- Elizabeth, arra gondoltam, hogy mi lenne ha még nem mennénk haza, hanem utazgatnánk kicsit Európában.

- Hát én benne vagyok, bár Amerikát szívesebben megismerném Európából már majdnem mindent láttam.

- Akkor majd mindent megmutatsz, ami neked tetszett és utána meg majd én neked Amerikát.

- Oké tetszik az ötlet, de akkor nem csak a szállodák ablakából fogjuk bámulni a tájat.

- akkor innen mehetnénk Bécsbe, aztán Berlinbe, majd Párizsba és onnan Londonba, majd haza.

- Jó kis terv, látom te már mindent kigondoltál.

- hát megvallom őszintén, hogy arra gondoltam épp március 2.-án lennénk Londonban. – Lucy szíve nagyot dobbant, Jézus 2.-a Chris akkor lép fel Londonban. – És Chris ott lép fel, és esetleg meglephetnénk őt. Mit szólsz hozzá?

- Ha te szeretnéd meghallgatni az új számokat akkor én nem ellenkezem.

- Kíváncsi vagyok hogy mit alkotott az én kis öcsém.

- Szerintem csúfos véget ér majd ez az imidzs váltás.

 Míg Timnél laktam volt szerencsém az új dalokhoz, és hát elég hogy is mondjam brokigyanúsak. – mondta a lány egy fancsali vigyorral az arcán.

- Annyira szarok?

- Hát nem Soundgarden az tuti.  Na de is fecséreljünk több szó a tesókádra, mert vannak fontosabb dolgok is mint Chris új albuma.

- Pontosan, fel is hívom a recepciót hogy foglaljon nekünk szálást Bécsben.

- ÁÁÁ, nem pont erre gondoltam. – mondta Lucy és Peter fejéhez vágott egy vánkost.

- Nyugi, ne aggódj mindenre sort kerítünk. – mondta a férfi és visszarakta a kagylót a helyére, majd Lucy után eredt. Hamar eltel a néhány nap amit Karlové Varyban töltöttek. Prágából Bécsbe repültek, és elfoglalták a szálláshelyüket. Majd a nyakukba vették a várost.

- Szeretném megnézni a Schönbrunnt.

- Rendben, bár tudnod kell, hogy most nem lesz olyan csodás látvány mint tavasszal, vagy nyáron mikor virágba borul az egész kert, és illatoznak a fák, és csiripelnek a madarak.

- Nem számít lényeg, hogy te velem vagy és majd mesélsz nekem arról, milyen is a park tavasszal.

-  Egyszer majd újra eljövünk mikor nyár lesz és mindent újra megnézünk. – mondta Lucy és még szorosabban hozzábújt Peterhez, és úgy sétáltak át Schönbrunn parkjain, majd onnan a Ringstrassera mentek, és megcsodálták az összes patinás épületet, a Parlamentet, az Operaházat és a többi csodálatos épületet. Majd visszamentek a szállodába, megvacsoráztak és utána lepihentek. Peter nagyon elfáradt a sok sétában. El is nyomta őt az álom. Másnap az egész napot a szállodában töltötték, pihentek, estére viszont úgy döntöttek, hogy megnéznek egy előadást az Operában. Épp az Aidat adták. Lucy az utolsó felvonást végigsírta.

- Nagyon szép előadás volt, csak kár hogy egyetlen szót sem értettem belőle. – mondta Peter.

- Én sem, de annyit tudok, hogy a határtalan életen túli szerelemről szól, hogy bármi történjék is a szerelem megmarad. – kéz a kézben sétáltak vissza a szállodába, de egész úton nem szóltak egymáshoz semmit.  Egy hetet töltöttek Bécsben, és onnan Berlinbe utaztak. Megnézték a Tévétornyot ami Berlin legmagasabb épülete és tökéletes kilátás nyílik egész Berlinre. Lucy rá tudta venni Peter hogy odafönt vacsorázzanak az étteremben és megnézzék a város éjszakai fényeit. Majd Berlinből Párizsba utaztak, az idő nem volt valami fényes. Esett de az utazókat az sem akadályozta meg a városnézésben. Az első az Eiffel torony volt.

