Leona szomorúan ült fel az ágyon. Lábait felhúzta és átkulcsolta kezét a térdein. Elmerengve nézett maga elé. Nem értette mi történt az előző percekben. Kedvelte Seb-et, de nem gondolta, hogy többet érez iránta…de nem tudott a rá törő érzéseknek parancsolni. Nem tagadta jó volt megcsókolni a srácot, és örült, hogy ő is visszacsókolt, de tudta, hogy ezzel elrontott mindent kettőjük közt. Már sose lesz köztük semmi sem olyan, mint régen. Azzal a csókkal mindent elrontott, de nem gondolta, hogy a srác így fog reagálni rá.

Kétségbe esett, mikor érezte, hogy Sebastiannal már nem olyan szoros a kapcsolatuk, és biztos ez is „segített” abban, hogy ilyet tegyen. Féltékeny lett az ismeretlen valakire, aki képes „elvenni” tőle a srácot.

Seb-et a reptéren Daniel várta.

-          Hát Leonát nem hoztad?- kérdezte csodálkozva tőle a srác.

-          Nem, mert haza kellett mennie.- magyarázta Seb kicsit lehangoltan.

-          Nem vagy túl lelkes.- állapította meg Dani, de nem firtatta tovább a dolgot, inkább segített a bátyjának bepakolni a csomagtartóba.

Az úton nem sokat szóltak egymáshoz. Csak mikor megérkeztek a kisebb birtokra akkor fakadt ki Sebastian.

-          Nem igaz, hogy ennyire elfoglalt!- mérgelődött maga elé.

Dani felvont szemöldökkel nézett Seb-re.

-          Neked persze fel se tűnik, mert melletted volt egész életedben….- folytatta Seb.

-          Ha apáról beszélsz, azért ezt ne gondold!- kérte kis iróniával a hangjában Dani.

-          De mégis családban voltál…

-          Jaj, ne kezdjük ezt megint!- kérte fájdalmas arckifejezéssel Dani.

-          Jó, hogy lehet rád számítani.- kapta fel a vizet Seb.

-          Hé, úgy csinálsz, mintha az én hibám lenne ez a helyzet….nem is tudom kinek az anyja lépett le mással…- már Dani is felemelte a hangját.

-          Ezt hagyd abba, mert nem tudhatod mi történt!- szólt rá Seb kiakadva.

-          Hé- hé srácok!- hallották a ház bejárata felől az ismerős hangot.

Mindketten a hang irányába fordultak. A negyvenes éveiben járó, szőke, magabiztos megjelenésű, komoly férfi közeledett feléjük.

-          Min veszekedtek már megint?- kérdezte rosszallóan.

-          Semmin.- vágta rá Seb miközben szúrós tekintettel nézett a férfira. Ő melléjük ért. Felváltva hordozta a tekintetét a két szinte felnőtt fia közt.

-          Ahhoz képest, hogy semmin, elég hangosan tettétek…- kezdte Nico.

-           Jó, hogy látlak…apa!- jegyezte meg gúnyosan Seb.

-          Sebastian, kérlek….- próbálkozott Nico.

-          Felesleges.

-          Te i s tudod, hogy mi a helyzet…

-          Azt látom.- jegyezte meg kiábrándultan Seb. Azzal el is indult a ház felé, magukra hagyva a két csodálkozó férfit.

-          Már a reptéren ilyen volt…- jegyezte meg széttárt karokkal Dani.

-          Utána megyek.- válaszolta határozottan Nico.

Sebastiant a szobájában találta meg. Épp kifelé pakolt a táskájából.

-          Mi a baj fiam?- kérdezte értetlenül Nico, mikor belépett a szobába.

-          Mondtam már, hogy semmi….- válaszolta ingerülten Seb.

-          Beszéljük meg!

-          Nincs mit azon, hogy sose voltál velem, ha szükségem lett volna rád!- fakadt ki a srác.

-          Seb, ezt már megbeszéltük számtalanszor…tudod te is….

-          Tudom.- mondta csalódott képpel a srác.

-          Sajnálom. Én se így képzeltem el az életem.- magyarázta Nico miközben leült a srác mellé az ágyra.

-          Nehogy azt mond, hogy anyával…

-          Még ha nehéz is elhinned, én szerettem őt….de későn jöttem rá….addigra mást választott.- emlékezett Nico.

-          Hát persze.- Seb hangjában még mindig csalódottság volt.

-          De akkor se tudunk már változtatni a történteken.- bölcselkedett Nico.

