Másnap végérvényesen kimondták a válás tényét Chris egy szabad önálló apuka volt két gyerekkel.  Vicky csak akkor láthatta a kicsiket ha Chris úgy akarta hogy megengedi neki, két ügyvéd és Chris jelenlétében.

- Egyszer megöllek, ezt míg megkeserülöd. – ugrott Vicky Chris torkának, és hisztérikusan kiabált vele. – a teremőrök kapták el, és fogták le míg Chris és a többiek távoztak. – megöllek, és megölöm azt a mocskos kis szukát is aki miatt ez történt velünk. – üvöltötte még mindig, de Chris semmit sem törődött vele. Haza akart menni és végre magához akarta ölelni a két gyermekét. Akik mind végig Chesteréknél voltak. Chris a bíróságról egyenesen Chester házához ment.

- Haver gratulálok. – ölelte meg Chazzy röviden, mert tudta hogy most sürgős dolga van, agyon kell puszilgatni a két gyermekét akiket oly rég látott. Chris nem válaszolt, csak gyorsan kibontotta magát az ölelésből és a srácok felé indult. Ahogy Toni és KicsiChris meglátta az apjukat nem törődtek semmivel, csak hogy az apjuk nyakába ugorhassanak  és jó szorosan hozzá bújhassanak.

- Apa, annyira hiányoztál. – mondták mind a ketten, és csókokkal halmozták el az apjukat.

- Kicsikéim ti is nekem. El kell mondanom nektek valamit, most már csak 3-an vagyunk anyátok elköltözött és sosem jön vissza.

- Mert anya már nem szeret bennünket? – kérdezte Toni.

- Igen, anya már nem szeret minket, de én helyette is szeretlek titeket, és mindent megadok hogy boldogok legyetek, és most menjünk haza. – mondta és felállt majd a kezét nyújtotta a kicsiknek, a jobbot Toni a bal pedig Chris fogta meg. Semmit nem vitt el Chesteréktől, csak a két gyereket. Peter a házban várt rájuk. És míg várakozott bepakolta a holmiját. Itt már semmi szükség rá, és odahaza várja a felesége, aki nagyon hiányzik neki.

- Haza megyek. – mondta ahogy Chris belépett a házba. – már nincs rám szükséged. Boldogulsz magad is, de ha bármire szükséged van gyere nyugodtan, mi szívesen fogadunk benneteket.

- Még egyszer mindent köszönök, köszönöm, hogy itt voltál mellettem. És mindent sajnálok amit eddigi életem során ellened tettem.

- Majd beszélünk. – válaszolta Peter mert nem tudott mást mondani, csak szorosan megölelte az öccsét majd a kicsiktől is elbúcsúzott, és elhagyta a házat. Odakint már taxi várta ami kivitte a reptérre. Lucyt fel sem hívta hogy érkezik, meglepetést akart neki okozni. Tudta hogy a nő majd örül neki.

A házban teljes sötétség honolt. Peter csendben nyitott ajtót. A földszinten minden rendben volt, a kandallóban még fénylőn izzott a parázs. Peter az előtérben hagyta a csomagját, majd óvatosan elindult az emeletre. Lassan lépdelt, a lépcső harmadik fokát viszont átlépte mert az recsegett, és mikor kicsik voltak és éjszaka ki akartak szökni mindig itt buktak le. Belépett a hálóba ahol égett az egyik olvasólámpa, de Lucy elaludt, könyvvel a kezében. Peter hosszú percekig csak nézte a nyugodtan pihenő lányt. Végül úgy döntött, hogy megcsókolja, és felébreszti. Mikor az ajkuk összeért Peter úgy érezte mintha Lucyból kiszállt volna az élet. Nem ébredt fel a csókjától. Peter próbálta felkelteni de nem sikerült neki.

- Kicsim térj magadhoz. – mondta de a lány csak nem mozdult, megragadta a karját, és kicsit megrázta. A lány karja azonnal megkékült a férfi szorításától. Peter nagyon megijedt, és azonnal mentőt hívott. 2 percen belül meg is érkezett a rohamkocsi. Addigra Peter levitte Lucy eszméletlen testét a földszintre. Remegett minden tagja ahogy a földön heverő feleségét figyelte. Magát hibáztatta, ha jobban siet haza, akkor mellette lett volna, és nem hagyja hogy ez megtörténjen.

