Kornélia az egész délutánt és az éjszakát is átaludta a férfinál. A férfi reggelivel várta az asszonyt. A nő hálás volt a férfinak azért, amiért ott alhatott és vigyázott rá. A régi, fiatalkori idők jutottak eszébe, mikor még nem ismerte Mátét és nem volt ennyire bonyolult és fájdalmas élete. A nőnek könny szökött a szemébe. A férfi még mindig nem értette, hogy mi van a nővel.

-         Kornélia mi a baj? Megrémisztesz! Mond, kérlek el, hogy mi történt! –kérlelte a férfi. A nő leült a férfival szembeni fotelba és elmondta neki, hogy mi is történt vele az elmúlt fél évben mióta nem találkoztak. Elmondta, hogy rálőttek a lányára, aki időközben összejött Kimi Räikkönennel és ő lett a Ferrarinál Kimi versenymérnöke. Elmondta, hogy már nem élnek jól Mátéval, folyamatosan veszekednek és kezet is emelt rá már a férfi.

Nem tudták folytatni a beszélgetést, mert az asszonynak csörgött a telefonja. Felderült, mikor meglátta a kijelzőn a lánya nevét. Derűsen vette fel a telefont.

-         Szia, édesem!

-         Szia, anya. - Barbi hangja elég idegesnek tűnt.

-         Mi baj van?- kérdezte rögtön az anyja.

-         Semmi… illetve nem tudom…- kezdte a lány.

-         Megrémisztesz lányom, hol vagy most?- kérdezte tovább aggodalmasan a nő.

-         Itt a belvárosban, és jó lenne találkoznom veled!- mondta már kissé nyugodtabban a lány.

-         Természetesen, neked hol jó, és mikor?

-         Én itt vagyok a kedvenc kávézónknál, ide tudsz most jönni?

-         Óóó. Hát persze. - válaszolta egy kis megtorpanás után a nő, miközben Krisz értetlen tekintetét fürkészte. Ugyanis a férfi remélte, hogy az egész napot vele tölti az asszony. Elköszöntek egymástól, majd bontották a vonalat.

-         Ne nézz így rám! A lányomnak szüksége van rám. - magyarázta Kornélia férfinak, és közelebb húzta magához. A férfinak nem volt ideje válaszolnia, de a nő csókja megenyhítette az arcvonásait.

- Tudom. - mondta röviden Krisztián.

Kornélia bepakolt néhány dolgot a táskájába, majd kisietett a házból a kocsihoz, ami már várta. Krisztián még sokáig nézte a távolodó kocsit.

Eközben Barbi idegesen szállt ki a kocsiból. Charlie is követte. Bementek a kávézóba és az egyik ablak melletti asztalhoz ültek le. Barbi a gondolataiba mélyedt, miközben a kávéja tetején úszkáló tejszínhab darabokat próbálta szétzavarni. Charlie szavai térítették vissza a valóságba.

-         Min jár az agyad?- kérdezte óvatosan a srác.

-         Hmm?- nézett fel a kávéjából a lány. Charlie megismételte a kérdését.

-         Ha én azt felsorolnám…- kezdte Barbi és csüggedtségült ki az arcára.

-         Mesélj!- kérte a srác türelmesen.

-         Hát tudod, kezdem azt érezni, hogy a múltban sok olyan dolog történt a családban, amiket sötét homály fed el.

-         Konkrétabban?

-         Itt van ez a Kocsis Krisztián… De mért? Mért engem? Anyát szerette állítólag… Engem pedig gyűlöl? Nem értem az összefüggést! Nekem nincs közöm hozzá! Ha féltékeny lenne apára, hogy őt választotta anya, akkor mért én voltam a célpont?- zúdította a kérdéseit a srácra Barbi.

-         Ez jó kérdés. - mondta töprengve a srác, és bíztatóan fogta meg a lány kezét.

Ekkor lépett be a kávézóba Kornélia. Mikor meglátta a lányát rögtön megindult feléjük. Kicsit zavartan nézett rájuk, mikor meglátta, hogy egymás kezét fogják. Barbi gyorsan elhúzta a kezét, és zavartan nézett az anyjára. Charlie egy „Jó napot”-ot mormolt el. Kornélia miután elmúlt a pillanatnyi döbbenete leült a lánya melletti székre és aggodalmasan nézett rá.  Barbi felé fordult.

-         Beszélnünk kell…

-         Azért vagyok itt… de Charlie…

-         Előtte nincsenek titkaim. - magyarázta a lány.

-         Értem.

-         Anya… azért jöttem vissza Pestre, hogy megtudjam ki volt, aki rám lőtt. - Kornélia felvont szemöldökkel nézett lányára, szemmel láthatólag nem értette mért erről beszél a lánya.

-         Igen? És?

-         Apa persze már mindent elrendezett, tudtam meg a főkapitánytól. - Kornélia még mindig nem értett semmit, bár sejtette, hogy a férje intézkedése borította ki a lányt.

