Elérkezett a nagy nap. Lucy tudta hogy szerelmes Peterbe, de azt is tudta, hogy Chris sem közömbös a számára. Nem tudott felkészülni a találkozásra. El sem tudta gondolni, hogy milyen hatással lesz rá a színpadon éneklő férfi. Kicsit ideges volt, és Peter lelkesedése sem javított az állapotán.

- Minden rendben? – kérdezte Peter aggódva.

- Igen, minden okés, csak kicsit furcsán érzem magam. – Lucy tudta hogy szemétség az izgatottságát a betegségével álcázni, mert tudta hogy Peter nagyon aggódik érte.

- Ha akarod akkor ne menjünk sehova. – ajánlotta fel a férfi.

- Nem dehogy, csak elfelejtettem beadni az inzulint.

- Jézus, Elizabeth azt nem feledheted el. – és valójában nem is felejtette el, csak valamire rá kellett fognia a rosszul létet. Azt tervezte, hogy majd bemegy a fürdőbe és eljátssza, hogy beadta magának, de ezt nem tehette mert Peter kezébe vette a kis dobozkát amiben a fecskendők voltak.

- Mutasd a combod. – adta ki a parancsot a lány pedig megadóan felhúzta a szoknyája alját. A férfi beleszúrta a rövidke tűt a lány bőrébe és beadta neki az inzulint. Lucy tudta hogy baj lesz belőle, de hát magának köszönheti. De majd csak megoldja valahogy. Aztán Peter megcsókolta a lány combját, és egyikük sem tudott parancsolni a vágyainak, és az lett a vége hogy elég rendes késésben voltak.

-  De legalább nem futunk velük össze a szállodában. – jegyezte meg viccesen Lucy ahogy rohantak a taxihoz.

- Hát van benne valami. – mondta Peter, és megállt egy pillanatra.

- Csak emlékeztetlek, hogy késésben vagyunk.

- Én meg csak arra szeretnélek emlékeztetni, hogy gyönyörű vagy és hogy szeretlek. – mondta Peter és ott a halban mindenki előtt forrón megcsókolta a feleségét. Lucy alig tért magához a csóktól, már robogtak is tovább. Beugortak egy szabad taxiba és megadták a címet. Egy családias hangulatú kis klubban lépett fel, alig több mint 250 ember előtt. A másik londoni koncert biztos sokkal nagyobb helyen volt, gondolta magában Lucy. Peter átadta a jegyeket, majd bementek a klubba. Ahol volt asztalfoglalásuk, Peter ment elől, és kézen fogva követte Lucy, Chris már a színpadon volt. Idegesen pillantott a most érkezőkre és kárhoztatta magát, hogy bár ne tette volna. Megismerte a bátyját és Lucyt, és a szíve nagyot dobban, milyen gyönyörű, és mekkora marha vagyok, hogy hagytam elmenni, mondta magában.

Anyám ez a pasi még mindig szívfájdítóan szép, gondolta magában Lucy ahogy meglátta Christ a színpadon a szokásos gombos farmerban, meg a legújabb Chester által tervezett VeCel cuccban, és össze volt fogva a haja, és nagyon észvesztő volt. Persze a fiúk is ott álltak mögötte a Chris Cornell Band.  Jó kis reklám, nevette el magát Lucy. És közben végig Christ bámulta. A férfi észrevette a lányt, és érezte a bőrén a tekintetét. Nem tudott ellenállni, és ő is visszamosolygott a lányra, és intett is neki. persze Peter is észrevette, és azt hitte hogy neki szólt miközben leöltek a helyükre ő is intett az öccsének. Chris  a Part of me című dallal indított és közben mögötte levetítették a hozzá tartozó klipet. Chris hangja átjárta a klubbot és mindenki fürdött a hangjában. Lucynak ez az egy szám nagyon tetszett az albumról, de a többit valahogy legszívesebben elfeledné.

