- Isaias! Szia… - kaptam fel a mobilomat. Egy hónapja beszéltem vele utoljára. Mindig ki volt kapcsolva a mobilja.

- Figyelj, nincs sok időm. Csak…

- nincs sok időd?! Két hónapja láttalak utoljára! Két hónapja! Mindig ki vagy kapcsolva, és nincs időd?!

- Ugyan, cicus, csak… tudod, hogy elfoglalt vagyok…

- Ennyire?!

- Igen, most ennyire. Csak azt szerettem volna mondani, hogy…

- Mit?! Hogy majd jövőre találkozunk, fél év múlva meg bekapcsolod a telefonodat?!

- Küldtem egy jegyet… jövő hétre. – mondta, mire döbbent csendbe maradtam.

- Bocs. – mondtam halkan.

- Majd várlak, Blair. Bye.

-         Dobd le magad! – mutatott Bastian a kanapéra. – Sör az asztalon.

-         Kösz. – ült le Lukas. – Sarah?

-         Hm?

-         Sarah.

-         Ja, hogy Sarah…? Azt hiszem ment pár barátnőjével vásárolgatni. – mondta a srác unottan. Lukasnak megcsörrent a telefonja.

-         Igen…? Diane? Jaj, dehogy zavarsz… nem… és ha… oké, akkor nyolckor… - tette le – Hol is tartottunk?

-         Ki az a Diane? – vonta össze a szemöldökét Bastian.

-         Nem tudom. A hangja mindenesetre tűrhető, azt mondja, ismer, akkor ismerem. – vigyorgott.

-         Jövő héten repülök.

-         Hová?

-         Kaliforniába. Sarah szülei most ott vannak, elnézünk hozzájuk.

-         Aha. Figyelj, te tudod, ki Blair barátja?

-         Aha.

-         És ki?

-         Egy ősbunkó.

-         Azt gondoltam. Név szerint?

-         Isaias Gioniova. Egy idióta zenekar tagja. Huszonnyolc éves.

-         Ezt meg honnan tudod?

-         Csak… csak a múltkor rákerestem egy kicsit.

-         Mert téged pont Gioniova érdekel…

-         Blairre kerestem rá. – köszörülte meg a torkát.

-         Hoppá.

-         Mi hoppá? Csak untam magam…

Fürdőruha… megvan. Rövidnadrág, napszemüveg… igen, mehetünk. Vagyis, mehetek… Kalifornia! Jövök! A reptéren bociszemekkel néztem a biztonsági őrre, aki végül megengedte, hogy felvigyem a gépre a macskámat, Marmadukeot. Az első osztályon aztán egy csaj állt meg előttem.

-         Blair! Micsoda meglepetés! – köszönt Sarah. Egy pllanat… Sarah?!

-         Szia… egyedül vagy?

-         Nem, Bastian is itt van valahol… de csúcs, hogy egy gépen utazunk! Képzeld, Kaliforniába megyünk!

-         Kaliforniába? Én… én is oda megyek. – döbbentem meg.

-         Tuti! – mutatta fel a hüvelykujját – Gyere, ülj ide. – mutatott a mellette lévő ülésre.

Bastian elsétált egy lóképű stewardess mellett, majd meglátta Blairt. Halványan elmosolyodott.

-         Hé, Blair, micsoda véletlen! – aztán, míg a gép felszállt, Sarah új üzletről csacsogott, miközben a srác grimaszolt. Blair egyfelől igyekezett komoly maradni, másfelől elég volt Sarah Bastian által kinőtt szamárfüleire néznie és kitört belőle a röhögés.

-         Ne már. Klassz a pulcsid! Honnan van? – kérdezte Sarah. A Chanel pulcsimra néztem.

-         Bocs, nem emlékszek. – vontam meg a vállamat.

-         Emlékszel, tavaly együtt szerepeltünk egy bemutatón?

-         Aha… - mondtam, miközben leszálltam a gépről.

-         Azóta sem vettem fel a Versace bolerómat… - fanyalgott – Soha életemben nem viseltem annyi Versacet, mint akkor…

-         Sarah… - hallottam tompán Bastian hangját. Szegény rengeteg bőröndöt cipelt. Elvettem tőle kettőt.

-         Bocs, édesem. Igazán nem direkt volt. – húzta el a száját Sarah.

-         Aranyos lány ez a Blair. – vélte Sarah.

-         Ühüm. – pakolt kifelé továbbra is Bastian.

-         Van humorérzéke. Meg helyes is.

-         Aha. – dobálta ki kitartóan a ruháit Bastian.

-         Figyelsz te rám? – tette csípőre a kezét Sarah.

-         Igen, persze, hogy figyelek.