Lucynak nagyon nehezére esett látnia a két kicsit, szomorú volt amiért elszakadt tőlük. De most nem tudott mást csinálni, mint szomorúan a könnyeivel küszködve magához ölelni őket. Hiányoztak neki a törpék, de majd egyszer rábeszéli Peter, hogy vigyék el magukhoz a kicsiket néhány napra.  Csak nem lesz a férfinak ellene kifogása. Peter látta Lucyn hogy mennyire megszenvedte a kicsik hiányát. Eddig fel sem tűnt neki, csak most hogy újra a karjaiban tarthatta a két gyereket. Vajon miért ragaszkodik ennyire az öcse két gyermekéhez? Tette fel magának a kérdést. De racionális magyarázatot nem talált rá. El sem tudta képzelni, hogy vajon miért. Csak azt látta hogy szereti őket, és hogy a két kicsi is nagyon ragaszkodik Lucyhoz. Mondjuk azon viszont cseppet sem csodálkozott, hogy ennyire szeretik az élete nőjét. Mert Lucy volt élete szerelme, akiért mindent odaadott volna.  Aztán Vickyre és Chrisre tévedt a tekintete, és két ellentétes dolgot olvasott ki a két ember szeméből. Vicky bármennyre is próbálta leplezni, de kevés sikerrel járt, Peter gyűlöletet, megvetést és irigységet látott benne. Aztán Chris ő viszont tagadhatatlanul csodálta Lucyt. Peter még azt is megkockáztatta hogy még szerelmes a lányba. És hogy az, az együtt töltött éjszaka nem csak egy szerencsétlen baleset volt, hanem egy halálraítélt szerelem beteljesedése.  Peter átlátott a dolgokon. Tisztában volt vele hogy Lucy szíve minden szeretetével szereti, de nem szerelemmel. De azt is tudta hogy nincs joga követelőzni, mert nem tudja megadni a lánynak azt amit érdemelne. Az élete végéig tartó boldogságot. Ő is elszomorodott, eszébe jutott ami még rájuk vár, és ő önző módon magához láncolta Lucyt, aki semmit sem sejt arról, hogy az örök boldogság, amit egymásnak fogadtak, már csak hónapokig tart majd.  Mindannyiuknak megvolt a maga kis titka, de egyik sem tudta a másikról. De még ha tudták is volna akkor is mardosta volna őket a lelkiismeret, mert egy olyan ember ellen vétenek aki nem érdemli meg.

 - Amint az időnk engedi elviszünk magunkhoz benneteket, és akkor megismerhetitek a helyet ahol apátok felnőtt, megismerhetitek a családotok többi tagját, és megismerhetitek a testvéreteket is. – Peter tudta, hogy nem lett volna szabad elmondania, mert Chris titokban tartotta a kicsik előtt. Lehet hogy ő maga is legszívesebben elfeledné, hogy van egy 8 éves lánya, akivel már 4 éve nem találkozott. Peter érezte hogy felmegy benne a pumpa, mert még mindig enne volt a tüske a miatt hogy Chris elhagyta Susannt. Szemétnek tartotta, és megint ott tartott, hogy nem biztos hogy meg tud neki bocsátani.

 - Majd ha visszautaztunk mindent megbeszélünk. – szólalt meg Chris megelőzve a gyerekeket, hogy felesleges kérdéseket tegyenek fel.

- Menjünk. – mondta Lucy, amikor elengedte a két gyereket. Kérlelő tekintettel nézett Peterre, és a szeme azt súgta, hogy azonnal menni kell, mert különben baj lesz. És Peter ezt nem akarta, nem attól félt, hogy botrány lesz, hanem hogy Lucyt nagyon megviseli a dolog. Beteg volt, látszott rajta, hogy szenved, megviseli a betegsége. Peter nem kérdezett semmit, csak a kezét nyújtotta és szó nélkül, búcsú nélkül mentek vissza a szobájukba a csomagokért, majd kijelentkeztek. Míg a taxira vártak az előtérben megjelent a kissé feldúlt Chris.

- Mit gondolsz magadról? Azt hiszed neked mindent szabad.

- Ne kiabálj velem, egyszer úgy is meg kellett volna tudniuk.

