Ők nem mozdultak, amíg oda nem értem. Kimi fordította felém a fejét és ki is szállt.

-Meg fogsz fázni.- lépett mellém és rám terítette a kabátját.- Elmondtam neki, de azt hiszem, kissé gyors voltam.

Hálásan néztem a férfire. Meg akartam köszönni neki mindazt, amit az elmúlt 2 napban adott nekem, de nem tehettem meg, mert Heikki is kiszállt. Egyből felé fordultam és az arcát fürkésztem. Ugyanolyan volt, mint a képeken vagy a látomásokban. Semmit nem változott az évek alatt. Ő is rám emelte a tekintetét. Először meglepettséget láttam a szemeiben, majd szép lassan a felismerést. Odalépett hozzám és átölelt.

-Annyira hiányoztál!- súgta a fülembe.- El sem tudod képzelni, milyen nehéz volt nélküled élni.

-Sajnos nem tudhatom. De most itt vagyok és nem tűnök el többé.- bújtam hozzá. Percekig csak álltunk a ház előtt egymást ölelve.

-Gyertek be, mert mind a ketten megfáztok!- szólt ránk végül Mark. Kimi már a házban volt és bevitte a táskát is. Bementünk és leültünk a nappaliban. A Jégember a fotelben ült és csak nézett a semmibe. Nagyon elgondolkodhatott valamin, mert nem reagált arra, hogy mi is ott vagyunk.

-Annyi kérdésem lenne.- nézett rám Heikki.

-Nekem meg még több.- nevettem.- De először azt mondd meg, hogy mi van Tobias-szal.- kérleltem.

-Elvette a legjobb barátnődet, Sonját, van egy négy éves kislányuk, Lotta és egy két éves kisfiuk, Niklas.- felelt kissé megnyugodva.

-Anyáról és apáról nevezték el a kicsiket.- jegyeztem meg. Ő csak bólintott. Hogy az estém még véletlenül se teljen nyugodtan, megint elájultam. Egy gokart pályán voltunk. Épp kiszálltunk a kocsikból.

-Minden rosszba beleviszel!- löktem meg az előttem haladó srácot.

-Hannah! Te meg mindenbe hajlandó vagy belemenni.- nevetett mögöttem egy másik fiú. Megfordultam és Tobias állt előttem.

-Tudod, hogy anya mennyire ki van akadva, ha valami hasonlót csinálok. Még akkor is halálra aggódja magát, ha itt van velem.- tettem le a bukósisakom.

-Pont ezért nem hoztuk el és nem mondjuk meg neki.- karolta át a vállam Heikki.

-És ha lehet, a jövő héten is jöjjünk el. Ez isteni!- ért oda mellénk egy velem egyidős lány.

-Remek ötlet, Sonja!- nevetett Tobias és megölelte a lányt, aki fülig pirult.

-Mit mondok anyuéknak?- néztem körbe a kis társaságban.

-Mondd azt, hogy nálunk alszol. Ha eljöttünk tőletek, jöhetünk is. Tudod, hogy anyuéknak mindegy, hogy merre vagyok, csak ne legyek láb alatt.- mondta barátnőm. Ekkor ismét valami erős szagot éreztem.

-Kimi! Vidd már innen a vodkádat!- mondtam és kinyitottam a szemem. Az említett nevetve arrébbállt. Majd mikor felültem, kérdőn nézett rám mind a három férfi.- Te minden hülyeségbe belevittél engem is.- néztem Heikki-re.

-Ez igaz.- mosolygott az említett.- És most merre jártunk?

-A gokart pályán voltunk Sonjával és Tobias-szal. Anya tudtán kívül. Azt terveztük, hogy a következő héten ott alszok Sonjánál és megint elmegyünk.

-El is mentünk és a sok ökörködés közben Tobias el is törte a kezét.- mondta az unokatesóm.

-Gondolhattam volna, hogy történtek ilyenek. Hisz ki megy snowboardozni a tanára nélkül meredek hegyekre?- tettem fel költői kérdésem.

-Nem lett semmi bajod. Soha.- ölelt meg Heikki. Még legalább 2 órán keresztül csak beszélgettünk. Utána eldöntöttük, hogy ő alszik az én szobámban. Egészen hajnali 2-ig beszélgettünk, akkor dőlt ki végleg. Én pedig lementem ismét tejet inni. Kimi megint ott ült a pultnál a kedvenc üvegeinek a társaságában. Mikor megpillantott, felém nyújtott egy poharat tele tejjel. Kérdőn néztem rá, de elvettem.

-Sejtettem, hogy ismét lejössz.- mondta halkan. A pult másik oldalán a székre mutatott. Leültem és vártam, hogy belekezdjen a mondókájába.