Sebastian kinyitotta a szemét, de még beletelt egy kis időbe mire felfogta, hol is van. Lassan összeállt a kép arról, hogy került a szállodai szobába. Ösztönösen a telefonjáért nyúlt. Persze ki volt kapcsolva. Mikor bekapcsolta látta, hogy rengeteg nem fogadott hívása van, még Leona is kereste. Egy ideig csak nézte a telefon kijelzőjét és nem igazán tudta, mit is csináljon. Nem volt kedve egyikükhöz sem….már annyira behálózta gondolatait a lány, hogy csak akkor érezte jól magát, ha rá gondolt.

-          Na ez nem mehet így sokáig!- szólt végül rá magára.

Nem volt ő általában ilyen, sőt mások inkább érzelemmentesnek tartották. Seb sose szerette kimutatni az érzéseit mások felé. Ez egyfajta biztonságot adott neki, hogy nem szolgáltatja ki magát teljesen a környezetének.

Végül elhatározásra jutott. Danit tárcsázta. Álmos hang szólt a telefonba. Seb megnyugtatta, hogy rendben van vele minden, csak egy kis egyedüllétre volt szüksége. Aztán megkérte, hogy hívja fel az anyját és Leonát is, mert nem volt kedve magyarázkodni nekik. Elég lesz neki az apjával egy házban lenni….

Kijelentkezett a szállodából, majd beszállt a kocsiba. Sokkal higgadtabban vezetett, mint előző nap.

Útközben végig gondolta a történteket, és próbálta megérteni az apja helyzetét. Sose érezte magát egyenlőnek Danivel, mert ő sose lehetett annak a családnak a része, az ő családja egyedül az anyja volt. És ezt el kellett fogadnia. Hiába a név, az nem tesz semmit se helyre. Megpróbált a legnormálisabban viselkedni, először persze bocsánatot kell kérnie Viviantól, hogy majdnem elsodorta kocsistól.

Aztán Leona is eszébe jutott. Vele nem tudta mit kezdjen. Húzhatta egy ideig a vele való találkozást, de a végtelenségig semmiképp se. Gondterhelt arccal hajtott fel a kocsibejáróra, persze most ügyelt arra, hogy senki ne kerüljön az útjába. Leállította a kocsi motorját, mély levegőt vett, kifújtra majd kiszállt a kocsiból.

Ismerős szőke nő jelent meg a bejárati ajtóban, és a srác elé sietett. Megölelték egymást.

-          Ne haragudj apádra!- kérte a nő.- Jó, hogy itt vagy!

-          Ugyan! Te ne haragudj rám!- kérte szégyenlősen a srác.- És köszi.

-          Semmi gond….még jó, hogy apádtól tanultam vezetni.- válaszolta kissé viccelődve a nő.

-          Az jó.- mondta lehangoltan Seb.

-          Na ne legyél ilyen lehangolt!- gyere, ebédeljünk inkább, aztán majd megbeszélitek a dolgokat.

-          Oké.- egyezett bele a srác nem túl lelkesen.

Már a folyósóra értek, mikor Nico megjelent. Kicsit bizonytalan arckifejezéssel áll meg a fia előtt.

-          Ne haragudj fiam!- kérte őszinte megbánással Nico.- Tudod, hogy nem csak neked nehéz ez a helyzet….- kezdte Nico.

-          Jó, tudom.- válaszolta elmerengve Seb.

-          Akkor félre tudjuk tenni a sérelmeket?- kérdezte Nico.

-          Asszem.- válaszolta Seb lassan.

Megölelték egymást, majd aggódó szülőhöz méltón Nico még megjegyezte, hogy végig aggódták az éjszakát, és első gondolatuk az volt, hogy történt vele valami. Seb bocsánatkérőn nézett rájuk, majd elvonultak az ebédlőbe.

Vénusz megkönnyebbülten tette le a telefont miután Danivel beszélt. Csak remélni tudta, hogy minden rendben lesz Nico és Seb között. Látszólag olyan jól megvoltak a 18 év alatt. Seb sose említette neki, hogy neheztelne az apjára…bár Vénusz megértette volna, ha így lett volna. Sokat rágódott ezen, hogy akkor rosszul döntött. De nem tudhatta, hogy Kimivel a kapcsolatuk ilyen hírtelen megromlik, és elválnak útjaik.