- Ne játszd itt nekem az álszentet, úgy csinálsz mintha neked nem lennének titkaid, tudod mit egy képmutató senki vagy. – mondta Peternek. Na szép, gondolta magának P, már csak ez hiányzott neki, egy Chris aki kikelve magából jelenetet rendez. – Téged meg csak sajnálni tudlak. – mondta Lucynak. Nem fűzött hozzá többet, csak még egyszer végig nézett rajtok. A tekintete tele volt megvetéssel, meg valami kifürkészhetetlen, valami megmagyarázhatatlan. Lucy először, azt hitte düh, de aztán felismerte azt a csalódott tekintetet, mint mikor Tim kertében beszéltek az után az éjszaka után. Chris megfordult, és ott hagyta őket. Peter már épp szólni készült mikor Lucy megelőzte.

- hagzd, fáj neki az igazság, ne foglalkozz vele. A lényeg hogy mi itt vagyunk egymásnak és hogy a szerelmünk mindent kiír. – mondta Lucy, úgy hogy Chris minden szavát hallja. Minden egyes szó mardosta Chris lelkét. Még mindig szeretem, akármi is van még mindig ott van a szívemben. Hogy fogok tudni tőle menekülni. Tette fel magának a kérdést de a választ nem lelte sehol. Búsan lépett be a szobába ahol a felesége várta, még mindig azzal a megjátszott bászli arccal, amitől Chris a falra tudott volna mászni.

- Jól vagy? – kérdezte miközben hozzá akart bújni

- Nem, nem vagyok jól és hagyj békén. Rád van a legkevésbé szükségem. - mondta miközben ellökte magától a nőt.

- Te szerencsétlen még mindig azt a csitrit szereted, tudnod kell, hogy ő sosem lesz a tiéd. Ő már a tesóddal van. És most végre te is megtudod majd, hogy milyen az mikor valaki elveszi tőled azt akit a legjobban szeretsz.

- Ugyan tudod is te mi az, valakit igazán szeretni. – vágott vissza Chris. – El akarok válni. – mondta ki néhány perc csend után.

- Igen válni akarsz? – kérdett vissza Vicky. – Akkor közlöm veled, hogy a gyerekek velem maradnak, csinálhatsz akármit, olyan pert akasztok a nyakadban, hogy még Tim is belezöldül, és én nem leszek olyan tapitnya, mint Susann. Tőlem nem perled vissza a gitárjaidat. – fenyegetőzött Vicky.

- Tudod mit nem érdekelsz, és most tűnj el. Látni sem akarlak. – azzal kibökte a nőt az ajtón kívülre. – majd meglátta a két gyereket a másik szobában. Könny szökött a szemébe, ő nem ezt akarta, csak boldog akart lenni, de lehet neki nincs hozzá joga. Vicky dörömbölt az ajtón. Chris viszont nem engedte be, fogta a táskáját, kinyitotta az ajtót és Vicky kezébe nyomta. – Mehetsz. – azzal elbocsátotta. Vicky tudta hogy lépnie kell, és hogy Chrisnél már semmi esélye, és ha el akar valamit érni akkor lépnie kell. Egyenesen a reptérre ment és az első géppel haza is utazott. Kész terve volt a válással kapcsolatban. Mindent e fog vetni, hogya gyerekek nála maradhassanak, nem azért mert annyira szereti őket, hanem mert ezzel is majd évekig szipolyozhassa Chris. Ki nem állhatta a két kis dögöt, akik csak a vérét szívták, nyafogtak. Soha életben nem akart gyereket, de azt is tudta hogy ha valamit el akar érni Chrisnél akkor legalább egy fiút kell neki szülnie, mivel Toni kislánynak született így muszáj volt újra teherbe esnie.

- Sosem hagyom hogy elvegyenek tőlem benneteket. Mondta Chris és megölelte a két gyereket, akik megszeppenve álltak a szoba közepén. A gyerekek kicsit megnyugodtak, Chris azonnal hívta Timet.

- Mi van arc? – kérdezte Tim

- Elküldtem Vickyt,válni akarok, és most kell az a jó ügyvéd, nem akarom hogy nála legyenek a gyereke.

