Ahogy megérkeztünk gyönyörű látvány tárult elém. Soha nem jártam még Hawaiion, de azonnal lenyűgözött. Mindenhol, ahova csak nézek pálmafák és a Csendes-óceán tárult elém. Ami szólt, ha lepakoltunk azonnal menjünk ki a szálloda elé. Hogy miért, azt nem tudom, de nagyon kíváncsi vagyok. Az a szerencse, hogy egymás mellett van a szobánk a fiúkkal, szóval, ha valami gubanc van át is mehetek a skacokhoz segítségért. Egyszerre léptünk ki a szobáinkból.

Jaj, olyan fáradt vagyok! Miért nem indult a délutáni gép? Az, az út csak 3 órás lett volna, mert a délutáni járat nem állt volna meg New Yorkban és Los Angelesben is. Mikor balra néztem az egyik mellettünk lévő szobába épp Kimi lépett be, de mire jobban megnéztem volna már eltűnt. Tuti, megőrültem. Már hallucinálok is…

Ami már kint várt minket a szálloda előtt.

-        Lenne egy meglepetésem nektek. Most egy kicsit utazni fogunk…

-        Jaj, ne, már megint! – hördült fel mindenki.

-        Nyugi, nyugi, vagy nem megyünk sehova! – mindenki befogta. – Azért! Szóval egy 10 percre lévő erődhöz megyünk. Ti menjetek előre, Nuňez majd mutatja az utat.

Hátrafordult és elkezdett beszélgetni egy szőke pasival, aki feltűnően hasonlított Kimire. Már megint képzelődök…

10 perc múlva tényleg ott voltunk egy… Na, ne! Én nem fogok ugrani, olyan hülye azért még nem vagyok! Két torony állt előttünk és az egyik épület tetején egy repülő volt. Chris mondott még valamit egy srácnak, aki odajött hozzám.

-        Helló, Mike vagyok! Hawaii Mike! – heh, ez jópofa!

-        Szia, Hawaii Mike! Biztos te vagy ezeknek az izének… - mutogattam az épületekre. – a tulajdonosa.

-        Igen, én vagyok. Chris Nuňez azt mondta, hogy te is tetoválsz. Nem csinálnál nekem egy tetkót, ha visszaértünk Miamiba? – na, ez egy pindurit meglepő volt.

-        Ööö… hát persze!

-        Köszönöm. Akkor Miamiban találkozunk. Viszlát!

-        Szia… Mike! – pár perc múlva már fent voltunk az egyik torony tetején, és én észre sem vettem. Jól elbambultam. Fel akarták rám adni az ejtőernyőt tároló tokot, de valaki megszólalt a hátam mögött.

-        Hagyják, majd én! – még hátra sem tudtam fordulni, már átkarolt két ismerős tetovált kar, összecsatolta a hevedert és feltette a fejemre a sisakot. Ahogy megfordítottam a fejem Kimi mosolygott vissza rám. Sikíthatok? Ááááááá!!!

-        Szia, szépségem! – a mije??? – És most ugrunk, jó? – nem, egyáltalán nem jóóó!

De már késő volt, csak zuhantunk a nagy semmiben. Tériszonyom van, de kezdeti félelmem teljesen eltűnt, mikor Kimi átölelt, széttárta a kezeimet és a fülembe súgta… inkább ordította: „Ne félj, vigyázok rád!” Így zuhantunk egy ideig, mikor is Kimi elengedte a kezem és egy rántást éreztem magamon. Kioldotta az ejtőernyőt. Már nem zuhantunk, csak könnyeden siklottunk a lágy szellőben. Hátranéztem és rámosolyogtam. Ő is visszamosolygott. Tök jól elvoltunk, csak néztük egymást, míg nem egy éles fájdalmat éreztem a lábamon és levágódtunk a földre.