Azóta nem is hallott felőle. Persze nem is kereste a kapcsolatot vele, de még véletlenül se hallott valahol róla. A válás után Kimi vissza is vonult a versenyzéstől. Csak Sebastian maradt még évekig a forma1-ben. Nico üzletember lett, Daniel születése, és persze a világbajnoki cím után nem nagyon látogatta a versenyeket.

Azon merengett, hogy mikor megismerte őket, csak Kimi volt bajnok, és idővel mindegyik eljutott odáig. A gondolatát a kapucsengő hangja zavarta meg. Vénusz összeszedte magát, és elindult ajtót nyitni.

Mosolygós arc jelent meg előtte.

-          Hogy tudsz mindig mosolyogni?- kérdezte csodálkozva Vénusz az előtte álló férfitól.

-          Biztos a génjeimben van….- mondta elmerengve a férfi.

-          Na gyere be Sebastian!- kérte Vénusz.

A férfi gyorsan kényelembe is helyezte magát.

- Te viszont nem vagy túl vidám.- állapította meg Sebastian.

- Ennyire látszik?

- Aha. Mi a baj?- kérdezte már komolyan Sebastian.

- Hát nem is tudom hol kezdjem….

- Az elején…- tanácsolta a férfi.

- Tényleg Leona már hazaért?- kérdezte elgondolkodva Vénusz.

- Nem, még nem….de Seb mellett biztonságban van…- magyarázta a férfi.

Vénusz nem tudta mennyire érdemes beavatnia a férfit a történtekbe, nem akarta, hogy aggódjon a lánya miatt, de muszáj volt valakinek „kiöntenie a lelkét”.

-          Persze e felől semmi kétségem….de Seb már az apjánál van….- kezdte lassan a nő.

-          Monacoban?- kérdezett rá Sebastian.

-          Ott.- válaszolta röviden Vénusz.

-          És Leona?- kérdezte gyanakodva a férfi.

-          Nem ment vele.- válaszolta röviden a nő.

-          Összevesztek? – kérdezte értetlen képet vágva Sebastian.

-          Úgy is lehet mondani…

-          Vénusz! Mondd, már mi van!- kérte aggodalmasan Sebastian.

-          Nem akarok beleavatkozni a kettőjük dolgába….

-          Akkor megyek és felhívom.- ugrott fel a fotelből Sebastian.

-          Oké.- mondta megértőn Vénusz.

-          Bocsi…

-          Menj nyugodtan, majd beszélünk….és te ne haragudj!

Csak bólintott a férfi és már ott se volt.

-          Szia öcsi!- lépett be a testvére szobájába Seb.

A srác épp a laptopját bámulta elmélyülten, de a hangra felkapta a fejét.

- Te, ne ijesztgess!- szólt rá a bátyjára.

- Bocs….de nincs kedved gokartozni egy kicsit?- kérdezte reménykedve a srác.

- Mehetünk.- csukta le a laptop tetejét a srác.

- Ez klassz!- lelkesedett Seb.

Dani gyorsan átöltözött és elindultak a birtokhoz tartozó pályára. Útközben Viviannal is összefutottak, aki szintén csatlakozott hozzájuk. Így hármasban értek a pályára.

-          Na, versenyzünk?- tette fel a költői kérdést Vivian a srácoknak.

-          Mehet!- válaszolta a két srác egyszerre.

Fejükbe nyomták a sisakokat és kigördültek a pályára. Meglepetésükre Vivian nagyon szorosan követte őket, és néha még meg is előzte valamelyiküket. De a végén, igaz, hogy csak az utolsó métereken Seb egy kis előnyre tett szert és elsőként ért célba.

Megkönnyebbült.

Észre se vették, hogy a verseny közben nézőjük érkezett. Nico elmosolyodott, mikor látta Seb győzelmét. Sajnálta, hogy ennyire ellenfélnek tartja a két srác egymást. De egyiküknek se tilthatta meg a versenyzést, és be kellett látnia, hogy mindketten tehetségesek voltak.

