Közeledett a karácsony, az újságírók pedig vérszagot szimatoltak. Jenni valahonnan kiderítette Cristina új címét és a nyakára küldte az újságírókat és a fényképészeket. Kimit pedig hívogatni kezdte. Ki akarta deríteni, hogy hogyan is állnak Cristinával.

-                     Szervusz, drágám – köszönt neki nyájasan, mire Kimi felsóhajtott.

-                     Szia, Jenni. Mit akarsz?

-                     Hogy vagy?

-                     Ne játszd nekem az aggódó feleséget, jó? Kérlek. Tudod, hogy szarul vagyok, úgyhogy nem kell fölösleges kérdéseket feltenned. Inkább hagyj békén.

-                     Ugyan már! Ne légy elkenődve emiatt a kis cafka miatt!

Kimi önkéntelenül is a védelmébe vette Cristinát.

-                     Őt hagyd ki ebből, jó? Semmi közöd hozzá.

-                     Már hogyne lenne közöm hozzá? Miatta akarsz elválni tőlem.

-                     Jenni – kezdte Kimi fáradtan-, nem Cristina miatt válok el tőled. Nem csak miatta. És ezt te nagyon jól tudod.

-                     Te viszont még mindig nem tudsz róla mindent. Szoktatok beszélni egymással?

-                     Nem. Vége. Ennyi volt, úgyhogy örülhetsz. A terved sikerült. Mert tudom, hogy te küldted azokat a drogos fotókat róla. Remélem, most boldog vagy.

-                     De te szenvedsz…

-                     Igen. Úgy szenvedek, mint még soha az életben. De majd egyszer túlleszek rajta. Valahogy. És ne tégy úgy, mintha érdekelne, hogy mi van velem.

-                     Engem igenis érdekel, hogy mi van veled, Kimi!

-                     Jenni. Téged nem én érdekellek, hanem a pénzem és a szenvedésem. Nyugi. A pénzedet megkapod, sőt kétszer annyit kapsz, ha azonnal aláírod a válási papírokat.

-                     Még mindig el akarsz válni? És el akarod venni azt a …

-                     Igen, el akarok válni tőled – Kimi nem fejezte be a mondatot, mert Jenni dühösen közbevágott.

-                     Hát ha még mindig el akarod venni ezt a drogos nőt, akkor azért előtte kérdezd meg tőle vagy járj utána, hogy ki az a Patrick és Lily! Aztán felőlem nyugodtan elveheted feleségül. Ó, és küldd az ügyvédemhez azokat a francos papírokat! Elegem van belőled meg a nyavalygásodból, hogy mennyit szenvedsz! Blablabla. Aláírom a papírokat, aztán mehetsz a te kis drogos barátnődhöz, térden csúszva megkérni a kezét! – őrjöngött Jenni a telefonban, majd köszönés nélkül letette.

Kimi fáradtan hátradőlt az ágyon. Amióta szakítottak Cristinával, állandóan fáradt volt. Hiába töltött sok időt Finnországban, a családjánál, a barátainál, a gyerekeknél a kórházban, a Ferrari hivatalos rendezvényein, iszonyatosan magányosnak érezte magát. Ahogy teltek a napok, egyre jobban belátta, hogy sokkal megértőbbnek kellett volna lennie. És őszintébbnek. Sokat beszélgetett Markkal, és azon vette észre magát, hogy állandóan Cristina felől érdeklődik. Rájött, hogy hiányzik neki a lány. És hogy még mindig szereti. Néhányszor fel akarta hívni, de elment tőle a bátorsága, pláne azok után, hogy visszagondolt a legutolsó találkozásukra és arra, hogy miket mondott Cristinának. Mintha nem is ő lett volna. Teljesen kifordult önmagából. És akárhányszor kiment a garázsba, összeszorult a szíve, amikor meglátta Cristina motorját. A lány ugyanis a Ducatit adta neki a születésnapjára. Istenem, mintha már évekkel ezelőtt lett volna – sóhajtott fel Kimi. És Jenni…Már megint miket hord össze? Patrick és Lily? Hogyan derítse ki, hogy kik voltak, amikor még Chazyről sem tud semmit?