- Muszáj felmennünk oda? – kérdezte Peter viszolyogva

- Igen, meglátod gyönyörű lesz. – Lucy tudta hogy Peter nagy nehezen de leküzdi majd a tériszonyát, és igaza volt a látvány mindenért kárpótolta. Ismerte Párizst mint a tenyerét, de idefentről minden olyan más volt, minden olyan parány, törékeny és gyönyörű. Lucy szemei megteltek könnyekkel.

- Kicsim te sírsz, mond mi a baj?

- Semmi, csak elfogott valami furcsa érzés, és elszomorodtam. Nem tudom hogy miért de nagyon furcsán érzem magam, kimondhatatlan szavak égnek a lelkemben.

- Kicsi lány, gyere menjünk vissza a szállodába, látom rajtad hogy el vagy fáradva.

- De még annyi mindent meg akartunk ma nézni.

- De ez nem a maratoni futás, még rengeteg időnk van. Most viszont pihenned kell, szörnyen nézel ki. – és ez volt az igazság, sápadt volt, remegett és ziláltan kapkodott levegő után. Peter nagyon megrémült, nem tudta hova tenni ezt a hirtelen jövő rosszullétet. Lucy az ájulás határán volt, még mindig levegő után kapkodott, de még észnél volt, Peterbe kapaszkodott és erőlködött, hogy el ne vessze az eszméletét. Hosszú óráknak tűnő pillanatok teltek el míg leért a lift a kijárathoz, Lucy már alig lélegzett. Peter parkoló felé indult a lánnyal és bízott benne hogy talál majd egy taxit.  

- Kicsim, mindjárt bemegyünk a kórházba és ott majd segítenek.

- Nem akarok kórházba menni.

- De rosszul vagy, és ott majd segítenek.

- Nincs semmi baj, csak szerintem felment a vércukrom.

- akkor ez végképp nem vicc. – azzal Peter nem tűrt ellenvetést, leintett egy taxit és megkérte a sofőrt hogy vigye őket a legközelebbi kórházba. Felpörögtek az események, megérkeztek a kórházba Peter nagy nehezen elhebegte hogy mi történt, és hogy Lucy szerint magas a vércukra. A doki elejtett egy megjegyzést franciául, hogy egy újabb okos beteg.

- Ezt kikérem magunknak, a feleségem diplomázott patológus, szóval kicsit talán ért hozzá. – vágta rá ingerülten Peter.

- Akkor is esetleg ha engedné szeretném megvizsgálni. – mondta a doki. – Teljes vérkép és vizeletvizsgálatot kérek. – Lucy már alig lélegzett, intett a dokinak, hogy hajoljon közelebb, próbált kipréselni magából néhány szót de csak hangtalanul formálta ajkaival a szavakat, ekkor a doki megérezte hogy erősen aceton szagú a lehelete. – azonnali C peptin- szintmérést is kérek. A gyors teszt kimutatta, hogy a C peptin teljesen hiányzik Lucy véréből.

- még időben elkaptuk a betegséget és megúsztuk a ketoacidózisos kómát. De tudniuk kell hogy a cukorbetegség elég súlyos változatával állunk szemben, mindennapi inzulinadagolásra lesz szükség a bőr alá.

- De ezzel lehet együtt élni? – kérdezte Peter.

- Igen természetesen, csak odafigyelésre pontosan betartott diétára és sok mozgásra, egészséges életre lesz szükség. Most a nővér beköti az infúziót, mert pótolni kell a folyadékveszteséget, és ezentúl arra is oda kell figyelni, hogy sok folyadékot igyon a hölgy, és kerülje a szeszes italok fogyasztását. Most esetlek ha elkísérne az irodámba ott megbeszélnénk a további részleteket. – mondta az orvos. Peter nehéz szívvel de ott hagyta Lucyt a nővérrel, aki beadta neki az életmentő inzulint. Lucy bátorítóan mosolygott a férjére aki rémülten nézett rá.