-          Gratulálok!- mondta Vivian, miközben levette a sisakot.- De mindketten jók voltatok!

-          Kösz.- válaszolta mosolyogva Seb.

-          Azért ne lelkesedj annyira, lehet, hogy a gokart pályán te vagy a jobb….de ez nem egy forma1-es pálya!- emlékeztette Dani rá.

-          Mi van, nem tudsz veszteni?- kérdezte vigyorogva Seb.

-          Tudok…csak nem szeretek…- mondta komoran Dani.

-          Srácok!- lépett közéjük Nico.- Ne csináljátok ezt!- kérte komolyan.

-          Á, apa! Micsoda véletlen, hogy itt vagy.- jegyezte meg kissé gúnyosan Seb.

-          Seb, kérlek!

-          Na jó, most törleszthetsz.- ajánlotta Seb.

-          Hogyan?- érdeklődött Nico.

-          Ha maradsz versenyezni.- jelentette ki Seb.

-          Oké, rendben….ha veszteni akarsz.- válaszolta elmosolyodva Nico.

-          Azt majd meglátjuk!- vigyorgott Seb.

-          Srácok, nekem mennem kell! Ügyesek legyetek!- kérte Vivian, majd Nico csókja után el is sietett.

-           Nekem is dolgom van.- jelentette ki Dani, és elindult az anyja után.

Kettesben maradt Seb az apjával.

-          Na, ketten maradtunk.- állapította meg Nico.

-          És így már nem jó a verseny?- kérdezte Seb provokálva az apját.

-          De, nekem így is megfelel.- állapította meg Nico, azzal elindult átöltözni.

Pár perc múlva már a pályán voltak.

-          Győzzön a jobbik.- mondta Seb mielőtt lecsukta volna a sisakja rostélyát.

Nico ezt nem vette sértésnek, de gyanította, hogy nehéz dolga lesz, mert ki tudja mikor ült utoljára versenyautóban.

Kialudtak a lámpák és ők elindultak. Seb rögtön az élre tőrt, de az apja is tudta követni a tempóját. Sokáig haladtak így egymás mögött, majd Nico lassan kezdett leszakadni tőle. Már Seb látómezején kívülre került, és körökön keresztül nem is bukkant fel mögötte, majd mintha a semmiből érkezett volna, már újra a srác mögött volt, lassan be is érte őt. Egymás mellett autóztak az egyenes szakaszon, de a kanyarnál Seb túl merész volt így megpördült, de vissza tudott még térni a pályára. Csak az előtte lévő pályára koncentrált és próbálta a legtöbbet kiautózni a gépből, így sikerült neki visszazárkóznia. Mire Nico már biztonságban érezte volna a helyzetét újra megjelent a fia gokartja a tükörben. „Apja vére.”- gondolta magában, majd gázt adott. De minden igyekezete ellenére Seb újra befogta őt, és most nem hibázott. Megelőzte az apját. Nico hiába küzdött tovább, már nem tudta elvenni a győzelmet tőle.

Seb és Nico is elégedetten szálltak ki a gokartból.

-          Úgy látszik, kijöttem a gyakorlatból….- magyarázta Nico a fia felé tartva.

-          Ezt vehetem gratulációnak?- kérdezte kötözködve Seb.

-          Természetesen….látom, sokat fejlődtél, mióta utoljára gokartoztunk.- jegyezte meg Nico.

-          De hisz az legalább 10 éve volt. –mondta a fejét csóválva Seb.

-           Oké. Tudom kevés időt szántam rád azóta.- ismerte be az apja.

-          De kösz, hogy most volt időd rám!- köszönte meg Seb.- Ja, és tényleg nem vagy már a régi!

-          Hát ezt nem kellett volna!- mondta tettetett felháborodással az apja.

Már jókedvűen gratuláltak egymásnak, és jó érzésekkel indultak vissza a házba.

Seb végre újra az apjának érezte Nicot, és Nico örült, hogy jókedvűnek látja a fiát.