- Haver, ígérem, ha rajtam múlik akkor nem lesz gondod. Már rég el kellett volna válnotok.

- Tudom, és mindenben igazad volt. – mondta Chris keserűen

- Ne hogy most elkezdj nekem nyavalyogni. Több 100 kilométerre vagytok és én most nem tudok melletted lenni. Nehogy valami hülyeséget csinálj mert arra most semmi szükség.

Peter magát okolta mindenért.

- Gyűlölöm magam amiért ezt tettem vele. – mondta már otthon a házukban.

- Ne törődj vele. – mondta Lucy kicsit érdektelen hangon. Peter ezt kicsit máshogy fogta fel.

- Tudod ő a testvérem, és fontos nekem. - mondta Peter durván, és ott hagyta Lucyt. Pedig a lány hízelegni akart neki.

- Én nem úgy gondoltam, kérlek bocsáss meg. – próbált kedveskedni a lány, de Peter rideg volt és elutasító. – Miért vagy velem ilyen? – kérdezte Lucy a könnyeivel küszködve. Peter tudta hogy megbántotta a lányt és már meg is bánta amit tett

- Elizabeth annyira sajnálom, nem akartalak megbántani, csak annyira feszült vagyok.

- Én tudom, és én is sajnálom. – mondta a lány és odabújt a férfihoz. – Tudod hogy ez volt az első veszekedésünk. – mondta Lucy.

- És ezt valahogy meg kellene ünnepelnünk. – mondta Peter és akkor már Lucy is érezte ahogy a férfi ölében ült, hogy mire gondol. Lucy nem válaszolt semmit, csak a férfi kezét a felsője alá vezette majd lassan érzékien megcsókolta. Lucy egy pillanatra arra gondolt hogy ezzel a kapcsolattal valami aj van, ha egy veszekedés után egy jót szexelnek. Mert ami most köztük volt, nem nevezhető másnak csak puszta szexnek, és ha veszekedés és utána jó nagy szex akkor ezt már megette a penész. Úgy szeretkeztek mint még soha, az állati ösztönök lettek úrrá rajtuk. A nappali padlóján lettek egymáséi. Közben egy szenvedélyes tangó szólt a lemezjátszóból. A testük egybefonódott és így feküdtek egymás mellett.

- Szeretlek. – suttogta Peter a vágytól ziláló hangon, és újra szeretkeztek, de most más volt mint az előbb épp oly gyönyörrel átfűtött, szenvedélyes, mégis más, és új. Lucy még sosem érzett ilyen tiszta szenvedélyt, és azt akarta hogy sosem legyen vége. 0s újra és újra csak egymásé lettek, kifulladásig szerették egymás minden porcikáját. Reggel a padlón érte őket a seattlei nap reggeli sugara.

- Gyönyörű vagy. – suttogta Peter, halkan, mert Lucy még aludt, és nem akarta hogy vége legyen a varázsnak.

- Szeretlek. – mondta Lucy, és megcsókolta a férfit. – de azt hiszem hogy fel kellene kelnünk, mégsem tölthetjük az egész napot a nappali padlóján szeretkezve.

- Pedig el tudnám viselni. – mondta Peter

- Nekem is el tudnám képzelni, hogy mást sem csinálunk, de el kell mennem a dokihoz kiíratni az inzulint.

- De még kellene lennie legalább egynek. – Lucy érezte hogy elvörösödik.

- Összetört ahogy kicsomagoltam. – Jézus Lucy szánalmas vagy, hogy tudsz így a szemébe hazudni. Főleg egy ilyen éjszaka után. Már maga sem tudta hogy miért volt minderre szükség. Végre döntenie kell, hogy mindent odaad e Peternek.  Hogy esetleg ha netalántán baba is jönne akkor nem fog elmenekülni, mert Peter nem olyan mint Lewis volt.

- Akkor most elmegyünk az egyik haveromhoz, ő orvos, majd megmondja, hogy ki után kell menni, és hogy milyen gyakran kell járnod kontrolála, és hogy ez a betegség mi mindennel jár még. – mondta Peter aggódva. Lucy pedig csak arra tudott gondolni, hogy minden szeretetét a férfi felé fordítja majd, mert igazán megérdemli.