A szünet első hetét Sebinél töltöttem, de szinte sülve- főve együtt voltunk Kimivel. Vagy mi mentünk hozzá, vagy ő hozzánk. Néha csak együtt vacsoráztunk, volt amikor egész napot együtt töltöttük, ilyenkor vagy teniszeztünk, vagy lovagolni jártunk, buliztunk, vagy csak simán kivettünk egy-pár dvdt és mozinapot tartottunk. Nagyon jól szórakoztunk és a szünet első hetének péntekén tartottunk már, mikor Kimi vhogy nem jelent meg, mint ahogy azt már mgszokhattuk. Délután mikor Sebivel a tv előtt feküdtünk, és már éppen kezdtünk szunyókálni, megszólalt a telefonom.

-Halló!-tért vissza belém újra az életkedv, mikor megláttam Kimi nevét a kijelzőn, Sebi a mosolyomból már rögtön tudta, h ki is van a vonal túlsó oldalán.

-Szia édesem! Hogy meg vagytok ma?

-Köszönjük, éppen ebédutáni lustálkodás van-dobtam meg Sebit egy párnával, de ő csak fenyegetően mutogatott az ujjával.

-Az jó! Na de remélem nem ilyen melankólikusan akarjátok eltölteni, a még előttünk álló majd egy hetet!!!

-Mintha eddig annyira melankólikusak lettünk volna.

-Na de édesem, eddig ott voltam én.

-Jó jó, igazad van, de akkor ma hol vagy?

-Ó csak nem hiányzom?-kérdezte, és látnom sem kellett az arcát, éreztem, h nyeregben érzi magát.

-Hát....fogjuk rá. Tudod, nincs ki programot szervezzen.

-Nanana! Csak ezért? Mindegy is, ne válaszolj! Szerencsétek van, mert éppen azért nem jelentkeztem idáig, mert programot szerveztem a számotokra.

-Igen??? Várj...kihangosítalak, h Sebi is hallja a részleteket.-azzal fogtam és egy gombnyomással Sebi számára is elérhetővé tettem Kimit.

-Jajjj én nem megyek bele ezekbe a perverz játékaitokba, bocsi, de én maradok a megszokott dolgoknál, nálam a multimédiás dolgok nem valók ilyenekre.......-viccelődött Sebi.

-Na de haver, rossz az, aki rosszra gondolt. Mindjárt ott vagyok nálatok, szóval van ez a meglepetésem számotokra.

-És ezért hívtál? Hisz már félig aludtunk-méltatlankodott Sebi, nekem is furdalta az oldalamat a kíváncsiság.

-Édesem, nem hagyhatsz minket kétségek között, és ha nem is fog tetszeni a meglepi, jobb ha felkészítesz minket, míg ideérsz, tudjuk feldolgozni.

-Édesem......biztos vgyok benne, h tetszeni fog, de minél tovább húzzátok az időt, annál később érek oda hozzátok, annál később tudjátok meg a jó hírt, és annál kevesebb idő marad arra, hogy be...............Na pápá, 5-10 perc és ott vagyok.

-Ismerjük azt az 5-10 percet-mondtuk ki egyszerre Sebivel, de válaszként már csak a süket telefont hallgathattuk. Izgatottan vártuk, h Kimi megérkezzen és viszonylag pontos is volt, negyed órán belül megállt a ház előtt a kocsija.

-Gyerekek, ideje csomagolni.-toppant be az ajtón.

-Megyünk vhová?-kérdete Sebi álmos fejjel.

-Igen, irány Brazília!

-Édesem azt hiszem te egy héttel már előbbre jársz, ugyanis még egy hét szünetünk van.-mosolyogtam rá kicsit megszeppenve, h mégsincs semmiféle meglepetés.

-Pontosan még egy hét szünetünk van, így kapunk az alkalmon és megismerkedünk Brazília nevezetességeivel. Itt a repülőjegyek. Na de ha már be lennétek csomagolva is késő lenne, úgyhogy gyerünk gyerünk!-észre se vettük szinte, de már a repülőn ültünk, útban Brazília felé. Rio de Janeiro-ban landolt a gépünk, és mint az kiderült, itt fogjuk tölteni ezt a hetet. A repülőtéren Felipéék fogadtak minket, tehát Kimi szépen megszervezte ezt az egész „kiruccanást“. Felipe és Rafaela kitűnő idegenvezetőnek bizonyultak. Bár a szombatot csak pihenéssel és bulizással töltöttük. Vasárnap és hétfőn bejártuk az egykori Brazil főváros nevezetességeit: Megváltó Krisztus-szobor, Corcovado-hegy, Cukorsüveg-hegy és a Tijuca-erdő, Copacabana, Ipanema, Botanikus kert és a Maracana Futball Stadion. Ha engem kérdeztek, az egész város lenyűgöző volt, de vhogy mégis a Megváltó Krisztus –szobor tetszett a legjobban. Felipéék elárulták azt is, h Rio de Janeirot a világ csodái között tartják számon. Mondjuk ezt nem is csodálom.

Minden este eljártunk brazil klubokba, ahol elsajátítottunk egy-két samba lépést, mondjuk abban mi hárman egyetértettünk, h ez Felipééknek már a vérükben van. Már kedd este volt, mikor Felipéék együtt mentek vacsorázni, és vhogy Sebi is eltűnt. Persze pont VELE kellett kettesben maradnom (mondjuk meg kell jegyeznem, nem volt ellenemre, de ezt előtte nem említhettem J ). Ekkor Kimi felvetette az ötletet, hogy mivel holnap este már úgyis indulnunk kell, mi volna, ha még utolsó este felmennék a Krisztus szoborhoz, mivel onnan be lehet látni az egész várost. Hát tény, h itt létünk alatt ez eddig eszünkbe sem jutott. Fogtuk magunkat, és elindultunk. Elég hűvös volt, nem ilyen időre számítottunk, mert eddig egész idő alatt hőségek voltak. Így átkarolva értünk fel a szoborhoz, ahonnan az egész kivilágított várost be lehetett látni. A káprázattól szóhoz sem jutottunk, csak néztük a várost, és közben szorítottuk egymás kezét. Itt éreztem először, h kezd vmi szoros, vmi elválaszthatatlan kialakulni köztünk, mivel ezt a csodát csak vele, kettesben élhettem át. Bár volt rajtunk kívül még ott egy-pár turista, de mi kizártuk a külvilágot és csodáltuk a szemünk előtt elterülő óriási várost. Éreztem hogy egyre jobban közelít felém, átkarolta a derakamat és úgy nézelődtünk még egy darabig. Mikor már beteltünk ezzel a csodával, és már eléggé fázni kezdtünk, úgy döntöttünk visszaindulunk. A visszaút teljesen más volt, mint ahogy ideérkeztünk. Másképp néztünk egymásra, éreztük, hogy ezekután már sokkal többet jelentünk egymás számára, mint eddig, h ez már sosem lesz olyan mint régen volt. Így kéz a kézben tértünk vissza a szállodába, aznap éjjel egyikünk sem aludt, vhogy mindketten a másik társaságára vágytunk. Vágytunk arra az érzésre, amit odafent, szavak nélkül is áttélhettünk........együtt.