-          És nem is akarsz! Hol voltál a balesetemnél?- kérte számon az apját Seb.- Dani legalább bejött hozzám a kórházba.- folytatta.

-          Tudod, hogy a hivatalos ügyek miatt nem lehettem melletted…- próbálta megmagyarázni a helyzetet Nico.

-          Nem, nem tudom!- csattant fel ismét Seb.- Úgy látszik sokat kérek tőled! És én még el akartam hagyni anya vezeték nevét….hogy olyan legyek, mint Dani….- folytatta csalódottan a srác.

-          Sebastian….és ezt….nem tudtam.- mondta meglepődve az apja.

-          Most már tudod.- jelentette ki komoran Seb, és azzal kirohant a szobából.

A folyosó végén Dani került az útjába, de szóra se méltatta, és szinte fellökte, hogy utat törjön magának.

Kiérve a házból végre megállt és nagyot sóhajtott. Minél messzebb akart lenni az apjától és ettől a helytől, így előkereste a számára fenntartott kocsi kulcsát, majd beszállt a kétüléses 612-es Scagletti Ferrariba.

Lendületesen hajtott fel a bejáróra, és majdnem össze is ment az épp befelé haladó BMW Z4 coupe-val.

A kocsit vezető nő a jó reflexeinek köszönhetően elkerülte az ütközést, és a kocsijában se tett kárt. Seb mintha nem történt volna semmi úgy hajtott ki a kapun.

Mire a nő felocsúdott az ámulatból, Nico már a kocsijához ért. A szőke hosszú hajú nő értetlen arccal meredt férjére, miközben kiszállt a kocsiból. Megölelték egymást.

-          Mi volt ez?- kérdezte csodálkozva a nő, miközben férje szemébe nézett.

-          Csak Sebastian.- mondta kissé szomorkásan Nico.

-          Csak?- kérdezte felvont szemöldökkel a nő.

-          Tudod a kamaszok…- kezdte a magyarázkodást Nico.

-          Aham.- vágott közbe a nő.- Erről még beszélünk.- tette hozzá, miközben kibontakozott az ölelésből és a kocsi csomagtartójához sétált.

Sebastiannak időre és egyedüllétre volt szüksége. Így az autópálya felé vette az irányt. Pár kilométer megtétele után fel is hajtott rá. Végre a maga tempójában autózhatott. És ez megnyugtatta. Csak az utat figyelte, kikapcsolta az agyát és a gondolatait kiűzte a fejéből. Már csak arra lett figyelmes, hogy besötétedett, és ő már jó messzire van az apjáéktól. De ez most jó érzéssel töltötte el. Még az anyjára se volt kíváncsi, így a telefonját is kikapcsolta. Keresett az autópálya közelében egy szállodát és bejelentkezett.

Megkönnyebbülten terült el a kétszemélyes ágyon. A teste megkönnyebbült a pihenésnek köszönhetően, de a lelke nem. Egyre többet gondolt a lányra, akinek csak a nevét tudta.

-          Sisu…- mondta ki hangosan a nevet.

Szinte már rögeszméjévé vált ez a lány. Még sose történt vele ilyen, hogy egy pillantástól, egy kedves mosolytól elgyengült volna. Cikáztak a gondolatai, de nem tudta hogyan találhatna rá a lányra.

Becsukta a szemét és újra a lány törékeny, kecses alkata tűnt fel előtte. Tudta, hogy számára ő az igazi, és nem kell neki más….csak találjon rá.

Ilyen gondolatok közt aludt el. 

Eközben apja már sokadjára próbálta elérni telefonon, miközben Vivian a kórházakat telefonálta végig, Dani pedig a híreket leste a tv-ben.

-          Semmi.- mondta röviden a nő, mikor letette a telefont.

-          Reméljük ez jót jelent.- válaszolta gondterhelten Nico.

-          Seb tud magára vigyázni.- szólalt meg Dani is.- Kettőnk közül ő a megfontoltabb.- tette még hozzá.

-          Nico….- kezdte a nő,- az anyját hívtad már?- kérdezte elgondolkodva.

-          Nem, még nem….de fel is hívom, hátha ő többet tud.

-          Jó, addig én megterítek…- válaszolta a nő.

Nico nem lett okosabb, mert Vénusz se tudott a fiával beszélni. Már az asztalnál ültek, mikor Nico újra megszólalt.

-          Ha reggelig nem kerül elő, bemegyek a rendőrségre….- gondolkodott hangosan.

-          Jaj apa…szerintem fölösleges.

