Közben pedig még mindig az álmában látott lányra gondolt. Leonával már kiskoruk óta ismerték egymást, szinte együtt nőttek fel. Seb pedig már úgy tekintett rá, mint a testvérére. Végül is az anyja volt a lány keresztanyja.

Leona próbált mosolyogni, de nem érezte teljesen meggyőzőnek a srác kijelentését. Mintha mást várt volna. Pedig idáig szinte elválaszthatatlanok voltak. Ha bármi gondjuk volt, nyugodtan fordulhattak a másikhoz. Leona most úgy érezte, hogy az elmúlt hónapokban a srác, mintha eltávolodott volna tőle. Már nem beszéltek mindennap telefonon, és ha otthon volt, akkor se rohant hozzá rögtön élménybeszámolót tartani. A lány nem mert rákérdezni a változás okára.

Ezért inkább tettetett nyugalommal ült le a srác melletti szabad ülésre.

A szállodába érve mindenki elfoglalta a maga szobáját, majd megegyeztek, hogy együtt vacsoráznak. Seb még mindig elmerengve készülődött, és nem tudta hogy kereshetné meg a lányt, aki teljesen levette a lábáról. Csak egy keresztneve volt, ezzel nem sokra juthat, még akkor se, ha nem túl gyakori név. Egy nemzetközi versenyen voltak, szóval Seb-nek még azzal is kellett számolnia, hogy a lány külföldi lehet. Ezen elmerengett. Annyit utazott mostanában, hogy már néha ő se tudta, hogy hol van az igazi otthona. Persze mindig az anyja mellett érezte otthon magát.

Halk kopogás térítette vissza a valóságba.

-          Szia!- köszönt lelkesen a lány.

-          Szia.

-          Még nem készültél el?- kérdezte kicsit gúnyolódva Leona.

-          Még nem.- mondta kissé sértődötten a srác.

Seb beljebb tessékelte a lányt a szobába, Leona pedig rögtön el is foglalta az egyik fotelt.

-          Mi van veled Seb?- kérdezte komolyan a lány.

-          Mi lenne?- kérdezett vissza értetlenül a srác.

-          Olyan furcsa vagy… ugye igazán nem is akarod, hogy itt legyek?- tőrt elő a lányból a kétsége.

-          Nem erről van szó.- mentegetőzött a srác.

-          Akkor miről? Régebben mindent megbeszéltünk, és nem voltak titkaink egymás előtt… már nem akarod, hogy barátok legyünk?- kérdezte elkeseredetten a lány. Szomorú tekintetét a srácra emelte.

Seb a lány felé fordult és tett pár bizonytalan lépést felé.

-          Leona… tudod, hogy olyan vagy nekem, mintha a testvérem lennél.- kezdte a srác.

-          Akkor mond el mi bánt!- kérte bátortalanul a lány.

-          Nincs semmi…igazán.- válaszolta a srác.

-          Sebastian!- kérte a lány- Ismerlek annyira, hogy tudom, a semmi miatt nem távolodtál volna el tőlem.

-          Nem is távolodtam el…csak nagy a nyomás rajtam.- mentegetőzött a srác.

Nem akarta elmesélni a hétvégi dolgokat a lánynak, de érezte, hogy a kitérő és zavaros válaszain átlát a lány, és sokáig nem hallgathatja el előle, ha nem akarja, hogy megromoljon a kapcsolatuk. Seb szerette a lányt, de most úgy érezte, hogy ezt nem tudná vele megosztani, és nem tudta hogy mondja el neki, hogy ne bántsa meg.

-          Hát persze.- hagyta rá kissé dühösen a lány.

-          Leona, ne csináld ezt!- kérte Seb.- Tudod, vannak dolgok, amikről nehéz beszélni, főleg egy lánnyal….

-          Á, szóval szerelmes vagy.- vágta rá a lány.

-          Ééén… nem is…- hebegte a srác, és érezte, hogy közben elvörösödik.

-          Dehogynem. – erősködött a lány.- És ki ő? Ismerem?- zúdította a kérdéseket rá.

-          Látod, erről beszéltem.- mondta csalódottan Seb.

-          Ne már! Én csak tudni akarom, mi van veled.- magyarázta a lány.

-          Nézd Leona, én nem vagyok szerelmes. És ha az is lennék, nem szaladnék rögtön elújságolni neked.- jelentette ki a srác.

A lány elkerekedett szemekkel nézett a srácra, és érezte, hogy könny szökik a szemébe.

- Jól van, értem… akkor mégis csak teher vagyok a számodra… mért is kellett eljönnöm?- kérdezte már csak magától a lány, majd felpattant a fotelból és elviharzott.

Seb még utána kiabált, hogy várjon, de a lány nem foglalkozott vele. Seb tanácstalanul ült le az ágy szélére.