Cristina egyik este kint ücsörgött a télikertben, mert a házában ez volt a kedvenc helye. Imádott itt lenni. Nyugalmát csengőhang szakította félbe. A lány dühösen felpattant a fotelból. Ha már megint valamelyik átkozott firkász lesz, én kitekerem a nyakát – fogadta meg a lány és feltépte a bejárati ajtót. Egy hosszú pillanatig csak nézte a látogatót. Azt hitte, rosszul lát. Aztán egy sikítással a férfi nyakába ugrott, majdnem feldöntve azt. A látogató szorosan ölelte Cristinát.

-                     Szia, drága! Szia. Szia – simogatta a lány arcát folyamatosan.

-                     Istenem, Chester! A legjobbkor jöttél! El se hiszem! De hogy kerülsz ide? – kérdezte Cristina hadarva, és alig tudott elszakadni a férfitól.

Chester felemelte a kezét és nevetni kezdett.

-                     Hé! Várj egy kicsit, drága! Fáradt vagyok, hadd menjek be előbb, jó? Szeretnék pihenni. Megtennéd, hogy idehozod a kocsiból a laptopomat? Eszembe jutott valami és gyorsan rögzíteni akarom.

-                     Persze, hozom! Addig menj be, mindjárt jövök!

A férfi belépett az ajtón, amikor egy hatalmas sikítást hallott a kocsi felől. Elnevette magát. Odakiáltott Cristinának:

-           Ja, elfelejtettem szólni, hogy Mike is itt van!

-           Vettem észre – kommentálta Cristina, akit halálra rémített a kocsi mögül kiugró Mike. Bosszúból a férfi hátára ugrott és így vitette be magát a lakásba. Bent a nappaliban Cristina csak állt és nézte a két férfit. Könnyes volt a szeme.

-           Annyira hihetetlen, hogy itt vagytok – mondta legörbülő szájjal, mire Chester magához ölelte és ringatni kezdte.

-           Nyugodj meg, drága. Mindig veled vagyunk. Talinda nem tudott jönni, mert nem találtunk senkit, aki vigyázott volna a srácokra, Így Mike jött el velem.

-           Köszönöm – suttogta a lány, megfogta Mike kezét és megszorította. Mennyire kedves, hogy eljött Chazyvel, pedig biztosan utál engem – gondolta magában a lány. Mike leolvasta az arcáról a gondolatait.

-           Cristina. Nem gyűlöllek, rendben? Oké, amikor leléptél és otthagytad Chestert a szarban, hát legszívesebben kitekertem volna a nyakadat, de már lenyugodtam. Most pedig azért jöttünk, hogy elvigyünk magunkkal. És ha magadtól nem jössz, hát viszünk erőszakkal – nevette el magát Mike. Cristina értetlenül bámult rájuk.

-           Nem értem. Lehetne kicsit világosabban? De előbb gyertek, hadd mutassam meg nektek a kéglimet, jó? Ez az első saját házam.

A lány végigvezette őket a házon, legutoljára hagyva az üvegfalú, bambuszrolós, fehér parkettás és fehér márványos télikertet.

-           Ez az én menedékem, ahová bújni szoktam. Ide nem lehet belátni, hacsak az ember nem mászik fel arra a fára – mutatott egy óriási fenyőre az utcán -, és nem onnan leskelődik…Na ne! Fiúk, mosolyt! Épp most lettünk lefotózva! Vágjatok valami eszement képet! Hihi.

Chestert és Mike-ot pedig nem kellett félteni, ha eszetlenkedésről volt szó. Pózoltak és hülyébbnél hülyébb arcokat vágtak a fán kuksoló lesifotósnak. Aztán elkapták Cristinát és közrefogták. Idétlen figuráiktól a lánynak folyt a könnye. Hosszú hetek óta most ment ki először a fejéből Kimi. Ez alatt a bő 10 perc alatt, amíg „fotóztatta” magát Chesterrel és Mike-kal, boldog volt és jókedvű. Amikor elfáradtak a mutogatásban, integettek és csókot dobtak a fotósnak, majd bevonultak a házba. Cristina összeütött egy laza vacsorát maguknak és beszélgetni kezdtek.

-                     Szóval…pontosan miért is jöttetek?

-                     Nem akarom feltépni a sebeidet, de…Talinda hallotta a múltkor Kimit és ő mondta, hogy mindenképp el kell innen jönnöd, mert különben baj lesz.

-                     Talinda…A feleséged csodálatos asszony lehet – mondta Cristina.

-                     Igen, az. Olyan, mint te… Szóval ezért jöttünk. És azért, hogy elvigyünk magunkkal. Holnap délután repülünk Los Angelesbe. És nincs ellenkezés. Jönnöd kell.