- Jó estét, hol a beteg? – kérdezte a mentőorvos.

- Lehoztam a nappaliba. Nem tudodm mióta nincs eszméleténél. Most értem haza. Elizabethnek inzulinfüggő diabétesze van. – mondta Peter a dokinak, aki már ott térdelt Lucy teste mellett.

- És lehetséges hogy nem adta be magának az inzulinját?

- nem hiszem, igaz hogy csak egy hónapja tudunk a betegségről, de Elizabeth nagyon ügyelt a diétára, és az injekcióra.

- Esetleg meg tudná nézni, hogy mennyi hiányzik a fecskendőkből? – kérte meg a doki.

- Persze. – válaszolta Peter, majd felrohan az emeletre ellenőrizni Lucy gyógyszeres dobozát. Mire visszament a földszintre Lucy már a hordágyon volt.  – Pont annyi fecskendő hiányzik mint amennyinek kell.

- Nos akkor mi most bevisszük a feleségét a kórháza, a vérnyomása nagyon leesett, a pulzusa viszont szapora, elvesztette az eszméletét. Esetleg nem lehet hogy terhes? – kérdezte a doki. Peter meglepetten érte a kérdés, hisz gyerekről eddig szó sem esett. Meg sem fordult a fejében hogy esetleg már terhes is.

- Hogy őszinte legyen, még nem is beszéltünk a gyerekvállalásról. – válaszolta Peter.

- Akkor ha gondolja jöjjön utánunk a kórházba. -  mondta a doki, majd kivitték Lucyt a mentőbe. Peter idegesen ment fel az emeletre. Bepakolt néhány holmit a lánynak, hogyha felébred akkor semmi se hiányozzon neki. Bement a fürdőszobába és rögtön észrevette. A szemetesben ott lapult a doki kérdésére a válasz. Egy terhességi teszt, Peter kivette a kukából és nézegetni kezdte, két csík volt rajta. Aztán, a dobozát is megkereste, hogy meg tudja nézni mit is jelent a két csík. Úr isten gyerekünk lesz, mondta magában ahogy rájött hogy mit jelent a két csík. Vajon mióta tudta, és mikor akarta elmondani. De aztán arra gondolt, hogy napok óta nem volt mellette, és az ilyen dolgot az ember nem közöl a másikkal a telefonba. Megint csak magát okolta, hogy nem volt itthon. Kocsiba ült és a kórházba hajtott. A pultnál kért eligazítást a szolgálatos nővér az egyik sürgősségi ellátóhoz irányította. Ahová viszont addig nem tudott bemenni, míg valaki ki nem jött. Pánikolt, ha Elizabethnek valami baja esik, abba belepusztul, minden az én hibám, mindennek én vagyok az oka. Néhány hosszú pillanat után megjelent a doki az ajtóban.

- Bemehetek hozzá? – kérdezte azonnal

- Most még nem, mert még nem láttuk el.

- Ezt találtam az emeleten. – azzal megmutatta a tesztet, a doki csak egy fut´pillantást vetett rá.

- Azt kell hogy mondjam, mi ezt már tudjuk. És hogy a felesége élete forog kockán ha meg akarják tartani a kicsit. Ezt nagyon nehéz most nekem mondanom, de a felesége egy nagyon komoly cukorbetegségben szenved, nem szabadna gyermeket vállalniuk, mert abba bele is halhat. Nem fogja tudni kihordani a kicsit.

- Kérem mentsék meg őt. – mondta Peter.

- A felesége már tudatánál van és nem akarja elvetetni a magzatot. Kérem beszéljen vele, és mondja meg neki, hogy ön szerit is az lenne a legjobb ha lemondana a kicsiről. Még egyszer elmondom, hogy nem fogja tudni kihordani ezt a terhességet, belehal. Ő is és a kicsi is. Muszáj rábeszélnie az abortuszra. Szörnyen hangzik amit most mondok, de ha biztosan tudnám, hogy meg lehet menteni az életüket akkor nem kérném öntől ezt, de pontosan tudom, hogy nem lehetséges. – Peter alig kapott levegőt, a szeme megtelt könnyel.

