-         Rose! Jössz még ma?

-         Bocsi, itt vagyok, de nem találtam a DKNY pulcsimat.

-         Pedig a múltkor nyolcat is vettél belőle. – húztam el a számat.

-         Tudom, de egyiket sem találtam. – vont vállat.

-         Oké, gyere már.

       Barátságos mérkőzés. Németország – Franciaország. Itt ülök a VIP szektorban, én és Rose a lábunkat feltettük az előttünk lévő széksorra (az ott ülő idős házaspár felháborodva elment- végül is ez volt a célunk) és elfoglaltuk magunkat. Én körmöt rágva néztem a meccset (Rose szerint übergáz, szerintem meg nagyon jó sport) Rosie pedig a focistákat figyelte (akinek nem világos, nem mindig azt nézte, akinél a labda volt). Aztán a huszadik percben… helyzet volt, de kihagyta. Klose. Én és a mellettem ülő (helyzetekben álló) nagydarab pasas reményvesztetten ültünk vissza, Rose megkérdezte, mi a baj (csak nem kezdem el magyarázni, hogy ha nem megy be a labda az nem jelent jót…)

-         Németes vagy, kislány? – kérdezte a mellettem ülő.

-         Mivel a Német szektorban ülök. – mosolyodtam el. – Bement! – visítottam, mire Rosie a szokásos ez”überciki” fejével nézett rám. A sörhasú német vigyorogva a tenyerembe csapott (majdnem hanyatt vágódtam)

-         Lukas Podolski – harsogta a kommentátor.

- Nem is tudtad? Pedig oltári nagy buli! Mindenki ott lesz! – szörnyülködött Rose. Mindenki… ez a „mindenki” a sznobokra vonatkozik. Nem mintha lenne meghívónk, de hát mindenhová beengednek, ha látják, hogy híres vagy. Márpedig, mi kétségkívül azok vagyunk. – na hogy áll? – fordult meg előttem a kék selyemruhájában.

- Szuper. – mondtam. – bár, mintha kicsit kövérítene.

- Hülye – vágta nekem a párnáját nevetve.

-         Jegyeket, kisasszonyok.

-         Blair Waldorf és Rosalind Cecile Dupoint. – adtam meg a választ, mire a jegyellenőr szó nélkül arrébb állt. Na mit mondtam?

-         Mit adhatok? – kérdezte a csaj a pultnál.

-         Két Manhattant. – hallottam a hátam mögül. Megfordultam. – Szia, Blair. – ült mellém Christian vigyorogva. Mikor a csaj kitette a két italt, Rose az egyikért nyúlt, de Christian elvette mindkettőt, egyiket egy hajtásra megitta, másikat pedig a kezembe adta. – Gyere a mi asztalunkhoz.

-         Oké, de… - néztem lopva Rosiera.

-         Ah, vagy úgy. Még egy Manhattant a másik hölgynek. – szólt vissza. – Kérek egy behűtött pezsgőt, megvárjátok? – bólintottam.

- Nézzétek kit… kiket hoztam! – helyesbített gyorsan Christian. Az asztalnál úgy hat-hét Német focista volt, vélhetően itt ünneplik a győzelmet. Plusz két csaj. Az egyik Philip Lahm barátnője, vélhetően. A másik pedig Sarah, Bastian barátnője, tavaly volt egy közös bemutatónk. Fufruval határozottan ronda.

- Hello, Blair. – köszönt Lukas. – Ülj le! – csúszott arrébb a fekete bőrkanapén. Leültem.

- Szép gól volt. – mondtam.

- Kösz. Láttad?

- Ott voltam.

- Csúcs. Nem is tudtam, hogy szoktál nézni focit.

- Pedig szeretem.

- Nocsak. Az én volt barátnőm nem lelkesedett túlságosan…

- Most nincs barátnőd? – kérdezte Rosie. Megfojtom!

- Nincs… - habozott. – és neked, Blair?

- Van barátnőm. Több is. – vigyorogtam – Rose, Denise…

- És… barátod?

- Van… elméletileg – csúszott ki a számon – azaz, hogy van, csak, úgy értem… - vörösödtem el.

- Jól áll ez a ruha. – mondta hirtelen, és hálás voltam neki, hogy témát váltott.

- Köszönöm. – simítottam végig ezüstszínű, flitteres ruhámon, amiből összesen kettő van: a másik Aslee Simpsoné.

- Mióta modellkedsz?

- Tizennégy éves korom óta.

- Kérdezhetek valamit? Nem muszáj válaszolni.

- Kérdezz csak – vontam vállat.

- Hány éves vagy?

- Húsz…

-         Szerintem meg nagyon aranyos lány. – mondta Lukas.

-         Csak olyan szerencsétlenül beszélgetsz vele. – morogta Chritian. – „kérdezhetek valamit?” Lukas… haver, ezt úgy kellett volna „hány éve boldogítod a Földet, azzal, hogy élsz?”

-         Na persze. Jó, hogy nem már szerenádot adok neki.

-         Abba lehetne hagyni?! – kiáltott fel ingerülten Bastian. Lukas és Christian döbbenten néztek rá. – elegem van ebből a Blair- témából, értitek?

-         Mi a bajod?

-         Semmi. Csak már unom.