-          Mért is?- kérdezte csodálkozva Nico.

-          Mert szerintem csak egyedül akar lenni….és nem akar velünk beszélni, azért van kikapcsolva a telefonja.- magyarázta Dani.- Én ezt tenném.

-          Daninek igaza lehet.- állt a fia elképzelése mellé Vivian.- Végül is kórházba nem került, baleset nem történt….így nagy valószínűséggel ki van kapcsolva a telefonja...- foglalta össze a nő.

-          Nektek legyen igazatok! De ahogy ő is mondta sose voltam mellette, mikor szüksége lett volna rám…

-           Lehet, hogy ez így van, de ő is tudja, hogy nem lehettél vele….- ellenkezett Vivian.

-          De igaza van.- jelentette ki Nico.

-          Szerintem csak dühében mondta.- vélekedett a nő.

-          És mégis mért dühös?- kérdezte értetlenül Nico.- Ti tudtátok, hogy el akarta hagyni az anyja nevét… miattam?

Dani és Vivian elképedve néztek Nicora. Már ők se tudták mit gondoljanak.

Aznap éjjel nem sokat aludtak. Nico álmatlanul forgolódott az ágyban, Vivian pedig próbálta összerakni a történteket és rájönni a miértre. Dani is nyugtalan volt.

Úgy éjjel fél 11 felé járhatott mikor Vénusz már sokadjára próbálta hívni a fiát, eredménytelenül. Végül kikereste Leona számát, hátha ő tud róla valamit.

-          Szia kicsim, remélem, nem ébresztettelek fel!- kezdte Vénusz.

-          Szia keresztanyu… nem dehogy, nem aludtam. De mi a baj?

-          Mikor láttad utoljára a fiam Leona?

-          Hát…tegnap délután….

-          És azóta beszéltetek?

-          Nem beszéltünk…és az az igazság, hogy nem is tudom, hol van.

Ezen a kijelentésen Vénusz nagyon meglepődött.

-          Én azt hittem, hogy a szállodában vagytok még…- mondta elgondolkodva.

-          Ő már nem, mert tegnap kijelentkezett. Bár hagyott üzenetet, hogy az apjához megy…de nem beszéltünk tegnap óta.

-          És csak úgy otthagyott?- kérdezte elcsodálkozva a nő.

-          Hát, ez elég bonyolult…

-          Megbántott valamivel?

-          Nem…inkább én rontottam el mindent…de erről nem akarok most beszélni, ha nem gond….bár félek, hogy ez miatt ment el. De ugye nincs baja?- kérdezte aggodalmasan a lány.

-          Reméljük…de ki van kapcsolva a telefonja. Az biztos, hogy az apjához megérkezett, de aztán összeszólalkoztak és ő otthagyott mindenkit. Azóta nem lehet elérni.

-          Keresztanyu…valami nincs rendjén Sebastiannal….

-          Mire gondolsz? Mondott valamit neked?

-          Nem, és ez a gyanús benne.

-          De mégis, mi lehet az oka?

-          Az egyik oka én vagyok….de ő kezdett furcsán viselkedni, amit már említettem, és szerintem szerelmes….

-          De ez nem indok.- válaszolta elképedve Vénusz.

-          Én pedig útban voltam neki….nem akarta a társaságom….én pedig ráakaszkodtam, és tudod milyen, ő sose küldene el….

-          Inkább ő ment el.- fejezte be a mondatot Vénusz.

-          De csak az miatt, hogy megcsókoltam.

Ezen Vénusz nagyon meglepődött. Rengeteg kérdés merült fel benne, de nem akarta letámadni a lányt.

-          Ne haragudj!- kérte halkan Leona, mikor nem érkezett válasz.

-          Semmi baj….csak meglepett, mert ti olyan régóta jóban vagytok…..

-          Már csak voltunk.- jegyezte meg szomorúan a lány.

-          Sajnálom….

-          Én pedig azt, hogy én okoztam a galibát!

-          Ugyan, az, hogy az apjával vitatkozott, arról nem tehetsz. De ígérd meg, ha tudsz róla valamit, rögtön hívsz!- kérte Vénusz.

-          Természetesen….és tényleg ne haragudj!

-          Jaj lányom! Ne aggódj, nem haragszom! És ha előkerült az első dolgom lesz erről is beszélni vele….

-          Köszönöm…és remélem tényleg nincs baja.

-          Én is remélem… akkor nem is zavarlak tovább, majd keressük egymást.

-          Rendben… keressük.

Azzal bontották a vonalat.