- Amint e tudok menni hozzá beszélek vele. – mondta Peter de el sem tudta gondolni, hogy mit is mondhatna neki. Gyerekük lesz, de még sem maradhat meg a kicsi. Az orvos visszament a szobába, majd 40 perc múlva az egész csapat kivonult. Peter félve lépett be a szobába. Rettegett a látványtól ami odabent várta Lucy tehetetlenül feküdt az ágyon infúziókra kötve, különböző kábelek lógtak ki a kórházi hálóingje alól.

- Szia. – mondta halkan, ahogy meglátta Petert.

- Jajj kicsim, annyira sajnálom, hogy nem voltam melletted. – mondta Peter ahogy megfogta a lány hideg kezét.

- Ne tedd Chrisnek szüksége volt rád, velem meg minden rendben lesz. – szorította meg Peter kezét. – ne aggódj miattam. – Peter leült az ágy melletti székre. – Képzeld kisbabánk lesz. – mondta Lucy mosolyogva. Ahogy mosolyra húzta a száját, mintha átjárta volna az erő és szinte semmi baja nem lenne.

- Tudom az orvos elmondta. De azt is hogy te nagyon beteg vagy, és hogy megölne a kicsi ha megmaradna.

- Kérlek, miért mondod ezt? Én szeretném ha megtartanánk, nem akarom hogy az legyen mint Kendrával. Szeretlek és szeretnélek boldoggá tenni. Megajándékozni egy kisbabával.

- Én nem akarom, hogy megszüld, ha meghalsz miatta. Én lennék a legboldogabb ha lennének gyerekeink, de nem akarlak elveszteni.

- Várjunk még pár napotmíg jobban leszek. – kérlelte Lucy, Petert. – De ha lehet addig ne mondjunk senkinek semmit,még jobban nem leszek. – kérte még Lucy. Peter csak némán bólintott. – Mesélj mi volt Los Angelesben.

- Chris és Vicky elváltak, Chrisnél maradtak a gyerekek, és Vicky ellen eljárást indítottak, becsületsértés miatt.

- Ennek örülök. Chris belepusztult volna abba ha elveszik tőle a gyerekeket. – Lucy nagyot sóhajtott és a hasára rakta a kezét, Peter is odatette, és így szólt.

- Kérlek ne tedd ezt velem, nem akarlak elveszíteni, mi lenne ha örökbe fogadnánk egy kisbabát. - Lucy kihúzta a kezét a férfié alól, és az arcához emelte.

- Most ne beszéljünk most erről. – mondta Lucy, és hirtelen elsápadt, majd fájdalom jelent meg az arcán. A monitoron is látható volt a baj. – Hívd be az orvost. – mondta Lucy alig hallható hangon fájdalmaival küszködve. Mire Peter felállt hogy szóljon egy orvosnak, már bent is termett 3 nővér és az orvos.

- Uram, most arra szeretném kérni hogy menjen ki a szobából. – mondta az orvos. De Peter mozdulatlanul állt Lucy ágya mellett. Az egyik nővér vezette ki az ajtón kívülre. Peter elfogta a félelem, hogy nagy baj lesz. Nem tudta miért imádkozzon, de azt tudta hogy nem akarja elveszíteni a feleségét. Szereti őt, önző módon csak arra tudott gondolni, hogy nélküle nem tud élni. Nem akarja elveszíteni, szüksége van rá. Alig 10 perc után megjelent az orvos.

- Sajnálom. – mondta. – A kicsi életét nem tudtuk megmenteni. A felesége jól lesz, de most kapott egy nyugtatót. Holnap délig fel sem ébred, addig ha gondolja nyugodtan menjen haza, pihenjen.

- Én inkább szeretnék bemenni hozzá ha lehet.

- Persze csak nyugodtan, de nehéz ébredés vár majd rá.

- Mellette szeretnék lenni. – így hát Peter bement a szobába, az ágyhoz húzta a széket és megfogta Lucy kezét. Csak fogta a kezét, nem tudott aludni, csak várta hogy Lucy felébredjen. Másnap reggel nagyjából 10 óra körül ébredt fel. Peter csak nézte őt, ahogy félve nyitotta ki a szemét. Peter nem tudott mit mondani, az ajkához emelte a lány kezét és lágyan megcsókolta. Erőt gyűjtött.

- Kicsim, a baba már nincs meg, tegnap éjszaka meghalt. – mondat végül Peter.

- Tudod hogy hívták volna? – Peter nem válaszolt csak megrázta a fejét. Lucy vett egy mély levegőt- Lucas Cornell