- Nem lesz semmi baj. – suttogta a lány halkan

- Tudom. – mondta Peter is az ajtóban várakozó orvos után ment.

- Kérem foglaljon helyet. Nos arról van szó, hogy a feleségének naponta szüksége lesz az inzulin injekcióra. Én most csak maximum 2 hétre való adagot írhatok fel, utána mindenképp fel kell keresnie a saját orvosát.

- Doktor úr mi Amerikában élünk és ugye ez nem okoz majd gondot hazafelé.

- Kérem ne aggódjon semmi gond nincs, mindenképp ki tudom írni a kéthetes adagot, de egyetlen nap sem maradhat ki.

- Ezt megértettem, és meddig kell a kórházban maradnia?

- Szerintem holnap délelőtt el is hagyhatja a kórházat.

- rendben és nagyon szépen köszönöm a segítségét. De ha nem haragszik akkor szeretnék visszamenni a feleségemhez.

- Csak nyugodtan és ha bármi kérdése lenne akkor csak bártan forduljon hozzám. – mondta az orvos és a kezét nyújtotta. Peter viszonozta a gesztust és kezet ráztak. Visszament a szobába ahol a lány már maga volt, és aludt. Olyan békés volt az arca, olyan távoli. Peter attól félt ha nem érinti meg akkor tovaröppen és eltűnik. Megsimította a lány fakó arcát, aki kicsit megrezzent az érintéstől. Peter magát okolta mindenért, észre kellett volna vennie, hogy baj van. Arra tudott csak gondolni, hogy magához láncolta ezt a fiatal lányt, mert voltak pillanatok mikor irigyelte hogy ő még fiatal, és egészséges, most meg itt fekszik az ágyban meggyötörten, és csak arra tudott gondolni, hogy ő okozta Lucy baját, az irigysége miatt lett beteg. Azt viszont nem élné túl ha elveszítené őt. Csak nézte az alvó lányt majd maga is elaludt. Reggel arra ébret hogy Lucy szólongatja.  

- Peter ébresztő, már minden rendben, mehetünk haza. – Peter azt sem tudta hol van, mikor kinyitotta a szemét akkor jött rá hogy mi is történt az elmúlt 15 órában

- Kicsim jól vagy?

- Persze, ez nem betegség, ez csak egy állapot és ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. - mondta Lucy már útra készen. – De most menjünk a szállodába.

- Látom, már kész is. – lépett be a doki a szobába.

- Igen, szeretnék minél előbb elmenni innen. Nagyon nyomaszt a kórházi hangulat.

- Még csak annyit szeretnék mondani, hogy majd odahaza mindenképp szerezzen be egy vércukorszintmérőt.

- Rendben, és mindent köszönünk. – azzal Lucy és Peter elhagyták a kórházat. Lucy sosem volt még beteg, csak mikor szült akkor volt kórházban, de a terhessége is gond nélkül zajlott. Tegnap viszont nagyon megijedt hogy nincs tovább és hogy mindennek vége. Még nem akart meghalni.

- Elizabeth szeretném ha azonnal hazautaznánk.

- Peter erre semmi szükség. Nyugodtan maradhatunk, nem lesz semmi baj. Meg amúgy is annyira vártad a találkozást a tesóddal, én meg a gyerekekkel. Remélem itt lesznek, mert nagyon hiányoznak a kicsik.

- Rendben, de akkor is vigyáznod kell magadra.

- Ne aggódj pontosan tudom mivel jár az inzulinfüggő diabétesz. – a következő néhány nap teljes békében telt, sétáltak és megnézték a város látványosságait. A Diadalívet, a névtelen katona sírját, a Notre Dame-ot, a Louvret, végigsétáltak a Champs Élysées-en. Aztán február 28.-án indultak Londonba. Peternek sikerült kideríteni, hogy Chrisék melyik szállodában szállnak meg mikor visszajönnek Berlinből, és ők is ott szálltak meg. míg várták Chris fellépésének napját addig bebarangolták Londont.