Lucy boldog volt, határtalan szabadságot érzett a lelkében miután szeretkeztek és egymás ölelésében feküdtek az ágyon.

- Ez volt a mi szobánk régen mikor még gyerekek voltunk – mondta Peter miközben simogatta a lány hátát.

- Szóval itt nőttetek fel. Mesélj nekem a gyerekkorotokról.

- Hát már mindenkit ismersz csak a szüleinket nem. Sajnos már nem is ismered meg őket anya rég meghalt, apa pedig pár éve. Maggie születése után elváltak. Apa érdekes ember volt mikor még mi kicsik voltunk minden szép volt. De ahogy nőttem úgy láttam át a cukros mázon, hogy anya csak tűr apa mellett. Míg a húgaim kicsik voltak addig tűrtünk, nem lázadtunk. De aztán már nem lehetett tovább nézni amit anyával csinál. Chris volt aki legelőször ellent mondott. Apa be volt rúgva és meg akarta verni anyát. Chris közéjük állt és kapott egy nagyot. Aztán Chris visszaütött és jól ellátta apa baját. Mi már akkor értünk haza mikor apa a földön hevert véresen, Chris minden holmiját összepakolt és útra kész volt. Anya könyörgött neki hogy ne menjen el, de Chris hajthatatlan volt. Mattékhez költözött és a zene mellett a kikötőben meg egy vendéglőben dolgozott. Csak azután jött vissza hogy apa elment. Ő még 4 évig élt velünk aztán Maggiet is meg akarta verni, de Patrickkal nem hagytuk. Én lefogtam Patrick meg összepakolta a dolgait és elkergettük. Már akkor el kellett volna mikor Chris elment. Azt hiszem Chris akkor lett felnőtt, és többé már nem tudott gyerekként viselkedni. Visszaköltözött hozzánk, de már minden más volt mint rég. Chris már nem úgy tekintett ránk mint a családjára, szerintem valami elveszett benne akkor mikor megverte apánkat. Volt hogy napokra eltűnt, néha egy egy csajjal jött vissza, néha mint egy roncs. Szétdrogozta magát, sokat veszekedtem vele, és miután összejött neki a zenekar meg befutott végleg elköltözött ebből a házból. És azóta nem beszéltem vele, hogy feleségül vette Susant.

- Hát ez egy szomorú történet. – mondta Lucy.

- Igen de ezek is mi vagyunk, és örülök neki hogy végre kibékültem vele, és hogy megtaláltalak téged.

- Én nem is tudtam Susanról meg Lillian Jeanről.

- Miután feleségül vette Vickyt nem is látta őket.

- Kérdezhetek valamit? Te ugye szerelmes voltál Susanba?

- Igen akkor rég elválaszthatatlanok voltunk. Egyidősek és mindet együtt csináltunk. Reménytelenül szerelmes voltam, de Chris végül gyorsabb volt. Eleinte azt hitem, hogy csak játszik vele, de mikor összeházasodtak belenyugodtam az egészbe. És ő képes volt 14 év házasságot csak úgy félresöpörni.

- Még mindig szereted?

- Nem, már csak barátok vagyunk, és végül is Lillian Jean az unokahúgom. Már csak téged szeretlek. – mondta a férfi és megcsókolta a lányt. Egymást ölelték és úgy pihentek egymás mellett. És így teltek a napok a seattlei házban, mikor aztán Peter megszólalt az egyik este.

- Mikor utazunk el a nászútra? – kérdezte ahogy bámulták a kandallóban pattogó tüzet.

- Nem tudom, nekem itt annyira jó, nem akarok menni sehova.

- Pedig igazán utazhatnánk, jó lenne kicsit világot látni, és azt hallottam hogy a termálvíz. És jót tenne az öreg csontjaimnak.

- Hát nemtom, de ha most azt mondod magadról, hogy vén csont vagy megismertelek volna fiatalon, mikor még fitt és friss voltál. – mondta Lucy és megcsókolta a férfit. Úgy éltek a házban mint egy boldog gerlepár, csókolóztak, és szeretkeztek, jókat ettek és megint szeretkeztek. Peter elintézett mindent az utazással kapcsolatban., és január 31.-én indultak. Prágába érkeztek és ott már taxi várta őket amit a szállodából küldtek értük, hogy a legkényelmesebb legyen az utazásuk.