-         De azért elmondta, hogy ki volt… és még egy érdekes dolgot mondott. - jelentette ki a lány.

-         Ki volt? Ismerhetem?

-         Hogy ismerheted-e?- kérdezte ingerülten a lány. - Kocsis Krisztiánt? Ugye mond neked ez a név valamit, anya?- kérdezte idegesen és gúnyos hangnemben a lány.

-         Barbi, kislányom… az már évekkel ezelőtt volt…- kezdte az asszony.

-         Annyira rég csak nem volt… ha köze volt a családunkhoz anya!- ellenkezett a lány.

-         Milyen köze? Miről beszélsz lányom?- kérdezte értetlenkedve az anyja.

-         Ne mondd, hogy te nem tudsz semmiről! Apa nem véletlen simította el a dolgot… és gondolom az se véletlen, hogy nem tartóztatták le, csak megfigyelés alá vették, ahogy minket is. - mondta gúnyosan a lány.

-         Lányom ezt tőled hallom először. - mondta ámulva az anyja.

-         Na, jó, lehet, hogy erről még te se értesültél… de azt tudnod kell, hogy annak a merénylőre mi köze volt a családunkhoz. - jelentette ki a lány.

-         Fogalmam sincs. - mondta elmerengve a nő.

-         Anya! Legalább nekem ne hazudj! Felnőtt nő vagyok… és végül is az én életemre tőrt rá. - erősködött a lány. Kornéliának nagy erőfeszítésébe került, hogy ne vegye rögtön a védelmébe a férfit. Közben viszont kezdett egy kis bizalmatlanság beférkőzni a szívébe. Mi van, ha a régi, és újra megtalált szerelme követte el tényleg? Ezt nem tudta elhinni. Réges rég talán ilyen volt a férfi, de sose lett volna képes ártani annak, akit szeret és persze a hozzátartozóinak se.

-           Barbi! Tudod, hogy nagyon szeretlek, és nem hagynám, hogy bajod essen! - kezdte a nő. - Kérlek, hidd el, hogy nem tudok semmit. És a családunknak sose volt köze Krisztiánhoz. - jelentette ki.

-         Biztos?- kérdezte Barbi kételkedve anyja szavaiban.

-         Biztos. - vágta rá a nő.

-         Anya!- szólt rá a lány.

-         Lányom!

-         Jól van anya, hiszek neked! – mondta Barbi, de legbelül nem hitt anyja szavainak igazában. Ismerte és tudta, hogy nem mond neki igazat. Elhatározta, hogy maga deríti ki az igazat Krisztián ügyében. Gondolatiból anyja telefoncsörgése hozta vissza.

-         Nem tartozom neked beszámolóval, hogy hol voltam eddig!! Többet már nem! Csak ügyvédemen keresztül vagyok hajlandó veled ezen túl beszélni!- majd Kornélia bontotta a vonalat. Barbi kérdően és megrémülten nézett rá.

-         Anya mi történt? Miről kell még tudnom? Elváltok apával?- szegezte a kérdéseket anyjának.

-         Igen, kislányom! Már nem bírom apád mellett, hisz te is tudod, hogy milyen elviselhetetlen. –mondta, majd megsimította lány arcát. –Kislányom nekem mennem kell. Ez ügyben rengeteg elintézni valóm van. Kérlek kicsim vigyázz magadra! Este remélem, látlak a vacsorán?!

-         Hát… nem tudom! Lehet! De nem ígérek semmit!- mondta Barbi, majd megölelték egymást. Anya elhajtott az autóval. Ők még maradtak kicsit beszélgetni.

-         Tudom, hogy nem mondott igazat! Ismerem! De nekem miért hazudik?! Tuti, hogy titkol valamit!  –mondta Barbi dühösen. - Megkérnélek valamire!

-         Mondjad!

-         Követnéd anyát mindenhova?

-         Micsoda? Nem, ilyet nem kérhetsz tőlem! –mondta Charlie felháborodottan.

-         De, igen! Ennyit megtehetsz igazán! Miért te elhiszed neki, amit mondott?- mondta Barbi még mindig dühösen.

-         Nem, én sem hiszek neki, de ezt akkor sem kérheted tőlem!

-         De Charlie…

-         Nincs, de Charlie!!Kész, én ezzel lezártnak tekintem a dolgot!

-         Rendben! Te tudod! Ennyit érek én neked? És ha még egyszer rám lőnek és ennek a pasinak tényleg köze van hozzá? Még anya is veszélyben lehet? Tudod, hogy azt sosem viselném el?! De, ha nem segítesz, akkor a TE lelkeden fog ez mind száradni!- mondta Barbi némi iróniával a hangjában. Charlie elgondolkozott, és mint mindig most sem tudott nemet mondani Barbinak. Megteszi azt, amire kéri.