10 óra lesz 5 perc múlva. Catherine és Heikki arra próbálnak rávenni, mondjam el, mit szeretnék tetováltatni. Semmit nem húztak ki belőlem. Pontban 10-kor csengettek. A bátyám és a legjobb barátnőm jött értem. Egyből el is indultunk. A külvárosban álltunk meg egy szalonnál. Bementünk, Tobias beszélt néhány szót a pasassal, majd a függöny mögötti terembe léptünk. Egy tökéletes tetkószalon volt.

-Tobi! De örülök neked!- jött ki a pult mögül egy barna hajú csaj és megölelte a bátyám.

-Hoztam magammal még 2 embert. Ő a feleségem, Sonja.- mutatott barátnőmre.

-Szia! Örülök, hogy megismerhetlek! Sokat hallottam már rólad.- mondta és adott egy puszit neki.

-Ő pedig az imádott kishúgom.- nézett rám, majd vissza Katre, akinek elállt a szava.- Tudom, hogy mit meséltem, de kiderült, hogy ő túlélte a balesetet és miután megtudta, hogy ki is ő, hazajött.

-Nem semmi egy család vagytok!- ámuldozott.- És? Kinek kell tetkó?

-Nekem. És nem is egy.- mosolyodtam el és felvázoltam a terveimet neki. A többiek csak bámultak. Kat kért néhány órát, hogy megrajzolhassa az első művet. Amíg ő alkotott, mi elmentünk egy pizzériába kajálni.

-Ha Kimi ezt megtudja…- nézett rám Tobias.

-De Kimi nem tudja meg.- vettem magam elé egy szelet pizzát.

-Miért? Előbb vagy utóbb meg kell mondanod neki.- vett el ő is egyet.

-Tudom, de majd elmondom akkor, mikor együtt leszünk. Addig nem kell tudnia róla. És te sem mondod el, ugye?- pillantottam rá.

-Nem, nem mondom el.- hajtotta le a fejét.

-Ha már Kiminél tartunk, van egy ötletem vele kapcsolatban.- szólalt meg Sonja is.

-Milyen ötlet?- fordultam felé.

-Azt mondtad, hogy azt szeretné, ha pasiznál. Hát én kerestem neked egy pasit, aki biztos nem fog beléd szeretni és aki tuti, hogy nem akar lefektetni.- mosolygott.

-Van a világon ilyen is?- ironizáltam.

-Egy régi ismerősről lenne szó, akinek van barátnője, de nyitott kapcsolatban élnek, és azt mondta, hogy ez teljesen belefér. Gondoltam, megemlítem.

-Mégis hogy hívják? És hogy néz ki?- tettem úgy, mint akit nagyon érdekel a téma.

-A neve Fredrik és most lépett be az ajtón.- nézett a hátam mögé. Én is arra fordultam. Egy magas, sportos, barna hajú, jól öltözött férfi tartott felénk. „Nem is rossz.”- morfondíroztam.

-Sziasztok!- mosolygott ránk és le is ült.- Sonja! Mesélj nekem, mi lenne a feladatom.

-Féltékennyé kellene tenni Hannah nagy szerelmét.- mondta egyszerűen a nő.

-Az nem lesz nehéz. De csak ha együttműködsz velem.- nézett rám a férfi.

-Persze, ez egyértelmű.- bólintottam. Nagyon reméltem, hogy a tervünk össze fog jönni és hamar visszakapom az én „nagy szerelmem”. Rajtam nem fog múlni, az biztos. Fredrik ott maradt, amíg meg nem kajáltunk, majd számot cseréltünk és mondtam, hogy majd hívom, ha szükség lesz rá. Tobiassal és Sonjával visszamentünk Kat-hez, aki hozzákezdett az első tetkómhoz. Be kell vallanom, szörnyen fájt, de megérte.

-Jobb, mint amilyennek elképzeltem.- néztem a művét a bal alkaromon.

-Remélem, a többi is így fog sikerülni.- állt meg mellettem.

-Biztos vagyok benne! És köszönöm!- öleltem meg.

-Akkor várlak vissza 2 nap múlva.- engedett el és elindultunk haza. Otthon persze Heikki egyből mellettem termett. Percekig csak bámult szótlanul.

-Tudod, hogy ezt nagyon el kell rejtened, ugye?- mutatott a műre.

-Persze, hogy tudom. Nem szándékozom mindenkinek mutogatni. Máshol is meg tudják nézni.- vettem fel egy pulcsit, hogy ne akarják minden percben a tetkóra terelni a szót. Tudtam, hogyha a másik 2 is elkészül, akkor leszek csak nyugodt. De mindenért meg kell dolgozni, jelen esetben tűrni kell a fájdalmat. De én erre is képes voltam, csak hogy a céljaimat elérjem. Tudtam, hogy ezek örök életemre velem maradnak, de abban is biztos voltam, hogy nem fogom megbánni egyiket sem, hisz a szerelem, a ragaszkodás, a sok segítség és az élet az alkotók. Az élet, amelyet irányítanom kell, ha boldog akarok lenni. És nem fogok visszaretteni egyetlen akadálytól sem, mert akadályok nélkül nem lenne szebb a boldogság.