- Anyám ez egyszerűen gyönyörű. – mondta Lucy mikor kiszállt a kocsiból és meglátta a szálloda bejáratától elé táruló tájat. Maga a város a egy völgykatlanban épült ki, a szálloda ahol lakni fognak pedig a város fölé magasodó hegy oldalában épült. Majd megfordult és meglátta a hotelt és nem bírt betelni a látvánnyal. – ez csodaszép. – mondta és belekarolt a férje karjába, majd kéz a kézben sétáltak fel a lépcsőn. A boy behozta a csomagjaikat, ők pedig a recepciós pulthoz mentek

- Jó napot Peter Cornell névre van foglalásunk. – mondta Peter

- Önöknek is jó napot, üdvözöljük szállodánkban önöket. – közben már kereste is a szoba kulcsát. Lucy a mennyezeti freskókat bámulta és csak arra tudott gondolni, hogy még sosem volt ennyire boldog. Miután megkapták a mágneskártyát a boy után mentek a lifthez és meg sem álltak az 5 emeletig. Ahol aztán Peter ajtót nyitott Lucy lépett be elsőnek a szobába és megint csak elállt a lélegzete a csodálkozástól. Peter adott néhány cseh koronát a boynak. Nem nagyon ismerte ki magát a pénzben lehet hogy kicsit többet is adott a kelleténél, mert a srác nagyon vigyorgott mikor megköszönte.

- Istenem annyira boldog vagyok. – mondta Lucy ahogy a teraszra lépett. – Gyere ki ezt látnod kell. – kiabált be Peternek

- Eszemben sincs, nagyon magasan vagyunk. – mondta a férfi.

- Nem mondod komolyan hogy  tériszonyod van. – kezdte heccelni a lány.

- Ez nem vicces és szépen kérlek gyere be, mert féltelek.

- Pedig komoly terveim volta a teraszon. – mondta a lány kaján vigyorral az arcán.

- Minden más helyet kipróbálhatunk de a teraszra nincs az az isten hogy kimenjek

- Még akkor sem ha egy szál bugyi lesz rajtam. – mondta a lány és visszalépett a teraszra és elkezdett vetkőzni, ahogy ő lassan szabadult meg a ruháitól úgy  kezdett el hullani a hó, és fog vacogtató hideg volt odakint.

- Ne légy gyerekes, hideg van és azt szeretném hogy be gyere.

- Vigyél be. – mondta a lány és tényleg már csak egy bugyi volt rajta, és már akármennyire is fűtötte a szenvedély érezte hogy nagyon hideg van odakint. Aztán egyszer csak Peter óvatos léptekkel kimerészkedett az ajtón, összeszorította a fogát és nagyon koncentrált. Mint a kötéltáncosok, akiknek a kötélen kell átkelniük. A karjaiba kapta a lányt és bement vele a jó meleg szobába.

- Te teljesen meg vagy veszve.

- És te ezt szereted bennem. – mondta a lány nevetve

- Akkor sem jogosít fel arra hogy csak így játszadozz velem. – mondta Peter ingerülten.

- Ölelj magadhoz, kérlek. – mondta Lucy és a férfihoz bújt. – Sajnálom. – suttogta halkan, és a férfi mellkasára hajtotta a fejét

- Tudnod kell hogy nekem te vagy a legfontosabb, és hogy az életemet is odaadnám a boldogságodért. És valamit most ígérj meg nemek, ha meghalok akkor te megkeresed a boldogságot.

- Ne mondj ilyeneket.

- Elizabeth kérlek figyelj rám, és ígérd meg hogy ha én már nem leszek akkor újra szerelmes leszel. Nekem ez nagyon fontos, hallanom kel hogy megígéred.

- Rendben ígérem, de akkor te is ígérd meg hogy még sokáig velem maradsz. - Peter nem szólt semmit, csak még szorosabban ölelte magához a lányt. Érezte hogy megfeszül a teste a fájdalomtól, és tudta, hogy már nem sokáig tudja titkolni a lány előtt a dolgot.