- És végül hallgassátok meg a számot amit életem szerelmének írtam. – azzal a színpad mögül az egyik reflektort a nézőtér felé fordították. Lucy gyomra összeszorult, milyen szám mikor írta és kinek, hogy lehet hogy nem is hallotta Timnél ezt a dalt. A fénycsóva bejárta a közönség sorait és közben Chris énekelni kezdte a Never Far Away című dal, és közben a közönség felé indult. Lucy már tényleg nem tudta mit kezdjen magával. De Chris elsétált az asztaluk mellett, és akkor Vicky felállt a másik asztalnál. Szendén mosolygott és várta hogy Chris odaérjen, az utolsó szakaszt csak Vickynek énekelte, és végül, mikor vége lett a dalnak megcsókolta a nőt. Óriási tapsvihar tört ki a csók után. Majd Chris visszament a színpadra.

- Köszönöm a figyelmet az új album holnaptól kapható az üzletekben. – azzal integetett még a közönségnek, majd a színfalak mögé vonult, hogy felfrissítse magát. Alig 20 perc után megjelent először Vickyhez ment, majd kéz a kézben Peterék asztalához sétáltak.

- Sziasztok, nem is láttalak benneteket. – mondta Vicky mikor megpillantotta Lucyékat.

- Öcsi elég érdekes zenét csináltál.

- Merőben más.

- Hát, de most ez a divat, és elég jól is áll. – mondta Peter miközben kezet ráztak. – Üljetek le.

- Gyerekek is itt vannak? – kérdezte Lucy.

- nem ők a szállodában maradtak. – válaszolta Vicky.

- Mi lenne ha megünnepelnénk, hogy ilyen szépen összegyűltünk. – az asztalhoz intette a pincért. – egy üveg pezsgőt kérek, és 4 poharat.

- Csak 3-at. – mondta Lucy. – én nem iszom. – tette hozzá

- Mi van, csak nem terhes vagy? – kérdezte meg azonnal Vicky.

- Nem, Lucy cukorbeteg és nem fogyaszthat alkoholt. – mondta Peter, majd folytatta. – még mikor Párizsban voltunk akkor lett rosszul, és az ottani orvos megállapította hogy inzulinfüggő diabéteszben szenved. Szóval most erőteljes diétán vagyunk. De ugye azért én most megihatok egy sört.

- Persze, de ha megbocsátotok, akkor én most felkeresem a 2 betűs helyet.

- Menj csak nyugodtan. – mondta Peter és szemében megcsillant a szerelem. Chris tudta hogy nehéz lesz de nem szabad tennie semmit, mert még egyszer nem cseszheti el a testvére életét. Egyszer már elvette tőle a nőt akit szeretett, és most ő is megtudta milyen érzés is az, ha a nő akit szeret valaki mással van. Vágyakozva nézett Lucy után, de figyelmeztette magát hogy nincs hozzá joga. Lucy először a bárpulthoz ment, hogy megkérdezze merre van a mosdó.

- Bocsi, hol találom a mosdót? – kérdezte és akkor meglátta a pult mögött egy kis tálkában a sok kockacukrot.

- Ott hátul. – mutatott a színpad mögé a báros.

- Köszike, és kérhetnék egy kockacukrot? – kérdezte, és a pultos elég furán nézett rá.

- Persze tessék. – azzal az orra alá nyomta a tálkát, Lucy meg gyorsan kikapott belőle 2 szemet.

- Leesett a vércukrom és ilyenkor ez a leggyorsabb megoldás. – mondta, maga sem tudta hogy miért magyarázza meg mindezt. De tényleg ez volt a baj, leesett a cukra, mert kétszer kapott inzulint, és most minél előtt glükózt kell a sejtjeinek juttatnia. Jobb nem jutott az eszébe, csak amint belépett a mosdóba bekapta az egyik kocka cukrot és gyorsan elrágta, majd megnyitotta a csapot és ivott rá egy kis vizet. Az volt a szerencse hogy jól felőrölte a fogaival a cukrot és az gyorsan oldódott és fel is szívódott. Már érezte hogy jobban van, addig nem akart visszamenni míg teljesen jól nem lesz. Nem akarta hogy Peter aggódjon, mert biztosan észrevenné hogy valami baj van. Néhány percet még ott töltött majd határozott léptekkel indult vissza az asztalhoz.  

- Peter elmesélte hogy mennyi helyen jártatok a nászutatokon.

