hallgatta a zenét, itta a tequilát és szívta a cigiket egymás után. Nem vette észre, hogy órákkal később egy autó áll meg mellette és egy férfi száll ki a kocsiból.