- Emberek megjöttem. – szólalt meg Tim ahogy belépett a házba. Semmi választ nem kapott. – Hahóóó, van itthon valaki? – szólongatta az otthoniakat, de semmi válasz. Biztos odakint vannak a kertben, hiszem szép idő van ahhoz képest hogy február eleje van. Tim maga érkezet Chrisékhez, Monique nem kísérte el, mert nem szívlelhette Vickyt. Tim pedig jobbnak látta ha a két nő inkább nem találkozik egymással. Tim a nappalin keresztül a teraszra ment, és onnan már látta a kert végében játszó gyerekeket. Vicky egy székben ült és meghitten beszélgetetett Chrissel. Ezt nem hiszem el, csak néhány napik nem nézek ennek a süttyőnek a körmére, és megint bedől ennek a nőcskének, mérgelődött magában Tim. – Sziasztok. – köszönt újra hangosan, és akkor már mindenki rá figyelt.

- Hello haver, rég láttunk errefelé. – mondta Chris ahogy adott egy pacsit Timnek, és megölelte.

- Hát mi tagadás kicsit elhanyagoltunk egymást. – mondta és a szeme sarkában látszott hogy nem nézi jó szemmel az újra kibontakozó románcot Chris és Vicky közt. Ezt Chris is észrevette, de nem szólt semmi.

- Hozhatok valami frissítőt? – kérdezte Vicky kedvesen.

- Egy hideg sör jól esne. – Álszent ribanc állapította meg magában Tim.

- Mi szél hozott felénk?

- A városban voltam és kiürítettem a postafiókjainkat. Gondoltam elhozom a tiédet is.

- Á rendes vagy, én már el is felejtettem, hogy nekem ilyen is van.

- Látszott, ahogy kinyitottam beterített a sok rajongód levele. – azzal Tim átadott Chrisnek vagy 50 levelet.

- Anyám mire ezt mind kivégzem megőszülök.

- Az kell neked. De idesüss én mit kaptam. – azzal előkapott egy képeslapot.  Lucy írt a nászútról.

- És mit? – kérdezte Chris félvállról, közben a levelei közt kutatott, hátha ő is kapott egyet Lucytól. Meg is találta a halom közepén, de amikor megfordította, nem Lucy gyöngy betűi voltak rajta, hanem Peter szálkás írása.

- Na látom azért neked is küldtek. Az enyémen ez áll. „Kedves Tim! Itt minden csodálatos, élvezzük egymás társaságát. A hely gyönyörű, az idő kiváló, a sör finom, mi meg csak habzsoljuk az élvezeteket. Puszillak! Peter is üdvözöl.  Lucy, és Peter.” – Tim felolvasta a levelet, és mosolyra húzódott a szája. – Ezek szerint jól el vannak. Neked mit írtak?

- „Drága öcsi! Még sosem voltam ennyire boldog és ezt csak neked köszönhetem, mert ha  te nem vagy sosem találkoztam volna Elizabethtel aki maga a földre szállt angyal. Csehország csodálatos, már amennyire elmondható ez abból, amit láttunk, mert amióta megérkeztünk a szállodába el sem hagytuk a szobát. Hihetetlen, megőrülök, imádom, szeretem. – olvasta Chris és ahogy a szavak elhagyták az ajkát egyre rosszabbul érezte magát, hogy lehetett ekkora marha. Hogy engedhette hogy ez megtörténjen, Lucy soha többé nem lehet az övé, de annak viszont nagyon örült, hogy Peter ennyire megváltozott, ebből a néhány leírt szóból látta hogy a bátyja élete gyökeresen megváltozott és hogy most már talán ő is boldog lesz.

- Na mondhatom szépen vagyunk, ezek jól egymásra találtak. – állapította meg Tim.

- Hát igen, és tudod mit, örülök neki, hogy boldogok. – mondta Chris és megfogadta hogy beletörődik a sorsába, hogy elvesztette a lányt. – Gyere menjünk be. – azzal fogta a többi levelet és elindult befelé. Sem ő sem Tim nem vette észre hogy egy boríték leesett a szék mellé. Egy boríték amire a címet újságból kivágott betűkből ragasztották fel.