- Hát megnéztünk pár helyet Európában. – Lucy próbált jó képet vágni a társalgáshoz, de ez a fajta megjátszás sosem ment neki. – Ti meddig maradtok Londonban? – kérdezte Lucy

- Holnap reggeli géppel indulunk Los Agelesbe, és ti?

- Nem is tudom, én már szeretnék hazamenni, mikor kiderült hogy Elizabeth beteg azonnal indulni akarta, de aztán mégis úgy döntöttünk hogy ez a néhány nap még nem számít, de azt hiszem, hogy mi is holnap hazaindulunk, de mi a seattlei géppel.

- Tényleg hol laktok most? – kérdezte Chris.

- A nagy házban. – mondta  Peter és várta a reakciót.

- De rég voltam már ott. – válaszolta Chris nosztalgikus sóhaj kíséretében.

- Egyszer majd gyertek el megnézni bennünket. – mondta Peter.

- Oké, én benne vagyok.

- csak most egy ideig még utazgatunk odahaza is. Munka és szórakozás. Mattel begyűjtöttünk pár érdekes hanganyagot, és utána akarok nézni, hogy melyik csapattal lenne érdemes foglalkozni.

- Matt Cameron Mattel? – kérdett vissza Chris.

- Igen, vele kezdek bele az új projektbe. Nagyon jó hallása van az ifjú tehetségekhez, nem lesz nehéz dolgunk. Már csak kiadót kell keresni, de mindent a maga idejében. – Lucy látta Peter szemében a lelkesedést.

- És téged nem fog zavarni Peter munkája?

- Ugyan miért zavarna, azért mentem hozzá, mert jóban rosszban. És szerintem ez a jó része a dolognak, ha már itt nyafognák akkor mi lenne tovább. – mondta Lucy, kicsit ingerült volt, zavarta, hogy Vicky úgy bújik Chrishez. Tudta hogy nem tehet ellene semmit, és hogy ők mégis házasok, de egyszer Chris azt mondta neki, hogy már nem szereti a feleségét, és ahhoz képest most úgy néznek ki mint akik közt minden a legnagyobb rendben. Felfordult a gyomra ettől a megjátszott, képmutató bandától. Vagyis inkább csak Christől és Vickytől, mert Peter egy igaz ember. És főleg magát utálta legjobban, mert átveri a férjét. Hiába minden akarat nem tudja magát átverni. Még mindig Chris az akit szeret. – Peter kérlek menjünk vissza a szállodába, fáradt vagyok.

- Most hol szálltatok meg? – kérdezte Chris

- A London Mirrorban. – válaszolta röviden Peter és indulásra készen álltak az asztalnál.

- Mi is ott lakunk, esetleg akkor mehetnénk együtt. – na mondhatom ennél jobb hírt nem is kaphattunk volna gondolta Lucy. Már jártányi ereje sem volt és még végig kell jópofiznia a visszautat a szállodába. Egész idő alatt nem szólt semmit, csak némán ült a Chris által vezetett kocsi hátsó ülésén. Rossz kedve volt, de azért hozzábújt Peterhez és úgy aludtak el. Reggel korán ébredt és még a reggeli előtt összepakolta a dolgaikat. Egy felől bízott abban hogy a reggelinél nem találkoznak a sógoráékkal másfelől viszont szerette volna látni a kicsiket. Peter meglepődve látta az ajtó mellett elkészítette bőröndöket.

- Nagyon menni akarsz, ugye?

- Csak nem szeretem az utolsó pillanatra hagyni a dolgokat.

- Azért még megreggelizünk ugye?

- Persze. – miután Peter rendbe szedte magát a fürdőben, lementek a vendéglőbe.

- Lucy annyira hiányoztál. – mondta Toni mikor meglátta Lucy. Felé rohant és a nyakába vetette magát. – Ugye most már velünk maradsz?

- Hát sajnos nem lehet, mert mi most Pete bácsival hazamegyünk, de ígérem, hogy egyszer majd elviszünk magunkhoz, és akkor majd sokat leszünk együtt. – válaszolta Lucy a könnyeivel küszködve.